Ármentesítés,
Ármentesítés, megakadályozása annak, hogy valamely területet, mely az árvíz színe alatt fekszik az árvíz elönthessen. Teljesnek mondjuk, ha a terület a legmagasabb árvizektől is mentve van, mit a legnagyobb árvizek színe fölé érő töltések építésével érünk el; részlegesnek, ha a térület csak a középmagas árvizek ellen van megvédve. Nagyon sok folyónál ugyanis a legmagasabb árvizek télen vagy korán tavaszszal szoktak bekövetkezni, mikor a tenyészet pihen: az ilyen árvizek tehát a legtöbb esetben sokkal több hasznot csinálnak iszapjuk lerakása által, mint amennyi kárt okoznak. Az ilyen folyók mellett tehát elég csupán az egyes nagyobb záporesőkből származó és rendesen csak középmagasságot elérő nyári árvizek ellen védekezni. A részleges A. sokkal olcsóbb, mint a teljes, mert a töltések sokkal alacsonyabbra építhetők: csakhogy az ily módon mentesített terület ki van annak a veszélynek téve, hogy valamely, a rendesnél nagyobb magasságot elérő nyári árvíz esetleg éppen akkor borítja el, mikor a rétek és vetemények még nem kaszálhatok és arathatók le és így az egész termés odavesz. Ez az eljárás tehát csak azon folyóknál. alkalmazható, illetőleg Van alkalmazásban, melyeknél az ilyen eshetőségek nagyon ritkák, v. melyeknél a mentesítendő terület csekély volta következtében a teljes Á. nem volna elég nyereséges üzlet. Az ilyen esetekben indokolt a részleges Á., mivel a talaj helyesebb gazdasági kihasználását nagyon elősegíti; Viszont a nagyobb időközökben előforduló rendkivüli árvizek kártételeit könnyebben elviselik a földbirtokosok, mint a teljes Á.-hez szükséges nagy befektetések évi törlesztését. a Tiszán és mellékfolyóin a tavaszi árvizek végleges lefolyása oly későre, a középső és alsó szakaszon májusra, sőt néha juniusra is esik, hogy itt a teljes Á.-re van kényszerítve a lakosság: miért is nálunk közbeszédben Á. alatt mindig a teljeset értik. A szó betüszerinti értelmének tulajdonképen szintén csak ez felel meg.
Némelyek megfelelő műszó hiján Á.-nek nevezik az árterekre kiömlő és ott megfeneklő árvizeknek a folyóba való visszavezetését is; ami pedig inkább a lecsapolás fogalma alá tartozik. A töltések emelése által történő Á. hatása előleges, minthogy ezáltal az árvizeknek az ártérre való benyomulását akadályozzuk meg; mig a csatornázás által történő A. utólagos, minthogy itt az. árteret tulajdonképen nem magától az árvíztől, hanem csak ennek káros maradványaitól mentjük meg. Az eme célt szolgáló építmények a csatornák és zsilipek a részleges Á.-nek is mindenesetre kiegészítő részét kell hogy képezzék; ez a rendszer tehát mintegy átmenetét képez a másik kettő, a teljes és az utólagos Á. között. (A csatornázások a legtöbb esetben a teljes Á.-nek is kiegészítő részét képezik; csakhogy működésük itt már a belvizlevezetés keretébe soroztatik.)
Alföldeken a teljes Á. igen fontos szerepet játszik. A hegyek között a folyók rendesen csekély kiterjedésü ártérrel birnak, holott a síkságokon az árvíz által elborítható terület kiszélesedik és így jelentékenyen megnagyobbodik. Ehhez járul, hogy alföldeken gyakran igen nagy kiterjedésü területeken egyetlen pont sincsen, mely a legmagasabb árvizek alkalmával kellő biztosságot nyujtana: ahol tehát községek vagy városok keletkezhetnének. Minthogy pedig a földmivelésnek első föltétele, hogy ember és állat a művelés alá fogott terület közelében lakhasson: mindenütt, hol a civilizáció haladásával a népek a nomád legeltetési rendszerről a földművelésre tértek át, fölmerült az Á. szükségessége. Természetesen ez előbb jelentkezett ott, hol a népesség sűrű voltánál fogva a talaj jobb kihasználására volt a lakosság utalva. mint hazánkban.
