Pz.V Panther (Párduc) nehézharckocsik a Magyar Királyi Honvédségben

Full text search

75Pz.V Panther (Párduc) nehézharckocsik a Magyar Királyi Honvédségben (Ad Acta 1999)
A hadi helyzet 1944 nyarán rákényszerítette a német hadvezetést, hogy szövetségeseit korszerű, a német logisztikai rendszerbe illeszkedő fegyverzettel lássa el. Ilyen meggondolások alapján került sor 1944. június 10-én a magyar honvédség német fegyverekre való fokozatos átfegyverzéséről szóló megállapodás megkötésére. Ennek értelmében az év végéig a magyar páncéloshadosztályok szervezetét is német mintára kívánták kiegészíteni, vagyis harckocsiezredeikbe egy osztály (zászlóalj) Pz.IV és egy osztály Pz.V Panther harckocsi került volna. A németek 1944 augusztusában 5 darab Panthert át is adtak kiképzési célra. Egyes visszaemlékezések szerint 1944. augusztus 23., vagyis a román kiugrás után egy eredetileg Romániának szánt Panther-szállítmány (mintegy 10-12 darab nehézharckocsi) ugyancsak a magyar honvédség birtokába jutott.1
1 Magyarország a második világháborúban. Lexikon. Főszerkesztő: Sipos Péter, szerkesztő: Ravasz István. Budapest, 1997. PETIT REAL, 377. o. (a továbbiakban: Lexikon), illetve Bonhardt Attila—Sárhidai Gyula—Winkler László: A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete. (Budapest, é. n.) 136. o.
A Panthereket az Észak-Erdélybe átcsoportosított magyar királyi 2. honvéd páncéloshadosztály 3. harckocsiezrede I. zászlóaljának 2. százada kapta meg. A század parancsnoka Tarczay Ervin főhadnagy volt.2 A magyar páncélosoknak már volt tapasztalata a korszerű német nehézharckocsikkal kapcsolatban, tekintve, hogy 1944. május 15-től augusztus elejéig az 3/I. harckocsizászlóalj 2. és 3. százada Pz.VI E Tiger nehézharckocsikkal is rendelkezett (lásd Haditechnika 1997/2. szám 45—47. o.). Esztergom és Hajmáskér állomásokról 1944. szeptember 1-jén indítottak útba „Farkas” fedőnéven egy egyesített szállítmányt, amely a már korábban említett 5 darab Pz.V Panthert és további 20 darab Pz. IV-t szállította Szamosfalvára.3 A harckocsikat szeptember 5-én rakodták ki.4
2 Tarczay Ervin főhadnagy soron kívüli előléptetési javaslatához csatolt anyag. Hadtörténelmi Levéltár (HL) Kitüntetési javaslatok 510/a csoport (a továbbiakban: Tarczay anyag).
3 HL M. kir. 101. központi szállításvezetőség anyaga. 11.763/Kszv. hdm. 1944. szeptember 2-i helyzetjelentés, 3537. o.
4 HL M. kir. 101. központi szállításvezetőség anyaga. 12.053/Kszv. hdm. 1944. szeptember 6-i helyzetjelentés, 3573. o.
A 2. magyar hadsereg a Kárpátok hágóinak elérése és a szovjet csapatok előli lezárása céljából 1944. szeptember 5-én német támogatással támadást indított. Ennek keretében a magyar 2. páncéloshadosztály a német 1179. rohamlövegosztállyal 76együtt támadott. Élen haladó Pantherei Nagysármás—Mezőzáh—Mezőtóhát útvonalon 5-én estére elérték Marosludast. Csupán Nagysármásnál ütköztek ellenállásba: a páncéltörő eszközök nélkül védekező román 7. határőrezred itt is csak átmenetileg tudta zavarni a magyar előrenyomulást.5
5 Ravasz István: Erdély mint hadszíntér. Budapest, 1997, PETIT REAL, 91. o., illetve Kemény György: Egy páncélos hadnagy naplója. HL Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye 3216. sz. 59—60. o.
