63Az új német–magyar arcvonal kialakítása a Keleti-Kárpátokban
A 2. és 3. Ukrán Hadseregcsoport 1944. augusztus 20-án indított Iaşi–Chişinău-i hadművelete és a három nappal később bekövetkezett román átállás olyan katasztrófát eredményezett a német szárazföldi haderő számára, amely hatásában – megítélésünk szerint – a Sztálingrád, Kurszk vagy El-Alamein nevével fémjelzett vereségekhez mérhető. Ennek politikai és hadászati következményeivel (ha nem is a teljesség igényével) fentebb foglalkoztunk. Az augusztus végétől román területen történtek hadműveleti és harcászati leírása is igen érdekes, ám részletezésük nem tartozik e tanulmány kereteibe, itt elégséges összefoglalásuk. A részletes feldolgozást onnan és attól célszerű kezdenünk, ahol és amikor a visszavonuló német csapattöredékek átlépték a korabeli magyar–román határt.
A Hans Friessner vezérezredes vezette Dél-Ukrajna Hadseregcsoport (Heeresgruppe Südukraine) a szovjet hadművelet megindításakor két német és két román hadseregből állt. Az Otto Wöhler német gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló seregcsoportot (Armeegruppe Wöhler) a 8. német és a 4. román hadsereg, a Petre Dumitrescu román vezérezredes vezette seregcsoportot (Armeegruppe Dumitrescu) a 6. német és a 3. román hadsereg alkotta. A hadseregek elhelyezkedése északról délre is ez volt: A 8. Észak-Moldvában állt arccal északkeletnek, a 4. a Szeret és a Pruth folyók között arccal északnak, a 6. a Pruth és a Dnyeszter között arccal északnak, majd a Dnyeszter mentén Tyi-raszpolig arccal északkeletnek, a 3. ettől a Dnyeszter torkolatáig arccal északkeletnek. A hadseregcsoport kötelékébe 17 hadtestparancsnokság (10 német és 7 román), ezen belül 49 hadosztály (25 német, 23 román és 1 szlovák) és 5 román dandár tartozott. A hadosztályok közül 3 volt páncélos.
A Dumitrescu-seregcsoportot Friessner a hadihelyzet nyomán augusztus 22-én feloszlatta. A hadseregcsoport napijelentésében ezt igyekeztek diplomatikusan megfogalmazni: a 6. német hadsereg-parancsnokságot a hadseregcsoport közvetlen alárendeltségébe helyezték („AOK 6: der H.Gr. unmittelbar unterstellt”).
Augusztus 20. és szeptember 5. között a hadseregcsoport összesítése szerint elveszett 5 hadtesttörzs és 18 hadosztály: „Verloren sind 5 Korpsstabe (IV., VII., XXX., XXXIV., und LII. A.K.) und 18 Divisionen (9., 15., 62., 79., 106., 161., 257., 258., 282., 294., 302., 306., 320., 335., 370., 376. und 384. I.D. sowie die 153. F.A.D.).”. További két hadosztály vesztette el állományának nagy részét: „Ausserdem sind von der 10. Pz.Gren.Div. und der 13. Pz.Div. noch hoch geringe Teile vorhanden.”. Némelyikükkel később a magyarországi harcokban találkozhatunk, de ezek már újjászervezett parancsnokságok és seregtestek voltak.
Az augusztus 23-át követő visszavonulás során a szervezetszerű kötelékek az esetek nagyobb részében felbomlottak, hadosztályok és dandárok részeiből vagy több seregtest összeverődött részeiből alakultak (legtöbbször alkalmi) harccsoportok, amelyeket a napijelentések a parancsnok nevével említenek. Ez az erdélyi harcok, illetve a tordai csata leírásánál is lényeges, ugyanis egyrészt a német parancsnoklási struktúrában később is kimutatható ez a gyakorlat, másrészt a magyar területre behátráló német kötelékek többsége is ilyen volt. Példa erre a Gruppe Abraham (Abraham-csoport), amely a székelyföldi hegyi átjárókba vonult vissza Moldvából, és megnevezését Erich Abraham altábornagyról, a 76. német gyaloghadosztály parancsnokáról kapta.
Augusztus 23-án Friessner módosította a 6. hadsereg és a Wöhler-seregcsoport közötti sávhatárt a Iaşi keleti szegélye (a 6. hadsereg számára kizárva)–Vaslui (a 6. hadseregnek bezárva)–Gabeşti (a 6. hadseregnek bezárva)–Odobeşti (a 6. hadseregnek bezárva) vonalra. Ezzel az intézkedéssel a hadseregcsoport főparancsnoka „csak” a rohamosan romló 64hadihelyzetre reagált, a már folyamatban lévő román átállásról még nem bírt tudomással. Az első hír a bukaresti történésekről – mint láttuk – parancsnokságához csak 23-án este 2030-kor érkezett.
Bár az előző nap Bukarestben történtek, illetve az aznapi események egyértelművé tették a román csapatok kiválását a közös arcvonalból, Friessner 24-én külön is intézkedett a 3. és 4. román hadsereg-parancsnokság, valamint az azok alárendeltségébe tartozó román seregtestek kiléptetésére a német hadseregcsoport kötelékéből.
A 2. Ukrán Hadseregcsoport jobbszárnya gyorsan közeledett a Keleti-Kárpátokhoz. 24-én a 7. gárdahadsereg elfoglalta Bákót, s elérte a hegyekbe felvezető Tatros (Trotuş) völgyét és oldalágait. A 40. hadsereg birtokba vette Németvásárt, amely már közvetlenül a hegyek lábánál fekszik, a Kárpátokba felvezető Beszterce (Bistriţa) völgyében azonban Karácsonkő alatt 10 km-re támadása elakadt a Kirchner-csoport (Friedrich Kirchner páncélos tábornok, az LVII. német páncéloshadtest parancsnoka irányítása alatt a 46. gyaloghadosztály részei) hevenyészett állásaiban.
Augusztus 24-én a Honvéd Vezérkarnak német részről jelezték, hogy a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága magyar területre fog települni, hogy hová, azt a Vezérkar sem tudta: „Az új törzsszállás helye még nem ismeretes.” Az előkészítő részleg aznap be is lépett Magyarországra. Greiffenberg vezérkari főnöke, Jessel vezérkari ezredes azt is jelezte, hogy az előkészítő törzzsel együtt németekhez hű román tisztek is megkísérelték a határ átlépését. László Dezső altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a román tisztek belépésének engedélyezését megtagadta.
24-én a 8. német hadsereg-parancsnokság megkezdte áttelepülését Kománfalváról a Gyimesi-szoroson át Csíkszeredára. Az első visszavonuló német katonák ezzel, egy nappal a román átállás után, átlépték a magyar határt. A hadseregcsoport hadinaplójában a Kirchner-csoport harcálláspontjaként Bistriţa szerepel, de ez nem azonos az észak-erdélyi Beszterce városával, e kistelepülés a Beszterce folyó völgyében, Karácsonkőtől néhány km-rel feljebb, még román területen található.
25-én az Abraham-csoport Aknavásáron keresztül behátrált az Ojtozi-szoros román oldali felvezető ágába. Egyes részei nem ide, hanem feljebb menve a Tatros mentén Dormánfalvánál az Úz (Uzul), Kománfalvánál a Csobányos (Ciobănuş) völgyébe fordultak be. A Magyarországra való visszavonulást előkészítő tiszti járőrök az Úz völgyében aznap átlépték a határt.
25-én a 7. szovjet gárdahadsereg is elérte a Kárpátok keleti lábait. Moinesti és Aknavásár között van egy hosszúkás előhegy, amely északkeletre párhuzamos a Tatrossal. Az Abraham-csoport utóvédei ott egy napig képesek voltak védeni a két várost, ezzel megakadályozni a szovjet csapatok behatolását a Tatros völgyébe. A fenti három szoros a Tatros jobb oldalágainak egy-egy völgyét jelenti, amelyek átvezettek Magyarországra.
A szovjet behatolási kísérlet az Ojtozi-szorosba, vagyis a Tatros folyás szerint legalsó jobb oldalvölgyébe, a 25-i német napijelentésekben feltűnik: „Entlang des Ojtoz-Tales führte der Russe (...) starke Angriffe.” A szovjet támadás erejét mutatja, hogy Aknavásár keleti szomszédja, Oneşti, a későbbi Ghiurghiu Dej délután elesett.
Augusztus 25-én a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport törzse az Ojtozi-szoroson keresztül beérkezett Sepsiszentgyörgyre, ahol 18 órakor ideiglenes harcálláspontot foglalt. Másnap áttelepült Sepsibodokra (9 km-re északra Sepsiszentgyörgytől), ott berendezték a hadseregcsoport törzsszállását. Sepsiszentgyörgy túl közel feküdt az akkori magyar–román határhoz, s a román határőrcsapatok betörései már ekkor megkezdődtek.
31-én Romániából áttelepült Debrecenbe a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vasúti szállításokat koordináló törzse (Gen. des Transportwesens Südukraine), s még aznap átvette a 65Tiszától keletre húzódó összes vasútvonal feletti irányítást. Ugyanezen a napon a (29-i) szlovákiai felkelés hatására az észak-magyarországi vasútvonalak irányítása az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport hasonló törzsének kezébe ment át.
