92. PÁRIZSI SZINHÁZAK

Full text search

92. PÁRIZSI SZINHÁZAK
Maurice Donnay és Albert Guinon antiszemita drámái: a „Retour de Jérusalem” és a „Décadence” után most a „Nouveau-Théâtre mutatott be egy újdonságot, amely megint csak a fajkérdést firtatja. René Fauchois írta és a címe: „Exode”. A „kivonulás” alatt egy fiatal pár – zsidó leány és keresztény ifjú – menekülése értendő a szűk vallási és faji korlátok közül. A fiatalok házasságát a szülők ellenzik és így azok pap és anyakönyvvezető nélkül, szabad szerelemben egyesülnek. Az ifjú atyja antiszemita képviselő és pártvezér, a főjelenetben egy Kisenevből menekülő zsidó lép föl, és így élénken kiéleződnek az ellentétek. Az újdonság csak mérsékelt sikert aratott. – Az, Odéon-színház”-ban múlt héten volt a premierje Gavault és Berr „Az adósság” című darabjának. A vidám bohózatírók ezúttal a könnyzacskókra spekuláló szomorújátékot írtak, melyet az Odéon közönsége természetesen visszautasított. – A „Théâtre de l’Oeuvre” vezetője: Lugné-Poe a „Nouveau-Théâtre”-ben most két Ibsen-drámát játszat társulatával: „Rosmersholm”-ot és a „Kis Eijolf”-ot. Mindkét darabnak nagy a hatása.
Pesti Napló 1904. március 31.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me