Minthogy az ártérnek mindig közvetlen a folyó partja mellett fekvő része a legmagasabb (kivételt csupán azon területek képeznek, melyeket csakis a rendkivüli árvizek borítanak el), mert a kiömlő árvíz sokkal kevesebb hordalékot képes tova vinni mint a mederben folyó, és így ezeknek nehezebb, durvább részét hamarosan lerakja: .ennélfogva az árvíznek egy része a laposabb helyekről nem bír a mederbe visszafolyni, hanem posványokat mocsarakat képez, melyek a föld használhatóságát akadályozzák. Ezen posványokat keskenyvölgyü és nagyobb esésü folyóknál, ahol azok nem messze esnek ettől és ahol a csatornáknak elegendő esést lehet adni, könnyü levezetni; a síkságon ellenben legtöbbször kevesebbe kerül az árvizet valamely területre be nem bocsátani, mint az ottrekedt vizet a folyóba visszavezetni.
Még egy körülmény járul hozzá, hogy azon folyóknál melyeknek ártere a síkságra kiérve, nagyon kiszélesedik, könnyebben létesül az Á. Nagyobb eséssel biró és keskeny völgyü folyók árvizeit ugyanis a rövid ideig tartó de igen magas vízállás jellegzi; melynek előidézéséhez gyakran már csekély okok p. bő esőzés, tehát csupán nehány óráig tartó meteorologiai tünemény elégségesek. A teljes Á. elérésére tehát itt magas töltéseket kellene építeni, melyeknek költségeit a csekély kiterjedésü ártér nem viselhetné el. Másrészt az árvíz gyors elvonulása lehetségessé teszi olyan művelési módok alkalmazását, melyeknek az ártér koronkénti elárasztása nem árt, ilyen p. a rétművelés. Ha közvetlen a termés lekaszálása előtt önt ki az árvíz, kárt okoz ugyan; de még ilyenkor is a földeken hagyott iszap néha már a következő kaszáláskor kárpótolja az okozott veszteséget. Az ilyen folyók völgyében tehát csak a részleges Á. van szokásban. Viszont a csekélyebb eséssel biró és széles völgyü folyókon az árvíz tartósabb szokott lenni, de ritkább és rendesen nem ér el nagy magasságot; aránylag tehát csekélyebb munkával lehet tőlük a földeket mentesíteni. Igaz, hogy mikor aztán a körülmények kedvezőtlen összetalálkozása következtében rendkivüli árvíz következik be, ennek hatása itt sokkal kártékonyabb már nagyobb tartósságánál fogva is; de ilyen rendkivüli árvizek egy emberöltőben alig egyszer-kétszer fordulnak elő és igy nem riasztják vissza a lakosságot, hogy újból megkisértse a többnyire igen nagy haszonnal kecsegtető Á.-t.
Nagyobb folyóknál az Á. megkezdésének idejét ritkán lehet pontosan megállapítani; mert a legtöbb esetben nem egyszerre hajtatik végre, hanem szakadozottan. Minden folyó árterének vannak egyes részei, ahol aránylag csekély munkával nagy területeket lehet mentésíteni, vagy ahol a betörő árvíz népes, gazdag helyeket fenyeget elpusztítással. Az ilyen helyeken természetesen leghamarább létrejön az Á. A Jász-Nagy-Kun-Szolnokmegyében fekvő Tisza-Szalók község alatt levő Mirhógát p., melynek hossza alig egy kilométer, körülbelül 30,000 hold földet teljesen megmentett a Tisza árjától és még vagy kétszerannyi területet Védett, mely azonban részint más oldalról, részint a Berettyó és Körös árvizei által szintén el. lévén árasztható, mentesítése csak feltételes volt. Nagyon természetes dolog hogy ez a töltés már egy századdal a Tiszaszabályozás megkezdése és az A.-tő társulatok alakulása előtt fel volt építve. Hasonló rövid töltések, melyek azonban nagy területeket védnek, a Tisza mentén másutt is elő fordulnak.
Európában az Á. kezdője Olaszország volt, ahol már a római birodalom idejében emeltek védő töltéseket és ástak a kártékony vizek visszaeresztesére szolgáló csatornákat. Európa legrégebben töltések közé fogott folyója a Pó. Igen régóta vannak töltések a Rajna alsó szakaszának mentén, ugy szintén a nagyobb németországi folyók (Weser, Elba, Odera stb.) mellett. Németországban már a XIII. századból maradt fön egy «Deichordnung», ami az akkori Á.-tő társulatoknál az alap- és gátvédelmi szabályokat helyettesítette. A franciaországi folyók is több század óta vannak már töltések közé fogva; de minthogy az ország inkább dombos mint sík és az ottani folyók völgye általában véve keskeny: az Á. leginkább csak helyi érdekü dolog maradt. Igy p. a Loire völgyében ahol legkiterjedtebb az Á., 483 km. töltésvonal csak 95,000 hektárnyi területet véd, holott a Pónak v Ticino és Panaro mellékfolyók közötti szakaszán alig valamivel hosszabb töltésvonal 234,000 hektárt mentesít. Látnivaló, mennyivel fontosabb ezen utóbbi völgy lakosaira az Á.