Nem csupán Románia felől érkeztek be német csapattestek Erdélybe. A 4. német hegyihadosztályt, amelynek felváltását az arcvonalban előző nap a 2. magyar hegyidandár befejezte, augusztus 24-én kivonták az 1. magyar hadsereg balszárnyán harcoló XLIX. német hadtest kötelékéből, és intézkedtek Romániába történő átirányításáról vasúti szállítással. A hadosztály 27-én belépett a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport közvetlen alárendeltségébe, ám annak törzse a hadiesemények alakulása folytán Sepsiszentgyörgy térségében gyülekeztette, s azt tervezte, hogy megerősítve tíz rohamlöveggel és két légvédelmi tüzérosztállyal, beveti Brassó körzetének birtokbavételére. A Tömösi-hágó (Predeal-hágó) birtoklása fontosabb volt a német hadvezetés számára bármely más hágónál a Déli-Kárpátokban, mivel Bukarestből és Ploieştiből ez volt a legrövidebb átjáró Erdélybe (Brassóba), Bukarest és Ploieşti térségében pedig ekkor még jelentős német alakulatok harcoltak. Visszavonulási útvonaluk csak a Tömösi-hágón keresztül vezethetett. Fontos volt a Bodza-szoros birtoklása is, mivel a Foksányi-kapu felől ez volt a legegyenesebb, Bukarest térségét elkerülő átjáró. 28-ára virradóra Friessner kivonta a LXXII. különleges rendeltetésű hadtest parancsnokságát a 6. hadseregből, s megbízta a Bodza-szoros visszafoglalásával, illetve megtartásával, s alárendeltségébe utalta a hadosztályt. A székelyföldi hegyi átjárókban kialakult helyzet miatt azonban ezt az elképzelést már másnap megváltoztatták, az addig beérkezett négy zászlóaljból hármat a Gyimesi- és a Békás-, egyet az Ojtozi-szoroshoz vezényeltek. A hadosztályt 29-én átalárendelték az LVII. német páncéloshadtest kötelékébe.
A Székelyföldet keletről határoló hegyekben történtek utólagos ismeretében – látni fogjuk, hogy az ott harcoló magyar és az oda Moldvából behátráló német csapatrészek képesek voltak a hadműveleti szintű áttörés megakadályozására – megkockáztatható a következtetés, hogy szerencsésebb lett volna a 4. német hegyihadosztályt az eredeti elképzeléseknek megfelelően a Barczaságba átvezető átjárók lezárására bevetni, mivel az esélyt adott volna a 6. hadsereg Bukarest és Ploieşti térségében harcoló viszonylag erős kötelékeinek visszavonulására a hegység fedezetébe, ráadásul 2-3 nappal késleltethette volna a szovjet gyorscsoportok átkelését a Déli-Kárpátokon.
Augusztus 26-án újabb német harccsoport, a Gruppe Festner érkezett meg a határra a Csobányos völgyében. A 46. gyaloghadosztály és egy műszaki zászlóalj részeiből szervezett csoport a 8. hadseregbe tartozott. Hadtestbe (aznap) nem osztották be. 30-án a csoport egy másik része a Gyimesi-szorosban érkezett meg a határra.
26-án Sepsiszentgyörgyön megkezdték az 1. hegyihadosztály szerelvényeinek kirakását. 27-től megkezdődött a 97. vadászhadosztály szállítása is, vasúton. Még aznap a 8. hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe léptették. A 8. hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe került a Brandenburg ezred is, amelynek egy zászlóalja légi szállítással 28-án érkezett Szászrégenbe. Augusztus 28-án a szászrégeni repülőtérre települt az 53. német vadászrepülő-ezred. A II. osztály parancsnoka, Helmuth Lipfert tartalékos százados megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Megjegyzendő, hogy Szabó Nándor kutatásai szerint az átirányító parancsokat a gyakorlatban nem minden esetben lehetett teljesíteni: az 1. hegyihadosztály például Belgrád térségében maradt, a 97. vadászhadosztály pedig a Duklai-szorosban közben megindult szovjet offenzíva miatt nem indulhatott el Erdélybe.
Mivel a Moldvából visszavonuló 8. német hadsereg alárendeltségi viszonyai is kaotikusak voltak, törekedtek azok lehetőség szerinti rendezésére. Augusztus 27-én a hadseregcsoport 66vezérkari főnöke a német Abraham-csoportot és Festner-csoportot az LVII. páncéloshadtest parancsnokságának alárendeltségébe léptette.
Ezzel a Székelyföld keleti szegélyén álló német csapatok, nevezetesen a karácsonkői hídfőt védő Kirchner-csoport, a Csobányos völgyébe visszavonult Festner-csoport, valamint az Úz völgyét és az Ojtozi-szorost védő Abraham-csoport a Békás-szorostól (annak előterétől) az Ojtozi-szorosig egy hadtest kötelékébe kerültek. Másnap az ugyanitt harcoló magyar csapatokat összefogó IX. magyar hadtestparancsnokság is a 8. német hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe lépett.
A Kirchner-csoporttól, pontosabban az augusztus 26-tól Erich Reuter ezredes vezette 46. gyaloghadosztálytól – hiszen Friedrich Kirchner páncélos tábornok a hadtest védőszakaszának kiterjesztése folytán egyre kevéssé „ért rá” csak a hídfő védelmének irányítására, s a vezetési viszonyok bizonyos fokú konszolidálódásával egyre inkább ismét hadtestparancsnokként funkcionálhatott – északra a Tölgyesi-szoros előterébe újabb német harccsoport, s vele egy újabb német hadtestparancsnokság, a XVII. érkezett be. E csoport augusztus 27-én a Hangul–Piripig terepszakaszra vonult vissza. A XVII. hadtestparancsnokság átvette az irányítást ezen a területen.
A Kárpátok fő vonulata e térségben Moldva felől a Stînişoara-hegység, azzal párhuzamos a Beszterce-hegység és annak folytatása délkelet felé a Csalhó-hegy (Ceahlău). A kettőt a délkelet felé folyó Beszterce (Bistriţa) választja el, abba torkollik bele Hangultól nyugatra a Tölgyesi-szoros és a Borszéki-hágó felől érkező patakokat összefogó Kis-Beszterce (Bistriţa Mică). A már egyesült Besztercébe folyik bele Békás városánál a Békás-szorosból érkező Békás (Bicaz). A Kis-Beszterce és a Békás fogja közre a 2000 m magas sziklás Csalhót, amelyhez délkeletről a másfélezres, ugyancsak sziklás Tarkő (Tarcău) kapcsolódik. E két hegység járhatatlan, mindenki a Besztercébe torkolló két folyócska völgyébe kényszerül, aki nyugatnak, a Gyergyói-havasok felé szeretne haladni. Piripig a Németvásárt a Beszterce völgyével összekötő úton, a Stînişoara-hegység egyetlen átjárójának keleti feljáratában található. A Beszterce folyó mentén felfelé haladva Dornavatrára lehet eljutni. A mai térképeken A Kis-Beszterce és a Békás torkolata között egy nagy tó, a Békás látható, azonban azt csak az 1950-es évek második felében duzzasztották fel, az általunk tárgyalt időszakban még nem létezett.
Dornavatra felett, a Borgói-szoros keleti bejáratánál található Kosna, akkor határfalu magyar területen. A Székelyföldet Észak-Erdélytől elválasztó 75 km-es szűkület északkeleti felét a településről Kosnai-nyaknak is nevezték. A XVII. hadtestparancsnokság 27-én a Kosnai-nyak területén is átvette a védelem irányítását. A következő napokban az e térségben álló magyar csapattestek is a XVII. hadtestparancsnokság alárendeltségébe léptek. A két német hadtest közötti sávhatárt 27-én még nem jelölték ki.
Ezzel a parancsnoklási viszonyokat tekintve kialakult a német front a Székelyföld és Észak-Erdély keleti szegélyén. A legészakibb észak-erdélyi kárpáti átjáró, a Borsai-hágó ugyanis Moldva felől szintén Dornavatra felől közelíthető meg. A Borsai-hágótól északra a Máramarosi-havasok 2000 métert ostromló csúcsaival csapattestek számára járhatatlanok, a hegység északnyugati csücskénél pedig már a az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport kötelékébe tartozó 1. magyar hadsereg védekezett, az Árpád-vonalra támaszkodva. Északon a román átállás nem éreztette közvetlenül hatását, az arcvonal augusztus–szeptember fordulóján viszonylag szilárd volt.
Augusztus 27-én újabb német vezetési szerv jött létre Erdélyben. Arthur Phleps SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS táviratban jelezte a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnokságának, hogy Hitler kinevezte őt Erdély teljhatalmú tábornokává („...er zum bevollm. General für Siebenbürgen ernannt sei...”), s hogy aznap meg is érkezik. 67Phleps kérte az Erdélybe vasúti szállítás alatt álló 4. német hegyihadosztály feletti rendelkezést is, hogy bevethesse a Tömösi-hágó elfoglalására.
Friessnert és törzsét meglepte a kinevezés. Nem tudták, hogy Phleps milyen helyet fog elfoglalni a parancsnoklási struktúrában. Érintkezésbe léptek az OKH-val, ahol először nem tudtak Phleps kinevezéséről, majd négy óra múltán visszajelezték, hogy azt Himmler kérésére a Führer valóban megtette, s hogy az SS-tábornok a hadseregcsoport parancsnokságának lesz alárendelve („Es sei aber selbstverständlich, dass er der H.Gr. unter-stellt wurde.”).
