Az 503. nehézpáncélos-osztály Szolnok környéki harcai
Október 17-én délután meg is kezdték a harckocsik berakodását; a kerekes járművek „lábon” indultak az Alföld felé. Mivel azonban a szállításokat végző Birodalmi Vasút (Reichsbahn) rendelkezésére nem állt elegendő Ssyms-vagon, a századok csak egymás után, az üres vasúti kocsik visszaérkezését követően tudtak berakodni.
Október 18-án az 1. század teljes létszámmal rakodott ki Abonyban. Estefelé két szállítmány érkezett Ceglédre a 3. század harcjárművei közül, ahol meg is kapták a következő napra szóló támadási parancsukat. A 2. század és a 3. század egy szakasza (Wagner hadnagy parancsnoksága alatt) csak a két nap múlva érte el a hadműveleti területet és a IV. páncéloshadtest parancsnoka a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztálynak rendelte aláőket. Az osztály parancsnoka, Fromme százados a beérkezett 22 darab harckocsival (köztük az osztályparancsnoki harckocsival) a 24. páncéloshadosztályhoz került, de ebből a mennyiségből is – a fentebb említett vagonhiány és a lánctalpak ismételt cseréje miatt – csupán a két század 11 darab nehézharckocsija állt harcra 37készen a megindulási állásokban a támadás kezdetekor.
Október 19-én reggel 05.00 órakor a szolnoki vasúti hídtól délkeletre eső térségből rövid tüzérségi előkészítés után megindult a 24. páncéloshadosztály támadása. A hadosztály páncéloscsoportjának élén a Günter Piepgras hadnagy vezette 1. század haladt, mögötte pedig a 3. század von Rosen hadnagy parancsnoksága alatt. Röviddel azután, hogy az élen haladó harckocsik átlépték a főharcvonalat, a velük szemben elhelyezkedő román 4. gyaloghadosztály katonái felemelt kezekkel közeledtek feléjük.
Ezt követően a Tigerek sikeresen kikerültek egy töltést, mely a támadási sávjukra merőlegesen húzódott. A gyors ütemben elért következő faluból – Rákóczifalváról – a románok hasztalan próbáltak kimenekülni, de mivel a harckocsik nem foglalkozhattak a foglyokkal, egyszerűen hátrairányították őket. A tovább nyomuló harckocsik közül a „112”-es Tiger B 2 darab román légvédelmi löveget is kilőtt.
Hamarosan a nehézharckocsik egy román nehéztüzérségi állást gázoltak le (a román 1. nehéztüzér-ezred részeit) s ezzel – mint kiderült – a védelem egész mélységét áttörték. A további előrenyomulás folyamán kétszer ütköztek elaknásított útszakaszba, de ezeket meg tudták kerülni. Az előretörő harckocsik ellenséges ellátó alakulatok sorát zavarták szét.
Délelőtt 10.00 tájban körülbelül húsz kilométernyi út megtétele után a 3. század Kétpó térségében éppen a Szolnok – Mezőtúr vasútvonalon kelt át, amikor Mezőtúr irányából egy hosszú tehervonat közeledett. Egy-egy Tiger tüzelőállást foglalt a sínpár két oldalán, majd kilőtték a mozdonyt. A vonat megállt, róla leugrálva katonák százai egy facsoport felé menekültek, míg gazdátlan lovak tucatjai fel-le nyargalásztak. A szerelvényt a rajta lévő járművekkel és fegyverzettel együtt a német harckocsik szétlőtték. A 38Tigerek egy ellenséges lovashadosztály egyik szállítmányába ütköztek. Mivel azonban az 1. század a páncéloshadosztály részeivel már messze elöl, Mezőtúrnál járt, rövidesen tovább kellett indulni.
Délután a 3. század páncélosai is elérték az első kijelölt célt, Mezőtúrt. A mintegy 40 kilométernyi út megtétele után ideje volt üzemanyagot vételezni. Az utánpótlás is beérkezett. Az osztály részei a városon kívül foglaltak „sündisznó”-állást. Magát Mezőtúrt a 24. páncéloshadosztály egységei igyekeztek megtisztítani a szovjet 409. lövészhadosztály részeitől, és a városban hamarosan több helyütt is tűzharcok alakultak ki. Az éjszaka folyamán a harcokba a Gyoma felől beérkezőés Mezőtúrtól délkeletre, nyílt pályán kirakodó 7. gárdahadsereg 303. lövészhadosztályának csapatai is bekapcsolódtak.
