1945. január 19. péntek
1945. január 19. péntek
(Időjárás: legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz négy Celsius-fok, felhős idő, délután gyenge hóesés.)
(Időjárás: legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz négy Celsius-fok, felhős idő, délután gyenge hóesés.)
Az éjszaka a Sárvíz-csatorna menti német hídfőkben a hidak körüli serény munkával és a hídfők felszámolására irányuló szovjet ellenlökések visszaverésével telt el. A hídfők körül a páncélgránátosok kisebb, de módfelett 154fárasztó éjszakai gyalogsági tűzharcok sorát vívták. Az utászok a munkára próbáltak koncentrálni, de hol itt, hol ott csapott be egy-egy szovjet aknagránát vagy géppuska-sorozat, s ez a teljesítményüket nem kimondottan növelte. Ha már nagyon gyakran kellett az utászoknak fedezéket keresniük, egy-egy rohamlöveg vagy harckocsi előrébb gördült és leadott néhány tekintélyt parancsoló lövést a sötét éjszakába.
A 3. páncéloshadosztály az éjszaka folyamán átcsoportosította erőit. A beérkező üzemanyag-utánpótlás azonban a teljes páncéloscsoportnak nem volt elegendő, ezért csak Schirp főhadnagy 6/4. páncélosszázadának Panther harckocsijait tölthették fel. A századot a 3/I. páncélgránátos-zászlóaljnak rendelték alá. A lövészpáncélosokkal felszerelt alakulat parancsnoka Schulze őrnagy volt. A támadás mielőbbi folytatása érdekében Philipps altábornagy, a hadosztály parancsnoka úgy döntött, hogy a benzinre váró 6. páncélosezred zöme nélkül támadnak tovább. A harckocsikkal megerősített 3/I. zászlóaljhoz Medicus őrnagy 543. páncélvadászosztályának Jagdpanzer IV vadászpáncélosai is csatlakoztak.
A páncélozott harccsoport tüzérségi előkészítés nélkül, hajnali 05 óra 15 perckor kitört a hídfőből. Az élen vadászpáncélosok és a páncélgránátosok lövészpáncélosai nyomultak előre nagy sebességgel. A keleti front veterán hadosztálya ilyen klasszikus páncélos rohamot utoljára 1942-ben, a Kaukázusban hajthatott végre. A páncélosok átsöpörtek Dégen, Sárbogárdon és Hercegfalván (ma Mezőfalva).
A szovjet alakulatok mindenhol egyre csak a Duna irányába igyekeztek, eszük ágában sem volt felvenni a harcot a németekkel. Gépjárműveik zömét szerteszét hagyták. A német páncélgránátosok így többek között 25 vadonatúj lánctalpas vontatójárművet és amerikai gyártmányú tartálygépkocsit is zsákmányoltak. A zsákmány nagy részét a lövészpáncélosok az út szélére tolták, hogy az útvonal járhatóságát biztosítsák.
A gyors ütemben támadó harccsoport páncélosai reggel 08.00 órakor gördültek be Dunapentelére, a mai Dunaújvárosba. Ezzel a IV. SS-páncéloshadtest ékei mindössze 27 óra alatt kettévágták a 3. Ukrán Front védelmét. Nemsokára beérkeztek a Panther harckocsik is, és tüzelőállásokat vettek fel a Duna nyugati partján. A várost kiürítő szovjet csapatok utolsó töredékei már csak a német harckocsik tüze alatt tudtak behajózni. A németek néhány folyami szállítóhajót is eltaláltak és ezek lángolva sodródtak a széles folyó hullámain Mohács felé. A 6/I. páncélososztály Pantherei furcsa tűzharcba keveredtek a szovjet Dunai Flottilla egy ágyúnaszádjával is, s rövid tűzváltás után szétlőtték. Egy szovjet aknarakó hajó hasonló sorsra jutott.
155A Dunától keletre hosszú szovjet páncélos- és tehergépkocsi-oszlopok kúsztak Dunaföldvár felé, a legközelebbi Duna-hídhoz. A nyugati parton viszont már alig voltak szovjetek, ahogy azt egy német lövészpáncélos-század felderítés közben megállapította. A németek elhatározták, hogy a 3/I. páncélgránátos-zászlóalj erőivel dél felé nyomulnak és használhatatlanná teszik a hidat. A megindult és gyorsan haladó lövészpáncélosokat azonban egy rádión érkezett parancs visszarendelte Dunapentelére. Mint később kiderült, Dunaföldváron tartózkodott a 3. Ukrán Front törzse is, amit a németek talán lerohanhattak volna, ha a páncélgránátosokat nem rendelik vissza.
A páncélozott harccsoport olyan gyorsan és olyan messzire tört előre a hadosztály zöméhez képest, hogy a lőszert és üzemanyagot szállító tehergépkocsik aznap már nem is érhették el a harccsoportot. A 3. páncéloshadosztály többi alakulata még csak félúton volt és az SS-páncéloshadtest egyre nyúló déli szárnyát is biztosítaniuk kellett. A gyenge német fedező erők elleni szovjet felderítő vállalkozásokat egyelőre vissza tudták verni. Időközben a hadosztály harcálláspontját Dégen rendezték be. A Dunapentelén éjszakázó páncélozott harccsoport vezetését időközben gróf Schulenburg alezredes vette át.22
22 3. Pz. Div. 457-458. o.