Phleps személyének kiválasztása nem volt véletlen. Erdélyi születésű lévén, tisztában volt a helyi viszonyokkal, aminek jelentőséget tulajdonítottak az augusztus 27-én még remélt román politikai viszontfordulat elérésében. Az I. világháborút k. und. k. vezérkari őrnagyként fejezte be, 1941-ig szolgált a román hadseregben, ahol hadiakadémia-parancs-nokságig és hadosztálytábornoki rendfokozatig vitte. Kiválasztása mellett szólt, hogy gyakorlatot szerzett a hegyes terepen irreguláris alakulatok elleni harcokban és az önkéntes alakulatok szervezésében. 1943. április 21. óta ő volt a (mostari) V. SS-hegyihadtest parancsnoka, irányította a partizánok elleni harcot Bosznia–Hercegovinában, s felügyeletével szervezték meg 1943 őszétől a horvát–bosnyák legénységű 13. „Handschar”, illetve 1944 tavaszától az albán legénységű 21. „Skandärbeg” SS-hegyihadosztályt.
Himmler négy dologgal számolhatott. Egyrészt azzal, hogy Erdélyben a német vonalak mögött partizántevékenység kezdődhet, másrészt, hogy román önkéntes alakulatok szervezésére kerül sor német oldalon. Harmadrészt eleve számolt ezzel az erdélyi szászok és a népi németek (Volksdeutschen) vonatkozásában. Negyedrészt az is eszébe juthatott, hogy az SS-tábornoknak 1943 szeptemberében három olasz század szétverése árán sikerült a Dubrovnik környéki olasz alakulatokat „visszatérítenie” Mussolini hűségére. Hasonló jellegű akciókkal a dél-erdélyi román csapatoknál ugyancsak számolhatott.
Augusztus 28-án Phleps Szovátán jelentkezett Friessnernél („...meldet sich beim Oberbefehlshaber.”). A hadseregcsoport főparancsnokát ez nyugtatta meg végleg Phleps parancsnoklási struktúrában elfoglalt helyét illetően. Friessner a Barczaság (a Brassói-medence) és az onnan a Regátba vezető két átjáró, a Tömösi-hágó és a Bodza-szoros visszafoglalásával bízta meg az SS-tábornokot, s rendelkezésére bocsátotta a LXXII. különleges rendeltetésű (zur besonderen Verwendung) hadtesttörzset. A Phleps által kért 4. hegyihadosztályt azonban már elindították a Székelyföld keleti szegélyére, így azt nem adták át neki. Ugyanezen a napon a hadseregcsoport értesítést kapott, hogy a 8. SS-lovashadosztályt Budapest térségéből Erdélybe vezényelték a Phleps által megalakítandó harccsoporthoz. Ezzel kialakultak a Gruppe Siebenbürgen (Erdély-csoport) keretei. A LXXII. hadtesttörzs, amely két nappal korábban még a Foksányi-kapu délkeleti szektorának védelmét kapta feladatul a Bodza torkolatától (a Szeretbe) Brăiláig, 28-án érkezett be Sepsiszentgyörgyre. A 8. SS-lovashadosztály első vasúti szerelvényei szeptember 2-án rakodtak ki. A támadás a Tömösi-hágó és a Bodza-szoros birtokbavételére így augusztus végén, az utolsó, még esélyt jelentő időpontban elmaradt.
Augusztus 27-én a Honvéd Vezérkar javasolta a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport törzsszállásának áthelyezését Sepsibodokról Szovátára. A javaslat elfogadását követően a pa-rancsnokság Grolman vezérőrnagy, vezérkari főnök intézkedésére 27-én 2400 órától ideiglenesen Csíkmadarasra, 28-án déltől Szovátára tette át székhelyét.
28-án változott a két német hadsereg parancsnokságának harcálláspontja is. A 8. hadseregé Maroshévízre tette át székhelyét, a 6. hadseregé Calvinira. Az előbbi a Maros forrásvidékéhez közel, a Gyergyói-völgy északi részén fekszik, az utóbbi a Bodza-szoros havasalföldi bejáratánál. Ezen a napon helyezte át törzsszállását az LVII. páncéloshadtest 68parancsnoksága is, a Csobányos és az Úz völgyétől nyugatra elterülő Alcsík fővárosába, Csíkszeredára. A 6. hadseregé sem sokáig maradt a Kárpátok déli oldalán, egy nap után a biztonságosabb Sepsibesenyőre költözött át. Ezzel mindhárom német főbb hadműveleti vezetési szerv (a hadseregcsoporté, illetve a 6. és 8. hadseregé) magyar területre került. A negyedik, a mögöttes hadműveleti terület parancsnoka (Befehlshaber des rückwärtigen Operationsgebiets), amely nem hadműveleti irányító szerv volt, 31-én jött át Magyarországra, Szászrégenre.
A 6. német hadsereg parancsnoksága csak augusztus 28-án lépett magyar területre. A hadsereg parancsnoka, Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok ekkor még nem akart áttelepülni, ám erre közvetlenül Hitlertől kapott parancsot. Bokor Péter filmrendezőnek egy televíziós interjúban az 1970-es években így fogalmazott: „Amikor a hadseregem katlanba került, maga a Führer parancsolta meg, hogy nem maradhatok csapataimmal, bár én feltétlenül ott akartam maradni velük – de nem tehettem, a törzsemmel át kellett kelnem a Kárpátokon...” A Vezér közvetlen beavatkozásának egyetlen magyarázata lehet: ezen a napon kezdhette belátni, hogy a 6. hadsereg helyzetét Romániában már minden valószínűség szerint lehetetlen stabilizálni.
A 6. hadsereg-parancsnokság harcálláspontja a továbbiakban naponta változott. Augusztus 30-án Maksára, 31-én Málnásra, szeptember 1-jén Málnásfürdőre szeptember 2-án Máréfalvára települt át. Sepsibesenyő, Málnás és Málnásfürdő Sepsiszentgyörgytől északra, az Olt völgyében fekszik, Maksa a Sepsiszentgyörgyről Kézdivásárhelyre vezető úton Sepsiszentgyörgytől keletre. Máréfalva beljebb van Erdélyben, Székelyudvarhely felett, ahol a Nagy-Küküllő közel a forrásához kilép a hegyekből az Udvarhelyi völgybe. Az Olt völgyében a hadseregcsoport vezérkari főnöke nem érezte elég biztonságosnak törzsszállását. Egyrészt éppen ott történtek szinte naponta román betörések, ahol a folyó átlépte a magyar–román határt, s ha esetleg Sepsiszentgyörgy elesik, akkor közöttük és a románok között nincs számottevő akadály. Másrészt a szeptember 2-i nagyobb erejű román támadás nyugat felől eljutott a Baróti-hegység gerincéig, amely nyugat felől szegélyezte az Olt völgyét, s 3-án a gerincet átlépő román harcfelderítő járőröket már Sepsi-köröspatak és éppen Málnásfürdő nyugati szélétől vetették vissza.
Augusztus 28-án újabb hadosztály érkezett vissza a Regátból. Csíkmenaság–Csíkbán-falva körzetében gyülekeztették azzal a céllal, hogy bevonják az új védővonal kiépítésébe. Az 1. szlovák hadosztályt az eredeti szándékoktól eltérően a szlovákiai felkelés 29-i kirobbanását követően a németek lefegyverezték, amelynek parancsa 31-én kelt. Magukat népi németeknek valló tagjait szeptember 4-én újra felfegyverezték, belőlük egy zászlóaljat alakítottak, s átadták az Erdély-csoportnak. A többieket hátraszállították, s később a Margit-vonal Balaton–Érd szakaszának kiépítésére alkalmazták mint 1. szlovák műszaki hadosztályt. Az erre vonatkozó intézkedést szeptember 19-én adták ki.
Más nemzet katonái is voltak Erdélyben. A 3. német hegyihadosztály kötelékében harcolt egy spanyol önkéntes század, amit október 8-án vontak ki az arcvonalból.
A hadseregcsoport hadinaplója szerint augusztus 29-én érkezett Mádéfalvára és lépett a 8. hadsereg alárendeltségébe a 278. német rohamlövegosztály. A német rohamtüzérség történetét feldolgozó munka szerint az osztály 30-án tudott áttörni Magyarországra Moldvából, de harcjárművek nélkül. Szeptember közepéig gyalogos kötelékként vetették be, majd újjászervezésre Németországba irányították. Ez utóbbit elfogadhatónak tartjuk, ám a dátumot illetően a 29.-ét tekintjük valószínűbbnek. Nem kerülhet bele ugyanis semmilyen, naponta vezetett naplóba az egy nappal későbbi esemény.
Augusztus 29-én érkezett Szászrégenre a Brandenburg hadosztály 4. ezrede. E napon kapott értesítést a hadseregcsoport parancsnoksága, hogy a 6975. gyaloghadosztályt átvezénylik az Észak-Ukrajna Hadseregcsoporttól. Ez a hadosztály szeptember 2-án lépett a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport alárendeltségébe.
