247. PIPOGYASÁG

Full text search

247. PIPOGYASÁG
Tegnap egy táviratcímben pipogya miniszternek neveztük Wlassics Gyulát. A távirat arról szólt, hogy a minisztert annak a rendeletének visszaszívására bírták, mellyel Borbély György tanárt, egy erősen antiszemita irányú szövetkezeti hetilap szerkesztőjét, a lap szerkesztésétől, mivel a tanári működésében meggátolja, eltiltotta. Az is ez az eljárás: pipogyaság. Az akadémikus, ideális szabadelvűség – szó sincs róla – azt követelné, hogy ha Borbély György antiszemita, ezt a véleményét meg is írhassa. Megírhassa még akkor is, ha Borbély György az állam tanári alkalmazottja is. Ám ez az ideális szabadelvűség annyira ideális, hogy csak a klerikálisok a hívei bizonyos esetekben. Borbély György lehet antiszemita lapszerkesztő, de Borbély György tanár még tán nem lehet. Wlassics Gyula is így gondolta azt először. Hiába, ő abban a naiv hitben él, hogy Magyarországon három év óta mi sem változott, s egy miniszter beleszólhat abba, hogy az ő alárendelt alkalmazottjai ne csináljanak buta vagy rossz emberek példájára csúnya felekezeti és osztályharcot. Wlassics csalódott. Magyarországon ma már nemcsak tanároknak üdvös az antiszemitáskodás, hanem minisztereknek is. Ez után a csalódás után mintha mást várhatna az ember Wlassicstól, kinek rá kellett jönnie, hogy az ő liberalizmusa már anakronizmus. Azt azonban nem, hogy megalázva magát magára cáfoljon. Ez már pipogyaság, nagyobb eset a Borbély György kisded antiszemita játékainál is.
Nagyváradi Napló 1901. július 17.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me