Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
Az 1459/1460. évi események tanulságos példát szolgálhatnak arra nézve, hogy miután a középkorbeli várak az ellenfél által ellenük működésbe hozható meglehetősen kezdetleges ostromszerek alkalmazása mellett aránylag igen nagy ellenálló erővel rendelkeztek, a főleg hegyes vidéken jól befészkelt ellenféllel szemben még a legnagyobb erőfeszítés árán sem lehetett gyorsan döntő eredményeket elérni. E mellett el kell ismernünk, hogy a cseh rablóvezérek kiválóan értettek ahhoz, hogy a Felvidék mely pontjait kell mesterségesen megerődíteniök, hogy ezáltal egy egymással szervi összefüggésben álló egész várrendszert és erődítési hálózatot alkotva, az egész vidék feletti uralmuk teljesen biztosítottnak legyen tekinthető. Hiába sikerült az ellenfél csapatjainak hosszas és megerőltető küzdelem árán ennek a várrendszernek egyes szemeit bevenni, az egész hálózat ezáltal csak vajmi keveset veszített ellenállóképességéből. Ez adja meg magyarázatát annak, hogy a Felvidéken magukat befészkelt rablócsapatokat évtizedekig tartó megfeszített keserves munka árán sem lehetett onnan kiűzni s elvégre, mint alább látni fogjuk, Mátyás király sem tudott más expedienst találni, mint hogy e rablócsapatoknak saját zsoldjába való fogadása által inkább ésszel, mint erővel váljék urrá e kellemetlen idegen paraszita elemek és zsarnokok felett.
Egyébként ennek a hadjáratnak az eseményei is az effajta unalmas és hosszadalmas hadműveletek megszokott sablonjai szerint játszódtak le, csupán egy kimagasló tünetet mutatván fel, a fiatal király megjelenése által kiváltott felvillanyozó szuggesztiv hatást, mely a csüggeteg tábort egy csapásra új szép sikerek kivívására alkalmassá tette. Ezeknek a sikereknek annál nagyobb volt az erkölcsi hatásuk, mivel azok Mátyás első jelentősebb haditettével kapcsolatosan vívattak ki, ami még jobban fokozta a fiatal király önbizalmát, nemkülönben úgy a bel-, mint a külföldön már eddig egyre fokozódó jó hírnevét és tekintélyét; mert hiába, akkoriban a fejedelmek részén is a személyes bátorságnak eklatáns módon való megnyilvánulása képezte alapját és sine qua non-ját ország-világra szóló hírnevük legelső próbalancirozásához, majd a közvéleményben mind fokozottabb mértékben való megszilárdítsához.
Azért végeredményben ezek a szép sikerek sem döntötték fel a Felvidék feletti uralomnak a király és az ország szempontjából felette fontos kérdését s végül Mátyás azok hosszúranyulását megunva, a hadműveletek folytatását ismét alparancsnokaira kellett, hogy bízza, akik a fegyver hatalmán kívül leginkább alkudozások és pénzbeli kártalanítások révén igyekeztek a csehek birtokában levő várakat megszerezni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me