Augusztus 29-én módosították a Dél-Ukrajna és az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport közötti sávhatárt: az OKH a Csernovic–Kuty–Máramarossziget–Nagykároly–Debrecen–Szolnok vonalon húzta meg, valamennyi helységgel a Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak bezárva. Emiatt aznap Friessner is új sávhatárt jelölt ki a 6. és a 8. hadsereg között: Rămnicul Sărat (Moldva, a 6. hadsereg számára bezárva)–Zabola (a 8.-nak bezárva)–Sepsibükszád (a 8.-nak bezárva)–Parajdtól északkeletre 15 km-re a 1476-os magaslat–Marosoroszfalu (a 8.-nak bezárva)–Beszterce (a 8.-nak bezárva)–Bethlen (a 6.-nak bezárva)–Dés (a 6.-nak bezárva)–Zilah (a 6.-nak bezárva).
Friessner ezzel úgy felezte meg Erdélyt, hogy a 2. magyar hadsereg leendő hadműveleti területe a 6. német hadsereg sávjába esett. Ez feltehetően nem volt tudatos, noha a 2. hadsereg felállításáról már tudomással bírt. A két német hadsereg közötti sávhatárt az arcvonalon és közelében úgy vonta meg, ahogy a 8. hadsereg behátrált a Kárpátokba, illetve ahogy várta a 6. hadsereg maradványainak beérkezését. Ettől beljebb alapvetően a domborzat függvényében döntött. Figyelemre méltó, hogy nem jelölt ki sávhatárt a német és a magyar hadseregek között. Ez megerősíti következtetésünket, hogy a 2. magyar hadsereg augusztus 30-ától (tehát 29-én még nem) tekinthető megalakultnak.
A Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályának anyagában augusztus 30-án találunk először sávhatárra vonatkozó utalást. Az intézkedés az 1. és a 2. hadsereg között jelölte ki azt, sajnos azonban az intézkedés nem maradt fenn, csupán az arra történő utalás a napi intézkedések felsorolásában, így magát a sávhatárt leírni nem tudjuk. Megjegyzendő, hogy a szövegezés arra enged következtetni: kellett lennie korábban is sávhatárt szabályzó parancsnak: „Az 1. és 2. hds. közötti sávhatárt ujból szabályoztuk.”
Megítélésünk szerint ez nem mond ellent a 30-i időpontnak, mivel semmi sem zárja ki, hogy a két hadsereg közötti sávhatár kijelölésére a 2. hadsereg-parancsnokság szervezésének kezdetekor, akár már augusztus 25-én intézkedhetett a Vezérkar. A sávhatárt már 31-én módosították [sic!], de sajnos ez az intézkedés sem maradt fenn, csupán a felsorolása. Ez pedig megerősíti a 30-át mint a 2. hadsereg megalakulási dátumát. A módosítás indoklása ugyanis arra utal, hogy a két magyar hadsereg közötti sávhatárt a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztálya 30-a előtt kidolgozta, de csak 30-án adta ki azt a két hadsereg-parancsnokság felé intézkedés formájában. 29-ére már ki kellett dolgoznia, hogy aztán azonnal módosítania kelljen a német hadseregcsoportok közötti sávhatár 29-i megváltoztatása miatt: „A Hgr. Süd-Ukraine és Nord-Ukraine közti határ megváltoztatása folytán az 1. és 2. hds. közti határ megváltoztatására intézkedtünk.”
A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság augusztus 29-i direktívája első ízben érintett magyar területeket. A direktíva („sztavka”, a legfelsőbb hadvezetéstől származó hadműveleti utasítás) a 2. Ukrán Hadseregcsoportot két részre osztotta. A jobbszárny 7. gárda-, 40. hadseregnek és 2. lovas-gépesített csoportnak (Gorskov-csoport) a Keleti-Kárpátok átjáróit kellett birtokba vennie a Máramarosi-havasoktól a hegység délkeleti csücskéig, szeptember 7-ére ki kellett jutnia a Beszterce–Kolozsvár–Nagyenyed–Nagyszeben vonalra, ezzel befejeznie Románia moldvai területeinek elfoglalását, majd tovább támadnia Szatmárnémeti irányába, egyben elősegítenie a 2. Ukrán Hadseregcsoporthoz jobbról kapcsolódó 4. Ukrán Hadseregcsoport átkelését az Északkeleti-Kárpátokon. A balszárny 27., 53. hadseregnek és 6. gárda-harckocsihadseregnek szeptember 7-ére el kellett érnie a Cîmpulung–Piteşti–Giurgiu terepszakaszt, s tovább támadnia a Duna vaskapui áttörése irányába. A 3. Ukrán Hadseregcsoportnak Dobrudzsa és Bulgária irányában szabta meg támadási irányát, s alárendeltségébe utalta a szovjet Dunai Katonai Flottillát.
70A következő direktíva egy héttel követte a fentit. A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság azon a napon adta ki, amikor a 2. magyar hadsereg megindította támadását. Az egybeesés véletlen, a szeptember 5-i direktíva Malinovszkij marsall, a 2. Ukrán Hadseregcsoport parancsnoka felterjesztett elgondolása alapján született, amely még a magyar támadás előtt elkészült. Alapvető eltérése az előző, 29-i direktívától, hogy nem a 2. és 3., hanem a 2. és 4. Ukrán Hadseregcsoport felé intézkednek benne. Szeptember elején a szovjet hadvezetés már e két hadseregcsoport együttműködésével számolt az erdélyi és a kelet-magyarországi hadszíntéren.
Ez a 4. Ukrán Hadseregcsoport számára azt a feladatot szabta, hogy törjön át az Északkeleti-Kárpátokon, jusson ki Ungvár–Munkács térségébe, támadjon tovább Csap–Nyíregyháza irányába és balszárnyával teremtsen összeköttetést a 2. Ukrán Hadseregcsoporttal. A 2. Ukrán Hadseregcsoport jobbszárnyának (7. gárda-, 40. hadsereg) meg kellett gyorsítania átkelését a Keleti-Kárpátokon. Ennek elősegítésére a 6. gárda-harckocsi- és a 27. hadseregnek, eltérően az előző direktívában meghatározottaktól, átkelve a Déli-Kárpátok hágóin, támadást kellett indítania Nagyszeben–Kolozsvár irányába, s szeptember 15-ére ki kellett jutnia a Szatmár–Kolozsvár–Déva vonalra. A 6. harckocsihadsereg külön is feladatot kapott, hogy közbeeső támadási célként 9-ére foglalja el Medgyest, illetve Gyulafehérvárt. Az 53. hadseregnek is jobbra kellett fordulnia, átkelni a Déli-Kárpátokon, s az előbbi két hadsereghez nyugatról kapcsolódva, Petrozsény–Déva irányában támadást indítva, 19-ére el kellett érnie a Brád–Lugos vonalat. A Kárpátoktól délre a 46. hadseregnek az 53. hadsereg 75. lövészhadtestével együtt kellett folytatnia a támadást nyugati irányba, Szörényvár céllal. Távolabbi feladatként a hadseregcsoport számára a Nyíregyháza–Szeged vonal elérését határozták meg.
A direktíva kettéosztotta a Gorskov-csoportot (de nem szüntetve meg mint hadseregszintű köteléket). A 23. harckocsihadtestet kivonva az Ojtozi-szorosból, a Kárpátokat délről megkerülve átcsoportosította Brassó térségébe, ahonnan szeptember 8-án támadásba kellett lépnie Csíkszereda irányába. Miután eredetileg is ez volt a hadműveleti célja, s a Gorskov-csoport másik hadtestének, az 5. gárda-lovashadtestnek továbbra is ebben az irányban kellett támadni a Székelyföld keleti szélén fekvő hágókból, e városnál a két hadtestnek találkoznia kellett. A szovjet hadvezetés ezzel a manőverrel be kívánta keríteni a Székelyföld déli részén harcoló német–magyar csapatokat.
A 2. Ukrán Hadseregcsoport jobbszárnyának a Nyírségben fel kellett vennie az összeköttetést az északkelet felől érkező 4. Ukrán Hadseregcsoporttal. Ezzel megjelent a szovjet hadvezetésnél az 1. magyar, a 8. német és a 2. magyar hadsereg hadműveleti szintű be-kerítésére vonatkozó elképzelés. Azt, hogy a 2. Ukrán Hadseregcsoport egy hadsereg ki-vételével Erdélyben folytasson hadműveleteket, a bulgáriai fejlemények tették lehetővé.
A szovjet 6. gárda-harckocsi-, illetve a 27. és 53. hadsereg nem várta be a Legfelsőbb Főparancsnokság szeptember 5-i direktíváját. Malinovszkij előzetes intézkedései, s a hadihelyzet alakulása folytán (üldözés közben) már 4-én behatoltak a Déli-Kárpátok román kézen lévő átjáróiba. A 4. német légiflotta felderítő gépei jelentették is a szovjet oszlopok megjelenését a Brassóba átvezető Tömösi-hágóban és a Nagyszebenbe átvezető Vöröstorony-szorosban. A 23. szovjet harckocsihadtest szintén már a direktíva kiadása előtt, 4-én Malinovszkij utasítására megkezdte a manőver végrehajtását.
