125. A HAZAFISÁG REVÍZIÓJA
125. A HAZAFISÁG REVÍZIÓJA
Csakugyan él az a tendencia, amelyről Beöthy Zsolt mondott panaszt a pécsi tanárgyűlésen? A hazafiság revízióját csakugyan sürgeti már egy-két magyar tanár? Áldja meg őket a magyarok istene. Bátor és nemes férfiak ők, ha vannak. Hallom a nagyváradi jogászok üvöltését, amellyel egyszer Vázsonyi Vilmost fogadták, aki Debrecenben azt merte mondani, hogy a történelmet ma még úgy tanítják az iskolában, hogy kultúrbestiákat nevelnek belőlünk. Kecskeméti Győző kurucbrigádját látom. És emlékezem, milyen fájdalom ért, mikor először sejtettem meg, hogy hogy hazudoztak nékem sok-sok esztendőkig tiszteletreméltó tanáremberek. Shakespeare az angol Csiky Gergely. Bizonyisten ilyeneket mondtak. Magyarország Atlaszhegy, mely a világot tartja. És aki a hazát fohászkodva és sokat emlegeti, az mintaember. Tudós, politikus, költő, jellem, polgár és a többi értéke: a szép fohászkodás a hazáról. Mint azt nessipálék tették, s teszik. Hogy is megölnek bennünket a haza nevében. Betapasztják szemeinket, s bevattázzák füleinket. Extra Hungariam non est vita. Nem tréfa, és nem közmondás. A haza nevében bedugaszolt lelkű embereket adnak a szegény hazának.
Hát végre akadnak tanáremberek, kik e nagy bűnt megbélyegzik. Van-e abból haszna a hazának; ha szűk látókörű embereket nevelnek neki? Olyan egyszerű e dolog. Az ember sírni szeretne dühében, hogy ez – kényes kérdés. Nem a hazafiság revíziójáról van szó, habár a frázis ügyes. Arról van szó, hogy a csámpás, elfogult, kártékony hazafiság-magyarázat helyébe jöjjön már az igazi magyarázat. És az igazi hazafiasság. Jöjjenek a szabad, messzelátó, büszke szemek, a halló fülek, az értő és hasonlító elmék. Ne ordítsuk mindig a hazát, de szeressük, s legyünk számára olyan értékesek, olyan jók, amilyenek csak lehetnek e nagyszerű, világosodó korszakban fejlett kultúremberek. Egy statisztikus bebizonyította, hogy minél kisebb és elmaradtabb egy ország, annál hosszabb a nemzeti himnusza. Andorra köztársaságé vagy negyven strófából áll. A tibetiek, mikor nemzeti dalukat el akarják énekelni, tíz napig alig pihennek valamit. Kultúrországban az emberek nem énekelnek folyton a hazáról, s a haza igen boldog.
Egy francia revü, talán a Memoriale magyar dolgokról írván azt kérdi, hiszi-e Magyarország, hogy az ő földjén a fejlődésnek más törvényei vannak, mint máshol. Szamár kérdés. Szamár gúny. Nem vagyunk olyan feketék, mint az ördögök. És a vak nem látja, hogy öldöklődnek végre már nálunk is a százados babonák.
Valamire emlékezem. A múlt évben egy francia liceum évzáró ünnepén voltam. A liceum igazgatója búcsúztatta a diáksereget. Az isten, király, haza nem volt benne ebben a beszédben, de istenesebb, királyibb és hazafiasabb beszédet nem hallottam soha. Egy művelt társadalom gyermeke a huszadik században miként hevüljön, éljen, dolgozzon: ezt tanította a beszéd. Föl, föl a kultúra csúcsaira s közben törölgessük egymás könnyeit.
Óh be szép is lesz, mikor a magyar ifjúságot ilyen beszédekkel eresztik majd haza vakációra. Mert bizonyos, hogy így lesz. A hazafiság revíziója elérkezik hozzánk is. Milyen keveset fogunk akkor a hazáról beszélni. Milyen bátran fogjuk magunkat hasonlítgatni. Milyen elfogulatlanok, műveltek, világjárók, dolgosak s magyarok fogunk lenni. Ugye? Jaj volna, ha nem hinnők ezt így…
Budapesti Napló 1905. július 7.
Lellei.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