A Tigerek számára sem hozott nyugalmat az éjszaka. Szovjet IL-2 csatarepülőgépek támadtak a 60-100 méteres térközökkel körben álló harckocsikra, de komoly károkat nem okoztak.
Hajnali 03.00 óra felé egy kb. 20 fős szovjet felderítőosztagnak sikerült megközelítenie az osztályparancsnok „I”-es harckocsiját, aki éppen az 1. század parancsnokának tartalékpáncélosában tartózkodott. Ettől jobbra, kb. 60 méterre állt a „100”-as harckocsi, melynek tornyában annak rádiósa hajnali 02.00 órától adta az őrséget. Mivel a kísérő gyalogság éjszakára pihenőt kapott, csak ő figyelte az ellenség felé eső terepszakaszt. A közeledő csoportot végül egy valahonnan felröppenő világítólövedék leplezte le. Heves géppisztolysorozatok és kézigránát-robbanások vegyültek a hamarosan megszólaló harckocsi-géppuskák ropogásával. A szovjetek végül menekülni voltak kénytelenek.
39Október 20-án hajnalban a 3. század vette át az élosztag szerepét. Az eddigi délkeleti támadási irányt egy 90°-os fordulattal északkeletire változtatva nyomultak a harckocsik Túrkeve felé, ahonnan a továbbiakban Kisújszállást kellett elérniük.
Az élen haladó páncélosok már az első 500 méter után páncélelhárító tüzet kaptak, immár kétségtelenné téve, hogy az éjszaka folyamán jelentős szovjet erősítések érkeztek a körzetbe. A helyzet egyre romlott. A Tigerek útjában ismét egy töltés állt; attól jobbra is, balra is sártenger. A 3. század e miatt nem tudott teljes tűzerejével operálni, csak a legelső harckocsik vehették fel a harcot. Hat szovjet páncéltörőágyú lőtte őket, s noha tíz percen belül mindet kilőtték, szinte biztosak voltak benne, hogy a szovjetek újabb mélyen lépcsőzött páncélelhárító körletébe ütköztek.
A szovjetek mindenhol keményen védekeztek. A 3. század páncélosai számtalan találatot kaptak, de a vastag páncélzat megóvta őket a végzetesebb sérülésektől. Az élharckocsik szabályosan „átrágták” magukat a páncéltörőágyúk állásain, míg újra nyílt és jól járható terepre értek. Azonban pár száz méter után újabb páncélelhárító körletbe ütköztek, ahol ismét szemből tüzeltek rájuk. Több harckocsi lánctalp- és lövegtalálatot kapott, de ezt az állást is áttörték.
Néhány kilométer megtétele után a század egy szovjet gyalogsági állásba rohant, ahol RPG-43 típusú kumulatív töltetű páncélrobbantó kézigránáttal, kötegelt kézigránátokkal és „Molotov-koktéllal” felszerelkezett páncélromboló osztagokba ütközött. A harckocsik az ekkor szokásos eljárást alkalmazták: teljes gázzal átrobogtak a lövészgödrökön és árokrészeken, s összes géppuskájukból tüzeltek mindenre, ami mozgott.
A harccsoport közeledett Túrkeve felé. A németek úgy tervezték, hogy magát a helységet jobbról megkerülik, majd hátulról támadják meg. Csakhogy a helység körül körkörös páncélelhárító csomópont volt kiépítve, amelyet megrohamozván a Tigerek egymás után kaptak találatot. Von Rosen hadnagy harckocsijának lövege egy találat következtében működésképtelenné vált, de ennek ellenére a 3. század három megmaradt harckocsival elérte Túrkeve északkeleti kijáratát. Innen a páncélosok behatoltak a helységbe, amit a szovjetek időközben kezdtek kiüríteni.
A mintegy öt órán keresztül folyó szakadatlan harc során a Tiger B-k 36 darab szovjet páncéltörőágyút semmisítettek meg, s volt ugyan néhány sebesült, de halottat vagy kijavíthatatlanul 40megsérült harckocsit nem veszítettek annak ellenére, hogy három kocsi kivételével az összes nehézharckocsi találatokat kapott. Großmann törzsőrmester karbantartócsoportja három könnyebben sérült Tigert gyorsan helyre is állított és így a 3. századaraban ismét 6 darab harckocsi volt bevethetőállapotban.
Déltájban megérkezett a harccsoporthoz a 24. páncéloshadosztály parancsnoka, Gustav-Adolf von Nostitz-Wallwitz vezérőrnagy, aki gratulált az elért eredményekhez és utasítást adott a támadás folytatására Kisújszállás felé.
