a) Általános jellemzés.
a) Általános jellemzés.
A XVII. század és a 30 éves háború elején a középeurópai államok hadügye általában ugyanazt a képet mutatta, mint a XVI. század végén. Egyformán és szabályszerűen szervezett állandó csapatok csak igen kevés számban fordultak elő és a meglevőket is nagyobbára csak az uralkodók testőrségének egy része gyanánt tekinthetjük.
Kiegészítés. A seregek a háború idejére toborzott zsoldosokból alakultak. Emellett oly seregjutalékokat is találunk, amelyeket összeírás vagy a népfelkelés behívására révén alakítottak; végül a nagyobb városok városi csapatait kell még számbavennünk, melyek nagyobbára zsoldosokból, ritkábban pedig fölkelőkből alakultak.
Szervezés tekintetében ez a korszak nagy haladás kiinduló pontjává válik, amennyiben egyes korábbi kisérletektől eltekintve, a 30 éves háború volt az, amely az állandó hadseregek alakításának szükségét aktuálissá tette.
Gyalogság. a) Tagozás. A gyalogság legkisebb egysége mindenütt a század volt, 10–15 századot 1500–3000 emberből álló ezreddé vontak össze. Az ezredet ezredes vezényelte, 4–5 század pedig egy-egy százados parancsnoksága alatt állott.* b) Fegyverzet. E tekintetben igen jelentékeny változások állottak be. Az azelőtti nehéz arkebuzát, majdnem mindenütt a könnyebb muskéta váltotta fel, melyet kanóc-, sőt elvétve kerék-lobbantyúval ellátva, villára (furquete, fourchette) feltámasztva alkalmaztak. A muskétát csakhamar kovás fegyverlobbantyúval látták el, melynek utóbb fusil (puska) nevet adtak. Az ezen könnyű lőfegyverrel ellátott legénység, akiket fusilier-eknek (fusilistáknak) neveztek, még a 30 éves háború vége felé is csak kis számban fordult elő s ezeket a fusiliereket akkor még a muskétások közé beosztva, azokkal keverten alkalmazták. Mindazonáltal a lőfegyverrel ellátott emberek száma folyton növekedett s míg az említett háború elején a muskétások és pikások száma átlag egyenlő volt, a háború végével a gyalogság kétharmada már muskétás volt, sőt Gusztáv Adolf már tisztán muskétás ezredeket is állított fel. A muskéta könnyebbétételével egyidejűleg papírhüvely-töltények rendszeresítése is karöltve járt, melyeknek befogadására, az eddig a mellre akasztott öv (bandelier) helyett a háton hordott tölténytáska szolgált. A puska alkalmazását a háború végén (legelőször Franciaországban) a szurony rendszeresítése követte, melynek lándzsa-alakja volt s amelyet facövekre erősítve, a puskacsőbe dugtak. A pikások 5–6 méter hosszú pikát viseltek, melyet utóbb rendszerint a hosszú alabárddal cseréltek fel. A gyalog alakulatok ezenkívül hosszú kardokat (pallos), továbbá sisakokat, a pikások ezenfelül még mellpáncélokat és karsíneket is használtak, de a gyalogságnál ezt a védő fegyverzetet lassanként a bőr-, vagy posztóruházat váltotta fel.
Ausztriában az ezred 150 muskétásból és ugyanannyi pikásból álló 10 századra tagozódott s állománya 3000 főt tett ki. Franciaországban az ezred 10–12, 200–200 főt számláló századból alakult. A svédeknél az ezred eredetileg 24 századból állott, melyeknek számát Gusztáv Adolf 8-ra szállította le; ezeknek mindegyike 52 lándzsás, 72 muskétás és 18 tartalék-katonából, összesen tehát 144 főből állott.
A tüzi lőfegyver kezelése most már ugyan egyszerűbb volt és gyorsabban is ment, mint annakelőtte, de 95–99 fogásból (tempo) állván, még mindig felette körülményes volt. Később, kivált a svédeknél a töltés és tüzelés gyorsabban ment s az egyes tűz helyébe a sortűz, sőt elvétve az össztűz is lépett.
A lovasság majdnem minden államban nehéz és könnyű lovasságra tagozódott.* Az előbbi mellvértekkel, gyakran teljes vértezettel, sisakkal, pallossal és pisztolyokkal (nem ritkán karabélyokkal és könnyű muskétákkal) volt felszerelve. A lovasság e nehéz fajtájához rendszerint a vérteseket (csendőrök, lovas muskétások és fusilierek) és a dragonyosokat számították. – A könnyű lovasság a karabinierik, huszárok, horvátok, könnyű lovasok (chevaux-légers), továbbá német lovasok (reitres) által volt képviselve. Ennek rendszerint nem volt védőpáncélja, hanem bőr- vagy posztóruházata, pallosa, görbe kardja, továbbá pisztolya vagy karabélya. A 30 éves háború folyamán a védőpáncélt (a német illetve osztrák császári lovasság egy részét kivéve) folyton kisebbre szabták s végül a könnyű mellpáncéltól eltekintve, teljesen ki is küszöbölték; a nehéz fegyverzet tehát mindinkább a könnyűnek adott helyet, aminthogy általában véve a lovasság a 30 éves háború folyamán fokozatosan mindig könnyebbé és gyorsabban mozgadozóvá vált. – A lovasság tagozása szintén ezredekbe és századokba (Eskadrone, Kornetten) történt.
