Kókai-Kuun Zoltán m. kir. főhadnagy avatóbeszéde | Magyarok a II. világháborúban

8Kókai-Kuun Zoltán m. kir. főhadnagy avatóbeszéde

Kedves tábornok úr, kedves Hölgyeim és Uraim, kedves bajtársaim!

Hatvan éve, a Kárpátok egy darabjának visszatértével egy új fejezet nyílott meg a magyar hadsereg történetében. A megcsonkított ország alföldies, dimbes-dombos vidékeihez igazi hegyek csatlakoztak, melyek 2000 méter körüli magasságukkal addig még nem tapasztalt kihívást jelentettek a fegyveres erőknek, fegyvernemre való tekintet nélkül. Úgy is mondhatnám, hogy az új helyzettel megbirkózandó, új, de valójában már Hannibál óta létező csapatnemet kellett létrehozni, a hegyi alakulatokat.

A közös nevezőnek az egyik szépsége az is volt, hogy a hegyicsapatok alakulatai, vadászok, huszárok, tüzérek, utászok, híradók, páncéltörők büszkén használták a hegyi jelzőt, és a rövid idő alatt, ami rendelkezésünkre állt, ütőképes egységgé forrtak.

Amikor a havasi gyopárt feltűztük a sapkánkra, a keleti front még messze volt a Kárpátoktól, s így kiképzésünk zavartalanul folytatódhatott. Személyileg, még a Ludovika Akadémia utolsó évében Volócon voltunk sítanfolyamon, majd mint fiatal hadnagyok, az erdélyi IX. hadtest egyéni és csapatversenyein fejlesztettük küzdőképességünket, Nagyanyám őseinek földjén, Székelyországban.

A szellem az újdonsült vadászok között remek volt. Több alkalommal az egymásrautaltatás szükségességéről még ellenség nélkül is meg kellett győződjünk, amikor minden előrejelzés nélkül, hirtelen olyan hóvihar támadt, hogy csak a kötél maradt az egyetlen kapcsolat közöttünk. Nem vesztettünk el senkit sem. Elméletileg a német, olasz, osztrák és finn szakirodalom volt kiképzésünk alapja. Talán még él egy-két volt hegyivadász, akit Finnországba és Németországba vezényeltek, megtanulandó és átadandó a sífutás, sziklamászás és sí-harc általuk tökéletesített művészetét.

Az életben azonban – mint majdnem mindig – a dolgok nem úgy alakulnak, mint elképzeljük. A viszonylag gyorsan mozgó hegyivadász-zászlóaljak – mi 10-15 kilométeres sebességet is el tudtunk érni óránként a tereptől függően, a gyalogság 4-6 kilométerével szemben – végül is védőállásokba szorultak, s az erődalakulatokkal vállvetve megpróbálták feltartani a többszörös túlerőben lévő ellenséget.

9A hegyidandárok a kárpátaljai, a székely határvadász-zászlóaljak pedig az erdélyi hadműveleti területen megállították az előnyomulást, s mindaddig kitartottak, míg a szövetségi viszonyok hirtelen változása következtében délről előretörő szovjet csapatok bekerítéssel nem fenyegették őket. Attól kezdve a hegyicsapatok utóvéd harcokban tüntették ki magukat és megfogyva bár, de törve nem, a háború végéig küzdöttek.

Az 1. hegyidandár megalakulásától számítva hat évtizedbe tellett, hogy a hegyivadász és hegyi határvadász csapatokról megemlékezhetünk és márványba vésve, maradandó emléket hagyhatunk az utókornak.

Ezen ünnepélyes alkalommal három feladatnak szeretnék eleget tenni. Az első az, hogyha szabad, mindnyájunk nevében meghajtsam a fejemet azok előtt, akikért ez a tábla elsősorban készült, a hegyicsapatok hősi halottai előtt. Szenteljünk néhány másodperc csendet emlékükre. (Félperces néma csend.) Ugyanilyen fontos a hősi halottak családtagjairól való megemlékezés is. Csak tisztelettel és nagyrabecsüléssel tudok gondolni a hadiözvegyekre és az elesettek rokonaira, akik, amikor felhívásunkat olvasták, önzetlenül és nagylelkűen járultak hozzá az emléktábla létrehozásához, gyakran a tengeren túlról is.