Augusztus 30-án újabb német harccsoportok jelentek meg a 8. hadsereg hadrendjében. A Gyimesi-szorosban végrehajtandó ellentámadás céljából Csíkszereda térségében megalakították a Scholze-csoportot (Gruppe Scholze). Az Úz völgyében megjelent a Breith-csoport, az Ojtozi-szorosban a Busch-csoport.
Szeptember 1-jén a kelet-magyarországi hadműveleti terület addigi német parancsnoka 71(bisheriger Befehlshaber des Op.Geb. Ostungarn), Emil Zellner altábornagy belépett a hadseregcsoport közvetlen alárendeltségébe, mint a Maros-állás kiépítését irányító törzs (Erkundungsstab Zellner). Ezzel később bővebben foglalkozunk.
Szeptember 2-án, mint láttuk, a 2. magyar hadsereg belépett a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport alárendeltségébe. Veress kihelyezett harcálláspontja ekkor már Bethlen községben volt, ahová a hadműveleteket irányító részleg véglegesen 4-én költözött ki. A törzs Kolozsvárott hátramaradó részlege a MÁV-pályaudvar óvóhelyére vonult le.
E napon Friessner összekötő törzset (Durchgangs-Vermittlungsstab) rendelt a 2. hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe (s nem mellé: „der 2. ung. Armee [...] unterstellt”). Az Eismann vezérkari ezredes, a 6. német hadsereg-parancsnokság addigi 1. vezérkari tisztje (1. Gen. St. Off.) vezetése alatt a 114. tüzérparancsnokságból (Arko 114.) felállított törzs feladatául szabta egyben a 2. hadsereg harcfeladatának elősegítését német erőkkel. Ez túlment a szövetséges hadseregekhez kiküldött összekötő törzsek szokásos feladatain, de a hadműveleti feladat fontossága (a Déli-Kárpátok átjáróinak lezárása) ezt indokolttá tette, s az sem zárható ki, hogy Friessner német alakulatok Eismann alárendeltségébe uta-lásával a törzs ellenőrzési funkcióját is alá kívánta támasztani az általa megbízhatatlannak tartott magyarokkal szemben. Friessner intézkedése alapján a törzs alárendeltségébe e napon a II/818. könnyű tábori és az I/48. légvédelmi tüzérosztály, a 1179. rohamlövegosztály, valamint 40 nehéz páncéltörő ágyú („sowie 40 s. Pak unterstellt.”) lépett be. Eismann állomáshelyét a hadsereg-parancsnokság törzsszállásán 3-án foglalta el.
A Phleps SS-Obergruppenführer parancsnoksága alatt álló Erdély-csoport szintén 2-án lépett be a hadseregcsoport közvetlen alárendeltségébe. Szó szerinti létrehozásáról, tehát parancsnokságának megalakulásáról a német forrásanyagban nem olvashatunk, csak kialakításáról. E néven a 2-i napijelentésben fordul elő először („Gruppe Siebenbürgen: der H.Gr. unmittelbar unterstellt”). Úgy véljük, ennek alapján levonható a következtetés, hogy a dátumot, amihez a Gruppe Siebenbürgen megalakulásának lezárultát köthetjük, szeptember 2-ában állapíthatjuk meg. Kötelékébe e napon a 8. SS-lovashadosztály és a 75. német gyaloghadosztály tartozott. Parancsnoksága Marosvásárhelyen települt.
Az OKH éppen ezen a napon helyezte kilátásba, hogy az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport arcvonalán várható szovjet támadás miatt megfontolják a 75. gyaloghadosztály átcsoportosításának leállítását. A Dél-Ukrajna Hadseregcsoportot ez meglepte, hiszen a tervezett dél-erdélyi támadásban a hadosztállyal számoltak, feladatait kellő erő hiányában nem volt kire bízni. Grolman és Phleps 3-án telefonon lépéseket tett az OKH és az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága felé, hogy ezen elgondolás parancs formájában ne kerüljön kiadásra. Az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnöke 5-én délután közölte telefonon Grolmannal, hogy miután eddig jelentős szovjet támadás nem indult, átadja a 75. gyaloghadosztályt. A seregtest átirányítása végül is nem történt meg, a várt szovjet támadás annak arcvonalát a galíciai Krosno térségében 9-én törte át, s a napijelentések ekkor az Armeegruppe Heinrici kötelékében említik.
A Gruppe Siebenbürgen vezérkari főnökévé szeptember 2-án a 4. román hadsereg-parancsnokság mellett korábban működött német összekötő törzs vezérkari főnökét, Kriebel vezérkari alezredest nevezték ki. Ez megerősíti a megalakulás 2-ára tételét, annak elismerésével, hogy önmagában nem fogadható el perdöntő bizonyítékként.
Az, hogy az Erdély-csoport Marosvásárhely térségében jött létre, meghatározta a következő időszak parancsnoklási viszonyait is a hadseregcsoporton belül. Gondolunk itt arra, hogy a 2. magyar hadsereg együttműködése szeptember elején a 6. és nem a 8. német hadsereggel alakult ki közvetlenül (az Erdély-csoporton túl), s hogy a hadseregcsoporton belüli seregcsoport (Armeegruppe) képzése is a 6. hadsereggel történt meg.
72Bár Friessner a Gruppe Siebenbürgen megszervezéséhez Phleps rendelkezésére bocsátotta a LXXII. hadtestparancsnokságot, az a szeptember 5-i támadás megkezdésekor már nem Phleps törzseként funkcionált. Phleps alapvetően csak a 8. SS-lovashadosztály parancsnokságára támaszkodhatott. Szeptember 6-ától a LXXII. hadtestparancsnokság, Georg Zwade vezérőrnagy megbízott parancsnokkal átvette a LVII. páncéloshadtesttől nyugatra harcoló csoportok, például a Barót környéki ellenlökéseket végrehajtó Gruppe Thams felett a parancsnokságot. Egyedül az aznap alakított Gradl-csoport maradt a 6. hadsereg-parancsnokság közvetlen alárendeltségében, azzal a feladattal, hogy biztosítsa a harcászati összeköttetést a 6. hadsereg jobbszárnyán előnyomuló Erdély-csoporttal. A Gradl-csoport alárendeltségébe ezen a napon belépett a 1335. rohamlövegosztály.
A parancsnoklási struktúra felvázolásához rendelkezésünkre áll Friessner szeptember 2-án kelt összefoglaló jelentése e tárgyban (Betr.: Befehlsgliederung H.Gr. Südukraine). Ez öt parancsnokságot sorol fel a hadseregcsoport parancsnokságának közvetlen alárendeltségében: 6., 8. német és 2. magyar hadsereg-parancsnokság, Gruppe Siebenbürgen, mögöttes hadműveleti terület parancsnoksága (Befh. rückw. Op.Gebiet). A jelentés a 8. német hadseregnél említi a IX. magyar hadtestet és a Gruppe Siebenbürgennél a 75. német gyaloghadosztályt, s általánosságban megemlíti az egyes parancsnokságok feladatait is. Eszerint a két német hadsereg-parancsnokság elsődleges feladata az újjászervezés, ezen túl a 6. hadseregé a Brassótól délre lévő hegyi átjárók lezárása, a 8. hadseregé a Keleti-Kárpátok (magyar) védelmének megerősítése. A 2. hadsereg legfontosabb feladata a támadás megindítása a Vöröstorony-szoros lezárására. A Gruppe Siebenbürgen hadműveleti célja a 6. és a 2. hadsereg közötti hézagban való előretörés (a kialakuló helyzet függvényében) Brassó vagy Nagyszeben irányába. Friessner sávhatárokat is leír, de csak általánosságban, amelyek megegyeznek a korában pontosan megadott sávhatárokkal.
Szeptember 2-án Désen egy sorozatvetőkkel felszerelt harccsoport, a Rommel-csoport (Nebelkdo. Rommel) lépett be a 8. német hadsereg alárendeltségébe.
3-án és 4-én a 6. hadsereg parancsnoksága is igyekezett összefüggő arcvonalat, illetve vezetési rendszert kialakítani, mint néhány nappal korábban a 8. hadsereg parancsnoksága. Székelykeresztúr térségében a Gradl-csoport állt. Az Olt kanyarulatát és a Baróti-hegységet a LVII. páncéloshadtest Thams-csoportja zárta le. Ehhez keletről a Gerecke-csoport csatlakozott a Bodza-szoros irányába, ahol a Schmidt- és a Winkler-csoport alkotta a hadsereg balszárnyát.
3-án a 6. hadseregnek mindössze 6 harckocsi és 24 rohamlöveg állt rendelkezésére. Valamivel jobban állt a 8. hadsereg, amely 54 rohamlöveget jelentett. A hadseregcsoport parancsnoksága ezen túl további 14 rohamlöveggel rendelkezett.
4-én Eismann jelentette a hadseregcsoport-parancsnokság első vezérkari tisztjének, hogy a 2. magyar hadseregnek átadott 20 db Pz.IV és 5 db Pz.V Panther harckocsi megérkezett, ám 12 db Pz.IV-nek és a Párducoknak hiányzik a kezelőszemélyzete. A Központi Szállítás Vezetőség naplójából tudjuk: a 20 db Pz.IV már 3-án megérkezett.
