A franciák 1688. évi betörése a német birodalomba gyökeresen megváltoztatta az európai nemzetközi helyzetet. „Lipót császár – írja Acsády id. m. VII., 479. old. – még a töröknél is jobban gyűlölte XIV. Lajost, akit minden áron meg akart alázni. Míg Buonvisi nuntius azt ajánlotta, hogy a császár a Rajna mellé csak 20.000 embert küldjön, a többivel meg a legnyomatékosabban folytassa a keleti háborút, Lipót kijelentette, hogy békét köt a törökkel, mert a nagyvezír még Belgrád ostroma előtt értesítette, hogy a béke ügyében követséget küld hozzá. A császár nyugati szövetségesei, spanyolok, hollandiak, egyes német fejedelmek szintén sürgették a törökkel való megbékélést s egyedül Buonvisi fáradozott azon, hogy a török követséget Bécsbe se bocsássák. De a követség 1688. végén mégis megérkezett, csakhogy időközben a portán óriási változások álltak be. IV. Mohamed szultánt megfosztották a tróntól s helyére öccsét, II. Szulejmánt ültették, kit a fejetlenség, mely birodalmában elharapózott, nagyon békéssé tett. Lipót felkérte tehát keleti szövetségeseit, Lengyelországot és Velencét, küldjék el meghatalmazottaikat a béketárgyalásokra, melyek 1689. februárban tényleg megkezdődtek. Lipót azt követelte, adja át a szultán a még kezén lévő magyar várakat s mondjon le Erdélyről, Boszniáról és Szerbiáról. Messzemenő kívánságokat emeltek a lengyelek és velenceiek is, mert meg voltak győződve, hogy a török követség fel van hatalmazva mindenáron békét kötni. Másrészt a brandenburgi és hollandi követek a legbuzgóbban fáradoztak a béke érdekében, hogy a császár a franciák ellen fordíthassa egész erejét. A török követség azonban éppen nem volt hajlandó a súlyos feltételeket elfogadni s így Lipót, minthogy a franciával megbékélni nem akart, a törökkel meg nem tudott, egyszerre kétfelé, a nyugaton és keleten volt kénytelen hadakozni. – Az 1689-iki év a legszélesebb keretű világháborúban találta Európát. Irországtól a Dnjeperig, Spanyolországtól Hollandiáig, Olaszországban, a Rajnánál, a Dunánál és a tengereken folyt a véres küzdelem a legkülönbözőbb népek és államok között. A császár két hatalmas szövetség élén állt. Az egyik Franciaország, a másik a török birodalom ellen irányúlt. Az egyikben a spanyol és angol királyok, a hollandi köztársaság, a savoyai herceg, számos német fejedelem, a másikban Lengyelország, a velencei köztársaság s egyik-másik német fejedelem támogatták. A nemzetközi helyzet e sajátszerű alakulása viszont közel hozta egymáshoz XIV. Lajost, a legkeresztényebb királyt és a szultánt, a kereszténység örökös ellenségét. Csakhogy a szultán 1689-ben lanyhán folytathatta a háborút, mert a hadsereg örökös lázongásain kívül Kis-Ázsiában hatalmas fölkelés bénította meg.”
Lipót császár a franciák elleni háborút elhatározván, 1689. február 14-én a német birodalmi gyűlés által megüzentette Franciaországnak a háborút, bár ez a rendek jelentékeny részének ellenzése folytán elég nagy nehézségekbe ütközött. A Franciaország ellen felállítandó 60.000 főnyi hadsereg élére a császár Lotharingiai Károly herceget állította s miután 30.000 embert Magyarországból kellett az új hadszíntérre, a Rajnához útnak indítani, az ekként támadt hiányokat Magyarországon toborzott új ezredekkel igyekeztek pótolni, ami azonban csak hosszabb idő múlva vált lehetségessé.