A január 19-én kialakult helyzetet I. I. Markin, a 4. gárdahadsereg törzsénél szolgálatot teljesítő egykori katona a háború után írt „A Duna partján” című regényében így jellemezte:
„Reggelre a fasiszta harckocsik betörtek Dunapentelére. A hadsereg fő átkelőhelyét felrobbantották. Felrobbantottak minden hidat a Sárvíz-csatornán. A gárdahadsereg hadtápszerveit elsöpréssel fenyegette a hitleristák harckocsi-lavinája. A hitlerista harckocsiáradat és a Budapesten bekerített ellenséges csoportosítás között üres térség tátongott. Ezt a térséget nem védték szovjet csapatok. Hatvan kilométer és semmi egyéb. Mindössze egy ugrás a fasiszta páncéloshadosztályoknak és már be is törtek Budapestre.”23
23 Markin, Ilja: A Duna partján. (Budapest, 1954.; a továbbiakban: Markin) 409. o.
A 3. páncéloshadosztálynak alárendelt páncélos-felderítőcsoport erői a január 19-ére virradó éjjel is tovább folytatták déli és délnyugati irányú előretörésüket. Az 1. páncélos-felderítőosztály Siófoktól 3 kilométerre északnyugatra járt. A 23. páncélos-felderítőosztály erői Ádánd északkeleti körzetében álltak. A 3. páncéloshadosztály saját felderítői pedig Igarig jutottak, ahol lezárták a Sió-csatorna átkelőhelyeit.24
24 HL KTB/HGr. Süd Morgenmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213023. felvétel).
156Napközben az 1. páncélos-felderítőosztály zöme elfoglalta Siófokot, egyes részei pedig Mezőkomáromot vették birtokba. A 23. páncélos-felderítőosztály a Sió-csatorna északi partját biztosította Ozora és Simontornya között. A 3. páncélos-felderítőosztály Sáregres körzetében délről támadó szovjet kötelékeket vert vissza. A bevezetett felderítés alapján a Cece – Alap útvonalon nem voltak szovjet erők. Az Előszállástól 3 kilométernyire északnyugatra fekvő magaslaton viszont a németek ellenséges erőket azonosítottak.25
25 HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213025. felvétel).
Az 5. SS-páncéloshadosztály először északnyugati irányból több páncélosokkal támogatott szovjet ellenlökést vert vissza. Ezek során a 10 támadó szovjet harckocsiból négyet kilőttek. A hadosztály páncélozott harccsoportja Sárkeresztúr nyugati körzetéből a megerősített csatornahídon át hajnali 05 óra 30 perckor keleti irányban folytatta támadását. Az ék jobbszárnyán az 5/6., a balszárnyán az 5/5. SS páncélosszázad haladt. Középen, kissé lemaradva a harckocsikat az SS-páncélgránátosok lövészpáncélosai követték. Miután a páncélozott harccsoport Sárosdtól négy kilométerre délre átlépte a vasútvonalat, délután 16.00 óra körül elérte a településtől öt kilométerre keletre lévő térséget.
A 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj először elfoglalta a előző nap még kikerült Kislángot, majd követte a támadó éket. A szintén felzárkózó 10. SS-páncélgránátos-ezred a szovjetek által erősen védett Aba elfoglalásáért szállt harcba. Ezzel egyúttal a páncélozott harccsoport hátát is biztosította.26
26 HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213025. felvétel), valamint Vopersal 579. o.
Az 5. SS-páncéloshadosztály a IV. SS-páncéloshadtest parancsnokának küldött jelentésében közölte, hogy felderítése szerint arcvonalán a szovjet védelem súlypontja Sárkeresztúr térségében van. A január 19-i harcok során hét szovjet páncélost lőttek ki, de már négy saját Panther harckocsijuk is javíthatatlan sérüléseket szenvedett. Az SS-csapatok számtalan tehergépkocsit és páncéltörő ágyút is megsemmisítettek, továbbá jelentős mennyiségű szovjet fegyver és gépjármű került a kezükre.
Az 5. SS-páncélos-felderítőosztály ezen kívül megsemmisített két T-34 harckocsit, öt tehergépkocsit és egy fogatolt járműoszlopot. A zsákmány 16 tehergépkocsi, 35 golyószóró, 35 páncéltörő puska, nyolc nehézgéppuska és három tábori konyha volt. A harcok során az SS-felderítők egy szovjet lövészzászlóaljat is szétvertek. Terveik szerint a sűrű hóesés után folytatták a felderítést.
157A jelentésben közölték a hadosztály páncélosainak állapotát is. Ezek szerint a 10 Panzer IV közül csak három harckocsi, a 18 Panther közül csak öt páncélos maradt bevethető állapotban. Öt StuG. IV rohamlövegen a karbantartók dolgoztak.27
27 HL 13. Panzer-Division iratai. A hadosztály híradóosztálya is vette az SS-hadosztály adását, így maradt fent a jelentés.
A 3. SS-páncéloshadosztály szabadbattyáni harcálláspontján éjfél után nem sokkal helyzetmegbeszélést tartottak. Ezzel kapcsolatban König százados, az 509. nehézpáncélos-osztály megbízott parancsnoka a következőkre emlékszik:
„A hangulat kissé nyomott, mivel az első napi veszteségek a vártnál nagyobbak és rajtaütésünkkel sértetlen hidat sem sikerült birtokba venni …”28
28 Idézi Vopersal 579. o.
A 3. SS-páncélos-utászzászlóalj katonái időközben hozzáfogtak a Tác és Szabadbattyán között található csatorna-hidak helyreállításához. A munkát itt is kisebb szovjet ellenlökések lassították. A 105-ös magaslat körül állásban lévő SS-páncélgránátosok azonban tartották magukat. Az utánpótlás ide is megérkezett, noha sok esetben jól felfegyverzett kíséretet kellett a tehergépkocsik mellé adni, mert a Sárvíz-csatornától nyugatra kóborló szétvert szovjet csapattöredékek időről időre fenyegették őket.
