4.2 Buda ostroma
4.2 Buda ostroma
Budán 1944 decemberében a szovjet csapatok megjelenése teljesen felkészületlenül fogadta a németeket. Nem voltak kiépült, vagy kiépítés alatt álló védelmi vonalak, mint Pesten, sőt jelentőseb létszámú csapat sem állomásozott itt. A támadók ellen az első napon az Egyetemi rohamzászlóalj önkéntes diákjait, a Vannay zászlóalj embereit, különböző csendőralakulatokat és egyéb csapattöredékeket vetettek be.74 A Budai arcvonal biztosítása érdekében a németek Pestről kivonták a 8. SS hadosztály csapatait (december 24.), hogy ezeknek a csapataival sikerüljön megszilárdítani a védelmet.75
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 60-65. oldal
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 105. oldal
A támadó szovjet csapatok a Buda körül települt légvédelmi alakulatok kiépített állásait kivétel nélkül lerohanták. A Frank-hegyen lévő légvédelmi ütegek a Budaörsi úton előretörő T-34-esek közül többet is kilőttek, ezzel rövid időre megakasztották a szovjetek előrenyomulását. A támadó lövész egységek válaszul először bekerítették az üteget, majd lerohanták azt, amit rövid közelharcban el is foglaltak (december 23.).76
Noéh Ferenc: Hegytörténet, Budapest, 2001, 126. oldal
Az Érd mellett lévő 16 db 88 mm-es légvédelmi ágyúból állóüteg nem kockáztatta meg a harcot és megadta magát a beérkező szovjet csaptoknak.77 A csillebérci ütegeket szintén lerohanta a szovjet gyalogság, amit rövid ellenállás után feladtak a védők. A Hármashatár-hegyen és a Hárs-hegyen kiépült állásokról sem tudni, hogy bármilyen szerepet is játszottak volna az ostromban.
Cseboratev G. Sz.: A béke katonái, Budapest, 1975, 121. oldal
A legjelentősebb légvédelmi állásnál Budán a Kamaraerdőtől délre a Balatoni út közelében létesült ütegállásoknál viszont megpróbálták feltartóztatni a támadókat. Itt a 201/1. honi légvédelmi üteg, 12 db betonba ágyazott 88 mm-es lövege, 2 db lokátor és fényszórók voltak. Az ágyúk betonozott ütegállásain kívül még lövészárkok, illetve a Balatoni út mellett egy páncéltörő lövegállás is készült. Az itt lévő csapatok először azt a parancsot kapták, hogy gyalogsági támogatás hiányában robbantsák fel lövegeiket és vonuljanak vissza. Később mikor már csak egy kisebb robbantó különítmény maradt az ütegeknél, új parancs érkezett, mely szerint támogatniuk kell a beérkező német gyalogság ellentámadását a lövegekkel. A tüzérek fel is készítették a lövegeiket, ám a szovjetet megelőzték a németeket és betörtek a légvédelmi alakulat állásaiba, ahol rövid közelharcban kiszorították a megmaradt védőket.78
Hadtörténeti Levéltár, TGY 3078 Horváth Dénes: A 201/1. légvédelmi ágyús üteg, 1-3. oldal
A Buda körül kiépült légvédelmi állások nem jelentettek komoly akadályt a támadók számára. A frontvonal végül a Lágymányosi vasúti töltés, Sas-hegy, Farkasréti-temető, Márton-hegy, Orbán-hegy, Városmajor, Pasarét, Zöldmál, Remete-hegy, Óbuda vonalon szilárdult meg.79 A támadó szovjet csapatok Budán a bekerítés megszilárdulása után csak kisebb jellegű támadásokat kezdeményeztek. A támadások súlypontja egyértelműen a pesti hídfőben volt. Mialatt Pesten tombolt a harc a Budán lévő német és magyar alakulatoknak, volt idejük a védelmet megszilárdítani.
Számvéber Norbert: Erőd a Duna mentén, Budapest, 1999, 38. oldal
A frontvonal déli részén három fő védelmi zóna volt. Az első a lágymányosi vasúti töltés és előtere. Ez a pesti oldalon a Körvasút sor töltéséhez hasonlóan ideális volt a védelemre, mert a harckocsik nem tudtak átkelni a meredek töltésen. A töltés átlagosan 4-6 m magas és a Dunától a Budaörsi útig tart. A terület viszont a Dunától a Budaörsi út felé fokozatosan emelkedik: a Dunánál körülbelül 100 m-es magasságtól egészen 110 m-ig a Budaörsi út környékén. Ebből adódóan a vasúti töltés a Duna közelében a legmagasabb és a Budaörsi útnál egészen alacsony.
A töltést kezdetben a Budapest őrzászlóalj csapatai és a 271. német népi gránátos hadosztály maradványai, illetve egyéb kisebb ad-hoc jelleggel felállított csapatok (Morlin-csoport) biztosították. Később a Budapest őrzászlóalj kivérzett alakulatait a Viharos-harccsoport váltotta fel.80
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 138. oldal
A védekező csapatok a töltést és az előterében található egyik kis a Fejér Lipót utca és a Fejér Lipót köz által határolt parkot és a Budafoki és Kaposvár utca között található gyárépületet átalakították felkészítetve a védelemre. Az említett kis parkot körkörös védelemre készítették elő, lövészárkokkal. A parkot környezőépületek alagsoraiban és pincéiben álcázott tűzfészkeket rendeztek be, melyekhez a parkból földdel és betonfödémmel védett fedett közlekedőárkok is vezettek.81
Cseboratev G. Sz.: A béke katonái, Budapest, 1975, 159. oldal
A töltés alatt átvezető utcák (Horthy Miklós út, Fehérvári út, Budafoki út) fölött lévő vasúti hidakat a németek lerobbantották. A Horthy Miklós útnál az átjárónál még egy vasbetonbunkert is beástak a földbe.