10A második feladatom az, hogy megköszönjem az itthonmaradt bajtársaknak azt a lehetőséget, hogy a Honvéd Hegyivadász Alapítványon keresztül keretet tudtunk adni az emléktábla-készítés nemes gondolatának. Itt elsősorban Szabó Zoltán bajtársunkra, a volt 1. hegyidandár főhadnagyára gondolok, aki sokéves fáradhatatlan munkájával elindította az eseményeket és az emlékmű eszméjét is javasolta. Köszönjük Neked Zoltán!

A harmadik az, hogy megköszönjem az Alapítvány kuratóriumának és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetőségének azt az önzetlen és értékes munkát, ami lehetővé tette, hogy ma itt ünnepeljünk, majd egy eddig elképzelhetetlen hegyivadász kiállítást látogassunk meg, holnap pedig egy szakmai előadássorozaton vegyünk részt.

Ez utóbbi kötelességemet csak úgy tudom leróni, ha felsorolom azokat, akik nélkülözhetetlenek voltak a mai nap sikerének elérésében. Ezúttal köszöntöm a következő urakat: dr. Holló József Ferenc vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar Humán Főcsoportfőnökét, a kuratórium tagját; dr. Szakály Sándor történészt, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízott főigazgatóját, a kuratórium tagját; dr. Korsós László nyugállományú dandártábornokot, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum volt főigazgatóját; dr. Lugosi József ezredest, a Hadtörténeti Múzeum főigazgatóját; dr. Kovács Vilmos őrnagyot, a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményvezető főmuzeológusát, a kiállítás egyik rendezőjét; Szabó Zoltán hegyivadász főhadnagyot, a kuratórium elnökét; dr. Kakasy Gyula hegyivadász hadnagyot, a kuratórium tagját; Huszák Árpád hegyivadász hadnagyot, a kuratórium tagját; vitéz Izay János hegyivadász századost, a kuratórium tagját; Sáray Bertalan hegyivadász főhadnagyot, a kuratórium tagját; Göncz Balázs levéltárost, a Történeti Hivatal osztályvezetőjét és Illésfalvi Pétert, a Hadtörténeti Múzeum gyűjteménykezelőjét, a kiállítás másik rendezőjét, a kuratórium titkárát.

Nagy örömömre szolgál, hogy az utoljára említett úr, Illésfalvi Péter a fiatalabb nemzedékhez tartozik és így folytatólagos munkájával, dr. Szakály Sándor főigazgató úr irányítása alatt még sok évig égve tarthatja a hegyivadász mécsest.

Megható itt állni, immár harmadszor, és nézni a szaporodó emléktáblákat, mind megannyi jelét a nemzet újraébredő öntudatának. Nemsokára talán egy új falat is kell állítsunk, mint Amerikában a vietnami háborúban 11elesetteknek. Ők éppen olyan népszerűtlenek voltak egy évtizeden át, mint a régi Magyar Katona volt az utolsó négy és fél évtized alatt. De végül mindkét nemzet szembenézett önmagával és ma már szorongás nélkül tudja dicsőíteni hősi halottait.

Ismert és történelmileg bizonyított a latin közmondás érvényessége: „Si vis pacem para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”. A bennefoglalt tanács értéke sem változott lényegileg, de a mondás jelentése szempontjából új hangsúlyt kell adjunk neki, s a jelenre vonatkoztatva eképpen fogalmazhatjuk át: „Para bellum tandem vis pacem” – „Készülj a háborúra, de AKARD A BÉKÉT!”. Ezzel a gondolattal szeretném a régi hegyivadászok örökségét a leendő hegyivadászoknak átadni.

A mai és holnapi ünnepségekkel munkánknak csak az első fejezete zárul le, mert az Alapítvány folytatni kívánja egyéb célkitűzéseit is, hogy ébrentartsa a hegyivadász szellemet. Régi álmunk kihívásának is szeretnénk eleget tenni: bakancsainkra felkapcsolva az acélsarukat és jégcsákányainkat mégegyszer belevágva a kárpáti havasok oldalába, s megmászni az Oltárkőt, amikor az európai közösség kibővült és a Kárpát-medence térsége is tagja lesz az Európai Úniónak, nemcsak a Közös Piacot, de a közös eszmei egyetértést illetően is.

Köszönöm, hogy alkalmat adtatok ezen a felemelő ünnepségen résztvenni.