Még magában Szabadbattyánban is kitartott néhány szovjet katona. A 6/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái kapták a feladatot, hogy tisztítsák meg a helységet. A 6/III. SS-zászlóalj Szabadbattyántól keletre, a 118-as magaslat körül keveredett kegyetlen közelharcba a szovjetekkel, és egyelőre nem is tudta elfoglalni a magaslatot.
A 3. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály ütegei Tác és Falubattyán között foglaltak tüzelőállást. Az 1. üteg a nap folyamán két IL–2 csatarepülőgépet és egy szovjet vadászrepülőgépet lőtt le.
Szabadbattyán hídjának helyreállításán Ostermaier SS-Untersturmführer 3/2. SS-páncélos-utászszázadának katonái dolgoztak. Már azt hitték, rendbe hozták a 15 méter hosszú hidat, amikor a Seregélyes felé induló páncéloscsoport első Panther harckocsija előtt a híd ismét összeomlott. Míg a 3. utászszázad a romokat takarította el, a 2. század hozzáfogott, hogy hídelemekből egy 40 tonna teherbírású hidat verjen kissé lejjebb a csatornán. 158A munkával öt óra előtt nem végezhettek, ezért más megoldást is kerestek. Végül kissé délebbre találtak egy vasbeton hidat, amiről úgy hitték, kellő mértékben meg tudják erősíteni.
A szabadbattyáni hídveréssel az SS-utászok 08 óra 15 percre végeztek. Negyed óra múlva König százados első Tiger B nehéharckocsija a 2. századból megpróbálkozott az átkeléssel. A páncélos csak az utolsó pillanatban tudott visszatolatni az újra összeomló hídról. Mint kiderült, az utászok csupán a Pantherek súlyának megfelelően erősítették meg a hidat, s ez a majdnem 70 tonnás Tigereket már nem bírta el. Rejtély, hogy hol volt ez alatt a nehézpáncélos-osztály saját utászszakasza, amely jobban ismerte és így orvosolhatta volna a nehézharckocsik hídon való mozgásának nehézségeit. A páncéloscsoport tehát még egy darabig kényszerű tétlenségre volt kárhoztatva.
Az Eckert-harccsoport viszont 07 óra 45 perckor Tác körzetéből folytatta támadását. Noha a 105-ös magaslat körül akadtak kisebb nehézségek, az 5/I. SS-páncélgránátos-zászlóalj reggel 09.00 óra körül Fövenypusztától délnyugatra ismét harcban állt a szovjetekkel. Az itt kiépített páncéltörő reteszállást a németek elsőre át sem tudták törni.
Hamarosan a 3. SS-páncélvadászosztály 2. és 3 századainak rohamlövegei érkeztek az elakadt páncélgránátosok segítségére. A szovjetek jól álcázott állásaikban keményen védekeztek. Legalább két StuG. III rohamlöveget kilőttek, az egyik harcjármű ki is égett. A harcok délután 15.00 óráig tartottak, amikor a 3. SS-páncélos-felderítőosztály a szovjetek mögé került, mire azok sietve visszavonultak. Fél óra múltán az Eckert-harccsoport is folytatta támadását Seregélyes felé. Este 20.00 óra körül érték el a Seregélyestől négy kilométerre nyugatra, Belsőbáránd körül húzódó magaslatokat.
Időközben természetesen a 3. SS-páncélos-felderítőosztály és a 6. SS-páncélgránátos-ezred is támadásba lendült. A csapatok Szabadbattyán vasútállomásától tartottak keleti, illetve északkeleti irányba. A páncélosfelderítőknek az Eckert-harccsoport elakadt páncélgránátosain kellett segíteniük, de a vasútvonal mentén megindult támadásuk a szovjetek géppuska- és aknavetőtüzében hamarosan elakadt. A felderítőosztály egy könnyűpáncélgépkocsi-szakaszát felderítésre küldték, de a szovjetek hamarosan két járművüket is kilőtték. Az összes kezelő elesett.
A 6. SS-páncélgránátos-ezred III. zászlóalja egész nap a 118-as magaslat körül harcolt. A másik két páncélgránátos-zászlóalj reggel a hídfőből keleti irányban támadott tovább. A szovjet állásokat kemény összecsapásokban 159törték át, majd átlépték a Székesfehérvár – Sárkeresztúr útvonalat. Nem sokkal később éleik már a Székesfehérvár felé vezető vasútvonalat is elérték. Az ezred harcálláspontját este Jánosmajorban rendezték be.
A páncéloscsoport arcvonalszakaszán időközben a szabadbattyáni vasúti hídtól délre végre találtak egy gázlót a csatornán, amit vasúti talpfákkal megerősítettek. Az 509. nehézpáncélos-osztály 1. és 2. századának páncélosai az osztály időközben előkerült utászszakaszának segítségével, a 3. század harckocsijainak tűzfedezete alatt, csak a kora délutáni órákban kelhettek át a Sárvíz-csatornán.
Az átkelés helyszínét hamarosan ellepték a szovjet csatarepülőgépek. A legsúlyosabb légi támadást G. I. Belickij vezérőrnagy 189. csatarepülő-hadosztálya 615. csatarepülő-ezredének egyik százada hajtotta végre. A. L. Sepeljev százados 12 IL–2-ből álló köteléke 400 méter magasságban közelítette meg a helyszínt, majd a repülőgépek páncélromboló (PTAB) bombákkal, nem irányított rakétákkal és gépágyútűzzel támadtak a német páncélosokra. A heves támadásban a németeknek nagy szerencséjük volt: csupán az egyik Tiger B lövege sérült meg.