A délután elinduló 6 darab nehézharckocsi néhány kilométer megtétele után lekanyarodott a főútról és lassan araszolt a város irányába. Így érték el 17.00 és 18.00 óra között Kisújszállás délkeleti szélét, ahonnan megfigyelhették, hogy Debrecen felől szovjet harckocsik, rohamlövegek, tehergépkocsik és tüzérségi eszközök haladnak Kisújszállás irányába.
Ilyen anyagi túlerő mellett a város bevétele, de különösen annak megtartása kivihetetlennek látszott, ezért a harccsoport a településtől nem messze sündisznóállást foglalt, és az éjszakát az időközben beérkező utánpótlás kiosztásával töltötte. A kiküldött felderítők reggel megerősítették az északkeleten felvonuló szovjet páncélosok hírét.
Ezen a napon érkezett be a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztályhoz az osztály Wiegand százados vezette 2. századából és Wagner hadnagy szakaszából (a 3. század egyik szakaszából) álló másik része is, amely azt a feladatot kapta, hogy Törökszentmiklós körzetéből előrenyomulva minden ellenállást letörve érje el Kenderest, a helységet vegye be és tartsa, majd a későbbiekben egyesüljön az első Tiger-harccsoporttal. Támadása azonban Szapárfalunál erős szovjet páncélelhárító- és harckocsi-csoportosításba ütközött, amelyek megállították. Az észak felöl Kenderes magasságáig előretört szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg és 18. harckocsihadtest erői heves oldalazó tűz alá vették a harccsoport páncélosait.
Wiegand százados harckocsijával betört a páncélelhárító körletbe, két páncéltörőágyút legázolt, majd oldalról az egész állást felgöngyölítette, miközben harckocsija tornyát és lövegét súlyos találatok érték. Végül a harccsoport egy szovjet harckocsi, 41valamint 20 darab páncéltörőés tüzérségi löveg kilövése után áttörte az ellenség védelmét, de a beérkező szovjet erősítések az elért Kenderes környéki terepszakasz feladását kényszerítették ki, így a Tigerek másnap kénytelenek voltak Törökszentmiklós térségébe visszavonulni. A harcok során Wagner hadnagy olyan súlyosan megsebesült, hogy bal karját amputálni kellett.
Október 21-én reggel az első harccsoport azt a parancsot kapta, hogy Kisújszállástól Túrkeve felé szakadjon el az ellenségtől, tekintve hogy Mezőtúrt újra birtokba vették a szovjetek. Fromme százados az 1. századdal ide indult, hogy az ott állomásozó karbantartó-csoport és az ellátó részek fogságba esését megakadályozza, de Mezőtúron hamarosan súlyos utcai harcba keveredett. Az osztály itt találkozott először az 57 mm-es (kezdetben amerikai gyártmányúnak hitt) szovjet páncéltörőágyúval, mely a Tiger B-k páncélzatát különleges páncélgránátjával elölről is át tudta ütni.
A helység főutcáján haladó Tigereket egy templomtoronyba emelt 76,2 mm-es szovjet páncéltörőágyú többször is eltalálta, míg egy harckocsi a torkolattüzét meglátva repeszgránáttal elhallgattatta. Tizenkét további páncéltörőágyút lőttek ki, de a tizenharmadik lövedéke megsebesítette Piepgras hadnagyot. Erich Fürlinger hadnagy balszélen haladó harckocsiját is számtalan találat érte.
Még szintén ezen a napon az 1. század egyik nehézharckocsiját telibe találta egy 57 mm-es lövedék, melynek következtében Markus főtörzsőrmester és az irányzólövésze, Schielke szakaszvezetőéletét vesztette, Otto Beyer hadnagy és Walter Junge tizedes pedig megsebesült. A „112”-es harckocsi három szovjet páncéltörőágyút lőtt ki.
Ezzel egy időben a Túrkevénél álló 3. század részei is harcba keveredtek az északkeletről támadó szovjet harckocsikkal. Itt állomásozott a század ellátóés szerelő részlege, melyek követték a harcoló osztagot, de közben meglepték őket a szovjetek. A kialakult összecsapásban szenvedte el az alakulat első halálos veszteségeit; ezen kívül megsemmisült egy vontatójárműés egy tehergépkocsi is.
A karbantartók lázas munkával próbálták a sérült harckocsikat és az egyéb járműveket vontathatóállapotba hozni. Este érkezett 42a századtól a parancs, hogy az ellenségtől próbáljanak elszakadni. Végül Mezőtúr térségében sikerült csatlakozást találni az osztály törzséhez.
