Hogy a következő időszaknak hadi eseményeit jobban megérthessük, mindenekelőtt az új királynak személyéről és a trónralépésekor uralkodó általános viszonyokról kell röviden megemlékeznünk. Az egykorú források és hiteles adatok nyomán Horváth Mihálynak erre vonatkozó találó kor- és jellemrajzából a következő kivonatos részleteket iktatjuk ide: „Rudolf jelleme, magánélete oly nagy befolyást gyakorolt országlatának történetére, hogy jobbára csak amabban találhatja megfejtését. E jellem, e magánélet nem olynemű volt, minőt egy, annyi népek és országok sorsa felett intézkedő fejedelemben lehetne kívánni… Bár természeténél fogva nem kegyetlen, a legkegyetlenebb rendszabályokat is vérfagyasztó nyugalommal írta alá, midőn azoktól jó sikert várt céljaiban. A szeretetet és gyűlöletet csak koronájának előnye szerint mérlegelte… Merev formaiságokkal elhalmozott udvarából minden öröm, minden életkedv, mulatság száműzve volt; csak az inquisitio iszonyú autoda-féi hoztak abba némi szórakozást… Rudolf minden idejét gyakran változtatott ágyasai, válogatott lovai, alchimiai s astrológiai kísérletek, órások, festészek s egyéb ily kézművek és művészetek közt osztá meg; s rövid idő alatt végkép alkalmatlan lőn a kormányra. Ennek érzete pedig oly kórságos búskomorságot s gyanakodást fejtett ki benne legközelebbi rokonai, testvérei iránt, hogy életét tőlük folyton féltve, a tébolyodással határos rettegésben töltötte magára nézve örömtelen, népeire nézve számtalan szenvedések forrásaivá lett napjait“.
Kiegészítést nyer ez a kor- és jellemrajz Acsády következő mondatai által: „Trónraléptekor Rudolf még csak huszonnégy éves volt… Szenvedélyesen gyüjtött mindenféle régiséget, képet, szobrot s e célra az állam legsürgetőbb szükségleteinek rovására mindig volt pénze. E kedvteléseire tizenhét millió tallért pazarolt el, mely összegen olyan hadsereget gyüjthetett volna, amely a törököt nemcsak Magyarországból, hanem Európából is kiűzheti. Emellett mindenféle áltudományos sportnak hódolt, csillagászattal és vegytannal, illetve astrológiával és alchimiával foglalkozott. Kereste a bölcsek kövét s bizton hitte, hogy megtalálja. Szerelmi életében nagyon kevéssé volt válogatós; hetenkint változtatta szerelme tárgyát s több törvénytelen gyermeke maradt, noha sokan állították, hogy sohasem volt férfiereje teljében… Beteg ember volt, aki nem tudta magát elhatározni, hanem húzott, halasztott mindent s ha ki is adott egy-egy szigorú rendeletet, végrehajtásával nem igen törődött… Magyarország sorsa és ügyei kevéssé érdekelték s csakhamar (1576 október 13.-án) öccsét, Ernő főherceget nevezte ki magyarországi helytartójává… Rudolf nehéz beteg ember volt, nehéz lelki beteg s megzavart elméje olyan tettekre ösztönzé, melyek a nyomor egész özönét zúdították magyar és örökös országaira. Mert ugyanazon elveket alkalmazta mindenütt s uralma Magyarországban csak azért lett súlyosabbá, mert ez állandó csatatér, sohasem szünetelő gyilkos hadakozások színhelye volt… 1578–81-ben sokat betegeskedett s kedélyvilága mindinkább elborult. Azóta Magyarország trónusán idegbeteg király ült, kinek cselekedeteit és azok indító okait inkább a patholog és az elmegyógyász, mint a történetíró világíthatja meg. Uralkodásában lélektani fejlődés, kül- és belpolitikájában elv, irány, következetesség nincs; egyik végletből a másikba ugrik minduntalan s jó és rossz, helyes és helytelen hirtelen, átmenet nélkül váltják fel egymást… A Habsburgok monarchiájának éppen ez időben lett volna oly uralkodóra szüksége, aki szellemi képességei teljes birtokában, egész lélekkel szenteli magát hivatásának. Miksa király nehéz örökséget hagyott utódjára. Különösen a pénzügyi viszonyok voltak kétségbeejtők s az ifjú királyt már 1577-ben roppant adósság és még szertelenebb évi kamat terhelte, mely rohamosan nőtt. Már 1578. vége felé Malaspina bécsi nuntius szerint 11 millió scudot tettek az adósságok. 1583-ban annyi sem volt a császári pénztárakban, hogy a futároknak úti költséget tudtak volna adni. Ellenben a katonai szükségletek rohamosan emelkedtek s Rudolf számításai szerint már 1577-ben csak Magyarországban 1,667.789 forintot tettek, melyből Felső-Magyarországra 957.662 forint jutott. E kiadással szemben a császár összes, magyar és más országbeli jövedelmei csak 596.492 forintra rúgtak … A deficit évről évre szörnyű arányokban szaporodott, 1591-ben a császár összes, minden néven nevezendő forrásból eredő, magyar és külföldi jövedelmei csupán 399.646 forintra mentek, ellenben a magyar katonai szükséglet 1,310.049 forintra rúgott, melyek közt a török adó s a konstantinápolyi követség költségei 130.000 forinttal szerepelnek. A szükséglet már 1584-ben ily magasságban mozgott. De akkor még 961.338, később 530.979, ellenben 1591-ben már csak 399.646 forint biztos bevétel állt rendelkezésre, úgy hogy az évi hiányt 910.403 forintra irányozták elő … És ezt elsősorban a kétségbeejtő gazdálkodás okozta… Hűtelen sáfárok, – a király tanácsosai és kamarásai (a kamara tanácsosai) a zavarosban nagyon jól tudtak halászni és mind meggazdagodtak a deficites világban – még inkább megrontották a pénzügyi helyzetet, maga Rudolf pedig milliókat vont el céljától és vesztegetett hóbortos és költséges kedvteléseire, műkincs, ékszer s más efféle vásárlásaira. Ha minden komoly elhatározástól visszariadó természete, erélytelensége nem vitte volna rá, Rudolfnak a körülmények kényszere alatt is békepolitikát kellett követnie… Készséggel megújította tehát III. Murád szultánnal a békét. Csakhogy ez a szerződés sem szüntette meg az örökös hadakozást, hanem igazán borzasztó sorsra juttatta Magyarországot. A török beütések szakadatlanul ismétlődtek… Károly főherceg, kire a horvát-szlavon végek bízattak és ki különösen saját tartományát, Stiriát féltette, már 1578-ban határozottan sürgette, hogy hadat kell a Portának üzenni, különben az örökös tartományok is mind elpusztulnak. Rudolf azonban remegett a háborútól és szegénységére, a kincstár kimerült állapotára hivatkozott. Ellenben a török folyton vakmerőbb lett“.