Nemcsak a folyóknak és patakoknak, hanem a tengereknek is vamnak árvizei, melyeket azonban nem a lehulló csapadék, hanem az erős viharok okoznak. Az ezek ellenében való Á. a legnehezebb föladat; mert itt a töltéseknek nem csupán a viznyomásnak kell ellenállaniok, hanem a tenger óriási erővel biró hullámcsapásainak is, melyekkel a folyók árvizein keletkező hullámok össze nem hasonlíthatok. Pedig a folyómenti töltésekben is a legtöbb kárt ezek okozzák azon helyeken, hol a vízszín széles volta alkalmat ad keletkezésükre. A tenger áradásai ellen épített töltések tehát némely tekintetben eltérnek a folyammentiektől; mert az előbbieknek ugy kell szerkesztve lenniök, hogy a hullámcsapás erejének önmagukban ellenállhassanak; minthogy ott olynemü védekezésről. amilyen az utóbbiakon szokásban van, szó sem lehet. A töltések vízfelőli rézsüjét tehát olyképen kell elkészíteni, hogy azt a hullámcsapás meg ne szaggathassa: mert a sérülés oly rohamosan terjed, hogy a töltésszakadás kikerülhetlen. Minthogy az ily partok közelében szilárd kőzet ritkán található, ennélfogva a külső rézsü kővel való burkolása nagyon sokba kerülne már azért is, mert, hogy ez a csapásoknak ellenállhasson, igen szilárdan kell építve lennie; nehogy a hullám megmozdíthasson csak egy követ is helyéből. A rézsüt tehát rendesen igen nagy lejtővel építik: Hollandiában 6-8-10-esre. Ennek viszont az a hátránya van, hogy a hullám könnyen fölszalad a töltés tetejére és a másik oldalon lefutván ezt hátulról mossa el. Ezeket oly magasra építeni hogy a hullám át ne csapjon rajtuk, igen sokba kerül. Arról kell tehát gondoskodni, hogy az átömlő víz ereje padkák által mérsékeltessék s ugy a tetőnek mint a mentes oldali rézsűnek kimosása begyepesítés és burkolás által megakadályoztassék.
Hazánkban egy-két évszázaddal ezelőtt akadunk már az Á. nyomaira. Természetesen ez akkor leginkább csak nehány olyan töltés emelésére szorítkozott, ahol csekély munkával nagy területet lehetett megvédeni. Komárommegye 1567. közgyülésileg elrendelte a duna- és csilizmenti védőtöltések kijavítását ez a határozat tehát már akkor létező Á.-ről tesz tanuságot. Mult századbeli törvényeink még nem szólanak az Á.-ről; de a jelen század elején az 1807: XVII. t.-c. már elrendeli, hogy az Á.-i költségek az érdekelt földtulajdonosok által viselendők, s ha ennek munkálatai előleges hatósági jóváhagyás mellett készültek, akkor a költségek a társulásból magukat kivonni akarókon is behajthatok.
Az akkori közigazgatási és birtokviszonyoknak megfelelőleg a védőtöltéseket legnagyobb részben vármegyei erővel építették; emeltek azonban egyes közbirtokosságok illetve nagybirtokosok is töltéseket. Türhető eredményeket azonban csakis az első módon lehetett elérni, amennyiben az utóbbi esetben a föntebb idézett törvény dacára az ugyanegy hely felől veszélyeztetett érdekeltek nem együttesen védekezték: hanem előbb a Tisza árjának közvetlenül kitett érdekelt viaskodott a hullámokkal s mikor ez elsöpörte az ő gyenge töltéseit, akkor a háta mögött fekvő birtokosok saját határuk valamely alkalmas pontján folytatták a védekezést. Az ily módon emelt töltések gyakran földuzzasztották az árvizet az előttük fekvő határban, miért is az éjjeli titkos, de sőt az erőszakos töltésátvágások is napirenden voltak.
