220. SAS EDE VERSESKÖNYVE
220. SAS EDE VERSESKÖNYVE
Mesék a valóságról
…Beszövöd lelkem aranyfátyoloddal
Én bálványom, te szent Romantika!…
Én bálványom, te szent Romantika!…
Ez után a forró szerelmi vallomás után gavallér érzésünk diszkrét hallgatást parancsolna.
Tekintettel azonban arra, hogy Sas Ede ezt a vallomást a nyilvánosságnak szánta – adjő, gavallérság – s szóljunk erről a szerelmi viszonyról.
Sas Ede a romantika imádója, s mint ilyen természetesen: szerencsétlen szerelmes. A szerencsétlen szerelem mindig szerencse egy író embernél. Ha Romantika őnagysága most is körülrajongott, divatos szépség volna, Sas Ede akkor is imádná. Ámde a Cipruslombok gyöngyeit a halál mélységes fájdalma szülte, a meghalt kedves után zokogó költő fájdalma… Sas Edét is a romantika tragikus halála tette ihletett költővé, aki bánatos szívvel tarolja le a romantika temetőjét, az életet, melynek virágai a kedves halott szíve porából nőttek…
A szerelem örök rejtély. Bírálgatni nemcsak hiábavalóság, de szamárság is volna. Az én Dulcineám is kancsal talány, s én mégis ragyogó szempárról, földre szállt angyalról, makulátlan fehérségről mondok hébe-korba rigmust, minthogy mindenkinek igaza van a világon, mert minden igazság egyéni…
Az egész dolog egészség és pénz dolga. Ha én olyan vastag, erős ember volnék, mint teszem fel – Pósa Lajos –, mindig az élet örömeit dicsérném pattogó strófákban. És ha őseim nem feledtek volna el egy húszezer holdas hitbizományt csinálni, melybe – mint majoreszkó – én ülhetnék be: most lehetnék talán irodalommal kacérkodó partiképes ifjú úr, de az bizonyos, hogy a szocializmus alaptalanul keresné bennem hivatott dalnokát, valamint nem írnék tele hosszú kutyanyelveket egy elég füstös redakcióban…
Mindebből tehát az következik – méltóztassék gondolatban velem ugrani –, hogy mindegyik poétának és szerelmesnek igaza van, ha igazáról ő maga is meg van győződve!… Ezt a meggyőződését hitesse el velünk, s szépen szólván: a Parnasszus várja, helyesen szólván: elolvassák a verseit…
Sas Ede őszinte könnyel siratgatja a romantika szép világát. Egy közénk tévedt trubadúr ő, kiről ez a verseskönyv éppen olyan édes-bús mesét mond, mint ő az édes kis Csipkerózsáról, aki királyfival álmodott, és krájzlerosné lett…
Ilyen biz’ a trubadúr sorsa is. Valamikor régen, valahol messze egy aranyos romantikus világban királykisasszony hajtotta a dalnok vállára tündér kis fejét. Tassót fejedelmi nők koszorúzták meg. Petrarca fejét Róma és Párizs egy napon akarta borostyánnal övezni… Ma Csipkerózsa módjára temeti el álmait a poéta. Királyi kastély helyett krájzleráj. Parnasszus helyett redakció! – Hej, méltán siratja Sas Ede Romantika kisasszonyt…
És milyen szépen siratja el!… Saját szívébe vág, nevetni akar, s egy fájdalmasan nevetni akaró arcra hullanak a könnyek…
„Mesét hallottam Hamupipőkéről. Milyen szép mese volt, milyen szép mese volt!… De tudjátok, hogy az a mese hazugság volt?… Hazugság, csúnya hazugság… Másképpen történt, elmondom most újra. Milyen mulatságos, milyen kacagtató, hogy ha meghalljátok, olyan jól mulattok, hogy talán a szívetek is megszakad bele!…”
És így mesél Sas Ede nekünk azokról a szép dolgokról, amiket bemocskolt a valóság.
Kevés vers hatott meg úgy még engem, mint Heine c. verse. Annak a nagy, felséges, hitelt vesztett szerelemnek gyászhimnusza ez, mely most már nem találtatik a földön.
Ide teszem, olvassák el, könnyezzék meg a hozzám hasonló gyenge szívű emberek:
Rózsakelyhű budoárban:
Olvasám a verset néki;
Nem volt ott a vőlegénye,
Kis kezét kezembe fogtam.
Olvasám a verset néki;
Nem volt ott a vőlegénye,
Kis kezét kezembe fogtam.
…"S szól az ifjú: Mohamednek
Hívnak, Jemenben születtem.
Amaz Azrák törzsökéből
Kik meghalnak, ha szeretnek.”
Hívnak, Jemenben születtem.
Amaz Azrák törzsökéből
Kik meghalnak, ha szeretnek.”
És ezernyi álnok démon
Csillant felém [a] szeméből:
„Ah, barátom, verse csonka,
Hadd folytassam, hallja csak!”
Csillant felém [a] szeméből:
„Ah, barátom, verse csonka,
Hadd folytassam, hallja csak!”
„Szultán csodaszép leánya
Szólt az ifjúhoz susogva:
Dús királyfi visz várába
Édes, első asszonyának.
Szólt az ifjúhoz susogva:
Dús királyfi visz várába
Édes, első asszonyának.
S apródomnak jössz te vélem,
S leszek dús és boldog asszony,
Asszony, azok törzsökéből,
Akik csalnak, ha szeretnek…”
S leszek dús és boldog asszony,
Asszony, azok törzsökéből,
Akik csalnak, ha szeretnek…”
És én eldobám a könyvet
S lábaihoz sírva rogytam.
– Nem volt ott a vőlegénye,
– Mindhármunkat megsirattam…
S lábaihoz sírva rogytam.
– Nem volt ott a vőlegénye,
– Mindhármunkat megsirattam…
…És mikor szíve a „megkövesült romantikus álom” kék ege alá viszi, tündér Velence bús romjai között hit száll a poéta szívébe.
Csengő, tiszta, merész lesz a hangja.
– Megálljatok!… A mi hitünk nem kábaság. Örök a szép, papjai mindig voltak! Lesz még feltámadás, fény, napsugár, tündéri élet, feltámad még a mi szép halottunk, kövesült testébe a mi csókjaink életet lehelnek, valóság lesz a meséből, s a valóságból – romantika!…
…Sas Edét első verseskönyve az első poéták sorába emelte. Igazi költő, akit a poézis mostani, avignoni napjaiban is sokan, nagyon sokan fognak megszeretni.
Szabadság 1900. március 27.
A. E.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