A 2. magyar hadsereg parancsnoka 3-án megkérdezte a német összekötő törzs nála jelentkező főnökét, hogy a Gruppe Siebenbürgent alárendelik-e neki. Eismann telefonon kapcsolatba lépett Grolmannal, aki arra hivatkozva, hogy Phleps törzsének nem csupán katonai, de politikai feladatai is vannak, nemleges választ adott. Megüzente viszont Veressnek, hogy a 2. hadsereggel egyidejűleg az Erdély-csoport is támadást fog indítani délkeleti és déli irányba, ezzel hadseregének balszárnyán bizton számolhat.
Szeptember 5-én 22 órától az LVII. páncéloshadtest hadműveleti területén kialakult sajátos parancsnoklási viszonyok rendeződtek, a 6. hadsereg-parancsnokság átvette a hadtest zömét, beleértve az Ojtozi-szoros kijáratánál harcoló Kessel-csoportot, illetve az 73Úz és a Csobányos völgyének kijáratát lezáró 4. hegyihadosztályt is. A Székelyföld déli része így egészében a 6. hadsereg-parancsnokság vezetése alá került.
Az LVII. páncéloshadtesttel egyedül az Abraham-csoport nem került át a 6. hadsereg állományába. A 8. hadsereg parancsnoksága északabbra vezényelte át, a Békás-szoros térségébe, ahol átvette a 46. gyaloghadosztály részei és a 2. magyar tábori póthadosztály feletti parancsnokságot. A Gruppe Abraham feladata lett egyúttal az összeköttetés biztosítása a 6. hadsereg balszárnya felé.
Szeptember 5-én a parancsnoklási viszonyok átalakításának megfelelően új sávhatár lépett életbe a két német hadsereg között: Dormánfalva (Moldva, a 8. hadsereg számára bezárva)–Csíkmenaság (a 8.-nak bezárva)–Csíkcsicsó (a 6.-nak bezárva)–Parajd (a 6.-nak bezárva)–Marossárpatak (a 6.-nak bezárva). A német forrás legkeletibb helységként Sapatakot említ, de ilyen község nem azonosítható. Megadja viszont, hogy ez 15 km-re északkeletre található Marosvásárhelytől. A megadott irányban és távolságban található Marossárpatak, így valószínűsíthetően ez volt a sávhatár legkeletibb pontja.
Ezzel a sávhatár-meghatározással kapcsolatban két dolog megjegyzendő. Az egyik az, hogy a Gruppe Siebenbürgent, ami a két német hadsereg között helyezkedett el, s nem tartozott egyik hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe sem, nem határolta el szomszédaitól, erre csak másnap került sor. A másik, hogy a hadseregcsoport anyagában legkorábban szeptember 8-án találunk sávhatár-kijelölést a 6. német és a 2. magyar hadsereg között. Az első kérdés akkor válik magyarázhatóvá, ha előrelapozunk a hadseregcsoport naplójában. 8-án ugyanis az Erdély-csoportot besorolták a 6. hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe. Ezzel formálisan is bekövetkezett, ami szeptember 5-e óta a gyakorlatban nyilvánvaló volt: az Erdély-csoport parancsnoksága hadtestparancsnokságként funkcionált. Phleps, akit Himmler augusztus 27-én egész Erdély meghatalmazott tábornokává nevezett ki, nyilván nem örült a besorolásnak. Bár nincs rá adatunk, valószínűleg kísérletet tett ennek elkerülésére, az azért következett be csak három nappal a támadás után. A 6-i sávhatár-meghatározás tükrözi a huzavonát. Szokatlanul elnagyolt, csupán egyetlen lakott helyet nevez meg egy patak vonalának meghatározásával („Bachgrund bei Fitias”). Fitias egyébként azonosíthatatlan, feltehetően a Nagy-Küküllő mentén, Székelykeresztúr közelében fekvő Fiatfalváról (Filiaş) van szó.
A 2. magyar és a 6. német hadsereg közötti sávhatár feltehetően már szeptember 8. előtt megvonásra került. Nem maradt fenn ugyan az erre vonatkozó intézkedés, de feltételezzük, hogy az Friessner 2-i vagy Grolman 4-i hadműveleti utasításában benne volt. Egyrészt a támadási célok meghatározásához volt szükség a két hadsereg támadási sávjának elhatárolására, másrészt megerősíti feltételezésünket a 8-i sávhatár kijelölésekor alkalmazott fogalmazás, ami új sávhatárról ír („neue Trennungslinie”). Ezt annak kapcsán határozták meg, hogy a hadseregcsoport támadó csoportosítása e napon ment át védelembe. Észak–déli irányban vonták meg, a Ludas patak vonalában. Északi végpontja az erdélyi belhatáron Légen (a 2. hadsereg számára bezárva), majd Mezőtóhát (a 6.-nak bezárva)–Marosludas (a 6.-nak bezárva)–Marosbogát (a 6.-nak bezárva)–Asszonyfalva (a 2.-nak bezárva) melletti útvilla.
6-án meghatározták a 6. hadseregen belül az LVII. páncéloshadtest és a LXXII. hadtest közötti sávhatárt is. Ez a Székelyudvarhely–Lövéte–Sepsibükszád–Dálnok–Papolc vonalon húzódott, minden helységgel a LXXII. hadtest számára bezárva.
5-én Grolman találkozott Greiffenberggel, s a parancsnoklási viszonyokról tárgyalt vele. Szóba került újabb hadosztályok átirányítása a hadseregcsoporthoz, Veress törekvése a IV. magyar hadtest alárendelésére a 2. magyar hadsereg parancsnokságának, sőt a Heinrici-seregcsoport átadása is az Észak-Ukrajna Hadseregcsoporttól. Ez a seregcsoport 74Gotthard Heinrici vezérezredes parancsnoksága alatt az 1. német páncéloshadseregből és az 1. magyar hadseregből állt, s a Máramarosi-havasoktól a Duklai-hágóig tartotta az arcvonalat. A rendelkezésre álló forrásokból nem derül ki, hogy az ötlet kitől származott, de kigondolóját az vezette, hogy a Kárpát-medence hadműveleti vezetése egy kézbe kerüljön. A Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak ekkor már nem kellett foglalkoznia a Balkánnal, annak keleti fele már elveszett, a nyugatin pedig a Délkelet Főparancsnokság (OB Südost) látta el a hadműveleti irányítást.
Grolman szeptember 7-én, amikor új hadműveleti feladatot szabott a 2. hadsereg és a Gruppe Siebenbürgen számára (ezt később, az észak-erdélyi és székelyföldi harcok leírásánál elemezzük), egy záróosztag (Sperrverband) felállítását rendelte el. A Mortimer von Kessel altábornagy, a 20. német páncéloshadosztály parancsnoka vezetésével felállítandó záróosztagnak a 2. magyar hadsereg kötelékébe kellett lépnie, azzal, hogy szükség esetén átkerül az Erdély-csoport alárendeltségébe. Feladata a szovjet páncélosbetörések elreteszelése volt: a 6. szovjet gárda-harckocsihadsereg ékei aznap túlhaladtak Nagyszebenen. Állományába a 6. hadseregtől a 92. páncélos-utászzászlóaljat, a Gerecke-csoportot, a 905. páncéloscsoportot, a 1015. és a 1176. rohamlövegosztályt, a 721. páncélvadászosztály részeit, illetve a II/241. Luftwaffe-légvédelmi tüzérosztályt, a 8. hadseregtől a 721. pán-célvadászosztály részeit, az 52. utászzászlóaljat és a XVII. hadtestből egy műszaki zászlóaljat kellett átadni.
A 8-án megalakuló Kessel-zárócsoport első részei aznap beérkeztek Marosvásárhely térségébe, ahol azonnal a Gruppe Siebenbürgen kötelékébe léptek be. A zárócsoport csak öt nap múlva, 13-án lépett a 2. magyar hadsereg közvetlen alárendeltségébe, s harcálláspontját e napon Kolozsra helyezte át. 12-én Grolman intézkedett a 8. hadsereg-parancsnokság felé, hogy a Brandenburg ezred III. zászlóalját adja át a Kessel-zárócsoportnak. Egyidejűleg kérte a 6. hadsereg vezérkari főnökét, hogy a székelyföldi arcvonal megrövidítésével felszabaduló erőkből csoportosítson át gyalogságot a csoporthoz. 14-én a Gradl-csoportot beosztották a Kessel-zárócsoport állományába, amely ezzel átkerült a 6. német hadsereg kötelékéből a 2. magyar hadseregébe.
Amint megindult a Székelyföld kiürítése, 8-án a hadseregcsoport hátravitte törzsszállását Szovátáról Zajtára. A kisközség Szatmárnémetitől 12 km-re északnyugatra fekszik. Grolman azért választotta ki Zajtát, mert onnan közvetlen vasútvonal vezet az ország belsejébe: ott végződik a Mátészalkáról induló szárnyvonal. Szatmárnémetiből, amit a szakirodalom nagyobb része harcálláspontként említ, nincs ilyen irányú közvetlen összeköttetés, csak Nagykárolyon vagy Máramarosszigeten keresztül. A 6. hadsereg parancsnoksága e napon a Maros-Torda vármegyei Petelére települt. 13-án tovább vonult hátrafelé, a Bethlentől nyugatra található Batára.
