196. AZ ADÓ

Full text search

196. AZ ADÓ
Országszerte, de mostanában főként Nagyváradon, rengeteg a panasz az adókivető bizottság kegyetlenségei miatt. Az újságok természetesen helyet adnak ezeknek a panaszoknak s természetes hát, hogy az adókivető bizottság tagjai sem túlságosan szeretik az újságírókat. A napokban aztán az történt, hogy ennek a lapnak egy munkatársa föllátogatott az adóhivatalba, ahol véletlenül ott volt az adókivető bizottság egyik tagja is. Rögtön megkezdődött a találgatás:
– Bizonyosan adatokat jött keresni.
– Kiírja azoknak a neveit, akiknek az adóját emelik.
A mi munkatársunk pedig bemegy az egyik hivatalszobába s így beszél:
– Eljöttem, mert nem értem az adókivető bizottság eljárását. Pár éve vagyok Nagyváradon, elég fizetésem van és nem akarnak fölvenni az adózók közé…
Az esetnek szenzációs hatása volt. Az adókivető bizottság tagja dühösen jegyezte meg pár nap múlva, mikor kemény cikket olvasott az adókivető bizottság dolgairól:
– Rettenetes emberek ezek az újságírók. Ők maguk arról panaszkodnak, hogy semmi adót sem vetnek ki rájuk s más dolgai miatt pedig folyton lármáznak.
…Az adókivető bizottság tagja voltaképpen egészen helyesen jellemezte ezzel a kifakadással azokat a borzasztó újságírókat…
Nagyváradi Napló 1902. július 29.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me