A töltés előtti területet elaknásították, az oldalában három sorban szögesdrótakadályokat telepítettek. A töltés tetején lövészároksor épült, illetve géppuskák (összesen 8 géppuskafészek létesült), páncéltörőés közvetlen irányzású lövegek települtek. A töltés tetején még abba vájt földbunkerek is készültek. Ezek már később kerültek kiépítésre a szovjet mesterlövészek elleni védekezésül, ugyanis naponta 1-2 ember esett el ezen a frontszakaszon fejlövéssel. A bunkerek a töltés északi részén létesültek (összesen 8-10 db). Méretüket tekintve igen kicsik voltak és csak 3-4 fő fért el benne, de a célnak megfeleltek. A szemben lévő házakból jövő belövések ellen jól védett, illetve akna sem érhette könnyen. A bunkereknél a töltést átlyukasztották dél felé, hogy a kijáratoknál közvetlenül lehessen lőni a támadókat a töltés előtti területen.
Ez az állásrendszer képezte a védelem első vonalát. A második vonal a töltés mögötti területen létesült. Ez akkoriban egy beépítetlen térség volt és a legközelebbi házak is 50-200 m-re épültek. A szélső házak és a töltés közötti rész egy fátlan nyílt lapos terület volt, melyet könnyen tűz alatt lehetett tartani a szélső házakból. A legszélső házakba ezért géppuskaállásokat létesítetek. A Budafoki út és Baranyai út sarkán álló három emeletes, akkor még magányos háztömböt kisebb erőddé alakították át. Számtalan géppuskát telepítettek az épület tetejére, az ablakokat befalazták. Ezt egészítették ki további lövegek, egy ilyen volt a Stoczek utca déli végénél lévő ház mellett, ahol egy légvédelmi ágyúállt. Mellette egy föld bunker is készült a tüzéreknek. Ez egy egyszerű földbe mélyített állás volt, fedezékül a lövedékek ellen. Volt itt egy légvédelmi gépágyú is. Ezek komoly tűzerőt jelentettek, ha a töltés és a házak közti területet kellett tűz alatt tartani.82
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 140. oldal
A Lágymányosi töltés után a Sas-hegy jelentette a következő jelentős védelmi bástyát Dél-Budán. A Sas-hegy birtoklása stratégiailag is fontos volt a németek számára. Ez a hegy a Budán még a németek kezén lévő dombok fölé magasodott és jó belátást nyújtott a Citadella, Várhegy, Tabán és Vérmező felé, melyek mind fontosak voltak a védőknek. A Tabánban tüzérségi állások épültek, a Vérmezőt meg mint szükségrepülőteret használták.
A hegy déli oldalát nem kellett különösebben kiépíteni a védelemre, mert még békés körülmények között is nehéz feladatot jelentett a hegy megmászása ebből az irányból a terület rendkívül meredek volta miatt. A hegy másik, nyugati oldala, mely még frontvonallá vált sokkal lankásabb volt. Itt mélységben tagolt védelem létesült, az első lövészároksor a frontvonalnál, másik közvetlenül a hegytető peremvonala előtt. A lövészároksorok előtt drótakadályok voltak. A hegy nyugati oldalán az ott lévő villákba befészkelt németek erős tűzzel tudták fedezni a szárnyat, ezért csak szemből lehetett támadni.83 A Berend-csoport magyar katonái tartották. A Sas-hegy és a Gellért-hegy közti területet, ahol a Budaörsi út is átvezetett, a Károly laktanya épülettömbje zárta le, melyet a 8. SS hadosztály 18. ezredének katonái tartottak. Továbbá a laktanya mögött is létesült egy védelmi állásrendszer. A Zólyomi út és a Hegyalja út vonalában végig lövészárkok épültek ki egészen a Budaörsi útig, illetve a lövészárkok előtt aknamezőt telepítettek. Ezeken kívül ellenállási támponttáépítettek ki a Zólyomi úton több épületet is (Zólyomi utca 40/a, Zólyomi utca 38/c), ahol géppuskafészkek létesültek.84
Cseboratev G. Sz.: A béke katonái, Budapest, 1975, 155. oldal
Szentgróti Éva: Egy szovjet hadijelentés nyomán, In: Magyar Hírlap, 1955. február 13.
A Sas-hegyet észak felől a Farkasréti-temető zárta le a támadók elől, ahol talán az egész ostrom legkülönösebb védelmi létesítményei készültek. A temetőben részben a 8. SS hadosztály katonái részben magyar alakulatok védekeztek. A védelem szempontjából kulcsfontosságú volt a temetőészaki oldalán húzódó Bürök-árok, mely egy 6-8 m mély és hasonló szélességű természetes képződmény volt (ma ennek a helyén található a Bürök utca). Az árkon egyfajta természetes védelmi vonalat jelentett, amelyen harckocsik nem tudtak átkelni és az árkon valóátjutás a gyalogosan közlekedők számára is nehézséget jelentett. Az árkon csupán három kis fahíd vezetett át, melyeket a németek erősen tartottak, illetve aláaknáztak, hogy visszavonulásnál felrobbanthassák azokat.