Az Észak-Erdélyben harcoló csapatok megerősítésére szánt német erők közül a III. páncéloshadtest parancsnoksága (Hermann Breith páncélos tábornok vezetésével) 9-én Budapestre érkezett. Másnap ezt a dél-lengyelországi Sandomierz térségéből átcsoportosított 23. páncéloshadosztállyal és a Budapest térségében állomásozó 109. és 110. pán-célosdandárral alárendelték a 2. magyar hadsereg parancsnokságának, s a hadsereg nyugati szárnyára irányították. Kilátásba helyezték továbbá a 22. SS-lovashadosztály, a 18. SS-páncélgránátos-hadosztály és az addig az OB Südost alárendeltségében harcolt 4. SS-páncélgránátos-hadosztály átcsoportosítását is a tág értelemben vett erdélyi térségbe (ide értették a IV. magyar hadtest harcterületét is). A III. páncéloshadtest parancsnokának egyben feladatul szabták, hogy erőinek gyülekeztetése után indítson támadást a Vulkán-hágó és a Vöröstorony-szoros birtokbavételére.
A 23. páncéloshadosztály szeptember 7-én vette a parancsot átirányításáról Budapest 75körzetébe, első csapatszállítmánya 9-én indult és 12-én érkezett meg a magyar fővárosba, s az utolsó katonavonat 13-án gurult ki egy dél-lengyel pályaudvarról. A hadosztály kiképző különítménye Romániából érkezett, ahol a Nagyrománia páncéloshadosztály személyi állományának kiképzését folytatta, majd harcolva tört utat magának Magyarországra. Az átirányítás fő célja egy esetleges magyar kiugrás megelőzése volt.
Ígéretei ellenére ezen okból a 23. páncéloshadosztályt a III. páncéloshadtest törzsével Hitler véglegesen csak szeptember 12-én bocsátotta a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport rendelkezésére. A hadtestparancsnokság (a 23. páncéloshadosztály, a 109. és a 110. pán-célosdandár) és a 22. SS-lovashadosztály 13-án lépett a hadseregcsoport közvetlen alárendeltségébe. E napon került a hadseregcsoport kötelékébe a 4. SS-páncélgránátos-hadosztály is, amely egyelőre önállóan tevékenykedett Temesvár térségében.
Hitler döntése után meghosszabbították a 23. páncéloshadosztály szállításának vonalát: Sandomierz–Krakkó–Pozsony–Budapest után Budapest–Debrecen–Nagyvárad–Kolozsvár. Szeptember 19-ére a hadosztály legnagyobb része már kirakodott Erdély fővárosában.
Szeptember első dekádjában felmerült, hogy a 8. német vadászhadosztályt a Keleti-Kárpátok védelmének megerősítésére kivonják az 1. magyar hadsereg arcvonaláról. A Székelyföld kiürítésével azonban a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport arcvonala oly mértékben megrövidült, hogy a hadosztály átirányítása lekerült a napirendről. Grolman erről szeptember 9-én véglegesen értesítette a 8. német hadsereg vezérkari főnökét.
Szeptember középső harmadában megindult több német seregtest újjászervezése. Ezek közé tartoztak a 10. páncélgránátos- és a 13. páncéloshadosztály részei, amelyeket 13-ától Schmidt-csoport néven Kolozsvár–Marosvásárhely térségében gyülekeztettek. A csoport a nevét a 10. hadosztály parancsnokáról (August Schmidt altábornagy) kapta.
A Székelyföld kiürítésével párhuzamosan a hadseregcsoport törzse módosította a 6. és a 8. hadsereg közötti sávhatárt. Ezt, tekintettel a mozgásban lévő arcvonalra, szeptember 10-én három várossal, csak általában jelölték ki: Szászrégen (a 6. hadsereg számára bezárva)–Dés (a 8.-nak bezárva)–Debrecen (a 8.-nak bezárva). Ugyanekkor és ugyancsak a Székelyföld kiürítése nyomán határozta el a LXXII. hadtestparancsnokság kivonását a megrövidülő erdélyi arcvonalról és átvezénylését Makó–Nagyvárad térségébe. A hadtest addigi arcvonalszakaszát 11-én 12 órától az LVII. páncéloshadtestnek kellett átvennie. A LXXII hadtest utoljára a 11-i napijelentésben fordul elő régi arcvonalszakaszán, a 14-i napijelentésben tűnik fel először az újon, továbbra is a 6. hadsereg kötelékében.
Az arcvonal mozgása további sávhatárt-pontosításokat tett szükségessé. Szeptember 13-án az Észak- és a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport között az OKH úgy pontosította a sávhatárt, hogy az Máramarosszigetig változatlan, onnan a várost Leordinával összekötő út mentén húzódik keletnek, majd a Kárpátokban Havasmező (a H.Gr. Südukraine számára bezárva), végül Bukovinában Dorohoi (a H.Gr. Nordukraine számára bezárva). A 6. és a 8. hadsereg sávhatárát a hadseregcsoport parancsnoksága 15-én módosította: Désig változatlan, onnan Mezőszentmihály (a 6. hadseregnek bezárva)–Sárpatak (a 8.-nak bezárva)–Buzaháza (a 6.-nak bezárva)–Korond (a 8.-nak bezárva). Megjegyzendő, hogy ez a Sárpatak Nagy-Küküllő vármegye segesvári járásába tartozott, s nem azonos a fentebb említett Marossárpatakkal.
Ez a módosítás már azzal függött össze, hogy kijött a parancs az Armeegruppe Fretter-Pico (6. német és 2. magyar hadsereg) megalakítására. A szeptember 15-i módosítás igen lényeges, mivel kiderül belőle, hogy a Székelyföld kiürítését követően a 2. hadseregtől keletre húzódó arcvonalszakasz irányítását már a 8. hadsereg parancsnoksága vette át, a 6. hadsereg magasabb parancsnokságai lassan a Dél-Alföld irányába mozdultak el. Kivételt a Gruppe Siebenbürgen képezett, amely továbbra is a 2. hadsereg balszárnyán harcolt, s 76amely saját balszárnyával már nem a 6. hadsereg LVII. páncéloshadtestéhez, hanem a 8. hadsereg IX. magyar hadtestéhez kapcsolódott. Azt pedig fentebb láttuk, hogy azon térségben a hadműveleti irányítást, ahol most a IX. hadtestet jelöltük meg, napokon belül a XXIX. német hadtestparancsnokság vette át.
A korábban bemutatott birkózás a magyar és a német felsőbb katonai vezetés között a hadműveletek irányításának kérdésében Nagyvárad–Arad térségére vonatkozóan még tartott, amikor szeptember 16-án szóba került a XXIX. hadtestparancsnokság átvezénylése Erdélybe az LVII. páncéloshadtest-parancsnokság addigi arcvonalszakaszának átvételére. Ennek 19-éig kellett megtörténnie, a felváltott LVII. hadtestparancsnokságnak pedig 21-én kellett beérkeznie Békéscsabára. Ez a váltás azzal az elképzeléssel volt kapcsolatban, hogy a (dunai) Vaskapu, illetve a Bihar-hegység között egy német hadsereg-parancsnokságnak kell átvennie a hadműveletek irányítását, s ez csak a 6. lehet. A kérdésről 16-án Guderian és Bonin, Friessner és Grolman, illetve Greiffenberg több telefonbeszélgetést folytatott. Szóba került, hogy ez esetben Tordától nyugatra a 8. hadsereg-parancsnokságnak kell átvennie a hadműveleti vezetést, de Grolman (egyelőre) ezt nem tartotta megvalósíthatónak. Azt azonban igen, hogy a 6. hadsereg-parancsnokság átmozgatásával együtt az LVII. páncéloshadtest parancsnokságát is a hadseregcsoport nyugati szárnyára irányítsák át. Erdélyben volt már egy páncéloshadtest-parancsnokság (a III.), ám az Alföldön egy sem. Nem volt mellékes, hogy a sík terepen bevetésre kerülő páncélos- és gépesített csapatokat irányító hadtestparancsnokság mennyiben rendelkezik ilyen jellegű tapasztalatokkal. Kurt Röpke altábornagy, a XXIX. hadtest parancsnoka gyalogostiszt volt, Friedrich Kirchner páncélos tábornok viszont már hosszabb ideje szolgált páncélos-, illetve gépesített csapatok parancsnokaként.
17-én 14 órakor Grolman távirati parancsot adott a váltásra, s azt eljuttatta a Fretter-Pico-seregcsoport, a 8. hadsereg és a XXIX. hadtest parancsnokságához. A hadseregcsoport vezérkari főnöke az első alakulatot is megnevezte, amely Nagyvárad térségében az LVII. páncéloshadtest alárendeltségébe lép: a 22. SS-lovashadosztályt. A XXIX. hadtestparancsnokság 20-án vette át az LVII. páncéloshadtest addigi erdélyi arcvonalszakaszát és az ott harcoló alakulatok parancsnokságát. Ezen a napon a Temesvár körzetében harcoló 4. SS-páncélgránátos-hadosztály belépett az LVII. páncéloshadtest kötelékébe. Az LVII. páncéloshadtest parancsnoksága Dobozra helyezte át harcálláspontját. A XXIX. hadtestparancsnokság Mezőszabadon települt.
