Már az előző fejezetben említettük, hogy De Souches tábornagy zsarnócai győzelme után a Szent-Kereszt környékén elhelyezett északi hadsereggel teljes tétlenségbe merült. Az sem változtatott semmit a tábornagy magatartásán, hogy nemsokára beérkezett hozzá a magyarok 6.000 főnyi hada és Heister altábornagy 2.100 főnyi lovassága, míg utóbbinak 3.000 főre fölszaporodott gyalogsága a Vág mentén maradt, ahol ugyancsak tétlenül töltötte idejét. Az e tétlenség miatt bosszús magyar hadak csakhamar ismét elszéledtek.
Közben a bécsi államtanács arra a hírre, hogy a nagyvezír tetemes erőkkel útban van Kanizsa felmentésére, május 27-én, tehát még mielőtt Kanizsa ostromát Zrínyi, Strozzi és Hohenlohe abbahagyták volna, a Linzben időző Lipót császárnak azt az előterjesztést tette, hogy Kanizsa ostromának folytathatása céljából, miután annak abbahagyása a jelen körülmények között a becsületnek és jó hírnek elvesztésével járna és az országot rémületbe ejtené, az ottani ostromsereget okvetlenül meg kell gyalogsággal és tűzérséggel erősíteni, míg Montecuccoli tábornagyot, vagy helyette Spork altábornagyot a Magyar-Óvárnál rendelkezésre álló összes lovassággal egy úgynevezett cavalcade (nagyarányú lovas vállalat) végrehajtása céljából Esztergom és Székesfehérvár felé kellene előrerendelni azzal a meghagyással, hogy útközben mindent fölégessen és elpusztítson, miáltal az ellenség a Montecuccoli elleni előnyomulásban lényegesen feltartóztattatnék és ő felsége fegyvereinek sok tisztelet és dicsőség szereztetnék, kivált ha De Souches tábornagy is parancsot kapna, hogy előnyomulását újból megkezdje. Ehhez képest a szükséges parancsok az érdekelteknek ki is adattak; annál nagyobb megdöbbenést keltett tehát Bécsben és az udvar körében, amikor a kanizsai ostrom abbahagyásának híre oda beérkezett. Ennek folytán az illetékes körök a fentemlített cavalcade eszméjét föladva, minden gondjukat arra fordították, hogy a Murához visszavonult déli sereget megerősítsék és ezáltal Stájerországot az ellenség betörése ellen biztosítsák. Ehhez képest a Magyar-Óvárnál gyülekezett főerő, melyhez az immár felkészült Nádasdy-hadtestnek is csatlakoznia kellett, parancsot kapott, miszerint erőltetett menetekben a Mura mentén álló déli sereghez vonuljon, miből kifolyólag az június első napjaiban Sopronon át oda el is indult. A Vág mentén álló Heister altábornagy egyidejűleg parancsot kapott, hogy az ott rendelkezésére álló és még tetemesen megerősítendő gyalogságával a fősereg eddigi magyaróvári felállítási helyét foglalja el abból a célból, hogy a Csallóköz, nemkülönben Győr és Komárom biztonságáról gondoskodjék, ha azokat az ellenség netán veszélyeztetné. Mindazonáltal a De Souches tábornagynak kiadott parancs érvényben maradt, melynek értelmében annak a saját csapatjaival és a nála hagyott Heister-lovassággal folytatnia kellett félbemaradt hadműveleteit.
Ebből kifolyólag a tábornagy 15.000 embert meghaladó seregével június 9-én Léva alá érkezve, haladéktalanul hozzáfogott annak ostromához.
Léva vára, melynek akkori képe és alaprajza a XVI/18. számú mellékleten látható, az akkori magyarországi várak nagyobb részéhez hasonlóan a palánkkal körülvett városból és a tulajdonképpeni várból állott, melyeket a közöttük levő vizes árkon át vezető híd kötött össze. A várost és várat körülvevő árok délkelet felé keskenyebb, de mélyebb, észak-nyugat felé pedig szélesebb s itt a körülfekvő terep mocsaras is volt és nedves időjárásnál a vár és a város környéke vizenyős, mocsaras s így nehezen megközelíthető volt. Az árkot egy a Garamtól oda- és onnan megint visszavezetett csatorna látta el vízzel.
Az északi hadsereg odaérkezésekor a vár környezete száraz volt s így az ostromot mi sem gátolta, melynek lefolyását Rónai Horváth, A felső-magyarországi hadjárat 1664-ben című dolgozatában (Hadt. Közl. 1894., 302.), Ortelius id. m. II, 326–327. és a Theatrum Europaeum 1143. nyomán következőleg adja elő: „Az ostrom szokatlan gyorsasággal haladt; az ütegek működésüket már június 10-én megkezdették, 11-én pedig a közelítő árkok indultak meg és pedig egyidejűleg a város délnyugati és a vár délkeleti sarka ellen. – Június 11-én a 800-1000 főből álló török védő-őrség egy része az ostrommunkálatok megzavarása végett kirohant, de csak kevés kárt okozott. – Június 12-én a császáriak a várost rohammal elfoglalták, mire a törökök a várba vonultak vissza, melyre a tábornagy most erős tüzelést rendelt. – Június 13-án a vár dél-keleti sarkán már elég tágas rés volt és Souches tábornagy rohamra készült, a várbeliek azonban, részint az ostrom sikerének gyors haladása, részint a heves tüzelés által megrémítve, a vár feladását felajánlották. A capituláció pontjai, melyek az átadásra, a keresztény foglyok kiadására, török őrség és családjaik biztos elszállítására vonatkoztak, még aznap este aláiratván, Léva vára másnap, azaz június 14-én a császáriak kezében volt. – A török várőrség Esztergomba kísértetett s ezzel Léva várának négy napig tartó ostroma véget ért.”
A megszállt várban a császáriak 200 mázsa port, ugyanannyi kanócot, 300 mázsa ólmot és vasgolyót és mintegy 1500 mérő gabonát találtak.
„Souches tábornagy – írja folytatólag Rónai Horváth – Léva után Nógrádot szándékozott ugyan megtámadni, de a hadi tanács által, mely attól tartott, hogy Köprili Achmed nagyvezír Kanizsától a Rába és Dunához, sőt talán Bécs ellen menetel, a Vághoz visszarendeltetett. – Bécs védelme, megoltalmazása! Ez volt a cs. és kir. udvari hadi tanácsnak mindenkor az első és legfontosabb. Ha egész Magyarország ellenség kezébe kerül is, az lényegtelen; ennek a veszélynek az elhárítására idejekorán és megfelelő intézkedéseket tenni soha nem volt képes. De ha Bécset a veszedelemnek csak halvány árnyéka is fenyegette, akkor a hadi tanácsot lázas izgatottság fogta el, s képes volt győzedelmes hadak menetét föltartóztatni, hogy azokat Bécs közelébe vonja. – Az északi sereg tehát a megkezdett hadműveleteket félbeszakította, s miután Lévát helyőrséggel, élelemmel és lőszerrel ellátta, visszavonult a Vág mögé. Souches tábornagy a maga személyére nézve, miután erős lázzal összekötött német betegséget kapott, Nagyszombatba ment, hogy magát ott orvosoltassa.”