Seól
Seól A holtak hazájának neve az ÓSZ-ben (h. söcól). A Károli-fordítás több helyütt fordítatlanul hagyta (pl. Zsolt 139,8), mivel a szó eredete és jelentése bizonytalan. Nem azonos a POKOLI vagy a kárhozattal (ld. ÍTÉLET).
Az ÓSZ-i holtak hazája képzet töredékeiben emlékeztet az ókori K gazdag holtak birodalma képzeteire és mítoszaira. Az izráeli szemléletmód szerint a halottak birodalma egy nagy, földalatti térség, ahova az emberek haláluk után »alászállanak«. Sírgödörszerű képződmény (Jób 17,13kk; Ézs 14,11kk) a sötétség és a tenger kaotikus erőinek területén (Zsolt 88,7), a legmélyebb mélyben (5Móz 32,22; Ézs 5,14; 14,9; 57,9; Ám 9,2 stb.). Jób 26,5 szerint a vizek alatt van, Jób 11,8 szerint a menny legtávolabbi ellenpólusa. Sötétség uralkodik benne (Jób 7,9k; Zsolt 88,13; 94,17; 143,3; JSir 3,6). »Kapui« vannak (Zsolt 9,14; Ézs 38,10). Innen már az ember nem tér vissza házába (Jób 7,9). De még akkor sem ismernék fel az élők, ha árnyéklényként ismét visszatérne oda (Jób 7,10; 10,21; l4,10kk; 16,22; Zsolt 103,16). A babiloni leírások szintén így emlegetik a halottak birodalmát: »az az ország, ahonnan nincs visszatérés.« A halottak egymással sem érintkeznek, nincs tehát halál utáni »viszontlátás«. Árnyéklényekként léteznek, életük a földi élet homályos megfelelője: a királyok királyi székükön ülnek (Ézs 14,9k), Sámuel prófétán rajta van prófétai palástja (1Sám 28,14). A seól a csend és hallgatás birodalma.
Istentől távol van ugyan, de nincs Isten hatalmán kívül. Jób tehát tévesen gondolja azt, hogy ott Istennel sem lesz kapcsolata (Jób 7,9; vö. Zsolt 6,6; 30,10; 88,11kk; 115,17; Ézs 38,18). Isten haragja a seólig üldözheti (Zsolt 139,8kk; Jób 26,6kk) az embert (5Móz 32,22; Ézs 28,15), kegyelme pedig kimentheti onnan (1Sám 2,6). Ez a kimentés (Zsolt 30,4; 49,16; 86,13 stb.) még nem azonos a feltámadáshittel. Mindenki ide kerül, de különbözőképpen (1Móz 37,35; 42,38; 1Kir 2,6.9; Jób 21,13).
Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seólba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás (pl. 1Móz 42,38; Zsolt 9,16; 16,10; 49,10.16; 88,4-7.12k; Péld 1,12; Ézs 38,10.17). A seólba vezető út már ebben az életben elkezdődik (Péld 7,22). »Kötelei« hirtelen körülveszik az embert (2Sám 22,6; Zsolt 18,6), szörnyként felnyitja a száját, hogy elevenen elnyelje áldozatát (5Móz 32,22; Ézs 5,14).
Izráelben elképzelhetetlen a sírkultusz. A hagyomány tud ugyan jó néhány nevezetes sírról (1Móz 35,8: Debórának, Rebeka dajkájának a sírja, »a siratás tölgyfája alatt«; 1Sám 25,1: Sámuel sírja), a piramisok országából kijövő Mózesnek azonban senki nem ismeri a nyughelyét (vö. 5Móz 34,6). A sírt, amely a halál birodalmát jelképezi, nem szabad kultuszi tiszteletben részesíteni. Ezért a bálványimádó népet a próféta úgy jellemzi (Ézs 65,4), hogy »sírkamrákban üldögélnek, kriptákban töltik az éjszakát« (nyilván halottidézés céljából). Jézus feddő beszédben szól a képmutató írástudók ellen, akik a prófétagyilkosok leszármazottaiként sírokat emelnek a megöltek emlékére (Mt 23,29). Jézus sírja nem válhat zarándokhellyé (Lk 24,5k). (Ld. még GYEHENNA)
VG
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
