Az ember Magyarországon él, ahol voltaképpen csak grófoknak lehetne és szabadna élniök. Ennélfogva az ember néha keserűségében úgy összezavarodik, hogy néha már nem tudja, kit szidjon. Ilyenkor régi, kipróbált s könnyen jövő szitokkal természetesen a zsidót veszi elő az ember. Van Heinénak egy gyönyörű mondása arról, mit tennőnk, ha az utolsó néhány zsidó élne. Egy-két ittveszett, halálraszánt alak abból a fajtából, amely Krisztust adta, s a keresztyén kultúrát csinálta. Nyilván úgy tisztelnők őket, meghatottan, rettenetesen, mintha háromnegyedistenek volnának. Szerencsére azonban egy-kettőnél több zsidó van a világon, s bár öreg fajta, nem akar elpusztulni. Azért szerencse ez, mert a Heine igazsága kissé változott értelemben beválik. Ha bú van, baj van, van, akit előrántsunk. Például ma olvastuk a magyarországi néppárt lapját. Ez a lap elújságolja, hogy ötven szociáldemokrata gyűlésen szinte hetven zsidó szónok beszélt. A szociáldemokrácia csakugyan nagy ellenség. A szociáldemokrácia csakugyan nagy probléma, s nálunk nagyobb, mint bárhol. A néppárti lap elintézi is, íme mindenki láthatja, hogy a szociáldemokrácia – zsidó nyavalya. Német-, Francia- s Olaszországban együtt nincs harmadrész annyi zsidó, mint nálunk, s van százszor erősebb szociáldemokrácia. De ez mindegy, a fő az, hogy nekünk van elég zsidónk, akikre rákenhessük azt, mit joggal vagy jog nélkül nyavalyának tartunk.
A kiütéses tífusz, melyet valamikor Magyarországból ismert meg, s morbus Hungaricusnak keresztelt el a tudós Európa, most követi az Amerikában munka nélkül maradt, kivándorolt magyarok példáját: hazatért. A morbus Hungaricus itt van, itthon van, elhelyezkedett, s egész bátran lehet akár tudományellenesen is – éhtífusznak nevezni. Titkoljuk is, szépítjük is, de a baj nagy, s annyi plakátot nyomatott már róla Boda főkapitány, amennyinek az árából egy jó berendezésű kórház kitelne esetleg. S a hivatalos személyek vigasztalják: nyugtatják Budapest úri népét. Ne tessék félni: csak a szegényebb „néposztályt” szereti ez a nyavalya. Odamegy csak, ahol egy szobában húszan szívják a dögletes levegőt. És Budapest úri népe tényleg nem olyan nyugtalan, mint az ember ilyen járványról hinné. Hiszen végre is a szegényebb „néposztály” veszedelme a veszedelem. Ebbe szépen beletörődünk, a szegényebb „néposztály” nekünk se ingünk, se gallérunk! Ez a rettenetes morbus Hungaricus régibb és rettenetesebb a másiknál.