A Tarczay főhadnagy parancsnoksága alatt álló Pantherek többek között szeptember 15-én egy Tordától keletre indított támadás során is bizonyították harcképességüket. A nehézharckocsik minden kísérő gyalogsági támogatás nélkül, fedett terepen, igen heves ellenséges tüzérségi, aknavető- és páncéltörő tűzben, a támadó 3/I. harckocsizászlóalj zömétől messze előretörve támadtak. A századparancsnok lendületes előretörése magával húzta a többi harckocsit is, és ennek volt köszönhető, hogy a kitűzött támadási célt az elrendelt időre sikerült elérni. A csoportosítás az előretörés során két század erejű ellenséges gyalogságot és 3 darab páncéltörő ágyút semmisített meg.
Másnap a déli órákban a magyar erőkre törő szovjet harckocsikat Tarczay főhadnagy Pantherei megkerülték, s noha a szovjetek túlerőben voltak, a századparancsnok hatásos tűzvezetése nyomán támadásuk megakadt, és a szovjet harckocsik visszavonulásba kezdtek. Tarczay Ervin harckocsijával egy szovjet páncélost kilőtt. Délután a századparancsnok Panthere a leghevesebb páncéltörő tűzben és páncélöklökkel felszerelt ellenséges gyalogság veszélyes szomszédságában is előretört, és erélyes fellépésével elérte, hogy a zászlóaljának balszárnyát szorongató ellenséges erők támadása megakadt. Eközben két harckocsit és egy páncéltörő ágyút lőtt ki.
Szeptember 22-én ugyancsak Tordától keletre a Vaskapu felé támadó ellenséges csoportosítást az aznap bevethető állapotban lévő két darab magyar legénységű Panther6 oldalba támadta, és a harckocsik mintegy zászlóaljnyi erejű gyalogságot szórtak szét, illetve semmisítettek meg. Délután az egyre nagyobb erőkkel támadó szovjeteket ismételten oldalba kapták Tarczay nehézharckocsijai. A kialakuló tűzharcban a századparancsnok újabb két T—34 típusú harckocsit és egy páncéltörő ágyút semmisített meg. Ezen támadás alatt Tarczay harckocsiját a szovjetek kilőtték, de átszállva egy másik harckocsiba, a századparancsnok tovább vezette századát a kitűzött támadási célig.7
6 Panzer- und Paklage am 22. 9. 44. Stopak/A. Gr. Fr.-P. Másolata a szerző birtokában.
7 Tarczay anyag.
Két nappal később a magyar 2. páncéloshadosztály 3/I. és 3/II. harckocsizászlóaljainak összesen 17 darab bevethető harckocsija maradt: 2 darab Pz.V Panther, 776 darab Pz.IV és 9 darab Turán. A harckocsikat egyéb magyar csapatrészekkel együtt Nagy-Ördöngős területén, a 348. magassági pont körül ellentámadásra kész tartalékként tartották készenlétben.8 Érdemes megjegyezni, hogy 1944. szeptember 25-én a magyar 2. páncéloshadosztály ismét 5 darab bevethető Pantherrel rendelkezett, s ezen kívül még 3 darab Pz.VI Tiger E (!) is állományába tartozott.9
8 HL 25. honvéd gyaloghadosztály iratai. Erdélyi hadműveletek 70. o., illetve Esze Jenő tanulmánya a magyar 2. páncéloshadosztály erdélyi harcairól. HL Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye 2909. sz. 45. o. (a továbbiakban: Esze).
9 Panzer- und Paklage am 25. 9. 44. A. Gr. Fr.-P. Sto. f. Pz. Bek. Másolata a szerző birtokában. A Tiger E nehézharckocsik valószínűleg azok a páncélosok lehettek, amelyeket a németek 1944. július 22-én küldtek Magyarországnak. Ehhez lásd: Jentz, Thomas L.: Germany’s Tiger tanks. Tiger I & II: Combat Tactics (Atglen, 1997.) 167. o.
Szeptember 26-án 16.00 órakor az egy nappal korábbi ötből megmaradt két bevethető Panther a magyar páncéloshadosztály 2. páncélos utászzászlóalja 2. századának felével és a magyar 25. gyaloghadosztály rohamszázadának egy szakaszával a balszárnyon, illetve a páncélos utászzászlóalj 3. századával és 8 darab Turánnal a jobbszárnyon ellentámadásra indultak, hogy visszavessék a kora délután, mintegy másfél zászlóaljnyi erővel kibontakozó szovjet támadást. A két Pz. IV harckocsival kiegészült magyar páncéloscsoport lendületes támadásához fokozatosan felzárkóztak a magyar gyalogosok és páncélos utászok is. A magyar állásokba beékelődött szovjeteket 17.00 óráig sikerült kivetni elfoglalt pozícióikból. A balszárnyon előretörő Pantherek magukkal ragadták a gyalogságot is, így nyílt terepen zúdult rájuk a szovjet aknavető- és sorozatvetőtűz. A magyar tüzérség hamarosan beérkező válasza és a harckocsik pásztázó sortüzei megtették hatásukat, és a szovjetek nem tudták megállítani a lelkesedésükben már terepfedezet nélkül, felállva tüzelő magyar honvédeket.10
