Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
A lavina, a hógörgeteg, ha egyszer megindult, bajos feltartóztatni. Úgy volt ez a Savoyai Jenő halálával dekadenciának indult császári hadüggyel és hadvezetéssel is. Miután fővezérnek alkalmas embert nem tudtak találni, csakhamar maga a hadsereg, a csapatok is felmondták a szolgálatot, mert ügyetlen vezetés mellett még a legbátrabb, legkíválóbb csapatok sem tudnak eredményes dolgot produkálni.
Hogy 1739-ben a császáriak részén a legfőbb hadvezetés gyeplője a lehető legrosszabb kezekben volt, azt az elmondottak után nem kell hosszasabban bizonyítani. A legnagyobb hibát úgy hadműveleti, mint harcászati téren Wallis a grockai eseményekkel kapcsolatban követte el. Nagy hiba volt, hogy a további földerítés eredményét be nem várva, hűbele-balázs módjára belerohant a Grockánál már teljes erejével harckészen álló nagyvezír több mint 100.000 főnyi hadseregének torkába. Ezt a hibát még azzal is tetézte, hogy az áthatolandó szoros jellegű hegyes-erdős terepen nagyszámú lovasságát osztotta be az élre, melynek előrehajszolása folytán a távolság közte és az utána következő gyalogság és tüzérség között mindig jobban megnagyobbodott s így a szorosból kibontakozó lovasságnak a maga harcmódjára alkalmatlan hegyes-erdős terepen nem volt sem ideje, sem alkalma rendszeresen harchoz felfejlődni, hanem ahelyett a századok, ezredek beérkezésükhöz mérten izoláltan és önállóan dobattak a többszörös túlerőben levő ellenséggel szemben harcba, mely ezeket a gyenge osztagokat pillanatok alatt körülkerítette és úgyszólván felfalta. Érdekes, hogy magyar ember volt az, aki a tábornagyot már előre figyelmeztette a hadműveletek szándékolt végrehajtásának célszerűtlen voltára. Erre nézve a vitéz Berkó István, Gyalókay Jenő és Pilch Jenő ezredesek, valamint Markó Árpád alezredes szerkesztette „A magyar katona” című mű II, 27. oldalán a következőket olvassuk: „Wallis seregében szolgált ekkor (1739-ben) mint kapitány, majd őrnagy, gróf Hadik András, a későbbi hírneves magyar tábornok. Mivel Hadik előző évi csatározásaiból jól ismerte a vidéket, a lakosságot s a törökök harcmódját, Wallis tábornagy tőle is tanácsot kért a hadjárat folytatására. Hadik két jó tanácsot adott. Először is arra figyelmeztette a tábornagyot, hogy mivel a szerémségi partvidéket július havában rendesen elönti a víz, nem szabad bevárni az árvízet, hanem minél előbb el kell érni Nándorfehérvárat, mert később nehéz lesz a hídverés. Második tanácsa az volt, hogy feltétlenül el kell foglalni a grockai vidéket, mielőtt a török odaér. Wallis az okos és tapasztalt magyar katonának egyik tanácsát sem fogadta el… Hiába mondta neki Hadik, hogy az erdők között, különösen éjjel, a lovassággal semmit sem lehet csinálni, a tábornagy Grocka alól 300 huszárt és 1000 német lovast a törökök elé küldött.* Hadik azonban óvatosságból éjjel csak huszárjaival ment előre. És igaza lett, mert éjjel erős portyázó török lovascsapat megrohanta és elűzte Grockától. Erre a hírre Wallis július 22.-én a Grockától nyugatra elterülő erdő széléig vonult előre seregével s 50 huszárral és 200 határőrrel újból Hadikot küldte a törökök felkeresésére. Az erdő mélyén elrejtőzött törökök bántatlanul átengedték Hadik csapatát s 22.-én éjjel csak akkor rohantak rá, amikor az a sötétben nem tudott védekezni. A vitéz huszártiszt azonban ekkor sem vesztette el lélekjelenlétét, hanem keresztül vágta magát, bár súlyos veszteséggel.”*
Ennek a csoportnak a parancsnoka, mint tudjuk, Pallavicini tábornok, Hadik feljegyzései szerint ellenben Bärenklau volt. (Lásd a 125. lábjegyzetet.)
Lásd bővebben: Gyalókay Jenő, Gróf Hadik András, mint hadtörténetíró (Hadtört. Közl.1931, 80.).
Ettől eltekintve a jegyzetekben a Kriegs-Chronik Österreich Ungarns-ból közölt idézetek is eléggé rávilágítanak az elkövetett óriási hibákra. Ennek a hivatalos osztrák forrásműnek erős bírálata annál figyelemre méltóbb, mert különben ez a munka nem igen szokott rosszaló kritikát gyakorolni, főleg akkor, ha császárhű tábornokok munkálkodásának méltatásáról van szó. Ezúttal pedig egyre-másra üti-veri a valóban gyámoltalan Wallis tábornagyot. De mi az igazság kedvéért még sem hallgathatjuk el legalább azt az egy helyes elhatározását, amely abban nyilvánult meg, hogy a Pancsováig jutott orsovai ellenséges csoportot habozás nélkül megtámadni határozta. Ez az elhatározás feltétlenül igen helyes és igen jó volt, de annál gyarlóbbnak mondható annak kivitele. Ezúttal úgy látszik nemcsak a felsőbb, hanem az alsóbb vezetés is csütörtököt mondott, ami a harcvonalba tagozott csapatok szétmállását idézvén elő, majd hogy többé jóvá nem tehető katasztrófát okozott.
Hogy ezt a katasztrófát a császári hadsereg ezúttal elkerülte, az viszont annak volt köszönhető, hogy a török felsőbb vezetés is, bár állítólag a nagyvezír mindenben a szintén jelenlevő Bonneval tanácsa szerint járt el,* minden kritikán aluli volt, ami aztán végeredményben az óriási túlerőben levő török hadsereg katasztrófális visszavonulását idézte elő, amit viszont a császári hadvezetőség mulasztott el kiaknázni. Valóságos circulus vitiosus volt ez, mely legjobban mutatja, hogy hivatlanok kezében a hadvezetés művészete még a közönséges mesterség nívóját sem éri el. Minden időkre szóló memento ez, hogy kontárok kezébe nem való, mert hozzá nem értők kezében a legveszedelmesebb instrumentumok egyike, a marsallbot.
Rousset, Merc. hist. CVII, 156–162. és 294. – Schmettau, Mémoires secrets de la guerre de Hongrie pendant les campagnes de 1737, 1738 et 1739. 198–214. – Keralio, Histoire de la guerre des Russes et des Impériaux contre les Tures en 1736 etc. II, 150.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