A Tigerek, miután nagy nehezen átkászálódtak a másik partra, sűrű hóesésben haladva a sötétség beálltáig elérték a Székesfehérvár – Sárkeresztúr műutat. A megbízott osztályparancsnok harckocsijába hátulról egy másik Tiger B véletlenül belelőtt, így az mozgásképtelenné vált. König századosnak át kellett szállnia egy másik páncélosba. A nap végére az összes nehézharckocsinak elfogyott az üzemanyaga.29
29 HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213025. felvétel), valamint Vopersal 579-583. o., Tiger 272-273. o. és 17-je vozdusnaja armija v bojah ot Sztalingrada do Venü. (Moszkva, 1977.; a továbbiakban: 17-je vozdusnaja armija) 201. o.
Az esti órákról König százados így számolt be:
„A beköszöntő éjszaka és az egyre erősödő hóvihar néhány méterre csökkenti a látótávolságot. Jómagam az élen haladok, de hamarosan a harckocsim előtt kell gyalogolnom, hogy lássam az utat és irányíthassam a járművezetőt. Éjfél körül aztán két vasútvonal között végképp megfeneklünk. Az éjszakai hófúvás minden tájékozódást megakadályoz. Sündisznóállásba vonulunk.”30
30 Idézi Vopersal i.m. 583. o.
Az 1. páncéloshadosztály szakaszán csak dél körül készült el a csatorna-híd, pedig a hadosztály összes páncélos-utásza itt dolgozott. A Philipp-páncéloscsoport a 24/I. páncélososztály 45 bevethető harckocsijával a 160113/I. zászlóalj hídfőjén keresztül Sárpenteléig zavartalanul nyomult előre. Nyomukban a Pantherekre felszállt 113/II. páncélgránátos-zászlóalj katonái és a 113/I. zászlóalj lövészpáncélosai haladtak.
Szabadbattyántól négy kilométerre északra a szovjetek jól előkészített reteszállásába ütköztek. Félórás közelharc árán, a 1/7. páncélosszázad 10 Panther harckocsijának, valamint lövészpáncélosok és önjáró lövegek tűztámogatásával a páncélgránátosoknak és a páncélos-utászzászlóalj részeinek a Sárvíz-csatornától keletre fekvő szőlőhegy pincéiből kialakított szovjet bunkerrendszert sikerült felszámolni. A harcok után a németek nagyszámú hadifoglyot és jelentős zsákmányt ejtettek.
A támadás folytatódott. A Székesfehérvár – Szabadbattyán vasútvonaltól nyugatra újabb páncélelhárító körletet sikerült áttörni. A II. zászlóalj jelentős veszteségei ellenére a 113. páncélgránátos-ezred folytatta előretörését és reteszállásokat létesített a hadosztály nyitott balszárnyának biztosítására.
Philipp alezredes páncéloscsoportja tovább tört kelet felé. Délután 15 óra 30 perc körül átlépte a Székesfehérvár és Sárkeresztes közötti műutat, majd 18 óra 30 perc táján Börgöndtől délre elérte a Székesfehérvár – Seregélyes útvonalat is, s gyorsan lezárta azt a szovjetek előtt.
Ez a jól kiépített műút volt a Székesfehérvártól délre küzdő szovjet csapatok legfőbb utánpótlási vonala. Ezért a szovjetek Székesfehérvártól, illetve déli irányból egész éjjel egymás után indították az ellenlökéseket, hogy az elvágott létfontosságú útvonalat újra megnyissák. Az 1. páncéloshadosztály páncélosai és páncélgránátosai azonban rendre visszaverték ezeket a próbálkozásokat. Harcukat a 73. páncélos-tüzérezred Fövenypuszta körüli tüzelőállásaiból hatásos tűzzel támogatta.
A hadosztály balszárnyán a megerősített 1. páncélgránátos-ezredből álló Huppert-harccsoport estig felzárkózott Székesfehérvár délnyugati előterébe, leváltotta a 113. páncélgránátos-ezredet, majd reteszállásokat foglalt a várostól délre és délnyugatra.
Philipp alezredes harccsoportja kora este az 1. páncélosezred 1. és 3. századának Panthereivel, valamint a 24/I. páncélososztály mintegy 40 harckocsijával Dinnyés irányába indult. A német páncélos oszlop a kisebb-nagyobb szovjet ellenállási kísérleteket menetből verte szét. Miután a páncéloscsoportot utolérték az 1/3. páncélosszázad lemaradt járművei is, Philipp alezredes a még bevethető állapotban maradt 15 saját harckocsijával és a 24/I. osztály 15 Pantherével a sötétség beálltáig elfoglalta Dinnyést, s ezzel ellenőrzése alá vonta a Velencei-tó délnyugati sarkát . A 24/I. 161páncélososztály az aznapi harcokban a 9. gárda-harckocsidandár két M4A2 Sherman harckocsiját, egy önjáró löveget és kilenc páncéltörő ágyút lőtt ki.