Ausztriában a vértesek és dragonyosok a nehéz, a magyar huszárok és a horvát lovasok a könnyű lovasságot képviselték. Franciaországban a lovasság nehéz zsandárokból (gens d'armes) és könnyű lovasságból (chevaux-légers) állott.
A tűzérség fejlődésében ezen időszakban a lövegek könnyebbé tétele és hadmozgadozó képességének emelése lép jelentékeny tényező gyanánt előtérbe. A nehéz, 24–12 fontos ágyúk és tarackok helyébe a 4–6 lóval vontatható könnyű lövegek léptek s ezzel az ürméret kisebbedése is karöltve járt. Első sorban a svédeknél öntöttek 1 méternél kissé hosszabb öntött vas ágyúkat s azokat (1–2 ló által vontatva) kettesével mint ezredlövegeket a gyalog ezredekhez osztották be, melyek harcban csapattesteiket mindenüvé követték. Alkalmaztak ezenkívül tarackokat és mozsarakat. Az ezredlövegekből kartácsokat, a nehéz lövegekből pedig tömör golyókat, ürlövedékeket, továbbá ízzó és világító lövedékeket is lőttek.
A tűzér kezelő legénység most már némi katonai szervezetet is nyert; azt most már szintén századokba osztották be és konstablereknek nevezték el. Az ezredlövegek kezelő legénysége a muskétások sorából került ki.
Harctéri szolgálat, hadászat, harcászat. A 30 éves háborúban a seregek sokat meneteltek, míg végre nagy ritkán összeütköztek az ellenséggel, hanem akkor az ütközetek és csaták rendszerint igen véresek voltak. Az átlagos napi menetek a nagy podgyász és az élelmezési nehézségek miatt általában rövidek, a térnyerés lassú volt, de még sem olyan körülményes és vontatott, mint az előző időszakban. Menetközben a sereg elővédre, főcsapatra és hátvédre tagozódott. Az elő-, oldal- és hátvéd gyakran könnyű csapatokból alakult. A meneteket gyakran több egyenlő magasságban menetelő oszlopban hajtották végre; egyébként a hadműveleteknél a legegyszerűbb hadászati elvek nyertek alkalmazást. A stratégia ez időszakig még nem fejlődött sem tudománnyá, sem művészetté; nagyobb összeütközéseknél, csatáknál majdnem kizárólag az arctámadást alkalmazták; átkarolások, oldaltámadások, megkerülések csak igen ritkán fordultak elő.
A harcmód fejlődésében annyiban történt lényeges haladás az előző időszakhoz képest, amennyiben a harcfelállítás mélysége mindinkább kisebbedett. E tekintetben is fordulópontot jelent Gusztáv Adolf csatarendje, mert míg a császáriak és szövetségeseik még mindig a nagy és tömör alakzatokat, a batagliákat, terciákat stb. alkalmazták, a svéd király gyalogságát már csak 6 embernyi mélységgel állította fel, sőt az is megtörtént, hogy a hátulsó sorok az elsők térközeibe belépvén, ezáltal a felállítás csak 3 ember mélységűvé vált. Gusztáv Adolf harcászati egysége a dandár volt, de ő a dandárokon kívül féldandárokat és negyed dandárokat is alkalmazott.
Harcfelállításban a gyalogság rendesen a középen, a lovasság a szárnyakon, a nagy ütegekbe egyesített tűzérség pedig, ami szintén Gusztáv Adolf újítása és vívmánya volt, az arcvonal közepe vagy egyik szárnya előtt állott fel. A terepviszonyoknak a harc szempontjából való jelentőségét már jobban kezdték értékelni s a csapatok mozgadozását és harchoz való felállítását már ennek megfelelően hajtották végre. Épígy már nagyobb súlyt helyeztek a fegyvernemeknek harcban való összműködésére és a tartalékok helyes felállítására.
Harchoz eleinte a csapattestek pikás és muskétás osztagai keverten állottak fel, a későbbi időszakban ily kevert osztagok mellett egyszersmind kizárólag muskétásokból álló osztagokat is alkalmaztak. Mindkét esetben a pikások középen, a muskétások a szárnyakon állottak. A lovas századok közé támogatás céljából szintén kis muskétás osztagokat állítottak.
