117. FEHÉR ESTÉK
117. FEHÉR ESTÉK
Mondják rám, hogy immorális lelkű, beteg, perverz ízlésű, pocsolya-szerető ember vagyok – de unni kezdem a fehér estéket. A kis mamának még én voltam a legrajongóbb imádója. A két árva már lehűtött. A Pillangó-kisasszonytól elvástak a fogaim. Az Utolsó szerelemnél pedig olyan kétségbeesett vicceket gyártottam, hogy szégyenkezni kezdtem, s penitenciaképpen elolvastam Dóczy bárónak egy másik darabját is. Pedig volt még ezeken kívül egy pár fehér este!…
Rosszabbnak nem szeretnék látszani, mint amilyen vagyok. Sietek hát kijelenteni, hogy imádom a fehérséget. Mintahogy nem is lehet másképpen. Magamfajtájú emberek rajongással születnek. Fehér, sugaras, szűz világot látnak. Később, mikor már tudják, hogy a fehérség csak a színvakok álma, még mindig keresik a fehérséget… Meg-megszeretik álmodni, hogy az emberek voltaképpen jók, az élet szép, az erkölcs dicső és elveszi jutalmát, a gonoszság bűnhődik, a fehér az angyal s az elhagyott szerelmes fehéren, sorvadtan roskad le a sírban…
Ez volna a fehérség. Ilyen álmok a színpadi fehér esték meséi is. Egyszer megjárja még fehéret álmodni, de – harmatos egek! – mi lesz, ha hozzászokunk a fehér álmokhoz? A fekete, barna mocsaras életben elveszítenek bennünket a fehér álmok. A fekete, barna mocsaras életben pedig olyan nehéz így is forogni-sürögni, hogy még a színházat is meg kellett tennünk kitanító katedrának. Onnan várjuk a kiutak, gázlók megmutatását. Onnan várjuk az oktatást az életre.
Most már két fele van a kérdésnek.
Negyvenkét fokos lázat – ilyen lehet a modern élet láza – meg lehet-e egyszerű limonádéval gyógyítani?
Ha nem lehet – pedig nem lehet – én összeszorítom a szám: nekem nem kell limonádé. Imádom a fehérséget: de nekem nem kell fehérség. Én – sajnos – nem lehetek gyermek. Sem buborékkal, sem színes kaviccsal nem játszhatom…
De ha a fehér esték álmai nem rontják el a szemeinket, ha a fehér esték lassanként mindannyiunkat fehérré tesznek, akkor szörnyű kriminalitás előtt állunk. Akkor szörnyű vétkek történtek eddig, s jövőre fölgyújtandó azonnal az a színház, amelyben fehérségen kívül egyéb mutatódik!…
Akkor rövid időn teljesen átalakul a világ, jelen sorok okvetlenkedő írója vérengzeni fog, ha fehér színbe egyetlen makulát akarnak becsempészni…
Csak előbb gondoljuk meg, hogy vajon – megfehéredhetünk-e?
Nagyváradi Napló 1901. november 6.
(ae)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