A védelem központjai a keresztény temető bejáratánál lévőépületek voltak, ide fészkelték be magukat a védők. A védelem lépcsőzött volt, melyeket támpontszerűen kialakított védelmi pontok alkottak. Összesen három védelmi vonal létesült. A támpontok a temető kriptáiban és a környező házakban (Mártonhegyi út 18., Bürök utca 31.85) épültek ki. A kifordított sírok tetejét a környező házak ajtóival fedték be. A harcok egyik szemtanúja a következőket írta feleségének a temetőben uralkodó viszonyokról:
Noéh Ferenc: Hegytörténet, Budapest, 2001, 128. oldal
"A németek ágybetéteket, matracokat, dunyhákat hoznak maguknak a környék kiürített házaiból, és megágyaznak maguknak a koporsókon. Koporsókon alszanak és ott is esznek, sőt láttam egy kriptát, ahol egy bronzkoporsóból csináltak maguknak tűzhelyet." 86
Gasparovich László: A rettegés ötven napja, Budapest, 1999, 213. oldal
A temető előtt a Süveg utcánál és a Zsidó temető bejáratánál az utcákon barikád készült a temető sírköveiből és a környező házakból kicipelt bútorokból.87 A temető védelmét még megerősítették páncéltörő tüzérséggel és légvédelmi gépágyús csoporttal is. A védők létszáma viszonylag csekély volt. Körülbelül egy század SS katona (kb. 80 fő), csendőrök és a Vannay zászlóalj egy kis egysége. A frontvonal körülbelül 1 km hosszú szakaszát tartották ezzel a csekély erővel. Ez úgy volt lehetséges, hogy a védők nagyszámú gyalogsági nehézfegyverekkel rendelkeztek. Minden rajra (3-5 fő) jutott egy villámgéppuska. A temetőben a támadók helyzetét tovább rontotta a terület áttekinthetetlensége is a jelentős szintkülönbségek, dús növényzet miatt. A védelem része volt még a Németvölgyi úton bevethető néhány Zrínyi rohamlöveg is.88
Egy farkasréti Lakos naplója, In: Magyar Nemzet, 1949. július 30.
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 141. oldal
A védelmi rendszer következő fontos részének a Városmajor tekinthető. A szovjet harckocsik itt a laposabb területen a Vár előterében sikeresen tudtak mozogni. A terület biztosítása ezért is volt nehéz feladat, ugyanakkor rendkívül fontos volt a Városmajor megtartása a Vár biztosításának szempontjából is.
A Városmajort a Vannay zászlóalj egységei tartották. A védelem itt is három lépcsőben épült ki. Az első vonal a fogaskerekű vasút töltésén húzódott. A töltésen lövészárok sor épült ki és négy géppuskafészek létesült. A lövészárok előtt drótakadály és aknamező volt. A Fogaskerekű hídjánál, mely a Városmajor utca felett ívelt át, az úton egy felborított teherautóval torlaszolták el az átjárót a szovjet tankok előtt. A géppuskafészkek a töltés aljában a belső (déli) oldalon létesültek, hogy egy szovjet áttörés esetében a támadókat hátulról tudják tűz alá venni. A géppuskafészkek tetejét a házak ablakaiból leszakított redőnyökkel fedték be. A Városmajort környezőépületeket a védők aláaknázták, mert feltételezték, hogy az első védelmi vonal áttörése esetén a támadók ezekben az épületekben keresnek majd menedéket a géppuskatűz elől.
Az első védelmi vonal mögött hátrébb, az Olasz fasoron, a mai körszállóépülete helyén állóépülettömböt a magyarok külön kiépítették a védelemre, mint kiserődöt. A Városmajorban a park kerületén lévő iskolát egy páncélrémekkel felszerelt különítmény tartotta megszállva. A Trombitás utca és Érmelléki utca találkozásánál egy 88 mm-es légvédelmi ágyút állítottak be páncélelhárításra. A löveget a perzsaszőnyegekből készített álcázó függöny takart el, melyet riasztásnál el lehetett húzni kötéllel a szomszédos házakból. Az állások előtt előretolt őrszemek biztosították a folyamatos megfigyelést. A védelemnél felhasználták a föld alatt húzódó víz és csatornarendszer járatait. Az alagutakban telefonkábeleket építetek ki az első vonalak és a hátul lévő parancsnokság között. Az alagút járataiban is voltak járőrök.
A második vonal a Temes utcán épült ki. Itt korábban három légoltalmi bunker épült a föld alá, ezeket a Térképészeti Intézet növendékei készítették még 1944. nyarán, az amerikai bombázások idején. Futóárkok is készültek a bunkerekig a park szélétől. A bunkerek mélyen a föld alatt készültek, három emeletes ágyakkal berendezve. A bunkerektől a második védővonal elsőállásaikig nem vezetett futóárok. A bunkerek előtt lövészgödrök készültek, ahol a katonák kettesével tartózkodtak. Több géppuskaállás is létesült ezen a vonalon. A géppuskaállások, lövészgödrök és golyószórók előtt 10 m-re szögesdrót és aknamező terült el. A Városmajor utca vonalát is elaknásították a Temes és a Szamos utcánál.
