597. A BÖLCSŐ

Full text search

597. A BÖLCSŐ
Soha annyi nyílt taps, mint ma este. Csupa meleg ováció, kedves tüntetés. A 3-ik előadáson végre sikerült a hírhedt darabnak a jól megkonstruált tószt hangulatát kelteni, a tósztét, melybe jólesik vagy illik belehelyeselnünk. Különben pedig sok érdekessége volt az estének. Ez magyarázza meg, hogy nagyobb közönséget vonzott ma a darab, mint második előadásán. Egy fiatal nagyváradi színésznő merész ambícióval vállalkozott, hogy eljátssza Laurence szerepét. P. Adorján Berta után s akkor, mikor a rafináltan megcsinált szerepre a színház egyetlen drámai színésznője sem mert volna – így hisszük – vállalkozni. Igazán merész ambíció volt. Azután a siker után is, amelyet a kisasszony a minap Ocskay brigadéros Dilijével aratott. De ez a merészség rávall az igazi tehetségre is. Kürti Margit – ő volt a vendég – nem mindennapi tehetség. Egy-két hírtelen próba után, úgyszólván először nagy szerepben s ilyen szerepben annyi siker: nem mindennapi tehetség jele. Pompás orgánuma van Kürti Margitnak.
Beszélni jobban tud máris, mint a mi vidéki színésznőink általában. Van intelligenciája. Vannak idegei, s bizony ez sem utolsó modern színműben. És nem keres olcsó hatást… Egybevéve megbecsülhetetlen tulajdonságok ezek. Eltekintünk – különösen most, a kezdeten – ezekért sok mindentől: a látható lámpaláztól, az iskola nagyon észrevehető gyengéitől, egy kevés félszegségtől s mindattól, ami egy kezdő első nagyobb vállalkozását jellemzi. A siker nagy volt és zajos. Virágokat kapott a fiatal színésznő s sok tapsot. Négyszer-ötször hívták ki a felvonások végén. A harmadik felvonás nagy deklamációja után szűnni nem akart a taps. Kürti Margit szerződtetését – mert értesülésünk szerint szerződtetés céljából vendégszerepelt – nyereségnek tartanók a Szigligeti Színházra. Kiváltképpen most, mikor P. Adorján Berta és Balázs Olga szerepei árván maradtak. Az előadás második érdekessége Pataky Raymondja volt, a Balla egykori szerepe. Csak annyit írunk, hogy Pataky gyengébb volt Ballánál. De Szarvasinak nagyobb sikere volt, mint valaha. Bognár pedig ma is igazolta, hogy a legkisebb szerepben is lehet nyújtani befejezett alakítást. Ismételjük: zajos volt az este, de egyben értékes is. Brieux tósztjának ma tapsolt legtöbbet a nagyváradi közönség.
Szabadság 1901. május 7.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me