96. FINN DIÁKOK NAGYVÁRADON

Full text search

96. FINN DIÁKOK NAGYVÁRADON
A magyar nemzetnek egyetlen rokon fajáról, a messze északon lakó finnekről sok érdekes dolgot beszél most Bátori Ferenc, a nagyváradi kereskedelmi iskola tanára, aki évek óta merő tudományszomjból behatóan foglalkozik a finn nyelvvel és az irodalommal – és most nyáron közel egy hónapot töltött Helsingforsban és más finn városokban, tanulmányozván az eredeti nép történetét és irodalmát. A finnek, akik büszkék magyar rokonaikra és úgy históriánkat, mint literatúránkat alaposan ismerik, nagy lelkesedéssel és szeretettel fogadták Bátorit s a finn diákok – akik úgyis elkészültek a jövő hónapban Budapesten megtartandó diák kongresszusra –, ígéretet tettek neki, hogy viszonzásul ellátogatnak szeptember végén Nagyváradra.
A finn ifjúság vendégjárása ritka gyönyörűséget fog a nagyváradiaknak okozni – amennyiben ez a diákcsapat, mint Bátori tanár úrtól halljuk, egyben egy jeles finn énekkarrá szervezkedett, úgyhogy itt időzésük alatt alkalmunk lesz tőlük talán egy hangverseny keretében hallani a szebbnél szebb, édesen bús finn népdalokat és melódiákat.
Nagyváradi Napló 1902. augusztus 26.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me