b) A szalánkeméni csatáig terjedő események.

Full text search

b) A szalánkeméni csatáig terjedő események.
A sereg gyülekezése közben a Csehországban betegen fekvő Badeni Lajost helyettesítő gróf Souches táborszernagy parancsot kapott, hogy a már együtt lévő 15 ezreddel gyorsan induljon el a Dráva felé, minek folytán Souches június 29-én menetét megkezdvén, Pentelén, Földváron, Pakson és Tolnán át Szekszárdra menetelt, ahová a betegségéből felépült Badeni Lajos is beérkezvén, ott július 14-én a Barfuss altábornagy vezette brandenburgiakat, majd Mohácson a császári csapatokat szemlélte meg s ezután előresietett a gróf Sarhemberg Guidó tábornok parancsnoksága alatt már Eszéknél álló elővédcsoporthoz. Itt megtudta, hogy az ellenség Belgrádnál már 30.000 embert gyűjtött össze és hogy a nagyvezír Zimonynál erődített tábort készített. Ezek a hírek arra bírták az őrgrófot, hogy csapatjait összpontosítva, azokkal július 20-án tovább vonúljon Pétervárad felé, ahová a sereg 29-én érkezett meg. Utközben július 22-én megtudta az őrgróf, hogy a Drinápolyban június 23-án elhalt III. Szulejmán szultán helyett annak öccse, II. Achmed foglalta el a trónt.*
Hammer-Purgstall id. m. III, 847.
Péterváradon a sereg július 29-ikétől augusztus 3-ikáig maradt. Itt tudta meg az őrgróf, hogy Titel 120 magyarból és németből, valamint 300 szerbből álló védőrsége szabad elvonúlás feltétele mellett kapitulálni volt kénytelen, de a törökök utóbb az elvonulást csak a magyaroknak és németeknek akarták megengedni, min a védőrség parancsnoka, Tost kapitány annyira dühbe jött, hogy a vele tárgyaló török parancsnokot lelőtte. Ennek persze az lett a következménye, hogy a keresztényeket mind egy szálig lekaszabolták.
Ugyancsak a péterváradi táborozás alatt történt, hogy a törökök 50 egységből álló dunai flotillája Mezzomorto parancsnoksága alatt a 30 vízijárómű felett rendelkező csajkásokat Péterváradig szorította vissza.
Augusztus 4-én a sereg rekkenő hőségben tovább folytatta útját s másnap Szalánkeménig ért, ahol ismét 4 napot töltött. Augusztus 10-én tovább indulva, 12-én a hőség és betegségek által kínzott sereg Zimony alá ért, melynek erődített táborában Köprüli Musztafa nagyvezír időközben már 100.000 embert összpontosított, a mellvédeket pedig 200 löveggel koronázta. A francia táborban mintegy 300 francia tiszt is volt, kiket XIV. Lajos bocsátott a török rendelkezésére, főleg a tűzérségi és hadmérnöki ügyek vezetésére. Kivált a francia tisztek nógatására a nagyvezír eleinte a keresztények megtámadását határozta el, de megtudván, hogy azok is jó nagy számmal vannak, jobbnak látta az ellenség támadását erődített állásában bevárni. Viszont az augusztus 13-án megejtett szemrevételezés az őrgrófot is a támadás kilátástalanságáról győzte meg s így színlelt visszavonúlás által akarta az ellenséget erős állásából kicsalni. Ehhez képest a keresztény sereg augusztus 14-én félórányira visszahúzódott Zimony mellől, majd 16. és 17-én egészen Szalánkeménig hátrált, ahol a Verdnik-hegység déli lejtőin hadállásba helyezkedett. Augusztus 15-ikéig a nagyvezír nyugodtan megmaradt erődített állásában, mert maga is azt hitte, hogy ellenfele csak rövid távolságú, színlelt visszavonúláson töri az eszét, de látván, hogy a keresztények visszavonúlása egészen komoly jelleget ölt, augusztus 16-án ő is megmozdult seregével s mindig keményebben kezdte üldözni a visszavonúlókat.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me