Este 20.00 óra körül Philipp azt jelentette, hogy Dinnyés körül sündisznóállást foglalt, s néhány erőtlen szovjet ellenlökést vert vissza. A páncéloscsoportban az 1. páncélosezrednek 10, a 24/I. páncélososztálynak pedig 12 bevethető Panther harckocsija maradt. A harccsoportnak haladéktalanul utánpótlásra és üzemanyagra volt szüksége. Egy óra múlva meg is érkeztek az első szállítmányok, amelyeket lövészpáncélosokból álló vezetési csoportja élén Thunert vezérőrnagy, a hadosztály parancsnoka is elkísért, hogy a helyszínen tájékozódjék a helyzetről. A Dinnyés körül álló német harckocsikat a szovjetek egész éjjel több oldalról is eredménytelenül támadták abból a célból, hogy a létfontosságú Székesfehérvár – Seregélyes útvonalat valamiképp ismét ők ellenőrizhessék.31
31 HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213025. felvétel), HL KSZV-napló 4833. fólió, valamint 1. Pz. Div. 716-718. o., Stoves KTB 19. 1. 1945 és 24. Pz. Div. 308. o.
A hadosztálynál egy magyar összekötő tiszt is tartózkodott, aki folyamatosan tájékoztatta a magyar 3. hadsereg vezetését az eseményekről.32
32 HL KSZV-napló 4833. fólió.
A nap folyamán a 23/I. „Norge” és 24/I. „Danmark” SS-páncélgránátos-zászlóaljakat a IV. SS-páncéloshadtest közvetlen alárendeltségébe utalták.33
33 HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213028. felvétel).
A Breith-hadtestcsoport arcvonalszakaszán a nap viszonylag eseménytelenül telt. Reggel a 23. páncéloshadosztály balszárnyán kellett néhány Zámoly déli előteréből indult szovjet támadást visszaverni.
Napközben a 23. páncéloshadosztály, valamint a 4. lovasdandárból és a magyar 2. honvéd páncéloshadosztályból álló Holste-hadosztálycsoport arcvonalán újabb felderítő vállalkozásokat és egy zászlóalj erejű támadást hárítottak el. Este 19 óra 30 perckor a német csapatok a Csór – Székesfehérvár út mentén támadást indítottak, de nem sok eredményt értek el vele.34
34 HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 213025. felvétel).
A nap folyamán a szovjet hadvezetés felismerte, hogy a németek célja mindenek előtt előrenyomulni a Velencei-tó és a Duna között. Ezzel összefüggésben a szovjet 63. lovashadosztály azt a parancsot kapta, hogy Kápolnásnyék körzetében rendezkedjen be védelemre és ott állítsa meg a németek előrenyomulását. Az 5. gárda-lovashadtest 11. gárda- és 12. gárda-lovashadosztályait 162további megerősítő erőkkel együtt Adonytól északra tervezték összpontosítani. Ezzel egy időben a 63. lovashadosztály visszakerült a gárda-lovashadtest alárendeltségébe.
A 18. harckocsihadtest beérkező erői Sárkeresztúr és Aba körzetében menetből léptek harcba a német csapatok feltartóztatására, de a szovjet páncélosok a 133. lövészhadtest elsőként harcba vetett kötelékeivel együtt az SS-páncéloshadosztályok térnyerése folytán hamarosan visszaszorultak az Aba – Perkáta – Seregélyes háromszögbe, s ott bekerítésbe kerültek.
Az 1. gárda-megerődített körlet szétszórt csapatai Lepsény körzetében nem tudtak tovább ellenállni a németeknek, így azok elfoglalhatták Mezőkomáromot is.
A visszavonuló szovjetek mindenáron a Duna keleti partjára igyekeztek. Az 1. páncélosnaszád-dandár hat naszádja és az általuk vontatott kompok a menekülés napjai alatt Dunapentele és Ercsi körzetében összesen 41 241 katonát, 117 harckocsit, önjáró löveget és páncélozott járművet, 683 gépkocsit, 235 löveget és aknavetőt, valamint 49 tonna üzemanyagot szállítottak át a folyamon.35 A szovjet Dunai Flottilla, miután Dunapentelénél a 3. páncéloshadosztály harckocsijaival vívott tűzharcban veszteségeket szenvedett, biztonságosabb vizekre húzódott vissza.
35 Veress D. 164. o.
A 21. gárda-lövészhadtest és a 7. gépesítetthadtest erői kiélezett védelmi harcokat vívtak Fövenypuszta nyugati körzetében. Az 1. gárda-gépesítetthadtest 9. gárda-harckocsidandára a 93. lövészhadosztály Székesfehérvártól délre védekező csapatait támogatta. A gépesítetthadtest többi köteléke egyelőre ebben a térségben nem került alkalmazásra.
Az erősítésként beérkező 133. lövészhadtest három (21., 104. gárda-, 122.) lövészhadosztálya csak másnap hajnali 04.00 órától került a 4. gárdahadsereg alárendeltségébe.
A 3. Ukrán Front helyzete ekkor már rendkívül súlyos volt. A szovjet híradóvonalak a Duna nyugati partján csaknem mind megszakadtak, ezáltal a harcvezetés szinte megbénult. A frontparancsnok tartalékában a helyszínen jelentős erők már nem voltak, ezért a nem támadott arcvonalszakaszokról kellett kisebb-nagyobb kötelékeket elvonni.
A kapott parancsok szerint Gorskov altábornagy 5. gárda-lovashadteste 19-én 21.00 órakor hozzákezdett, hogy a Velencei-tó és a Duna között a Kisvelence – Gróftanya – Iváncsa terepszakaszon védővonalat hozzon létre. 163A hadtest azt a feladatot kapta, hogy védelemre berendezkedve akadályozza meg az ellenséget abban, hogy elérje a Budapesten bekerített német-magyar csoportosítást.
