185. MUCSA PUSZTULÁSA

Full text search

185. MUCSA PUSZTULÁSA
Saint Pierre után hát Mucsának is el kellett pusztulni. Mucsa pusztulásáról a következő kis hírlapi közlemény számol be:
Tekintetes
Légrády (Pollák) Károly és
Buday Barna uraknak
Budapest
Mint rokonlelkekhez fordulok hozzátok, drága cimboráim, s üdvözöllek titeket azon alkalomból, hogy a sajtó tisztességének rovására élősködő szélhámos gazfickókkal immár nyíltan valljátok a frigyet. Ó ez igazán hozzátok méltó eljárás. Minket pedig fölemel az a tudat, hogy immár törekvéseinknek bátor szószólói akadnak a magyar közvéleményben. Lapjaitok hasábjaira megnyugvással számítunk ezentúl is, valahányszor az általatok oly nemes hévvel védelmezett működésünket ismét megzavarná akár a sajtó, akár a rendőrség. Fogadjátok hálás kézszorításomat.
Affendákisz P.,
fővárosi betörő
Ez a nehány sor egy igen előkelő budapesti napilapban jelent meg. De nem ez a jelentés az egyetlen, mely Mucsa pusztulásáról szól. Sőt ez már csak folytatólagos jelentés. Az előkelő budapesti lapok nagyon régen közölnek már a fentihez hasonló közleményeket Mucsa pusztulásáról. Mucsát elérte a végzet. Elnyelte Budapest. Éppen úgy, mint elnyelte negyven év óta az ország minden zsírját.
Hogy pedig a fenti közleményt megmagyarázzuk, hát csak ennyit. Az előkelő budapesti lapok a legkíméletlenebb módon konkurrálnak egymással s immár nem is válogatják az eszközöket, ebben a hajszában. Az a lap, amely a fenti kis pajzán cikkecskét közzétette, voltaképpen csak visszalőtt egy másik lapra, mely egy gyanús individiumnak [!] módot adott nyíltterében, hogy az illető lap képviselő főszerkesztőjét bepiszkolja…
Csak ennyit a legújabb közleményről. Egy idő óta egyéb dolgunk se lehetne, ha az előkelő budapesti lapok mucsaiaskodásait akarnánk tollra tűzni. Azaz pardon. Mucsa meghalt s a mucsaiaskodás is. Helyébe Budapest került s a világvárosi tónus…
Nagyváradi Napló 1902. június 15.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me