12Ezután dr. Ravasz alezredes felkérte a Fodor Lajos vezérezredes, a Honvédség Parancsnoka és a Honvéd Vezérkar Főnöke képviseletében jelenlévő dr. Holló József Ferenc vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar Humán Főcsoportfőnökét, a Honvéd Hegyivadász Alapítvány kuratóriumának tagját, valamint Borszéki Márton m. kir. tizedest, az aknaszlatinai m. kir. 4. honvéd hegyivadász zászlóalj egykori rajparancsnokát, hogy mintegy jelképezve a hagyományok őrzését, átadását és átörökítését, együtt leplezzék le az emléktáblát.

A felavatott táblát ezt követően megszentelte és a hősi halált halt bajtársakért imát mondott Kóczán Árpád alezredes, a Bólyai János Katonai Műszaki Főiskola római katolikus tábori lelkésze és Mészáros László százados, protestáns tábori lelkész.

Az imádságok után a II. világháborúban hősi halált halt hegyivadászok, hegyi határvadászok, hegyitüzérek és más hegyicsapatnem-beliek emlékére koszorút helyeztek el az alábbi személyek:

13– a Köztársasági Elnök képviseletében Horváth István ezredes, a Köztársasági Elnök Katonai Irodájának helyettes vezetője;

– Fodor Lajos vezérezredes, a Honvédség Parancsnoka, a Honvéd Vezérkar Főnöke képviseletében dr. Holló József Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar Humán Főcsoportfőnöke, a Honvéd Hegyivadász Alapítvány kuratóriumának tagja;

– vitéz udvardi és kossuti Kossuth Sándor m. kir. ezredes, a m. kir. erdélyi 1. honvéd hegyidandár tüzérségi parancsnoka és segédtisztje, Gosztonyi Jenő százados emlékére özv. Gosztonyi Jenőné szül. Kossuth Sarolta, Kossuth Erzsébet és ifj. Gosztonyi Jenő;

– a besztercei, később borgóprundi m. kir. 33. honvéd határ-, majd hegyivadász zászlóalj hősi halált halt katonái emlékére Éltető Gábor m. kir. százados és Czár István m. kir. főhadnagy, mindketten a zászlóalj egykori tisztjei;

– az aknaszlatinai m. kir. 4. honvéd hegyivadász zászlóalj még élő katonái nevében a zászlóalj hősi halottainak emlékére Babindák Sándor m. kir. szakaszvezető és Baár Antal honvéd;

– a Székely Határvédelmi Erők Erdélyért elesett hősei emlékére dr. Géresi János, m. kir. tartalékos hadnagy, a m. kir. 9. székely honvéd határvadász dandár egykori tüzértisztje;

– a hősi halált halt Tábori Pál m. kir. százados, a perecsenyi m. kir. 1. honvéd hegyivadász zászlóalj egykori századparancsnoka emlékére leánya, Lengyel Attiláné;

– Sárközy Iván m. kir. hadnagy, a vezérszállási m. kir. 25. honvéd hegyivadász zászlóalj egykori tisztje emlékére felesége, özv. Sárközy Ivánné, fia, Sárközy Iván és leánya, Sárközy Izabella;

– a rahói m. kir. 3. honvéd hegyivadász zászlóalj még élő katonái nevében, a zászlóalj hősi halottainak emlékére Sáray Bertalan m. kir. főhadnagy, a zászlóalj utolsó parancsnoka;

– az 1944. augusztus 20-án a Ludovika Akadémián felavatott és hősi halált halt hegyivadász hadnagyok emlékére a Ruttkay Arnold m. kir. hadnagy által Ausztráliából küldött koszorút évfolyamtársai, dr. Kakasy Gyula és Huszák Árpád m. kir. hadnagyok, a Honvéd Hegyivadász Alapítvány kuratóriumának tagjai helyezték el;

– a Honvéd Hegyivadász Alapítvány nevében Szabó Zoltán m. kir. 14főhadnagy, az aknaszlatinai m. kir. 4. honvéd hegyivadász zászlóalj egykori századparancsnoka, az alapítvány kuratóriumának elnöke és az alapítványt tevő Kókai-Kuun Zoltán m. kir főhadnagy;

– a HM Hadtörténeti Intézet és Múzem nevében dr. Szakály Sándor, az intézmény megbízott főigazgatója, a Honvéd Hegyivadász Alapítvány kuratóriumának tagja.

A hivatalos, előre bejelentett koszorúzások után még számosan járultak az emléktáblához, csakhogy letehessék néhány szál virágjukat, vagy meghajthassák fejüket azok előtt, akik életüket adták a Hazáért. Az ünnepség végén az ünneplő közönség együtt elénekelte a Szózatot, majd a kürtös elfújta a Takarodót.