A tüzelés a mély felállításokra való tekintettel eleinte egyenként és olyformán történt, hogy minden ember a leadott lövés után az utolsó sor mögé sietett, ahol aztán ismét minél előbb tűzkész állapotba kellett helyezkednie. Később, még pedig amint már fentebb említettük, legelőbb a svédeknél, majd a többi seregeknél is, már az össztüzet, a tagtüzet és a sortüzet is alkalmazták, mi mellett az egyes emberek helyükön megmaradva, töltötték meg fegyvereiket.
A lovasság a harcban nem valami nagy szerepet játszott s eleinte muskétás gyalog osztagokkal keverten állították fel. Később azonban már önállóan is alkalmazták, még pedig vagy a gyalogsági harcvonal szárnyain, vagy önállóan, külön harcvonalba alakulva, a harc eldöntésére. Ehhez a lovasság eleinte 4, sőt nem ritkán 6–10 soros felállítást is vett, de ez a háború folyamán ugyancsak a svéd király kezdeményezésére 3 sorra apadt le. Lovas támadásnál fődolognak még mindig a roham előtti lövést tekintették, aminek lehetőleg közel az ellenséghez kellett történnie s az ezt követő összecsapás ereje lényegesen gyöngült. A 30 éves háború vége felé már mind gyakrabban előfordult, hogy a lovasság előzetes lövés nélkül, teljes futással és kivont karddal rontott neki az ellenségnek. Ez is a svéd király érdeme volt, aki a zárkózott és vágtában végrehajtott rohamot rendszeresítette.
Az állandó erődítészetben a németalföldi minta volt az uralgó, amelyet tovább is fejlesztettek. Erődített helyek ostrománál még mindig a régi módszer szerint jártak el. A 30 éves háború vége felé előbb a svédek, majd a császáriak is megkezdik a futóárkok (tranchék), továbbá a különféle célokra szolgáló ostromütegek alkalmazását. Az aknaharc művészetét még magasabb fokra emelték. Az ostromoltak a támadót ellenközelítő-árkok (contreapproche) által igyekeztek távoltartani. Vízek mentén épült erődöknél a zsilipek kezdtek nagy jelentőségre szert tenni.
Fegyelem, élelmezés, vonat, igazságszolgáltatás, jutalmazás. A seregek belső berendezése, fegyelme, szelleme, élelmezése, gazdászatkezelése valamennyi államban a rendetlenségnek és fejetlenségnek többé-kevésbbé nagyobb vagy kisebb fokát mutatta, kivéve a Gusztáv Adolf vezette svéd sereget, ahol e tekintetben határozottan körvonalazott és szabályozott viszonyok állottak fenn.
A seregek legtöbbjénél rút visszaélések, nagy rendetlenség, erkölcstelenség, alacsony szellem és laza fegyelem kaptak lábra. A szigorú, gyakran drákói kegyetlenségű haditörvények csak keveset segítettek a bajon s nem igen járultak hozzá a helyzet jelentékeny javulásához. Mindazonáltal e hiányok dacára valamennyi sereg a 30 éves háború folyamán a vitéz és bátor hőstettek egész sorát mutatta fel, amelyek nyomán azonban a legfelháborítóbb kegyetlenkedések is napi renden voltak.
A hadifoglyokkal nagyobbára jól bántak, nem annyira felebaráti szeretetből és emberbaráti érzésből, mint inkább a várható váltságdíjra való tekintettel.
Jutalmakat és kitüntetéseket bőkezűen osztogattak; a hadvezér elismerését előléptetések, díszláncokon függő érmek és pénzbeli ajándékok által fejezte ki. Különösen Wallenstein volt az, aki bár a legszigorúbb módon büntetett, de egyszersmind igen bőkezűen tudott jutalmazni is. A svédek, illetve Gusztáv Adolf számos berendezése a többi államok részére is mintaképül szolgált. Az osztrák császári sereg szintén utánozta illetve átvette a svédek legjobb berendezéseit és szokásait és azokat tovább is fejlesztette, úgy hogy amidőn Gusztáv Adolf halála után a svéd seregben visszaélések, rendetlenség és az erkölcsök elfajulása harapódzott el, az azt utánozott császári sereg igen előnyösen tűnt ki a többi seregek közül.
A zsold általában véve (a svéd sereget kivéve) magas volt, ellenben a csapatoknak ruházatukról, gyakran fegyverzetükről s nem ritkán élelmezésükről is maguknak kellett gondoskodniok, ami gyakori kihágásokra adott alkalmat. A csapatok rendszeres élelmezését ellátó raktárak csak a 30 éves háború későbbi folyamán létesültek. A szekerek nagy tömege nagyon megnehezítette a seregek mozdulatait. Gusztáv Adolf e téren is újító volt; megszorította, megapasztotta a podgyászvonatot, miáltal az mozgékonyabb és a hadműveleteket kevésbbé akadályozóbbá vált. Bár a rendezetlen harácsolások folytán a seregek a raktáraktól függetlenekké váltak, de a csapatok az áthatolt területeket rendszerint annyira kiszipolyozták, hogy belátható időn belül ismételt hadműveletek egy és ugyanazon vidéken szinte lehetetlenekké váltak.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