A hadtest három lovashadosztályán és hadtestközvetlen alakulatain kívül jelentősebb megerősítést is kapott. Alárendeltségébe utaltak három páncéltörő tüzérezredet, két tarackos tüzérezredet, egy aknavető-ezredet, a 123. ágyús tüzérdandár egy osztályát és egy gárda-aknavető- (sorozatvető-) ezredet. További erősítést jelentett egy SZU–100 önjáró lövegekkel felszerelt önjáró tüzérezred beérkezése is.
A hadtest kijelölt védősávjának szélessége nem haladta meg a 20 kilométert. A hadtest harcrendje egy lépcsős volt, míg a lovashadosztályok két lépcsős védelem kiépítésére kaptak parancsot. A hadtest védelmi sávjában január 20-án reggelre arcvonal-kilométerenként 18 löveg és aknavető, valamint öt harckocsi és önjáró löveg állt készenlétben. Ezek alapján a lovashadtest körülbelül 360 löveget és aknavetőt, illetve 90-100 harckocsit és önjáró löveget állíthatott szembe a támadó német csapatokkal.36
36 Taraszov 56-59. o. A szovjet páncélosok mennyiségéhez fontos tudni, hogy az 5. gárda-lovashadtest három (54., 60., 71.) harckocsiezreddel és egy SZU–76 önjáró lövegekkel felszerelt (1896.) önjáró tüzérezreddel is rendelkezett. A harckocsiezredek teljes feltöltöttség esetén 21-21 harckocsival, a SZU–76 és SZU–100 önjáró tüzérezredek pedig szintén 21-21 önjáró löveggel rendelkeztek. A páncélosok száma alapján úgy vélem, a szovjet lovas alakulatokat január 18-19-én jelentősebb mennyiségű haditechnikával tölthették fel.
A szovjet légierő január 19-én délelőtt részben átcsoportosította erőit. Az addig főképp a bekerített Budapest ellen bevetett kötelékek nagy részét a továbbiakban a német páncélos oszlopok ellen alkalmazták. A délután felszállt szovjet repülőgépek 745 bevetésben támadták a németek élőerejét és haditechnikáját, valamint a IV. SS-páncéloshadtestet támogató repülőgépeket.
A 4. légiflotta I. repülőhadteste aznap is csupán az időjárás javulása után tudta jelentősebb mértékben támogatni a Duna nyugati partján harcoló német csapatokat. A szovjet állásokat és járműoszlopokat bombákkal és fedélzeti fegyverekkel támadták, összesen 270 bevetésben. A vadászrepülőgépek a bekerített magyar főváros fölé is betörtek. Az előzetes jelentések szerint 20 szovjet repülőgépet lőttek le.37
37 HL KTB/HGr. Süd Tagesmeldung vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7213027. felvétel), valamint Taraszov 56. o.
A német támadás első két napján a 3. Ukrán Front visszavonuló oszlopain meglehetősen nagy pánik lett úrrá. Az összetorlódott járműoszlopok az adonyi, ercsi, dunaföldvári és bajai átkelőhelyek irányába araszoltak. Felettük időre-időre német repülőgépek jelentek meg, s lecsaptak a menekülőkre.
164Egy szovjet felderítő, Marija Alekszandrovna Fortusz őrnagy erről így számolt be emlékirataiban:
„[Január 18-án] délfelé beértünk Paksra. A várost nagyon megtépázta a bombázás. Az utcákat törmelékhegyek és autóroncsok torlaszolták el. A hitleristák minden bizonnyal felfedezték a törzsünket, és több hullámban küldték a város fölé bombázóikat. Még fel sem ocsúdtunk, amikor Junkersek újabb csoportja csapott le ránk. Hat, egyenként három repülőgépből álló rajban repültek. Körülöttünk hullottak a bombák. Fülsiketítő robbanások reszkettették meg a földet, a hó- és törmelékhegyek kétemeletnyi magasságba repültek, sűrű fekete füstfelhő borult a városra, még az ég is elsötétedett. A két kompból egy szilánk sem maradt. […]
Végre eltávoztak a repülőgépek. Az egész utcát és a teret felszaggatták a bombák, a hó összekeveredett a földdel. Gyökerestől kitépett fák, füstölgő romok, sebesültek jajkiáltásai. Katonai mentők érkeztek Budapest felől sebesültekkel zsúfoltan. Útban a hátország felé kompon akartak átkelni a Dunán. […] Elindultunk Dunaföldvárra, abban a reményben, hogy ott még jár a komp. Ameddig a szem ellátott, az országutat bombatölcsérek tarkították, mindenfelé kilőtt mentőautók, teherautók vesztegeltek, s rajtuk a rengeteg sebesült.
A helyzet Dunaföldváron sem volt rózsásabb. A száz meg száz autó és a menekültek fogatai összetorlódtak a község szűk utcáin. Arra vártak, hogy megjavítsák a szétrombolt kompot. A Junkersek alapos munkát végeztek. Nagy nehezen átvergődtünk a sokaságon, és elindultunk Dunapentele irányába. Ott is ugyanez volt a helyzet.
[…]
Reggel felkerekedtünk és hamarosan beértünk Adonyba. Bár a komp úgy-ahogy működött, de az átkelőhelynél éppen olyan felfordulás és káosz uralkodott, mint az előző helyeken. Az átkelőhely parancsnoka, egy alezredes, néhány őrmesterrel és harcossal próbálta fenntartani a rendet. Már teljesen berekedt. Egyik kezében pisztolyt szorongatott, a másikban szócsövet, amelybe valamit kiabált, de a szócsőből csak rekedt hörgés és artikulálatlan hangok törtek elő.