A harmadik védővonal a Szamos utca vonalán feküdt. Itt két bunker létesült, hasonlóak a Temes utcánál épültekhez. A bunkerok előtt szintén lövészgödrök és géppuskaállások készültek, előttük szögesdrót akadálysorral, majd aknamezővel. Továbbá az Ignotus és Szamos utca sarkán lévőés az Olasz fasor és Retek utca sarkán lévőépületeket megerősítették. Ezekben az épületekben lőszert halmoztak fel és számtalan géppuskaállás építettek ki, hogy a védők rövid sorozatok leadása után azonnal helyet változtathassanak az épületben, ezzel elkerülve, hogy kilőjék őket a szovjetek.
A védők létszáma kb. 450 fő lehetett, ehhez járultak még nehézfegyverek 2 db 40 mm-es magyar gépágyú, és 6 darab 81 mm-es aknavető, két páncéltörőágyú (egyik a Trombitás utca, Olasz fasor sarkánál állt, a másik a Maros utcában), illetve a védőket támogatta még a Széll Kálmán téren települt magyar tüzérosztály lövege (3 ágyú), és a Városmajorban a templom előtt települt két darab Szálai röppentyű.89
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 136. oldal
Ezt a védelmi rendszert egészítették még ki harckocsi árkok a főbb utcáknál és barikádok. Az Olasz fasor és a Káplár utca találkozásánál egy mély harckocsi árok épült ki, mely lezárta az utat a Széll Kálmán térnél. A Retek utca és Káplár utca találkozásánál barikád létesült, a Retek utcában a Fény utcai kereszteződésénél további barikád készült.90
Galántay Ervin: Boy soldier, (kézirat)
A Vannay zászlóaljtól északra a Pasaréten és Zöldmálon védekező Európa zászlóalj és az Egyetemi rohamzászlóalj vonalán sokkal szerényebb védelmi létesítmények készültek. A nyílt területeken lövészárok létesült géppuskaállásokkal. A nagyobb utakat aknamezőkkel elzárták (például Pasaréti út, Zöldmáli út).
Az északi frontszakaszon Óbudán a befelé vezető utcákat barikádokkal és aknamezőkkel zárták el. A legfontosabb főútvonalnak a Bécsi út számított. A védelmi rendszer a Bécsi út és környékén a Kiscelli kastély épületére támaszkodott. Ez volt a védelem sarokpontja. A kastély épületének fekvése a domboldalon, mely jó kilátást biztosít mind a Bécsi útra, mind a környező beépített területekre, és a vastag falak, mely jól védett a tüzérségi lövedékek ellen is ideális erődé változtatták az épületet. Az épületben tucatnyi könnyűés számos nehézgéppuskát telepítettek a németek. A védőket néhány harckocsi is támogatta. A védelem további sarokpontja a Kiscelli utca, Bécsi út kereszteződésénél álló három több emeletes háztömb volt, mely teljesen elzárta a támadók elől a főútvonalat. A három háztömb szoros összeköttetésben volt a kastély épületével. Ezen a szakaszon a 8. SS hadosztály 15. ezredének emberei védekeztek.91
Szmirnov Szergej: Harcban Budapestért, Budapest, 1952, 140-141. oldal
Pest elfoglalásáig a szovjetek csak kisebb erejű támadásokat indítottak a Budai oldalon. Az egyik ilyenre a Városmajorban került sor, mikor sikerült áttörniük a támadóknak a védelem első vonalán és lerohanni a géppuskafészkeket a töltés alján. A támadók több harckocsiját is kilőtték a védők és a második védelmi vonalnál a támadás elakadt. Még aznap este (január 1.) Vannay vezetésével egy ellentámadásban visszaszorították a védőket és visszafoglalták az elveszett első védőállást is, ami egészen január 18-ig az ellenőrzésük alatt maradt. A kilőtt T-34-es harckocsik alá a magyarok lövészgödröket ástak és ezeket is felhasználták a védelmi rendszerben.92
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 137. oldal
A Farkasréti temetőben, illetve a Lágymányosi töltésnél is volt több támadási kísérlet, de ezek egyike sem járt sikerrel. Pest kiürítése után (január 18.), a harcok súlypontja először a Margit-szigetre helyeződött át. A szovjet lövészek a Duna jegén keltek át a szigetre és hídfőt létesítettek először az Árpád híd épülő pillérének a lábánál, később egy másodikat is létesítettek a sziget közepénél található Domonkos kolostor romjai között. A németek a Gyógyszállóépületben rendezkedtek be védelemre, de a második hídfő kialakítása után vissza kellett innét vonulniuk. Súlyos harcok folytak még a strand épületeinél is, de az említett épületek egyikét sem készítették fel korábban a védelmi harcokra.93
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 143-144. oldal
