106. „HADAK ÚTJÁN”: VERSEK
106. „HADAK ÚTJÁN”: VERSEK
(Halmágyi Samu kötetje)
Halmágyi Samunak a világháború kezdete óta ez már a második verseskönyve, s már csak azért is becsülnivaló poéta, mert megkönnyíti a kritikusa dolgát. Erdélyi ember, tanár ember, ki bizonyosan verselt volt már diákkorában, de most a természettudományoktól a világháború csábította vissza a poézishoz. Kivételesen kritikus fej, látó, szigorú önmagához, s nem hiszem, hogy a legnagyobb siker is megengedtetné vele, hogy például Gyóni Gézává tétesse magát. „A tollat – írja – Erdélyünk adta a kezünkbe sokunknak, a mi izgalmunk ebben a nagy időben nagyobb volt, mint az ország bármely más részében lakó magyaroké.” Sajnos, levelének csak néhány passzusát idézhetem most, de ez a kevés idézhető passzus is kritika az én kritikám helyett, jó, sőt teljesen az enyém is. ,,Nem a háború dicsőítése volt célom, hanem a magyarság tetteinek magasztalása és jogainak hangoztatása,… nem szeretném, ha vérszag érezne dalaimon.” „Egy vágy felé fordul minden versem, a Béke felé…, s azokat is, melyekből harciasabb hang csendül, a Halál arcára szántam rózsás takarónak.” S azután ama kettős veszedelemről is ír, amely annyiunk magyarságát és emberségét nyugtalanítja, de hinni és hitetni akar mindig. Van a kötetben öt-hat teljes, szabad, szép vers, rossz nincs is benne, s különösen kedves s erdélyi, hogy Tinódi Sebestyént juttatja eszünkbe Halmágyi Samu. Ez, ilyen a mai Tinódi, ódonságos, de nyugtalan krónikás, érdemes tudni a kötetéről, ő adta ki Dicsőszentmártonban, ahol tanár, s bizonyosan rá kell fizetnie arra, hogy kultúrás ember, félő, jó magyar.
Ny 1916. május 16.
Ady Endre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
