14. BAJ VAN A PARASZTTAL

Full text search

14. BAJ VAN A PARASZTTAL
(Falusi jegyzetek)
Csögön, Kegyén, Girolton s máshol alázatos oláh parasztok éltek még nem nagy ideje. Nagyapáik jobbágyok voltak, s ők úgyszólván beleszülettek az urak süvegelésébe. Így volt és így – nincs – panaszolták nekem, hogy otthon jártam, pátriámbeli urak. Jó, ostoba arccal, fontoskodva, leplezett, tréfás ravaszsággal reszkíroztam meg:
Persze, persze, elrontották őket az agitátorok, a pópa, az oláh fiskális.
Urambátyámék azonban nem vették észre a tréfát, s gúnyosan legyintettek a kezükkel:
– Dehogy az agitátorok, más itt a baj: elromlott a paraszt. A magyar parasztnál már régibb a betegség, s most utolérte az oláht is. Hogy ő is kimegy Amerikába, bánná a fene, de vissza is jön. Ha az ispán elmegy napszámos-szerzésre, kénytelen könyörögni hozzájuk. Elromlott a paraszt, Amerika és a szocialisták elrontották.
*
Beszélgettem ezerholdas urakkal, akiknek a birtoka körül apáik korában még kálvinista magyar falvak nyüzsögtek. A magyarokból éppen hogy magnakvaló maradt itt-ott. Nem nagyon szaporodtak, a város is szívogatta föl őket, Amerikába is sok elment. Akkor nem búsultak az urak: oláhok jöttek a magyarok helyébe, s az oláh olcsóbb volt és alázatosabb. Úgy látszott, hogy minden úgy sikerül, mint három-négyszáz-ötszáz év előtt. Ha a magyar jobbágy makrancos volt, menjen isten hírével. Itt az olcsó, az alázatos oláh, s egész vidékek így cserélődtek föl népességükben. S íme, rossz időket élünk, a régi recept nem ér semmit. Az oláh paraszt is elromlott, nem akar barma lenni az uraságnak. Szomorú idők járnak, s az ezerholdas urak káromkodnak.
*
Politikáról nehezen váltanak szót, hallgatnak a falusi urak. Sok minden fáj nekik, sok mindent szégyellnek, hallgatnak. Ősz van, ez zsúr-szezon a falvakban is. A birtokos urak meghívják a plébánost, a kálvinista papot, a jegyzőt, a tanítót is, mert kezd nőni az unalom. A plébános összevész a kálvinista pappal a szekularizáción. A tanító szerényen, de szidja Apponyit, s a jegyző védi az egész kormányt. A legnaivabb birtokos úr vágja el a gordiusi csomót:
– Urak, urak, ne bántsuk egymást, össze kell most nekünk tartanunk. Ez a büdös választói jog a veszedelem, s minden magyar embernek támogatnia kell a kormányt.
*
Vihar-szag van a falvakban is, sőt ott van igazán. Tasnádra eljött beszámoló helyett egy kis murizás céljából a képviselő úr. Még az eladósodott bérlők is négyes fogattal rukkolnak ki. Szeretnénk ugyan szónoklatot hallani a képviselő úrtól, de így se baj. Így viszont mindenki a képviselő úrnak mondhatja el a saját véleményét. Az öreg Károly bácsi, a vármegye nesztora is sort kerít rá, s könnyes szemmel, reszkető hangon mondja el a képviselő úrnak a véleményét:
– Öcsém, elvesz az ország, a haza, a magyarság. Mondd meg Kossuthnak, tegye jóvá, amit az apja vétkezett. A paraszt is boldogabb lesz, ha megint jobbágysorsba jut.
Budapesti Napló 1907. október 16.
A. E.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me