Az állandó bombatámadások közepette csak erélyes fellépéssel lehetett megakadályozni, hogy a rend felboruljon. Minél gyakoribb és erősebb volt a bombázás, annál nagyobb pánik uralkodott el az embereken, és annál kevésbé engedelmeskedtek a parancsnok utasításának…”38
38 Fortusz, Marija: Visszaemlékezéseim (Egy felderítő naplójából). (Budapest, 1982.) 28-29. o.
A Dél Hadseregcsoport hadinaplójának megállapítása szerint a IV. SS-páncéloshadtest északkelet felé törő csapatai ellen a szovjetek által bevetett 18. harckocsihadtest, a 7. gépesítetthadtest és a 133. lövészhadtest erőinek 165nem sikerült megakadályozni a németek kitörését a Sárvíz-csatorna nyugati partján létesített hídfőkből s a szovjet hadtestek erőiket nem tudták összpontosítva alkalmazni a német támadás megállítására. A lövészhadtesttel kapcsolatban a hadinapló megemlíti, hogy az nem sokkal ezelőtt a finn arcvonalról érkezett be.
A német felderítés szerint a szovjetek a Sió-csatona vonalának és dunaföldvári hídfőjük biztosítására nem csak délről, de a német 2. páncéloshadsereg arcvonala elől is vontak el csapatokat. A IV. SS-páncéloshadtest déli szárnyával szemben egyelőre erősebb szovjet csoportosítást nem észleltek.
A német hadseregcsoport azzal is számolt, hogy hamarosan szovjet erősítések érkezhetnek be a Velencei-tó és a Duna közötti átjáróba. Az 5. gárda-lovashadtesten kívül több lövészhadosztály átcsoportosítását is várták, amelyek páncélos erőik támadását jelentősen lassíthatták. Ezért a két SS-páncéloshadosztálynak a lehető leghamarabb, erőik maximális összpontosításával folytatniuk kellett a támadást északkelet felé, még mielőtt az újabb szovjet védelmi vonal kiépülhetne. A 3. páncéloshadosztálynak erői nagyobbik részének északi irányú támadása mellett déli irányban, Hercegfalva és Dunapentele körzetében is fedeznie kellett a páncéloshadtest jobbszárnyát.
Az 1. páncéloshadosztálynak főleg a Székesfehérvártól délre harcoló szovjet erőket kellett felszámolnia, amelyek a hadtest északi szárnyát veszélyeztették. Grolman kérdésére, miszerint mi a szándéka a német 6. hadseregnek Székesfehérvár körzetében, a Balck-seregcsoport vezérkari főnöke, Gaedcke vezérőrnagy azt válaszolta, nem tervezik, hogy a várost az 1. páncéloshadosztály erőivel foglalják vissza.
Az 1. páncéloshadosztály főerőire a hadsereg véleménye szerint az északkeleti irányban volt szükség, vagy pedig az 1. gárda-gépesítetthadtest zöme ellen, amit a németek ekkor Pákozd körül sejtettek. A valóságban a szovjet gépesítetthadtest 9. gárda-harckocsidandárát leszámítva ekkor még Bicske – Páty – Bia körzetében összpontosult.
Székesfehérvár visszafoglalására nyugatról csupán a III. páncéloshadtest erőit akartak bevetni, délről esetleg néhány riadóalakulatot és magyar csapatokat alkalmaztak volna erre a feladatra.
A németek megfigyelése szerint a szovjetek védelme Székesfehérvár körzetében egyre erősödött. A III. páncéloshadtest déli szárnyának aznapi támadása Csór felől alig járt eredménnyel, s az a veszély fenyegetett, hogy a 166Székesfehérvárnál álló szovjet erők oldalba támadják a IV. SS-páncéloshadtest északi szárnyát. Ezért a balszárny védelmében a 403. népi-tüzérhadtestet is be akarták vetni.
A Balck-seregcsoport I. lovashadtestének 6. páncéloshadosztályát és 3. lovasdandárának zömét is felkészítette arra, hogy amennyiben az SS-páncéloshadosztályok a Velencei-tó és a Duna között áttörnek, Mány és Bicske térségéből támadást tudjanak indítani Budapesttől nyugatra is, déli vagy keleti irányban.
A déli helyzettájékoztatás során a Balck-seregcsoport jelentette, hogy a 3. páncéloshadosztály 08 óra 35 perc körül birtokba vette Dunapentelét. A hadosztálynak ezt követően északi irányba kellett volna támadnia, de nem tette. A hadseregcsoport azt hitte azért, mert Philipps altábornagy csapatai a kapott utasítás ellenére helységharcokba bocsátkoztak Dunapentelén. Az igazság az volt, hogy a hadosztály páncéloscsoportja ismét lőszer- és üzemanyag-utánpótlásra várt.
A német felderítés Simontornyától keletre szovjet csapatösszevonást észlelt. A légifelderítés szerint Budapest délnyugati részéből 700 tehergépkocsi tartott délnyugat felé. Adonytól északra szovjet páncélosok vonultak déli irányban. A németek az Ercsinél lévő átkelőhely irányában is jelentős forgalmat észleltek.
Estefelé újabb jelentések érkeztek a szovjet csapatmozgásokról. Három harckocsi, 15 tehergépkocsi és 500 lovas tartott a Balaton déli partján, a Tihanyi-félsziget magasságában északkelet felé.
A hadseregcsoport megállapítása szerint a támadó SS-páncéloshadosztályok harctevékenységükről keveset jelentettek. Gille SS-Obergruppenführert sem lehetett elérni, mert harcálláspontját elhagyta és személyesen kereste fel csapatait.