Egy másik hátránya a határonként külön való Á,-nek az volt, hogy az egyes határok nem képezvén önálló árteret, ha valamelyik község birtokossága gyöngébbre építtette töltéseit, mint a többiek, vagy árvízkor nem ügyelt föl rájok kellőleg, valamennyi többi határ birtokosságának igyekezete kárbaveszett. Ezen hátrányok többé-kevésbbé ott is érezhetők voltak, ahol az érdekeltség több vármegyéhez tartozott; de azért már a század első és még inkább ennek második negyedében a közmunkaerővel való Á. nagy lendületet vett. Igy p. a Csallóköz Á.-e, mely ugy látszik legelső ilynemü nagyobb szabásu vállalat volt hazánkban, nagyon .sokat haladt ez időben előre Pozsony, Komárom és Győr vármegyék támogatása mellett. A Tisza mentén Torontál vármegye tudott legtöbb eredményt felmutatni: nagyrészben azért, mert alig van községe, melynek határába a Tisza, Maros vagy Temes árvizei el nem látogattak volna: a töltések emelése tehát általánosan elismert közérdek volt. És mert a megy e a Tisza legalsó szakasza mellett fekszik, mindaddig, míg az Á. nagyobb arányokat nem öltött, a legkedvezőbb helyzetben volt, mert az árvíz oda már magasságában rendkivül csökkenve érkezett le. Ezenkivül még Bereg, Szabolcs és Zemplén megyék fejtették ki nagyobb tevékenységet a Tisza felső részén.
Inkább a lecsapolás, mint az Á. körébe tartozik a Nádor-csatorna társulat alakulása azon célból, hogy a Kapos és Sió árvizeit töltések közé fogott csatornán vezesse le. Egyes érdekelt birtokosok már a mult század második fele óta jelentékeny munkálatokat hajtottak végre: de társulattá csak 1810-ben alakultak. Ez tehát a legrégibb hazai vizi társulat. Utána a Felső-Bodrogi 1827-ben kezdett működni; amennyiben ekkor nevezték ki Vay Ábrahám gr. elnöklete alatt egy királyi bizottságot a társulat szervezésére és a munkálatok vezetésére. Az érdekeltek akkoriban az árvizek keletkezését a malmok által okozott vízduzzasztásnak tulajdonították: miért is kisajátították és lerombolták az összes vizimalmokat; minek következtében az árvíz a felső vidéken valamivel kevesebb kárt csinált ugyan, hanem annál többet az alsón; amit nagyon kis mértékben enyhített az ott kiásott mintegy 9 km. hosszú csatorna. (Mintegy 50 év mulva a 70-es évek elején ugyanez az eset ismétlődött a Rába mentén. Csakhogy ekkor már elterjedtek volt hazánkban a gőzmalmok és így legalább ama baj nem tetőzte a többieket, mint az Ondova és Tapoly malmainak lerontásakor, hogy az egész vidék nem tudott hol őröltetni.)
József nádor még a huszas évek elején egy folyamfölmérési hivatalt szervezett, mely ugy a Duna és Tisza, mint ezek mellékfolyóinak völgyében nagy tökéletességü topográfiai és hidraulikai fölvételeket hajtott végre: úgy hogy az Á.-t a szabályozással kapcsolatba lehetett hozni és valamely folyó egész völgyére egy összhangzó szabályozási tervet készíteni; ami a helyes és sikeres működésnek első föltétele. Időközben a nemzetben is megérlelődött a folyószabályozás szükséges és az Á. hasznos voltának tudata; úgy hogy a nádor 1845-ben az összes tiszavölgyi érdekeltséget, hol égetőbbek voltak a bajok, mint a Duna mellett tanácskozásra hívta össze. Még élénkebb lendületet vett az ügy, midőn Széchenyi I. g r. neveztetett ki a helytartótanács közlekedési osztályának főnökeül. Az ő lankadatlan tevékenységének sikerült az egységes Tiszaszabályozás nagy művét megindítani s az 1.200,000 kat. holdra számított ártér mentesítésére az első kapavágást ő maga tette meg Tisza-Dobnál.
Széchenyi ezen tettével befejeződött hazánkban az Á. gyermekkora; a férfikor teljességét még ma sem érte el. Ettől fogva az Á. az ország gazdasági fölvirágzásának egyik hatalmas tényezője gyanánt tekintetett és az Á-tő társulatok föladata volt. Sőt azon szerves összefüggésnél. fogva, mely valamely folyó szabályozása és ártereinek mentesítése között van, az Á. legtöbb folyónkon állami beavatkozás és országos segély mellett hajtatott végre; ahol ez nem történt, ott az Á. még mindig kezdetleges állapotban van. (Részletesebb ismertetés az Á. mai állapotáról egyes folyók neve alatt van közölve.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
