591. A SZÍNHÁZ NAGYHETE

Full text search

591. A SZÍNHÁZ NAGYHETE
A színház nagyhete éppenséggel nem volt gyászos és siralmas. Sőt, igen vígan bohóskodták végig az egyheti vakációt a nagyváradi színészek.
Egy részük a budapesti színészvásáron mulatott. Az itthon maradtak sem unták halálra magukat. Egypár vidéki exkurzió is történt.
Egy sereg víg, bolondos története van a színház nagyhetének. Elmondunk egypárt:
A legjobb színész
Nyárai elemében volt persze Budapesten. Ha valamelyik kávéházban behúzódhatott tizenöt-húsz kollégája közé, áradozva beszélt a maga nagy sikereiről.
…Nincs párja Nagyváradnak a világon. Hogy rajong az a közönség énértem! Ugye, Szarvasi?
Szarvasi Sándor mindent készséggel bizonyított.
Egyszer egy nagyváradi újságíró lépett az áhítattal hallgató színészcsoporthoz.
– Hát én mondhatom önöknek, uraim – szólt –, hogy Nyárai Antal ma Magyarország legnagyobb színésze.
Nyárai könyökig nyúlt bozontos hajzatába, s olyan hangon, melyből a méltatlankodás megrezegése is kiérzett, válaszolt:
– Na, ahogy én Ausztria színészetét ismerem, mondhatta volna – Ausztriát is…
Soma
Szarvasi Sándort hívják így röviden. Direkt csak azért bizonyítgatta a Nyárai nagyságát, hogy Nyárai viszont róla erősítsen meg egy-egy csodás sikert. De Soma mégsem volt egészen boldog Ocskay brigadéros, a győzedelmes kuruc nem hagyta pihenni.
Valaki elárulta a Soma nagy problémáját egy írók és zsurnalisztákból álló társaságnak.
Mikor aztán Soma helyet foglalt a társaságban, egy ismert budapesti poéta nagy tisztelettel szólt hozzá:
– Oh, én már ismerem Szarvasi urat. Sok sikeréről olvastam. Egypár nappal előbb éppen az én ajánlatomra foglalkozott a Vígszínház igazgatósága, hogy Ocskay brigadérost Önnel játszassa el…
Nagyobb boldogság nem volt akkor nap a Somáénál. Késő este, mikor hazafelé ment, morfondírozott:
– Na, ugye, a Vígszínház is. És Nagyváradon Somogyi!… És Soma fájdalmas gúnnyal kacagott bele az éjszakába.
[…]
A nagyhét holnap végződik, s evvel a vidámságnak is vége lesz a színháznál.
Szabadság 1901. április 6.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me