569. PEROTTI GYULA MEGHALT

Full text search

569. PEROTTI GYULA MEGHALT
Egy viharos, de szép életnek szakadt vége ma a kék egű Olaszországban. Perotti Gyula halt meg, a tenorista, aki át is élt egy olyan regényt, amit a többi tenoristákról csak hisz a dőre nép, hogy átélnek. Szerelmes volt és férfi volt, ami ritkaság a tenoristáknál, és szerencsétlen lett, ami szintén csak férfiakkal történhetik meg.
A története rövid voltaképpen: fürdött a napfényben, gázolt a rózsában egy ideig (az utóbbit szó szerint kell venni), azután pedig rászakadt a sötét nyomorúság. Arannyal fizették meg gyönyörű csengésű hangját, és ő okosan, bölcsen vagyont gyűjtött magának. Elvonult délre Abbáziába, és rózsákat tenyésztett.
Rózsát, sok rózsát, egész rózsatengerrel árasztotta el körül gyönyörű villáját, amely napfényes dombon állott. Mihelyt lelépett a színpadról, ahol zajos diadalokban volt része, sietett el a rózsái közé. Boldog volt, mert bölcs volt – de jött a szerelem. És boldogtalan lett, de bebizonyította, hogy férfi volt.
Azután a forszírozott szerelem és élet átkergette kedvesével együtt az Óceánon. Akkor mi is sokszor írtunk róla. Visszatért – egyedül. És ismét átment, ismét visszatért. Csődöt mondott a rózsás élet, a pénz, a mámor, a szerelem…
Elfeledték. Mint öregember élt valahol. Ki sem tudta, hol. Ma Milánóból kaptuk a szűkszavú táviratot: operáció következtében meghalt.
A rózsák most már ismét visszafogadják. Csak az az egy nem, aki ott maradt, túl az Óceánon…
Életrajzát úgy adjuk, ahogy két év előtt összeállították. Hiszen körülbelül két éve halt ő meg voltaképpen.
[…]
Szabadság 1901. március 1.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me