a) Thököly Imre erdélyi hadjárata. A zernyesti csata 1690. augusztus 21.-én.
A Havasalföldről 3000 főnyi hadával Erdélybe visszatért Heissler altábornagy itt jelentékeny erősítést kapott az erdélyi hadaktól; a még június közepén Radnóton gyűlésre összehívott erdélyi rendek ugyanis július 18.-ikára közfelkelést rendeltek el „főgenerális Teleky Mihály uram ő kegyelme dispositiója szerint.” s azalatt a kivonult hadak mintegy 4–5000 fővel szaporították Heissler hadtestét, míg egy dandár Gyulai László vezetése alatt a Vaskaput szállotta meg, hogy e szorost a Karánsebesnél álló Heisslerrel együtt megvédelmezze. „Teleky táborba szállt, – írja Angyal id. m. II. 215. – nem mintha saját vezéri tehetségében szerfölött bízott volna, noha e részben voltak illúziói, de mivel arról volt szó, hogy a császári tábornok mellett az országnak legelső főméltósága álljon az erdélyi hadak élén az országos önállóság minél nyomatékosabb feltüntetése végett.”
Thököly július elején indult el rahovicai téli szállásáról a melléje adott Cserkesz Achmed szilisztriai pasával és Gazi Gerej szultán tatárjaival s a Dunán való átkelés után a vezérek értesítették Brankován vajdát, hogy országába érkeztek. „Brankován a hozzá intézett fermán értelmében – írja Angyal id. m. II. 214. – rögtön kiindult Bukarestből, kalauzolta s élelmezte nem szívesen látott vendégeit, kik közül a jelentékenyebb csapat kelet felől jött Galga szultán vezérlete alatt. Augusztus elején vagy 20.000 főnyi török, tatár, oláh s kuruc táborozott az Argis folyó mentén Bukarest és Pitest között.
Heissler, mihelyt Thököly előnyomulásáról hírt vett, a maga és Teleky hadával a Bodzai szorost szállotta meg, mert azon át várta az ellenség betörését, aminthogy eredetileg is ez volt Thökölyék szándéka. Azonban Heissler és Teleky hollétéről hírt véve, Thököly mást gondolt s augusztus 15.-én korán reggel 2000 kuruc, török és tatár gyalogos egészen váratlanul meglepte és felkoncolta a törcsvári sáncot megszállva tartó 60 főnyi vigyázatlan őrséget. Mielőtt azonban Thökölyék az eltorlaszolt szoroson az átjárást kierőszakolták volna, Heissler és Teleky a Bodzai szorosban csak csekély őrséget hagyva, a Törcsvári szoros felé siettek, amelyben csakhamar harcba keveredtek az oláh vajda csapataival. E harc kezdetén mondá Teleky embereinek: „Hogy én rám senki ne panaszkodjék, hogy az ország generálisa lévén, elbúttam, ím ezt a fehér szakállamat ide kegyelmetek közibe hoztam, s kész vagyok itt is meghalni. Thököly ugyanis magában a szorosban erős ellenállásra számítván, az oláh vajdát a maga hadával s némi török csapatokkal rendelte azon át támadólag előre, míg ő maga a tatárokkal s a kurucokkal a magas hegyeken keresztül oly „kietlen helyeken s ösvényeken, hol soha lovas ember, s talán gyalogos sem járt, s amelyeken gyalog is csak mászva, a lovak pedig másként nem haladhattak, mint hogy fákat kötöttek farkukra, nagy nehezen áthatolt a hegységen s augusztus 21-én mintegy 10.000 emberrel a mit sem sejtő s még mindig a vajdával a Törcsvári szorosban harcban álló Heissler és Teleky hátában termett. Heissler nem is sejtette, hogy mi történt, s amikor jelentést tett, hogy Thököly serege zömével Zernyest és Tohán közt áll, nyomban odaküldte Henter Mihályt 3 székely és Doria ezredest 6 császári lovas századdal, akiket hadának jó részével maga is követett. A székelyek legnagyobb része, mihelyt az ellenséges tömeget megpillantotta, nyomban futásnak eredt, ellenben Henter a megmaradt résszel és Doria azonnal rávetették magukat a Thököly által Tohányon át megtámadásukra küldött tatárokra, akik színlelt futással, hamarosan visszahúzódtak, hevesen üldözve Henter és Doria által. De most Thököly is közbevágott és rövid harc után nemcsak Hentert és Doriát hanem az időközben beérkezett Heisslert és Telekyt is legyőzte. A küzdelem a császári és az erdélyi hadak teljes vereségével végződött. A császáriak egy ideig vitézül védekeztek, hanem aztán minden oldalról körülfogatván, kénytelenek voltak magukat megadni. Heissler altábornagy Doria ezredes és még 20 tiszt foglyul esett, sok tiszt s a legénység jelentékeny része pedig halva maradt a csatatéren. Teleky, mihelyt látta, hogy a csata elveszett, Kálmán nevű kedves lován menekülni igyekezett, de a ló megbotlott, Teleky leesett róla s az üldöző törökök az egyszerű fekete ruhát viselt katonát megölték. Thököly a maga fehérneműjébe öltöztette a tetemet s aztán elküldte az özvegynek.
Thökölyék vesztesége alig volt számottevő, de Cserkesz Achmed pasa szintén az elesettek között volt.
A Zernyesti győzelem után, – írja Acsády id. m. II. 488. – a szászok készségesen Thököly mellé állottak, ki a másik két nemzetet is csatlakozásra hívta fel. Szózata mindenütt lelkes visszhangot keltett s csak a tanácsurak egy töredéke, a fiatal Apaffy Mihály pártján állva, folytatta Kolozsvárból az ellenállást… Szeptember 25.-ikétől 29.-ikéig Thököly Keresztény-Szigeten, Szeben közelében országgyűlést tartott, melyen a nagy számmal megjelent rendek hálát adtak neki, hogy felszabadította őket s egyértelemmel fejedelmükké választották. Gondoskodtak hadai élelmezéséről s gabonában, marhában és borban nagy adót ajánlottak, a német natiot meg átok súlya alatt örökre kizárták az országból.
Míg a zabolátlan tatárok Erdélyt széltében dúlták, Thököly nemsokára zernyesti győzelme után foglyát, Doria ezredest Bécsbe küldte hódolatát ajánlván a császárnak, akitől az erdélyi fejedelemséget, a római birodalmi fejedelmi címet, a tábornagyi rangot s magyarországi ősi jószágait kérte, mely esetben kész volt a mellette lévő török hadat fölkoncolni. Lipót császár Heisslerhez intézett levelében küldte meg a választ. Thököly kívánságai, – mondja többek között a császár – nagyon túlzottak s megsérteném Istentől kapott méltóságomat, ha azokat elfogadnám. Velem született irgalmasságból mégis hajlandó volnék neki megkegyelmezni, jószágait visszaadnám s egyéb kegyekre is méltatnám, ha tettel bizonyítaná be hűségét, lekaszabolván a nála lévő török–tatár csapatot. De nem ez, hanem az volt az igazi válasz, melyet mint alább látjuk majd, Badeni Lajos őrgróf vitt magával Erdélybe.