Mivel az ellenség nyomása a Debrecen – Szolnok irányban – különösen a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalán – egyre erősödött, a támadás további erőltetésével felhagytak. A 24. páncéloshadosztály Törökszentmiklós védelmével próbálta megteremteni a lehetőséget a tiszai hídfő megtartására.
Az elszakadás folyamán a az első Tiger-harccsoport járművei a 24. páncéloshadosztály oszlopának első harmadába soroltak be, hogy szükség esetén be tudjanak avatkozni, tekintve, hogy a csapatok a környéken manőverező szovjet erőket illetően alig rendelkeztek valami információval. Az osztály üzemképtelen harckocsijai vontatásához is a harcképes Tigerek nagy részét kellett alkalmazni, ezért az oszlop élén nehézharckocsik helyett a páncéloshadosztály motorkerékpáros lövészei haladtak. Mivel csak sötétedés után mozoghattak, a menetteljesítmény igen alacsony volt.
Október 22-én reggel Fromme százados első Tiger-harccsoportja már csak néhány kilométerre volt Törökszentmiklóstól, amikor a saját felderítés az oszloptól balra erős szovjet kötelékeket észlelt.
Az 1. és 3. század 5-5 darab harckocsija indult ellenük gyümölcsfákkal, bokrokkal, magányosan álló tanyákkal tarkított terepen. A köd miatt a látótávolság alig érte el a 100 métert. A 3. század különítménye ment elöl, utánuk az 1. század páncélosai. Mintegy 2 kilométer után érték el a meglepett szovjeteket, akik felszerelésük hátrahagyásával visszavonultak.
A 3. század harckocsijai 50 méteres térközökkel vonalalakzatba fejlődve tovább támadtak. Von Rosen hadnagy harckocsiját, melynek lövege egy korábbi találat miatt nem működött, egy közvetlen irányzással tüzelő 105 mm-es (román vagy zsákmányolt német) tarack mozgásképtelenné tette, de egy közeli Tiger B kilőtte a löveget.
Az 1. századnál Fürlinger hadnagy, aki a támadás előtt vette át a „112”-es harckocsi parancsnokságát, tekintet nélkül a többiek 43pozíciójára – melyet a ködben nehéz is volt meghatározni – lendületes manőverrel egy még tüzelő páncéltörőállás hátába került. A meghökkent szovjetek gyorsan felocsúdtak, és lövegeikkel közvetlen közelről vették tűz alá Fürlinger harcjárművét. Az azonban a bekapott 24 súlyos találat ellenére is mozgásképes maradt és 2 darab páncéltörőágyúés 3 darab páncéltörő puska kilövése után hamarosan elérte a saját vonalakat.
A 3. század Tigerei még néhány páncéltörőágyút kilőttek, s ezzel az ellenállás gyakorlatilag megszűnt. Von Rosen harckocsiját két Tiger vontatta, a többiek fedezték az utat Törökszentmiklós felé. A délután folyamán sikerült összeköttetést teremteni az ott állomásozó törzzsel és Wiegand százados második Tiger-harccsoportjával.
Október 23-án a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg erői Karcag és Bucsa között nyugati irányban támadva Kenderes körül hamarosan áttörték a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály 8. SS-páncélgránátos-ezredének védelmét. A harckocsikra ültetett szovjet gyalogság rövid időn belül elérte a hadosztály 4. SS-tüzérezredének Szapárfalutól keletre elhelyezkedőállásait is. Az egyre veszélyesebbé váló helyzetet az 503. nehézpáncélos-osztály 1. és 3. századának ellenlökése mentette meg.
Az északnyugat felől támadó Tiger B-k először jól ráijesztettek a szovjetekkel már amúgy is elkeseredett harcot vívó 4/I. SS-tüzérosztály 1. és 3. ütegének katonáira. Erről a 3. üteg akkori parancsnoka, Carlheinz Behnke SS-Untersturmführer így számolt be:
„Hátulról, bal felől csakhamar lánctalpzörgést hallottunk és már kaptuk is az irtózatos tüzet a hátunk mögül. Azt hittük, az Iván került meg minket, de aztán fehér nyomjelzős lövedékeket láttunk és tudtuk, hogy a Királytigrisek terepszínűálcaöltözékünk miatt oroszoknak néztek minket. Mi is nyomjelzős lövedékeket lődöztünk. Röviddel ez után megjelent egy szakaszparancsnok, egy hadnagy, és sajnálkozását fejezte ki hibás döntése miatt.”
