a) Események a titeli ütközetig.

Full text search

a) Események a titeli ütközetig.
Mialatt mindezek történtek, a fősereget alkotó csapatok csak nagyon lassan gyülekeztek, s amikor Savoyai Jenő herceg július 12-én a kolluthi táborban megjelent, ott az előirányzott, több mint 80.000 főnyi sereg helyett csak mintegy 45.000 embert talált. A körülbelül 10.000 főnyi Vaudemont lovas hadtestet és a brandenburgiakat, valamint az erdélyi hadtestet a felső-magyarországi zendűlés tartotta vissza a fősereghez való csatlakozástól, ahová a bihácsi sekertelen művelet után gróf Auersperg hada is csak útban volt. Megérkezésekor a herceg azt a hírt vette Pétervárad parancsnokától, Nehem tábornoktól, hogy az ellenséges flotilla már Belgrádnál vetett horgonyt, s hogy II. Musztafa a török fősereggel még Nisnél van ugyan, de, hogy a hónap végéig azt is Belgrádba várják. A szultán ugyanis május 6-án Drinápolyba érve, a június közepéig ott gyülekezett sereggel az említett hónap 17-én megkezdte előnyomúlását Szófia felé, ahová 17 napi menet után, július 4-én érkezett meg, s ahol 13 napi pihenőt tartott. Ezután menetét folytatva, 25 nap mulva, vagyis augusztus 10-én, Belgrádba ért. Szófiában vette a szultán a kedvező hírt Bihács sikeres ellenállásáról, Belgrádban pedig, hogy Mezzomorto a tengeri flottával a lemnosi vizeken diadalt aratott a Molino által vezetett velencei hajóhad fölött. Ezek az örvendetes hírek természetesen nagy mértékben fokozták a sereg harci kedvét. Csak kis mértékben ellensúlyozta ezt a hírt, hogy a temesvári pasa július 27-én valami 2000 emberrel megtámadta a mindössze 64 főnyi őrség által védett Karánsebest, melynek palánkját be is vette, de a védőrség hősies ellenállása folytán a városnak megvétele nem sikerült. A dolog tényleg úgy végződött, hogy a támadóknak a város alól 50 főnyi halott, 28 főnyi fogoly és 4 zászlónyi veszteség után egyszerűen vissza kellett vonúlniok.
Másrészt Jenő herceg a Nehem tábornoktól vett hírre, arra az elhatározásra jutott, hogy a még útban lévő csapatokat nem várja be, hanem a már együtt lévőkkel, az előnyomúlást haladék nélkül megkezdi s július 17-én Kolluth mellől elindúlván, Péterváradra, majd onnan még tovább menetelt, s augusztus 5-én Kovil mellett szállt táborba.
Közben a törökök részén a hadjárati terv végleges megállapítása céljából Elmas-Mohammed nagyvezír a Belgrádba való megérkezés után a többi vezíreket előzetes megbeszélésre hívta össze, de ezen a nagyvezír oly durván bánt a gyülekezet többi tagjaival, hogy azok megfogadták, miszerint másnap a szultán elnöklete alatt megtartandó haditanácson mindenben ellene szavaznak. Kivételt csak az egy Amudsazádé Husszein belgrádi pasa képezett, aki minden személyes vonatkozástól mentes, csupán a közjó érdekét tartva szem előtt, Pétervárad ostromát javasolta, s ezt az eszmét a nagyvezír is magáévá tette, de a többiek valamennyien ellene szavaztak s így e helyett a haditanács azt határozta el, hogy a sereg a Dunán, Temesen és Tiszán átkelve, az ellenséges tábort támadja meg, míg Thökölynek egyidejűleg a Maros felé megfelelő haddal eltérítő műveleteket, diverziót kellett volna végrehajtania.* Ehhez képest a török fősereg augusztus 19-én Pancsovánál a Duna balpartjára kelt át, s egyidejűleg a nagyvezír Titel felé tüntető műveletet hajtott végre.
Hammer-Purgstall id. m. III, 897. – Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen id. h. 114–115.
Amikor Jenő herceg ennek hírét vette, úgy ítélte meg a helyzetet, hogy az ellenség Titel felé csupán tüntetni szándékozik, hogy a főerővel annál biztosabban elvonúlhasson a Maros irányában, vagy Erdély vagy Felső-Magyarország felé. Ennek ellensúlyozása céljából a herceg elhatározta, hogy Titelnél Nehem tábornok parancsnoksága alatt csupán 8 zászlóaljat, 800 lovast és 12 löveget visszahagyva, serege zömével augusztus 22-én Szeged felé indúl el, hogy ilyenformán az ellenséget a Maros mentén megelőzze. Előnyomúlását a sereg 6 oszlopban hajtotta végre és augusztus 25-én Ó-Becse környékére ért. Itt tudta meg Jenő herceg, hogy a török sereg még mindig Pancsova környékén áll, továbbá, hogy Vaudemont herceg altábornagy csoportja Zentát érte el s végül gróf Bussy-Rabutin lovassági tábornok azt jelentette, hogy augusztus 28-án vagy legkésőbb 29-én Aradot fogja elérni. Ennek folytán Jenő herceg augusztus 26-án tovább folytatta útját észak irányában és Zentától délre egy órányi távolságra szállt táborba, ahová Vaudemont csoportja és a vele volt brandenburgiak is bevonúltak. Itt a herceg egyelőre megállapodni szándékozott, amíg az erdélyi hadtest is hozzá nem csatlakozik.
Közben a török fősereg egy része augusztus 25-én, a többi a következő napon elindúlt Pancsova mellől a Tisza irányában és 28-án az előretolt lovasság Becskerek tájékát érte el. Egyidejűleg a Szalánkeménnél egyesített török flotilla szintén megkezdte működését.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me