218. A HÉTRŐL
218. A HÉTRŐL
A gyermekek, a naiv, vajszívű gyermekek ragyogó szemmel, kipirult arccal, teli tüdővel énekeltek igen szép hazafias nótákat, s szavaltak nem kevésbé lelkesen, nem kevésbé hazafias jambus vagy trochaeus esésű költeményeket, miket felnőttek is meghallgattak. Íme ez volt március ünnepe.
Mert úgy áll ám a dolog, hogy komoly állású, hivatása magaslatán álló – de főként komoly – úriembernek óvakodnia szükséges a nevetségesség legkisebb gyanújától is. Tehát csak a gyermekek ünnepeltek…
Gyermekek, kik között van egypár őszbecsavarodott, szakállas gyermek is, ne restelljék, hogy lelkesedtek! Úgy félszázad évvel ezelőtt még igen elterjedt szokás volt ez, s állíthatom, hogy egészen jó állású urakkal megesett ez a hiba. Gondolják meg azt, gyermekek, hogy a mostani jó állású, komoly urak, kik mosolyogva néztek a múlt napon a maguk lelkes, kipirult arcára, egy kissé irigykedtek is ám! De persze ezt gondosan palástolták.
Mert, óh, irigylendő gyermekek, ami szép, örök és dicső van a világon: mind a lelkesedés teremtette! Azok a jó állású, komoly bácsik is, ki tudja hol, ki tudja mik lennének, ha ötvenkét évvel ezelőtt is nem éltek volna gyermekek?…
A lelkesedés adott ennek a nemzetnek állami életet, s ennek köszönhetik egész egzisztenciájukat a jó állású, komoly urak, kik nemes áldozatkészséggel verték össze a tenyereiket a maguk szép szavalataira s nem kevésbé szép énekléseikre.
Köszönjük, kedves gyermekek – csupasz arcúak és őszszakállúak – a maguk szép ünnepségét. Köszönjük a komoly bácsik nevében is, kik különben restellnék ezt nyíltan megköszönni…
*
És mert lelkesedni nem divat, mosolyogni pedig csak gúnyosan; megragadott bennünket a vágy a lepecsételt kedély lecsapolására. Hahotázni akartunk minden felett, amire jámbor elődeink esküdtek, úgy sem lévén képesek erősebb érzések, nagyobb gondolatok befogadására. Offenbach jól ismerte korát, de ő még csak sírva nevetett. Hej, neki fájt az legjobban, hogy az öreg Zeus nem maradhatott tovább az Olümposzon, hogy le kellett rántani a sárba.
Az epigonoknak megtetszett a sár. Nem mert abból lettünk, s azzá leszünk, hanem mert igen kéjes benne fetrengeni. Ma aztán úgy felmelegítették a pocsolyát, hogy csakis ruha nélkül lehet belemenni.
Ebben aztán nagy közönség szokott gyönyörködni, s hogy mi már lelkesedni sem tudunk, abban nagy része van ennek a pocsolyának is, melyet ismertebb néven vonzó színházi repertoárnak hívnak.
Ám azért a lex Heinzét meg kell égetni. Mert még előrehaladott orvosi tudományunk sem úgy gyógyítja a migrént, hogy a fejet vágja le.
Megégetendőnek mondanám a vidéki színházak cenzúráját is, de nálunk még tanácsos őszintén nem beszélni.
Mondjuk, hogy Somogyi eddigi kultúrmissziójához híven tragédiákkal és Shakespeare-darabokkal fog bennünket traktálni. Örömmel „műélvezünk”-e majd?… Ha még magasabbra taksálták volna is a színház helyárait, az eredmény előre bizonyos: deficit, pedig ehhez az eredményhez minálunk cenzúra nélkül is eljuthatott volna talán Somogyi!…
*
A „lex Heinze” jegyében járunk másban is. A reakció varjai kárognak a levegőben. Bizony-bizony oly kevéssé gondolunk a védekezésre, mintha nem éreznők magunkat méltóknak a veszélyeztetett javakra!… A közöny Bethesda-tavát legfeljebb egypár írótoll próbálja felzavarni. Nehéz víz, mennykőcsapás kellene bele.
Én azok közül a korszakos tévhitek közül valónak tartom az örök béke eszméjét, melyek jármát ledobni sok-sok keserves tapasztalással lehet. A „tisztító vihar” nem elcsépelt frázis, nem egy kor igazsága az, hogy: a hosszú béke elsenyveszti a népek erejét… Jóllehet ez kicsi vigasztalás a szegény búrokra nézvést…
*
Pár órával a nőegylet estélye előtt szóljunk tán kevésbé szigorú dolgokról is. A purim farsangi bohóságai egy kis derűt megérdemelnek. Ami kis jókedv volt a héten: a búrok hozták magukkal, kik megköszönendő Nagyvárad búr szimpátiáját, küldöttségileg érkezének hozzánk.
Valóban joviális fiúk. Élénken érdeklődtek a nagyváradi viszonyok iránt. Jólesett különösen nekik az a tapintatosság, hogy fogadtatásuk egész csendben, sőt egy kissé túlságos csendben folyt le. Na, de vannak hála Istennek lapok is.
Ittlétük alatt még a kritizálásra is ráfanyalodtak. És ezek a búrok határozottan ritka világos eszű emberek! Sok igazsággal szóltak például a doktorbojkottról, a Bródy Sándor „felolvasási Odüsszeájáról”, az ötkoronás pénzekről, a mi finom műízlésünkről, no meg hát sok más egyébről. Persze tehették, mert másnap – kámforrá váltak.
…Pedig Nagyváradnak szüksége volna egypár ilyen búrra!…
Szabadság 1900. március 18.
Dyb.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