A Margit-sziget kiürítése után a küzdelem már csak Budáért indulhatott meg. Még korábban Pest kiürítése után a budai Duna partot a németek megerősítették, hogy ezzel meggátolják a szovjet csapatok estleges átkelését a Dunán.94 A rakparton aknamező létesült végig teljes hosszában a németek által tartott területen. A rakpart oldalán a fémkorlátoknál elektromos zár volt. A Várhegy, Tabán, Gellért-hegy oldalában támpontszerű védőállásokat foglalt el a Pestről átvonult 1. magyar páncéloshadosztály maradványa. A támpontoknál géppuskaállásokat is találtak. A rakparton több tüzérségi eszközt is telepítettek, páncéltörőágyúkat és golyószórókat. A Szent Gellért téren, később a Műszaki egyetem előtt is gépágyúállás létesült. (Korábban már a téren futóárokrendszer is készült.) A Clark Ádám téren az Alagút bejáratát még korábban befalazták a németek, ezzel védve az ott lévő járműveket és lőszerraktárat. Illetve az alagút előtt egy 88 mm-es légvédelmi ágyú is volt, előtte homokzsákokból emelt mellvért. (Ez is még korábban települt ide.) A pesti rakpart megszállása után a szovjetek tűz alá vették a budai Duna partot. Minden mozgásra tüzeltek, ezzel lehetetlenné tettek minden csapatmozgást. Sőt fél óránként vaktában végiglőtték a túlpartot. A németek a biztonságos csapatmozgás miatt a Szent Gellért tértől a Lánchídig a rakparton egy folyamatos fedett közlekedőárkot létesítettek.95
Szabó Péter, Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1941-1943, Budapest, 2002, 162 . oldal
Galántay Ervin: Boy soldier, (kézirat)
A támadások az ostrom további szakaszában már a kiépült védelmi létesítmények leküzdésére irányultak. A támadók dolgát nehezítette, hogy Budán a belterületen a vastag falú házak jó védelmi pozíciót biztosítottak a németeknek. Gyakran előfordult, hogy egy-egy épületbe betört szovjet a házban védekező németeket a felsőbb szintekre szorították. Az ekkor bekövetkező német ellentámadás a házban harcoló szovjet rohamcsoportokat elvágta a többi egységtől és az épület középső szintjeire szorította. Az épületeken belül védekező németek nem adták meg magukat, függetlenül attól, hogy a pincébe, vagy a tetőre szorultak vissza. Többnyire elbarikádozták a folyosókat bútorokkal és kézigránáttal harcoltak. Előfordult olyan eset is mikor egy házban bent szorult német védőkön már nem lehetett segíteni a házat a saját tüzérségük lőtte rommá a bent lévő német és szovjet csapatokkal együtt.
A szovjet rohamcsoportok ezért arra törekedtek, hogy egy-egy épületbe való behatolás után felrohantak a lépcsőkön és a legfelső szinteket foglalták el, majd onnét lefelé haladva vették birtokba a teljes épületet. Számos alkalommal megesett, hogy az utca szemközti épületeiből tüzeltek egymásra a harcoló felek.96
Cseboratev G. Sz.: A béke katonái, Budapest, 1975, 148-150. oldal
A rohamcsoportok Budán főleg az ostrom utolsó szakaszában egyre sűrűbben alkalmaztak lángszórósokat, a német géppuskafészkek kifüstölésére. Ha ez sem vált be, akkor az utászok az épületet falát megpróbálták felrobbantani, majd a keletkezett törmelékeken át a támadó rohamcsoportok behatoltak az épület maradékába és közelharcban foglalták el azt.
Az egyik ilyen legkeményebb ellenállási csomóponttá kiépített épület a Kiscelli kastély volt. A Föld utcában települt szovjet nehéztüzérség hosszú ideig lőtte a kastély falát, de minden siker nélkül. A falak túl vastagok voltak és ellenálltak a tüzérség lövedékeinek. A következő nap utászok közelítették meg a kastélyt, ahol 800 kg robbanóanyagot helyeztek el. Sikerült a robbantással romba dönteniük a kastély épületének egyik oldalát, de az épület pincéiben megbúvó német katonák a robbantás után meginduló támadást visszaverték. A következő este gyújtópalackos támadást intéztek a támadók az épület ellen. A kastély teljesen kiégett, de a védők ismét a föld alatti járatokban találtak menedéket és a tűz után meginduló támadást is visszaverték. Az épületet végül csak úgy sikerült elfoglalni, hogy nem közvetlenül azt támadták, hanem annak a környékén lévő házakat, köztük a Bécsi úton lévő három erőddéátalakított épületet. Ezeknek az elestével elszigetelték a kastélyban védekezőket és csak miután sikerült ilyen módon bekeríteni az épületet tudták birtokukba venni azt a támadók.97
Szmirnov Szergej: Harcban Budapestért, Budapest, 1952, 141-142. oldal
A városmajori védelem is a támadások sávjába került. Január 19-én a szovjetek harckocsikkal megindított támadása áttörte az első védelmi vonalat és a Szamos utcáig szorította a Vannay zászlóalj maradékát. A még aznap meginduló ellentámadás sem tudta már visszaszerezni az elvesztett állásokat. A január 21-én megindított ellentámadása a Vannay zászlóaljnak és a környező német alakulatoknak tért nyert és sikerült visszafoglalni az elvesztett állásaikat, de az egység a támadásban súlyos veszteségeket szenvedett.98
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 145. oldal
A szovjetek következő rohama január 25-én indult, mikor ismét áttörték a fogaskerekű töltését és most már a Csaba utcáig nyomták vissza a védőket, ahonnét nem is sikerült visszaszerezni a kiépült állásokat.99
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 146. oldal
A Farkasréti-temetőben harcoló alakulatok még a pesti hídfő ostromának időszakában is támadások alatt álltak. A szovjet lövészek számos rohamát visszaverte, majd a Pest kiürítése után megerősítették őket néhány átvonult csapattöredékkel.
