207. TAVASZI MENTŐBESZÉD

Full text search

207. TAVASZI MENTŐBESZÉD
Védelmükre kelünk a tavasz sokat gúnyolt fülemüléinek. Kimondjuk, bár megvádolnak érte bennünket, hogy a tavasz lantosainak igazuk van. Ők énekelnek, mert énekelniök muszáj. S ha rossz is az ének, bizonyos, hogy a tavasz dicsőítő dalt érdemel.
Az ördög tudja, mi történik ilyenkor velünk. Hiszen még tél sem volt, hogy túlságosan áhítozzunk a kikelet után. És mégis úgy megejt bennünket ennek a mostani korai tavasznak barátságos mosolygása.
És milyenek az esték!… Ha nem szégyellnőnk érzelegni, költeményt írnónk még mi is róla… Enyhe, balzsamos levegő, derült ég s isteni csend… Ez utóbbi persze csak jóval éjfél után, mikor kihalt már orfeum, korcsma, kávéház, bodega.
Szinte megacélosít a tiszta levegő, s varázzsal tölt el a misztikus csend.
S mikor már kísértetbe jönnénk, hogy a két első sort összerímeltessük, egy szerre halkan felcsendül a zene szerenád egy kislány ablaka előtt.
Máskor talán a megszokott gúnnyal nevetnők ki azt a két világos überciherű urat, kik a működő bandát strázsálják – most azonban eszünkbe sem jut gúnyolodni, s nem kérdezzük meg, hogy hát nemcsak a svábok közt divatos az éjjeli zene?… Illő meghatottsággal vesszük tudomásul, hogy „csak egy kislány van a világon”, s szeretnőnk ujjongva felkiáltani: hurráh, tavasz, élet, ifjúság!…
…És mindezt ez a kis korai tavasz okozza… Ne haragudjunk a tavaszi dalnokokra, nekik muszáj dalolni… Legfeljebb annyit kívánjunk tőlük, hogy – maguknak daloljanak!…
Szabadság 1900. február 13.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me