165. AGRÁRIUS DIADAL

Full text search

165. AGRÁRIUS DIADAL
Amit csak mint abszurdumot mertünk említeni, alighanem valóra válik. Agrárius kereskedelmi minisztere lesz ennek az országnak, amelyben minden lehetséges.
Az agráriusok, akik a kombinációk legelején Bujánovits Sándor nevét dobták a miniszterjelöltek arénájába, de a rettentően fagyos fogadtatás után hamarosan visszavonultak, ismét egész nyílt és határozott formában léptek előtérbe, a maguk részére követelve – a kereskedelmi tárcát! Beavatott politikai körökben egész határozottsággal beszélték, hogy a volt nemzeti párt, amely lényegileg és érzelmileg ugyanazonos az ún. agrár-liberálisokkal, ismét a maga részére követeli a megüresedett miniszteri széket és a szabadelvű párt más összetételének irányát a kabinet tagjaira nézve is érvényesítve kívánja látni. Ez a törekvés nyíltan felbukkant már az első napokban, amikor a nemzeti párt részéről azt a tervet lanszírozták, hogy Széll Kálmán vállalja el a kereskedelmi tárcát és a belügyet engedje át gróf Apponyi Albertnek. Széll Kálmán azonban ezt az ajánlatot nem fogadta el és a visszautasítást nyilvánosan is publikáltatta.
Az agráriusok azonban bíztak Széll Kálmánban és minthogy ma ők és a nemzeti párt feltétlenül uralkodnak Széll Kálmán felett, egy újabb kombinációval léptek fel, amelyet ma már nyilvánosságra is hoztak. E kombináció az, hogy Darányi Ignác legyen a kereskedelemügyi miniszter, az ő helyébe pedig a nemzeti párt régi, nagy embere és az agráriusok fővezére: gróf Dessewffy Aurél lépjen, mint földmívelésügyi miniszter.
Eleinte csak súgdosva adták tovább ezt a kombinációt a Ház folyosóján, és a kétkedés és elszörnyűködés, amely nyomában járt, azt a látszatot keltette, hogy ez a tervelés is csak egy napig fog élni és másodnap már eljut megboldogult elődei közé. A kérkedők azonban csalódtak, mert minden jel arra mutat, hogy a Darányi kereskedelmi minisztersége a közel napokra várható igaz valóság lesz. Az agráriusok tábora ezt ma nyíltan be is jelenti és a „Hazánk”, amely tudvalevőleg a nemzeti pártiak és az agráriusok legbizalmasabb szószólója, ma esti számában, bár burkolt formában, de egész határozottsággal sejteti, hogy az új kereskedelmi miniszter az ő embereik sorából fog kikerülni.
Ez az értesítés, amely feltűnő formában van közzétéve, tudtul adja először, hogy az új kombináció „a szabadelvű párt több tekintélyes politikusának” az eszmemenete. Tehát föltétlenül a nemzeti párti csoporté és ez esetben a megvalósulásra, a legtöbb eséllyel bír. Sőt mondhatjuk, egyedül bír eséllyel, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzeti párt ma minden kérdésben ügy mozgatja és úgy használja ki Széll Kálmánt, ahogy csak akarja.
Másodszor tudtul adja, hogy a nemzeti párt nem mond le a kabinetben bírt helyről, tehát okvetlen nemzeti párti ember lesz az, aki mint új miniszter fog a kabinetben helyet foglalni.
Harmadszor pedig közli, hogy a nemzeti-párt emberei közt nincs alkalmas egyéniség a kereskedelmi tárcára, de van más szakra. Tehát legyen helycsere éspedig oly módon, hogy az egyik szakminiszter vállalja el a kereskedelmi tárcát és az ekként megüresedő helyre jöjjön a nemzeti párt.
Ez a szakminiszter pedig, aki helyet fog cserélni: Darányi Ignác, az új földmívelésügyi miniszter pedig: gróf Desewffy Aurél.
Ennél nagyobb diadalt még a legtúlzóbb agráriusok sem kívánhattak volna s ennél nagyobb képtelenséget nem hallottunk még soha. Úgy látszik, hogy ennek a szerencsétlen országnak végzete, hogy teljesen tönkre menjen.
Tegyük föl a legjobbat. Tegyük föl, hogy a Darányi kereskedelmi miniszterségét talán még sem merik megcsinálni. De az bizonyos, hogy az lesz Magyarország kereskedelmi minisztere, akit a klerikális nemzetiek és az agráriusok akarnak. Íme idáig jutottunk Széll Kálmán s az új rendszer jóvoltából. Tessék tapsolni tisztelt „liberális” közvélemény a liberális kormány leendő kereskedelmi miniszterének. Rövid időn még azt is megérhetjük, hogy a kereskedelmi tárcát egyszerűen beolvasztják a földmívelésügyibe. Sőt utoljára fölosztják maguk között a latifundiumos urak az országot. Építenek egy óriási istállót, honnan aztán agrár stílben kormányozhatnak bennünket a kasznárok és ispánok.
A minap egy vidéki professzort meg akartak kövezni, mert igazat szólott. Azt mondta, hogy míg elsősorban agrárország vagyunk, kultúrország nem lehetünk. Mennyire igaza volt a professzornak, nem hiába, hogy meg akarták kövezni.
De hát akarunk mi kultúrországot? Ördögöt! Akarunk egy tábla földet trágyadombokkal a Kárpátoktól az Adriáig. Vivát!
Nagyváradi Napló 1902. április 26.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me