Másnap, 21-én az LVII. páncéloshadtest belépett az aznap alakult 3. magyar hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe, egyidejűleg a VII. magyar hadtesttel. A német források a IV. magyar hadtestet is megnevezik mint a 3. hadsereg kötelékébe bekerülő parancsnokságot, ám valójában a IV. hadtest volt az, amiből a 3. hadsereg „felfejlődött”, ha szabad használnunk ezt a bár nem pontos, de kifejező fogalmat.
A hadműveletek súlypontjának fokozatos eltolódása Erdélyből a Délkelet-Alföldre a parancsnoklási viszonyok további átszervezését vonta maga után. 19-én az Erdély-csoport parancsnokságát kivonták a 6. hadsereg kötelékéből és a hadseregcsoport közvetlen alárendeltségébe léptetve átvezényelték Nagyváradhoz. Arcvonalszakaszát 12 órától (egy napra), vele a Marosludas–Nyárád-torkolat között a Maros északi partján harcoló 8. SS-lovashadosztályt az LVII. páncéloshadtest parancsnoksága vette át.
Phleps e napon azt kérte Friessnertől, mentesítse őt a Gruppe Siebenbürgen vezetése alól, mivel Erdély és a Bánság kiürítésének irányítása leköti őt. Friessner egyetértett a kéréssel, de egyelőre nem váltotta fel. A problémát „az élet oldotta meg”: 21-én Phleps az Arad környéki harcokban sebesülten fogságba esett, s még aznap meghalt. Egyes visszaemlékezők szerint nem sebesülése okozta halálát, hanem a románok kivégezték a magas rangú 77és beosztású román főtisztekről sokat tudó egykori kétcsillagos román tábornokot. Phleps halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok. A még szeptember 29-éig „élő” Erdély-csoport vezetését dr. Hermann Behrend SS-Obergruppenführer vette át.
Szeptember 18. és 21. között felmerült, hogy a 2. magyar hadsereg parancsnokságát, a Tordánál harcban álló seregtestek hátrahagyásával, átirányítják a hadseregcsoport jobbszárnyára, ám az elképzelést elvetették. 21-én a hadseregcsoport mögöttes hadműveleti terület parancsnoksága (Befh. rückw. Op. Geb.) átvette a kelet-magyarországi hadműveleti terület parancsnokságának (Befh. Op. Geb. Ostungarn) feladatkörét.
21-én az OKH kijelölte a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport és délnyugati szomszédja, az F Hadseregcsoport közötti új sávhatárt. Ez Szeged–magyar–szerb határ–Kákófalva (Kras-só-Szörény vármegye)–Stájerlakanina (ugyanott)–Baia de Aramă (Havasalföld, Olténia, a Mehádiai-hegységtől délre) vonalában húzódott. E napon, a 3. magyar hadsereg felállítása nyomán a hadseregcsoport parancsnoksága új sávhatárt jelölt ki a Fretter-Pico-seregcsoport és a 3. hadsereg között: Margitta (az A.Gr. Fretter-Pico számára bezárva)–Alsólugos–Aranyosfő (az A.Gr. Fretter-Pico számára bezárva) sarokpontokkal. A német forrás az utolsó helységnek Ariesumot adja meg, de ilyen nevű község nem azonosítható. Aranyosfő (Arieşeni) viszont, ami az Aranyos forrásvidékén, a Gyalui-havasok és a Bihar-hegység találkozásánál fekszik, megfelel a sávhatár addigi vonalvezetésének. 23-án az Észak- és a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport közötti sávhatárt az OKH nyugat felé kiterjesztette. Az Szatmárnémetiig változatlan maradt, onnan Nyíregyháza–Balassagyarmat–magyar–szlovák határ–Pozsony vonalában jelölték ki, valamennyi sarokponttal a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport számára bezárva.
Szeptember 24-én 000 órától a hadseregcsoport megnevezése Dél-Ukrajnáról Délre változott. Ez nem járt együtt a parancsnoklási viszonyok átszervezésével. Ezen időpontról is eltérő adatok találhatók a szakirodalomban, akárcsak a 2. hadsereg megalakulásáról. Wolf Keilig 20-át ír, Georg Tessin 23-át. Ugyancsak 23. szerepel Kurt Mehner munkájában, ahol a Wehrmachtführung 23-i napijelentésében már Hereesgruppe Süd található. A magunk részéről a szeptember 24-ét tartjuk elfogadhatónak, mivel a hadseregcsoport napijelentéseiben két parancsra is hivatkozva írják le, hogy „Die H.Gr. heisst ab heute, 00.00 Uhr, Heeresgruppe Süd.”, illetve „...von der Umbenennung der H.Hgr. Südukraine in H.Gr. Süd und der H.Gr. Nordukaine in H.Gr. A (...) gegeben.”
Szeptember 24-én a 2. hadsereg-parancsnokság törzsszállását a Kolozsvártól északra 20 km-re fekvő Borsaújfaluba (Magyarújfalu) helyezte át.
A 6. hadsereg súlypontjának áttolódásával Észak-Erdélyből a Partiumba módosították a sávhatárt is a Fretter-Pico-seregcsoport és a 3. hadsereg között. Szeptember 26-án Zsáka (a 6. hadsereg számára bezárva)–Biharugra (a 6.-nak bezárva)–Tulka (a 3.-nak bezárva)–Újvágás (a 3.-nak bezárva) vonalában húzták meg. Másnap a Karcag (a 3.-nak bezárva)–Füzesgyarmat (a 6.-nak bezárva)–Mezőgyán (a 6.-nak bezárva)–Erdőgyarak vasútállomás (a 6.-nak bezárva)–Csermő (a 3.-nak bezárva) vonalra pontosították. 27-én megváltoztatták a Fretter-Pico-seregcsoport (a 2. hadsereg) és a 8. hadsereg közötti sávhatárt. Az intézkedés, amely a XXIX. hadtest 6. hadseregtől a 8. hadseregnek történő átadásával függött össze, az új sávhatárt a Szilágygörcsön–Páncélcseh–Magyarfráta–Mezőtóhát–Marosludas–Zsidve vasútállomás vonalon jelölte ki.
Szeptember 28-án az Armeegruppe Fretter-Pico törzsszállását Érendrédre telepítette át. Az erre vonatkozó intézkedés 27-én látott napvilágot.
29-én Friessner kérte az OKH hadműveleti osztályát a Dél és az F Hadseregcsoport közötti sávhatár módosítására. Az OKH október 1-jén tett eleget Friessner kérésének. A módosított sávhatár, amelyet a Karánsebes–Liebling–Melence–Bácsföldvár–Hódság–Dráva-torkolat 78vonalon jelöltek ki (valamennyi törésponttal a Dél Hadseregcsoportnak bezárva), déli irányban kiterjesztette a Dél Hadseregcsoport sávját.
Október 1-jén, a 6. hadsereg fokozatos átkerülése nyomán Észak-Erdélyből a Délkelet-Alföldre Friessner jelentősen átszervezte a Dél Hadseregcsoport vezetési struktúráját. A feladatszabó értekezletre a 2. hadsereg harcálláspontján került sor. A parancs értelmében megszűnt az Armeegruppe Fretter-Pico. A 2. magyar és a 8. német hadsereg összefogására Otto Wöhler gyalogsági tábornok, a 8. hadsereg parancsnoka irányítása alatt megalakult az Armeegruppe Wöhler. A hadseregcsoport főparancsnoka a 6. hadsereg és a Wöhler-seregcsoport közötti sávhatárt a Tiszafüred (a 6. hadsereg számára bezárva)–Debrecen (a 6.-nak bezárva)–Margitta (az A.Gr. Wöhlernek bezárva)–Királyhágó vasútállomás (Bucea, az A.Gr. Wöhlernek bezárva)–Batrana-csúcs (Bihar-hegység, 1453 m, a 6.-nak bezárva) vonalon jelölte ki. A Wöhler-seregcsoportnak elfoglalt állásai megtartását határozta meg, a 6. hadseregnek ezen túl a lentebb leírt, az OKH által elrendelt támadás előkészítését. Az új parancsnoklási viszonyok 3-án 1200 órakor léptek életbe.
Október 6-án Friessner a 6. német és a 3. magyar hadseregből azonnali hatállyal (ab sofort) megalakította a Fretter-Pico-seregcsoportot, Fretter-Pico tüzérségi tábornok parancsnoksága alatt. A 6. hadsereg-parancsnokság törzsszállását egyidejűleg Kiskunfélegyházára telepítették hátra. Ezen intézkedések már az aznap megindult szovjet offenzívával függtek össze, amelynek bemutatása nem tartozik e tanulmány keretei közé.
4-én a hadseregcsoport törzsében szóba került, hogy a 2. hadsereg-parancsnokság települjön keletre, s vegye át a hadseregcsoport balszárnyán a IX. magyar és XVII. német hadtest irányítását. A II. magyar és XXIX. német hadtestet közvetlenül a hadseregcsoport parancsnoksága alá rendelték volna. A meg nem valósult elképzelés a súlyponteltolódással volt kapcsolatban a hadseregcsoport jobbszárnyára, ahová, mint korábban tették a 6. hadsereg-parancsnoksággal, áthelyezték volna a 8. hadsereg parancsnokságát is.
Október 5-én, már a Dél Hadseregcsoport esetleges visszavonulását előkészítendő, a hadseregcsoport törzsszállását Zajtáról (Szatmárnémetiből) Mátraházára helyezték át.