A Farkasréti-temetőt december 25-én este érték el a szovjetek, ekkor nem szállták meg azt, hanem megálltak előtte és csak pár próbabelövést végeztek. Másnap megérkeztek ide a 8. SS hadosztály 18. ezredének egységei, melyek ellentámadásba ledülve megszállták a temetőt. December 28-án a szovjetek ellőtték a temetőben lévő templom tornyát, ahol egy német tüzérségi figyelőállás volt. Január 13-án a szovjetek rohamlövegek támogatásával rohamot indítottak a temetőben, ahol sikerült tért nyerniük, de támadásuk 100-200 m után elakadt a védelem harmadik vonalánál. A későbbiekben január 17. és 19. között a szovjetek több zászlóalj erejű támadását verték vissza a védők. Január 18-án az itt védekezők támogatására a Vannay zászlóalj egy szakaszát a temetőben bevettették (január 18.), akiket a továbbiakban nem is tudnak kivonni a harcok miatt. Január 25-én azonban a temető addig elvesztett területét az SS katonák ellentámadása visszafoglalta. Végül a temetőt február 3-án észak felől bekerítették a támadók. A bekerített csapatok még majd egy napig kitartottak, mire a temető teljes területe a szovjetek birtokába került. 100
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 141. oldal
A Farkasréti-temető elestével megnyílt az út a Sas-hegy elfoglalásához is. Az első komolyabb támadást január 12-én indították a szovjetek a Sas-hegy déli részén, ahol sikerült is betörniük, melyet csak másnapra tudtak elreteszelni a védők. A következő napok során a támadások a nyugati oldalon állandósultak. A szovjet tüzérség lőtte a védőállásokat, majd a lövészek harckocsik támogatásával támadtak. Január 16-án a támadóknak sikerült nyugat felől átkelniük az akadályrendszeren és elfoglalni az első, majd a második védőállást is a hegytetőn, de a védők megindult ellentámadása visszaszorította a támadókat.101
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 142. oldal
Január utolsó napjaiban a szovjeteknek már sikerült mély betörést elérniük a Márton-hegy és az Orbán-hegy térségében. Bekerítéssel fenyegették a Farkasréti-temetőben védekezőket, ami később be is következett, illetve a Sas-hegyet.102 A Sas-hegyen védekezők próbálták visszaverni a hegy északi részénél beszivárgó szovjet csapatokat. Február elején a Budaörsi út felől megindult a harckocsikkal támogatott támadás, melynek sikerült betörnie a védelembe, amit a későbbiekben már nem tudtak felszámolni a németek. Február 2-án sikerült a támadóknak nyugat felől betörni a védőállásokba, de egy ellentámadással ismét sikerült még visszaszerezni ezeket. Ennek ellenére a Sas-hegy bekerítését nem tudták a védők megakadályozni.103 Északon, illetve délen a támadók egyre jobban tért nyertek. A hegy nyugati oldalán indított támadások továbbra is összeomlottak a védők tüzében. Az 1073. lövészezred támadása február 4-én csak az első lövészároksor széléig tudott eljutni. A hegyet végül február 6-án sikerült csak birtokba venni, mikor már majdnem teljes volt a gyűrű körülötte. A támadás először harckocsik támogatásával a hegy déli részén indult meg, ez lefoglalta a védőket és az 1073. lövészezred két zászlóalja ekkor lendült támadásba a nyugati oldalon, ahol sikerült átkelni az első lövészároksoron, majd elérték a hegytetőt és végleg elfoglalni azt. Az itt védekező Berend-csoport megadta magát, a további harcot értelmetlennek tartotta.104
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 146. oldal
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 154. oldal
Cseboratev G. Sz.: A béke katonái, Budapest, 1975, 156. oldal
Az utolsóés az ostrom során legtovább tartott védelmi vonal a vasúti töltés vonal volt Lágymányoson. Ezen a szakaszon a 83. tengerészgyalogos dandár támadott. A szovjetek által csak "dambá”-nak (jelentése: gát) elkeresztelt töltés komoly akadályt jelentett a támadóknak. Bár több alkalommal is sikerült túljutniuk rajta, a töltés mögötti nyílt területen a támadások rendre összeomlottak a védők géppuskatüzében. A harcokról az egyik túlélő a következőképpen jellemezte:
"A hosszú közdelem alatt a támadók nagy veszteségeket szenvedtek. Ritkultak a zászlóaljak sorai. A nemrég még teljes létszámú századokat össze kellett vonni. Ezeket egy-egy épségben maradt hadnagy vezette. Ritka volt az olyan harcosunk, aki még nem sebesült meg, vagy nem kapott légnyomást, vagy nem halt meg."105
Mihail Asik: Emlékeim a Budai önkéntes ezred harcosairól, In: Hadtörténeti Közlemények, 1981, 2. Szám
A szovjet tüzérség és aknavetők sűrűn lőtték a töltést, de csak kevés kárt okoztak az ott lévő védőknek, akik a kiépített állásokba húzódtak ilyenkor. A szovjet légierő viszont nem támadhatta a töltést, mert túl közel volt hozzá a saját csatáinak elsőállása. Harckocsik alkalmazása sem jöhetett szóba, mert a töltésen nem tudtak átkelni. A harcok súlyosságát jól jelzi, hogy a tengerészgyalogosok egyik századából csak 7 ember marad életben, mire sikerült birtokba venni a töltést.