A hadseregcsoport azt tervezte, hogy a magyar 25. honvéd gyaloghadosztály két zászlóaljával a Balaton jegén támadást kísérel meg dél felé, hogy ezzel is lekösse a szovjetek erejét a tótól délre, Zamárdi körzetében.
Egy 17 óra 45 perckor befutott jelentés szerint a légifelderítés a támadás körzetében 2 000 szovjet járművet azonosított, amelyek Budapest felé tartottak és 600 olyat, amelyek az ellenkező irányban, dél felé haladtak. A hadseregcsoport véleménye szerint az első esetben menekülő ellátó alakulatokról, a másodikban erősítések beérkezéséről lehetett szó.
Este fél nyolckor Grolman és Gaedcke megbeszélték a következő napi elképzeléseket. Mivel úgy tűnt, hogy az 1. és 3. páncéloshadosztályok főleg a 167szárnyak biztosításával kénytelenek törődni, az északkeleti irányú támadásra a két SS-páncéloshadosztályt kellett alkalmazni. A csapatok összefogott alkalmazása érdekében még a két SS-páncélos-felderítőosztály Dunaföldvár ellen indítványozott akcióját sem engedélyezték.
Balck és Wöhler 21 óra 20 perckor beszélték meg a nap történéseit. Balck szerint a támadó német csapatok ellen bevetett 18. harckocsihadtest, 7. gépesítetthadtest és három lövészhadosztály erőivel lényegében végeztek. Wöhler ezt a véleményt nem osztotta és szükségesnek tartotta az SS-hadosztályok mielőbbi összefogott támadását. Szerinte a szovjeteknek az 5. gárda-lovashadtest és a 2. gárda-gépesítetthadtest még rendelkezésükre állt. Arról, hogy az 1. gárda-gépesítetthadtest hol csoportosult és milyen erőkkel rendelkezett, a németeknek egyelőre halvány fogalmuk sem volt, bár ezen erők bevetésével, valamint erős páncélelhárító körletek létesítésével számoltak.
Már január 20-án hajnalban, 02 óra 20 perckor Wenck altábornagy közölte Grolmannal az OKH parancsát, miszerint a hadseregcsoport az SS-páncéloshadtest balszárnyának biztosítására alkalmazhatja a 403. népi-tüzérhadtestet, s így az 1. páncéloshadosztály lekötött erőit kiválthatják az északkeleti irányban folytatandó támadás céljaira.
Mivel a szovjetek erőket vontak el a német 2. páncéloshadsereg állásai elől, felmerült egy olyan támadás lehetősége is, amely a szovjet erők lekötésén túl távolabbi, jelentősebb célokat érhetne el, például Kaposvárt. A 2. páncéloshadsereg azt kérdezte, ehhez a támadáshoz megkapják-e az Olaszországból beérkezőben lévő 356. gyaloghadosztályt. Grolman erre azt válaszolta, ha a támadás sikeres, a hadseregcsoport felülvizsgálja a hadosztály alárendelését. Ha a támadás elakad, a hadosztály megy eredeti rendeltetési helyére, a Balck-seregcsoporthoz. A hadseregcsoport azt is felvetette az OKH-nak, hogy a tervezett támadásban esetleg a Drávától délre lévő német erők is részt vehetnének.39
39 HL KTB/HGr. Süd Kriegstagebuch vom 19. 1. 1945 (628. tekercs 7 212407-7 212413. felvétel).
A német IV. SS-páncéloshadtest 3. páncéloshadosztálya a nap folyamán, a reggeli órákban kettévágta a 3. Ukrán Front arcvonalát. A súlyos helyzetbe került szovjet hadseregcsoport törzse ekkor még Dunaföldváron volt, s a szovjetek bevallása szerint itt se tartalékcsapataik, se előkészített védelmi vonalaik nem voltak.40 Ezt a németek valószínűleg nem tudták, mert akkor 168a 3. páncéloshadosztály dél felé törő erőit nem parancsolták volna vissza Dunapentelére és hagyták volna, hogy a 3/I. páncélgránátos-zászlóalj erői elfoglalják Dunaföldvárt.
40 4. gárdahadsereg 166-167. o.
A két SS-páncéloshadosztály heves harcokban nyomult előre északkelet felé, de a Velencei-tó és a Duna közötti átjárótól még messze volt. Az Aba – Perkáta – Seregélyes háromszögbe beszorított szovjet erőket gyakorlatilag bekerítették, de felszámolni nem tudták. Az SS-páncéloshadosztályok ehhez nem rendelkeztek elegendő erővel. Vagy északkeleti irányban támadnak, de akkor a hátukban marad ez a jelentősebb szovjet csoportosítás, vagy pedig felszámolják őket, de akkor ki támadott volna tovább a bekerített Budapest irányában?
A megoldást egy második hullámban érkező, páncéltörő ágyúkkal és rohamlövegekkel megerősített gyaloghadosztály vagy lovasdandár jelenthette volna, de ilyen egyelőre nem állt rendelkezésre. A 44. „Hoch- und Deutschmeister” birodalmi gránátoshadosztályt a Dunától északra szállították az LVII. páncéloshadtest leváltására, a 4. lovasdandárt pedig a szovjetek kötötték le Székesfehérvártól északra, Zámoly térségében.
A szovjet erősítések azonban már úton voltak. A nagy kérdés az volt, meg tudják-e előzni az SS-páncéloshadosztályok az 5. gárda-lovashadtestet, s előbb veszik-e birtokba azt a terepszakaszt, amelyen a szovjetek új védelmi vonalukat akarták kiépíteni?
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
