Varjúfelhő – földön, égen

Full text search

Varjúfelhő – földön, égen
Ha késő ősszel vagy télen, vonattal, autóval járjuk az országot, mindenütt ott látjuk a nagy, néha felhőkben kavargó vetésivarjú-csapatokat. Keresgélnek az utak mentén, a szántóföldeken, a vidéki vasútállomások közelében, mindenütt, ahol a szűkös időszakban táplálékot remélhetnek. A rohanó autó ablakán át kihajított almacsutkán, kenyérdarabon a következő pillanatban már tucatnyi fekete madár verekszik hangos károgás közepette.
Ősszel a hazai vetésivarjú-állomány a Kelet-Európa felől érkező csapatokkal többszörösére duzzad. Gyűrűs példányok alapján tudjuk, hogy ezeket a madarakat mint fiókákat az ukrajnai és oroszországi nagy síkságok varjútelepein jelölték. Egészen februárig maradnak nálunk és természetesen Közép-Európa más országaiban is, majd ahogy megenyhül az idő, csapatosan indulnak fészkelőhazájuk felé.
A vetési varjú telepesen fészkel. Néha csak tucatnyi pár van együtt, de gyakran több száz, sőt ezernél is több gallyakból rakott fészek épül egymás mellett a fák (hazánkban rendszerint nyárfák) magas ágain. Az előző évi telepnél járva már február második felében ott látjuk a varjakat fészkeik közelében, rövidesen tatarozni kezdik otthonaikat, és ettől kezdve egészen a fiatalok június eleji kirepüléséig egyetlen nagy károgás a telep környéke. A fészekaljak általában 4-5, olajszöldes vagy szürkészöldes alapon hamuszürkén és barnán pettyezet tojásból állnak. A tojó egyedül kotlik, a fészket ez alatt az idő alatt alig hagyja el, legfeljebb a közeli ágakra ül ki tollászkodni. A hím hordja neki a táplálékot, külföldi megfigyelések szerint átlagosan óránként 1,4 alkalommal. A fiókák 17–19 nap alatt kelnek ki, de anyjuk még 8–10, ha hűvös, esős idő járja, akár 20 napig rajtuk marad, melengeti őket. A hím jár táplálékért, az összegűjtött eleséget a torokzacskójában hozza az egész családnak. Apró adagokban öklendezi a tojó elé, amely eszik és megeteti a fiókákat is. A vetési varjak tartós, gyakorlatilag örökös párkapcsolatban élnek, a téli csoportosulások idején is összetartanak.

Gyakori madár a mezőkön a dolmányos varjú

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir