321. FLÓRIKA SZERELME – Bemutató a Szigligeti Színházban –

Full text search

321. FLÓRIKA SZERELME
Bemutató a Szigligeti Színházban
Amikor Moldován Gergely új népszínműve legelőször bemutatóra került, az író- és művészvilág körülbelül olyan várakozással fogadta, mint amikor Géczy István második darabját várták. Az eredmény mindkettőnél ugyanaz volt, és igen kevés színezéssel csalódásnak lehetne nevezni.
A népszínmű e lángoló korszakában egy új csillagot, ragyogó fényes csillagot akartak lefesteni Moldován Gergelyben, Flórika szerelme szerzőjében. És mi tűrés tagadás benne, bizony csalódtak.
Flórika szerelme röviden jellemezve az úgynevezett átlag színművekhez tartozik. Adva van egy új köntös, amelyben régi ismerős adatokat fedezünk fel, akik éppen úgy járnak, kelnek, beszélnek, dalolásznak, mint igen sok más népszínműben, azzal a különbséggel, hogy itt a magyar paraszt ruháját az oláh gúnya váltja fel.
A cselekmény szintén ösmerős, a kiindulópont pedig szinte érthetetlen. Flórika anyja halálos átok[!] alatt hagyja meg a leányának, hogy juhászhoz ne menjen. Hogy a szénégető derék felesége miért diszkvalifikálja a juhász nemzetséget, az teljesen érthetetlen, és annak megfejtése a közönségre van bízva. Ebből származik aztán a bonyodalom, mint ahogy önként következik az, hogy Flórika egy juhászba szeret. A cselekmény további lefolyása már nagyon ismerős. A szerelmes szívű juhász elrabolja Flórikát és hazaviszi, azonban az apja kitagadja és elkergeti.
Itt van aztán a darab megoldása. Juon többé nem juhász, tehát elveheti Flórikát. A darab végén általános a kibékülés – a függöny legördül.
Nálunk a bemutatót kevés számú közönség nézte végig, de azért lelkesen tapsolt a híres oláh nótának: a Styi-tu-nak és a szintén sikerült oláh táncoknak.
A főszerepet Székely Irén (Flórika) játszotta. Énekszámait megismételtették. Jó partnere volt Pintér, aki a szerelmes szívű pakulár szerepét játszotta. A többi főbb szerepek: Bognár (Petrikás), Peterdy (Boketán), Benkő Jolán (Szófia), Krasznay (Vaszt), Bérczi és Csatár (pap) kezébe voltak letéve.
Az összjáték tökéletessége az ő érdemük. Az oláh táncok betanításáért Szabó Sándort tapsolta a közönség.
A darabot ma megismétlik, s a román köntös, a pompás előadás, szebbnél-szebb táncok megérdemlik, hogy megnézze mindenki a darabot.
Nagyváradi Napló 1902. február 16.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me