A pesti oldal eleste után a Duna túlpartjáról is lőtték a védők állásait, illetve a Sas-hegy eleste után ott is települtek tüzérségi figyelők. Ennek ellenére nem sikerült a megszállniuk a töltést. A töltést először december 31-én érték el a szovjetek, akik el is foglalták azt, ekkor még nem épült ki itt a védelmi rendszer. Ám a Budapest őrzászlóalj ellentámadása visszavetette őket innét, és a töltés a védők kezén maradt. Az őrzászlóalj súlyos veszteségeket szenvedett a támadása során és le kellett váltani. Helyüket a Viharos-harccsoport vette át, akik az ostrom végéig itt is maradtak a védelemben. 106
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 138. oldal
A front ezután stabilizálódott és a töltés előterében lévő megerődített gyárépület és a park is a védők birtokában maradt egészen január 18-ig. A szovjet csapatoknak csak ekkor sikerül bevennie ezeket a védelmi pontokat, majd másnap folytatták támadásukat és a töltést is sikerült megszerezniük egy szakaszon, ám a töltés után következő nyílt területen a támadásuk összeomlott a környező házakból rájuk zúduló géppuskatűzben és a töltést is visszafoglalták a védők. A következő jelentősebb támadásra csak január 30-án került sor, de ez már a töltésnél elakadt.107
Cseboratev G. Sz.: A béke katonái, Budapest, 1975, 161. oldal
A védők helyzete a Sas-hegy elestével kezdett válságossá válni. A szovjetek elkezdték támadni a területet tüzérséggel és aknavetőkkel, illetve repülőgépek is bombázták a védők állásait. A töltésnek a Budaörsi út és Horthy Miklós út közötti szakaszán már korábban sikerült áttörniük a szovjeteknek, ez alacsonyabb is volt és ezért a harckocsik ellen sem nyújtott védelmet. A töltés magasabb részeit viszont sikerült február 9-ig megtartaniuk a védőknek, mikor nyugat felől már fenyegették a védőket a támadók, a Viharos-csoport elhatározta, hogy a további harcot beszűnteti és megadta magát. A töltés más részein az ellenálló német egységek tovább már nem tudták tartani magukat.108
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 140. oldal
A németek azután, hogy a szovjeteket sikerült megállítani december végén, Budán három kisebb védelmi vonalat is elkezdtek kiépíteni a belsőbb területeken. Ezek a pesti védelmi létesítményekhez képest is szerény mértékűek voltak. A fontosabb utakat igyekeztek barikádokkal, torlaszokkal, illetve harckocsi árkokkal lezárni. Ezeket egészítették ki a megerődített támpontokká kialakított épületek rendszere. Az első védővonal a Citadella, Szirtes utca, Kelenhegyi út, Somlói út, Avar utca, Gömbös Gyula út (ma Alkotás utca), Margit körút vonal volt. Ennek egy reteszállása készült a Krisztina körút, Árok utca vonalon, mely a Déli területeket zárta le. Végül a legbelsőbb védelmi rendszer a Vár volt, ahol az várfal térségében létesültek támpontok.109
Tóth Sándor: Budapest felszabadítása, Budapest, 1975, ???. oldal
Pest eleste után megerősítették a Citadellát, melynek vastag falai jól védtek a tüzérség lövedékei ellen. Magán a Gellért-hegyen számtalan géppuskafészek létesült és számos légvédelmi ágyú, gépágyú volt a hegyen. A Villányi úton és a Horthy Miklós úton a Gellért-hegyre felvezető utcákat mind harckocsi árokkal zárták le. A védelem központjai itt a Villányi úti iskola és a templom volt, ahol a németek géppuskaállásokat építettek ki. A Gellért szállóés a Műszaki Egyetem épületét, szintén a védelem sarokpontjának tekintették. A szálló ablakaiba géppuskákat telepítettek és előkészültek a németek a védelemre. Az egyetem főépületében a Duna felé néző ablakokba betonba ágyazott géppuskákat telepítettek. (Ezeket még korábban Pest eleste után létesítették a Duna biztosítására.) Az épület körül nagy lőszerkészletet és sok hadianyagot halmoztak fel. Az épület belsejét erős védőőrség tartotta, itt volt a lágymányosi csapatok parancsnoksága is. A Citadellát szintén előkészítették a védelemre. A hegytetőn az erőd körül lövészárkok készültek.110
Árokay Lajos: Emlékező tájak, Budapest, 1970, 188-189. oldal
A védelmi vonal következő fontos szakasz a Déli pályaudvar és a Gömbös Gyula út volt. A pályaudvaron vasúti kocsikból emeltek barikádot, a Gömbös Gyula úton pedig a villamossínekre vasúti szerelvényeket toltak, ezzel emelve ott barikádot a támadókkal szemben. A Pálya utcában két raktárépületet védelmi támponttáépítettek ki. A Margit körúton több helyen a szétlőtt járművek amúgy is megnehezítették a közlekedést. Az úton végig aknamezőt létesítettek a védők a körúttól délre lévő utcák kijáratát barikádokkal zárták el. Az egyik védelmi támponttá kialakított épület itt a Margit körút legszélsőépülete volt a Duna parton.
