505. HEGYESI MÁRTON

Full text search

505. HEGYESI MÁRTON
Egy vallomáson kezdjük. Ebben a pillanatban mi súlyos bűnt követünk el a szerkesztőségi szubordináció ellen. Olyanféle bűnt, amit becsempészésnek nevez a redakciók szótára…
A szubordináció megsértése talán súlyos bűn – beismerjük. De ezt a bűnt velünk éppen a mi igazság- és kötelességérzésünk követteti el. Mert igazságtalannak tartjuk, s a mi közönségünkkel szemben kötelességszegésnek, hogy mikor egy olyan embernek van ünnepe, mint Hegyesi Márton, mi mélységesen hallgassunk, mert Hegyesi Márton ennek a lapnak felelős szerkesztője…
Mi sem fogunk új dolgokat írni Hegyesi Mártonról. Mint emberről talán többet tudnánk másoknál, de mint közéletünk egyik legérdemesebb vezető alakját, mindenki ismeri.
Mint ember egy – sajnos – ritkuló típus képviselője. A régi nemes alakok közül való: puritán, erős érzésű, tiszta gondolkozású, sokat tudó, munkás, emberszerető. Hazafias és faji érzésben a legerősebb talán. Deresedő fejjel még mindig tud lángolni. Lelkesedésre, munkára fiatal maradt. A reménytelenséget nem ismeri: érzéseiben megedzett, hívő, és erős. És ilyen ő minden szereplésében, a közélet minden vonatkozásában. Önzetlenül munkál, szeretettel, kímélettel, fáradhatlanul. Ahol közügy munkára szólít, ahol nemes cél lelkesedőket kíván: Hegyesi Márton mindenütt ott van. Oszlopos tagja a szabadelvű pártnak, vezető alakja Nagyvárad tanügyének, elismert érdemű tudós, a vármegyei élet egyik vezető alakja, mint e lap felelős szerkesztője tisztelt és szeretett nesztora a hírlapírói karnak. Nincs olyan küzdőtere a közéletnek, ahol ő nem munkálkodik… És munkálkodjon is még sokáig. Ma tisztelőinek serege kereste fel tuszkulánumában, patriárchális, szép családi körében. A rokonok, a barátok, a küzdőtársak. A tanítói kar küldöttségileg üdvözölte. Ma este pedig vendégszerető háza megtelt szerető és tisztelő híveivel. Igaz, szép magyar szokás szerint mai névestéjén, Márton napja előtt az ünneplők nagy seregébe állhassunk be mi is. Ne legyen ez nekünk megtiltva, csak azért, mert közel állunk hozzá. Köszönthessük mi is szeretettel, s mondjuk el, hogy őreá még nagyon sokáig van szüksége a közéletnek munkálkodóul s példaadóul, s hogy nekünk lelkes, forró vágyunk, hogy így legyen!…
Szabadság 1900. november 11.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me