555. A KERÜLETI RENDSZER

Full text search

555. A KERÜLETI RENDSZER
Azon az ankéten, melyet tegnap tartottak a vidéki színészet rendezése ügyében, tagadhatatlanul érdemes, derék úri emberek vettek részt. De – ki merjük írni – mégsem tudtak mit sem végezni. Mindegyik meghívott saját városának érdekéért szállott síkra. Egyetlen egy dologban egyesültek csupán: Ennél eloszlott a helyi érdekek elfogult féltékenysége. Ez: a szubvenció: És hát ez az igazság. Azt jelenti, hogy a tervbe vett „rendezés” tévesztett dolog. Mint ilyen nem oldja meg tizenhárom ankét sem. De szubvenció: az igazság. E nélkül elzüllik a magyar színészet okvetlenül.
Festetich gr. úr tervezete különösen minket érinthet kellemetlenül, nagyváradiakat. Szinte provokál bennünket az a mellőzés és kicsinylés, ahogy Nagyváraddal a tervezet elbánik. Hát ha provokálni akart, megkapta a választ színügyi bizottságunk ismert határozatában.
Hoványi Géza dr.-nak az ankéton nagy nehezen sikerült annyit kivinnie, hogy esetleg Nagyvárad is mint állandósított város ötezer forintot kapna.
Ez az esetleg bizonyítja azonban azt is, hogy visszautasító válaszunk ellenére is milyen kevésre értékelnek bennünket a vidéki színészet rendezői.
Nem hisszük, hogy a rendezésből, ilyen módon, legyen valami. De lehetséges, hogy lesz. Ez a lehetőség arra kötelez, hogy védekezzünk.
Ragadjuk meg a kimondott esetleg-et, s kezdjük meg az akciót a nagyváradi színészet állandósítására. Ha ezt egészen nem is lehetne kivinni, de azt elérhetjük, hogy kellő szubvenció mellett a nagyváradi színtársulat csupán egy tekintélyes nyári állomáshoz jusson.
Hoványi Géza dr.-ra, a színügyi bizottság elnökére vár ennek az akciónak a vezetése. Ő, akinek nevét annyi áldozatkészség tette elválaszthatatlanná a nagyváradi színészet fogalmától, bizonyára ezúttal is győzelemre viszi.
Mi a magunk részéről ezentúl is őrködni fogunk Festetich gr. úrnak sok-sok veszedelmet rejtő tervezete ellen, s zászlóvivői leszünk a nagyváradi állandó színészet ügyének!…
Szabadság 1901. január 30.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me