A nap végére az osztály eddig külön harcoló csoportjai újra egyesültek. Az eltelt négy nap alatt a Tigerek 120 darab szovjet páncéltörőágyút és 19 darab tüzérségi löveget semmisítettek meg. A sok helyen büntetőzászlóaljaikat is bevető szovjetekkel heves tűzharcok alakultak ki. A mintegy 250 kilométernyi harc 44közben megtett út alatt nagyobb technikai probléma nem adódott. A Tigerek mind műszakilag, mind páncélvédettség szempontjából jól vizsgáztak: az akár 20 találat után még mindig harcképes harckocsi egyáltalán nem volt ritka.
Az elkövetkező napokban az osztály bevethető részeit kisebb különítményekben alkalmazták Szolnok körül a tiszai átkelő biztosítása érdekében. A sérült páncélosokat Jászladányba vontatták, ahol az alakulat műhelyszázada teljes kapacitással dolgozott rajtuk.
Október 23 – 26 között a 3. század egy harccsoportja Rambow hadnagy parancsnoksága alatt előbb a keleti, majd a nyugati parton lévő hídfőben biztosított, míg von Rosen hadnagy harccsoportja kisebb halogató bevetéseket hajtott végre. A német csapatok elszakadását fedező Tigerek felbukkanásakor a szovjetek sokszor inkább a visszahúzódást választották. Az időközben beálló esős periódus feláztatta a talajt, mely jelentősen megnehezítette a harckocsik mozgását, különösen a Tisza partjának közelében.
Október 24-én a szovjetek Törökszentmiklóstól északnyugatra néhány harckocsival támadást intéztek a német vonalak ellen, de az 503. nehézpáncélos-osztály nehézharckocsijai ellenlökést intéztek ellenük, visszavetették a szovjeteket és 3 darab T-34 típusú harckocsijukat kilőtték.
Október 25-én késő este – miután a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály és a nehézpáncélos-osztály utolsó járműveit is terv szerint és szinte zavartalanul kivonták a Tisza nyugati partjára – a németek a szolnoki közúti hidat felrobbantották. A Dél Hadseregcsoport az SS-páncélgránátos-hadosztályt és a nehézharckocsikat mozgékony készenléti tartalékként kívánta alkalmazni a Tiszától nyugatra.
Miután a szovjet csapatok több helyen átkeltek a folyón, elszigetelésükre kisebb akciók indultak.
Október 27-én az 1. század egyik harccsoportjánál egy ilyen feladat végrehajtása közben esett el Meßőrvezető; Walter 45Eschrig szakaszvezető, Josef Kuhmann illetve Dahlmann és Schuldt tizedesek pedig megsebesültek. Ezen a napon az 503. nehézpáncélos-osztály 30 darab bevethető Tiger B-vel már a 4. „Polizei” SS-páncélgránátos-hadosztály alárendeltségében harcolt.
Október 28-án a 3. század Szolnoktól délre, a Tisza nyugati partján Tószeg körül hajtott végre bevetést a szovjet 36. lövészhadosztály előrenyomuló erői ellen. Ennek során a „321”-es harckocsi aknavető-találat miatt a hátulján megsérült. Az osztály ezekben a napokban lőtte ki felállításától számítva az ezerötszázadik ellenséges harckocsit.
A német IV. páncéloshadtest gyenge erőkkel végrehajtott támadása október 19-21-én, majd ezt követően a hadtest Szolnok környéki halogató harcai tették lehetővé, hogy a debreceni találkozóharcokban lassan szétforgácsolódó, de azért sikeresen tevékenykedő német páncélos kötelékek nyitva tudták tartani azt a rést, amelyen keresztül a magyar 2. és német 8. hadsereg a Tisza irányába kivonhatta erőit. Tehették ezt többek között azért, mert Debrecen október 19/20-i szovjet elfoglalása után az igen leharcolt állapotban lévő szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg (56 harckocsival és rohamlöveggel) és a 18. harckocsihadtest csapatai (30 harckocsival és rohamlöveggel) a Karcag–Kisújszállás, a 7. gárdahadsereg erői pedig a Kisújszállás–Mezőtúr terepszakaszokra lettek átcsoportosítva a „betört ellenség [a IV. páncéloshadtest – Sz.N.] gyors megsemmisítésére”. Ezekben a harcokban kiemelkedő szerepet játszottak a Tiger B nehézharckocsik, amelyek – mint láttuk – elaprózott kötelékekben kerültek ugyan bevetésre, de az általában kedvező terepviszonyok közepette manőverező, hatalmas tűzerővel rendelkező páncélosok felbukkanása számos alkalommal meg- és olykor szétzavarta mind a román, mind a szovjet csapatokat.