A szovjetek január 30-án érték el a Margit körutat. Itt a későbbiekben lángszórókkal és harckocsikkal is támadtak, de nem tudtak áttörni a védelmen és a továbbiakban nem próbálkoztak ezen a szakaszon. A Déli pályaudvar területén is heves harcok dúltak. Ide pár nappal korábban január 28-én értek el a szovjet csapatok, de csak több napos ostrom árán tudták megszerezni a pályaudvar épületét. A harcok súlyosságát jól jelzi, hogy a támadóknak be kellett vetni lángszórókkal felszerelt tiszti harccsoportokat, sőt harckocsikat is. Február 7-én sikerült ugyan elfoglalniuk a szovjeteknek a pályaudvart, de a németeket este végrehajtott ellentámadása visszafoglalta az épület egy részét. További komoly ellenállási pont volt a Krisztina körút és Városmajor utca sarkán álló megerődített épület, mely ekkor még a németek kezén volt. Végül csak a következő napok harcaiban sikerül a teljesen területet biztosítani (február 9.).111
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 156-157. oldal
A Déli pályaudvar ostroma már a Gellért-hegy és a Tabán elfoglalásának előfutára volt. A német csapatok utolsó tüzérségi állásai a Tabánban épültek ki. A Sas-hegy eleste után a szovjetek tűz alatt tudták tartania védők kezén lévő bármely területeket és a csapatmozgásokat is csak éjszaka lehetett már végrehajtani. Ekkora már a Gellért-hegy és a Vár maradt az utolsó két ellenállási terület.
A Vár területét a németek előkészítették a védelemre. Elsősorban a Széll Kálmán tér felől jövő támadás megállítására alakítottak ki támpontokat, illetve a Vár déli oldalánál is létrehoztak ilyeneket (a Krisztina körút és a Vérmező sarkánál lévőépületek, az Attila úton is néhány épület). A Széll Kálmán tér felől a Várba vezető Ostrom utcán széles harckocsi árok épült. Az Ostrom utca Batthyányi utca sarkon egy 88 mm-es légvédelmi ágyút telepítettek, hogy az ostrom utca páncélelhárítását ellássa. A Morlin-csopor maradékának támpontját az Ostrom utca, Hunfalvy utca saroknál alakították ki. További támpontok létesültek a Vérmezőés a Várfok utca sarkánál, a Batthyány, Toldy Ferenc és Szabó Ilonka utcák vonalában. Összesen 9 géppuskás és golyószórós támpontot alakítottak ki az említett utcákban, támpontonként 5-10 fővel. A várfal körül lövészároksor épült ki. A Várfal tetején a bástyáknál géppuskaállásokat telepítettek. A mai Hadtörténeti Múzeum melletti sarok bástyán két villámgéppuska is települt melyeket a csendőrök kezeltek. A Várba rendeltek még sok csapatmaradványt, hogy szükség esetén a védelmet biztosíthassák. Néhány utcában barikádok is épültek (kockakövekből). A támpontok közül a legfontosabb mégsem a Várban, hanem a Széll Kálmán téren volt, a Posta palota épülete, melyet a Vannay zászlóalj maradványa tartott még.112
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 157. oldal
Az főváros ostromának utolsó előtti epizódja a Gellért-hegy ostroma volt. Február 9-én indul meg a támadás a kis-gellért-hegyi ütegállások ellen nyugat felől, illetve a Lenke tér irányában dél felől. A szovjet csapatok harckocsik támogatásával betörtek a kis-gellért-hegyi tüzérségi állásokba és közelharcban elfoglalták azokat. A Lenke téren támadókat a védőknek sikerült megállítani. A Villányi úti iskolába és templomba települt géppuskaállások tűz alatt tudták tartani a teret, meggátolva ezzel ott minden mozgást. Végül csak aknavetők segítéségével sikerült felszámolni az ellenállásukat. Másnap a szovjetek elérik a Horthy Miklós út aljánál a Gellért-hegy lábát. A Gellért szállóban és a Műszaki Egyetem épületében lévő magyar alakulatok nem kívántak tovább harcolni és megadták magukat, bár mindkét épületet felkészítették a védelemre. A németek még korábban a hegyoldalban lévő villákat előkészítették a védelemre. A kerítéseket áttörték, hogy biztosítsák maguknak a visszavonulását és az épületekben géppuskaállásokat építettek ki. A támadóknak minden villát meg kellett rohamozniuk, miközben a szomszédos villákból is tűz alatt tartották őket. Mikor sikerült elérniük, az egyik villát, akkor a németek visszavonultak egy hátrébb lévőbe. Végül sikerült felszorítania németeket a Citadella erődjébe.113
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma, Budapest, 2001, 157. oldal
Az utolsó rohamra február 11-én került sor, mikor hosszú tüzérségi tűz után, mely rést nyitott az erőd falába a szovjet lövészek behatoltak az erődbe és két órás közelharcban elfoglalták azt. A Várhegy ostromára már nem került sor, mert a német és magyar csapatok maradványai február 12-én kitörtek a bekerítésből. Néhányan elérték a német vonalakat, de a többség fogságba esett vagy elesett a harcokban.
Ezzel lezárult a Hitler által erőddé nyilvánított magyar főváros ostroma.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
