A poétai magabiztosság feltétele
A poétai magabiztosság feltétele
E kivételes intellektuális erővel és költői öntudattal kialakított életterv létrejöttének a feltétele a 18. század végi magyar kulturális élet legfontosabb fejleménye, a nemzeti nyelv és a nemzeti nyelven művelt irodalom presztízsének korábban elképzelhetetlen növekedése volt. Csokonai pályakezdésének pillanataiban az 1780-as évek értelmiségének ideológiai küzdelme nyomán a nyelv már a nemzethez való tartozás első „határozmányának” számított, amelynek természetes velejárójaként a nemzeti nyelven művelt irodalom ügye is a nemzet legfontosabb ügyei közé került. E fejlemény ideológiai tartalma viszonylag könnyen átlátható – a nemzet rendi tagoltsága szűnik meg a nemzeti nyelv egységes közegében, s kitetszenek mögüle a hazafiak között egy újfajta, a tudomány emberei számára kiváltképpen előnyös hierarchia körvonalai is. Az új eszmevilágnak ez az ideologikus mozzanata nyilván hozzájárult ahhoz, hogy könnyedén hatolt át a humaniórákat egyébként is különleges becsben tartó iskola falain: a kollégium világa ebben a tekintetben nagyon is nyitott világ volt.
Költőnk is könnyen talált irodalmi kapcsolatokat – tehetségére nemcsak tanárai és társai, de a kor literátus értelmiségének olyan kiválóságai is felfigyeltek, mint Földi János és Kazinczy Ferenc. Az ifjú Csokonai elsősorban őket tekintette mestereinek. Feltételezhető azonban, hogy nemcsak tőlük ismerte meg a nemzeti nyelv és a nemzeti nyelven művelt irodalom presztízsét oly látványosan megemelő mozgalom fejleményeit, legalábbis erről tanúskodik munkásságának egy jelentős vonulata, amelyben ő is e küzdelem folytatójaként lép elénk. E küzdelem keretei között értelmezhető A méla Tempefői c. színműve (1793), amely öntudatos, nyílt és gunyorosan fölényes harc a „tudományok barátságtalanjai”-val szemben, s korántsem a panasz szavát kell belőle kihallanunk: e mű szerzője már az önálló írói pálya esélyeit fürkészi, s ez az esély a megelőző századok során természetesen fel sem merülhetett a magyar irodalomban. A nemzeti nyelvű irodalom státusának ügye és az irodalomnak a nemzet életével közvetlen kapcsolatban lévő dimenziói egymásbajátszanak, s jellegzetes témáik Csokonai különböző időszakaiban különböző módokon, de elég gyakran bukkannak fel. Így a nemzeti irodalom hivatásáról kialakított nagy ívű program körvonalai rajzolódnak elő azokban a leveleiben, amelyeket 1797–98 fordulóján néhány főnemeshez írt, de a nemzeti irodalom hivatásáról való meditációkkal van összefüggésben az ekkortájt keletkezett nagy vers, a Marosvásárhelyi gondolatok is. Természetesnek tekinthető, hogy a nemzeti léthez közvetlenül kapcsolódó költészet problémavilága foglalkoztatja, hogy tehát érdeklődik a népköltészet iránt s maga is írt népies dalokat, amelyek közül a leghíresebbek talán a Parasztdal (1799) és a Szegény Zsuzsi a táborozáskor (1802). A nemzet témaköre költői becsvágyát is felébreszti: 1800 után honfoglalási eposz írására készül. Az Árpádiászhoz azonban nagy előkészületek után sem kezd igazán hozzá. Az elkészült részletek – s általában: életművének vonatkozó részletei – egyaránt arról tanúskodnak, hogy múzsájának nem itt volt az igazi otthona.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
