196. NEW YORK SZÉPE

Full text search

196. NEW YORK SZÉPE
Eltelt egy kis idő, míg Gustave Kerkernek ez a világhírűvé vált operettje eljutott New Yorktól Nagyváradig, s mivel ez az út egy kissé hosszú, csoda-e, ha a nagyváradi közönség némi meglepetéssel fogadta azt a zűrzavaros tarkaságot, ami össze van halmozva ebben a darabban, mely a világ minden nagyobb metropolisában oly zajos sikert aratott? Nálunk töprengve gyönyörködött a publikum: azon töprenkedett ugyanis, hogy vajon nem mindegy volna-e, ha ezt a darabot hátulról visszafelé játszaná? Mások viszont azon spekuláltak, hogy miért New York szépe a címe ennek a darabnak és miért nem az, hogy: „Képek egy amerikai bolondokházából?”
Egyebekben bocsánatot kérek a táncoperettek híveitől. Nem mondtam semmit. Ha az öt világrész minden színházi publikumának megkérgesült a jó ízlése és lelkesedni, rajongani tud az ilyen táncokkal, énekekkel garnírozott hülyeségért, mint aminő ez a New York szépe, hát én nem akarom innen Nagyváradról megváltoztatni az idők járását és a világ ízlését. Egyszerűen belenyugszom, hogy minden úgy van jól, ahogy van, és koncedálom, hogy a színpad hivatása az, hogy légtornászatot, bukfencet és egyéb cirkuszi mutatványokat végezzenek rajta, hogy a játék és művészet helyett táncoljanak, éneklés helyett pedig fütyüljenek.
De ha már előadnak ilyen ötletes szamárságot – amelyet, mivel világhírű valami, föltétlen elő is kell adni –, legalább gyorsabban, több temperamentummal és fürgeséggel végezzék a dolgot a színpadon a hölgyek és az urak, mert különben elzsibbad az idegünk és gerincünk, és megmerevíti a zsába a lábunkat. A felvonások az unalmasságig hosszúak, amin lehetne segíteni, ha a kortinát egypárszor lebocsátanák még, mindegy akárhol, a közönség is tisztábban tudja élvezni ennek a darabnak legalább zenei szépségeit, amelyeket annyi operettbe átloptak már a New York szépéből, hogy szinte újaknak se tetszettek már a közönség előtt.
A tengersok szereplő közül nem is tudjuk, hogy melyikről emlékezzünk meg először, mikor valójában senkinek sincs ebben a darabban szerepe. Csak úgy jönnek, mennek, ugrálnak, táncolnak és lógnak az emberek a színen, és egyik se tudná megmondani, hogy voltaképpen mi dolga van, mi járatban van? Lányi Edit ezt a kedvező alkalmat arra használta fel, hogy hódító, sikkes egyéniségével s pazar toilettjeivel keltett feltűnést. Ebben a bohó keretben igen szép sikere volt és sokat tapsolták. Ámon Margit is csak a koreográfia dicsőségét élvezhette. Ügyesen táncolt, olykor még énekelt, sőt néha még játszott is. Pikánsan és kábító ügyességgel táncolt Kulinyi Mariska – aki ifjúságának üdeségével hódított és B. Horváth Irma, akit a táncok betanításáért elsősorban illet az elismerés. Egyebekben egy szóló táncát nagy tetszéssel újrázták meg.
A többi szereplő művészeket és művésznőket, akik már komoly darabban is szoktak játszani, nem sértjük meg azzal, hogy róluk ez alkalomból a kritika hangján megemlékezzünk.
Nagyváradi Napló 1902. február 8.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me