10 Esze: 46—48. o.
Október 2-án hajnalban Vaskapu 443. magassági ponttól északnyugatra egy magyar legénységű Pz.V Panther, amelynek kormányműve meghibásodott, s így kielégítően manőverezni nem tudott, a magyar 2. páncélos utászzászlóalj 2. századának védővonalában páncéltörő feladattal lesállást foglalt.11 A Pantherekkel felszerelt magyar harckocsiszázad 1944. szeptember 15-től október 6-ig a Torda előtt vívott harcokban 11 darab ellenséges harckocsit, 17 darab páncéltörő ágyút, mintegy 20 géppuskafészket és egy szovjet sorozatvetőt megsemmisített, illetve zsákmányolt 9 darab géppuskát, 5 nehézpuskát és 32 puskát.12
11 Esze: 57. o.
12 Tarczay anyag.
78A Tisza vonalának védelmére visszavont magyar 2. páncéloshadosztályban harcoló Tarczay Ervin saját Pantherével és százada harckocsijaival együtt 1944. október 25-én Tiszapolgártól délre, Kuntanya területén a vele szemben állásban lévő, 6 darab páncéltörő ágyúból álló páncélelhárító reteszállást lendületes támadással lerohanta, és 3 darab páncéltörő ágyút zsákmányolt. Eközben oldalról és hátulról 2 darab T—34 típusú szovjet harckocsi kerülte meg. A századparancsnok azokat kis távolságra bevárva, kilőtte, majd századával csatlakozva a jobbszárnyán előretörő német harckocsicsoporthoz, a tiszacsegei műútig tört előre. Ezzel együtt százada október 6-tól 25-ig újabb 5 darab (összesen 16 darab) szovjet harckocsit semmisített meg. Eközben százada kilőtt egy szovjet rohamlöveget is, és zsákmányolt 3 darab aknavetőt. Tarczay az erős gyalogsági tűzben is Pantherének tornyában állva vezette századát.
Öt nappal később, október 30-án ugyancsak Tiszapolgártól délre, Bivaly tanya területén a magyar Panther-század az éjjel áttört ellenséges csoportosítás harcálláspontját bekerítette. A súlyos közelharcban a harckocsik sikeresen kivágták magukat, nem törődve az elaknásított terepszakasszal, támadásba lendültek és megsemmisítettek egy zászlóaljnyi ellenséges gyalogságot. E támadás közben Tarczay Panthere 25 méterről páncéltörőágyú-találatot kapott, de harckocsija harcképes maradt, és a löveget legázolta. Továbbnyomulva a századparancsnok harckocsijaival oldalba támadott egy felvonuló szovjet tüzérüteget, és azt módszeresen szétlőtte.13
13 Tarczay anyag.
Egyes adatok szerint a magyar legénységgel harcoló Pantherek utolsó darabja a 2. páncéloshadosztály Garam menti harcai során esett ki 1944 karácsonyán.14 Azonban a Dél Hadseregcsoport hadinaplójának 1945. februári mellékleteiből az derül ki, hogy a m. kir. 2. páncéloshadosztály kötelékében 1945. február 17-én és 24-én is volt egy darab bevethető magyar Pz.V, de a március 3-i jelentés ilyen típusú magyar harckocsit már nem említ.15
14 Lexikon 377. o.
15 HL Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd 630. tekercs 7 213737. és 7 213854. felvétel. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy bizonyos adatok szerint 1944. december 3-án a m. kir. 2. páncéloshadosztály állományában volt még 4 darab Tiger E nehézharckocsi is. Ezek harcképtelenek voltak, éppen javítás alatt álltak. Erről lásd Niehorster, Leo W.G.: The Royal Hungarian Army, 1920—1945. (Axis Europa Books, 1998.) 142. o.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me