3. Bonaparte előretörése Turin felé.
a) Erőviszonyok. Hadászati felvonulás. Az 1796 március 2.-án az olaszországi hadsereg főparancsnokává kinevezett Bonaparte a hadiszíntérre érve, az ottani hadsereget hiányos, sőt mondhatni siralmas állapotban találta. A nagyfokú pénzhiány miatt a csapatok felszerelése és élelmezése a lehető legrosszabb lábon állott s ennek következményeként azok szelleme is sok kívánni valót mutatott fel.
Bonaparte a legnagyobb eréllyel látott hozzá, hogy a hadászati felvonulás színhelyét kellően berendezve, hadseregét a legszükségesebbekkel ellássa, újra szervezze és fegyelmezze. Az 1796. év elején az olaszországi francia hadsereg következőleg állott: a) A Rivierában: Laharpe 8000 főnyi hadosztálya Voltrinál; Massena 9000 emberrel Savona-nál; Augereau 8000 fővel Albenga-nál és Serrurier 7000 emberrel a Tanaro forrásvidéken, Garessiotól délnyugatra. A Liguri Apenninek gerince francia előőrsök által volt megszállva, a északi lejten azonban már szárd és osztrák csapatok állottak. b) A Tengeri Alpokban: a Col di Tenda és Col de Cerise átjáratoknál, Kellermann-nal az összeköttetést fenntartandó, Maquard és Garnier hadosztályai, összesen 7000 fő; c) Egy 4000 főnyi lovassági tartalék Nizza tájékán. d) Kellermann Alpesi hadserege, mintegy 15.000 ember, az alpesi átjárók védelmére a Kis Szent Bernát és a Col d'Argentičres között kisebb csapatokra felosztva. e) Egy-egy tartalék-csoport, a kettő együttvéve szintén mintegy 15.000 fő, Savoyában és a Provence-ban. Bonaparte közvetlenül azonban csak a Rivierában elhelyezett csapatok fölött rendelkezett, amelyek létszáma mintegy 32.000 embert tett ki és amelyekhez mindössze 60 löveg volt beosztva.
A szövetségesek részéről az Aostai herceg 20.000 piemontival Turinnál Kellermann megfigyelésére, Colli 20.000 piemontival és osztrákkal Ceva és Mondovi között, Beaulieu pedig 30.000 osztrákkal Gavinál, Aquinál és Alessandriánál vonult fel. A szövetséges sereg tehát mintegy 70.000 embert számlált 148 löveggel s a kordon-rendszer elvei szerint majdnem 200 km. hosszú vonalon, számos apró különítményre szétforgácsolva állott fel. Az osztrák hadak állapota fegyelem, kiképzés és hadratermettség tekintetében elég jó volt, de ellátása a rossz élelmezési rendszer miatt nagyon gyenge lábon állott. A piemonti sereg fegyelme és kiképzése még a legelemibb követelményeknek sem felelt meg. A főparancsnokság kérdése sokáig vajúdott. A szárd király magának követelte a legfőbb vezetést, de ehhez Bécsben nem akartak hozzájárulni. Március elején aztán báró Beaulieu táborszernagyot nevezték ki az olaszországi osztrák hadsereg főparancsnokává, de viszont a piemonti sereget nem helyezték az ő parancsnoksága alá; neki és Collinak önállóan, de közös egyetértéssel kellett a hadműveleteket vezetniök.
b) Hadműveleti tervek. Bonaparte tábornok erősen összetartott főerejével a Carcare-n át Turin felé, az Apenninek és a Tengeri Alpok érintkezési pontján aránylag legmélyebben fekvő nyergen át vezető legrövidebb úton, az osztrák és a szárd sereg érintkezési pontja felé akart támadólag előnyomulni, hogy ilyenformán a két szövetséges sereget mindenekelőtt egymástól elválassza. Azután a hadműveletet, az osztrákok lekötve tartása mellett a szárdok ellen szándékozott folytatni, hogy őket fővárosuk fenyegetésével a szövetségtől való elszakadásra bírja s végül az osztrákok ellen akart fordulni, akiktől Lombardiát óhajtotta elfoglalni.
Beaulieu terve abból állott, hogy erős balszárnnyal a tengerpart mentén előnyomulva, mindenekelőtt Voltrit ejtse hatalmába; ha ez sikerül, akkor Argenteau-nak Montenotte-n át Savona felé kellett előretörnie s ott a főerővel egyesülnie; végül Colli-nak is meg kellett kezdenie támadólagos előnyomulását a Col di Tenda-n át, hogy ilyenformán a franciákat a Riviera-ból kiszorítva, a Var folyó mögé szorítsák vissza. Az egész művelet tehát egy, a balszárnyról kezdődő, lépcsőzetes és fokozatos támadólagos előnyomulás képét mutatta volna.
c) A hadműveletek lefolyása. Bonaparte tábornok, miután hadseregét, amennyire tőle tellett, gyorsan rendbehozta és katonáit – mint hajdan Hannibal – az olasz síkság gazdagságára való utalással a bátor és erélyes támadólagos fellépésre feltüzelte, április elején megkezdte serege összpontosítását a jobbszárny felé Savona irányában. A fentemlített előretörést 2 1/2 hadosztállyal szándékozott végrehajtani, mely művelet biztosítására Voltrinál a Laharpe-hadosztály mintegy felének meg kellett maradnia. A baloldal biztosítására s Colli seregcsoportjának lekötése céljából Serruier parancsot kapott, hogy Garessioból Cevan át támadólag nyomuljon előre.
Bonapartet azonban Beaulieu megelőzte a támadásban. Már április 9.-én megtudja Bonaparte, hogy erős osztrák erők előnyomulásban vannak Voltrinál álló jobbszárnya ellen s április 10.-én a 4000 emberrel itt álló Cervoni tábornokot tényleg tulnyomó erő támadja meg, mely elől a francia tábornoknak vissza kell húzódnia. Ugyan e napon Argenteau csapatjait Sassello-nál egyesítette. Ennek ellenére Bonaparte megmarad eredeti elhatározása mellett és április 10.-én, nem törődve a Voltri felől fenyegető veszéllyel, megkezdi előnyomulását Carcare felé és 11.-én, mely napon Beauileu Laharpe-ot még tovább visszanyomja, Bonaparte támadó seregcsoportjainak élei Montenotte és Millesimo előtt jelennek meg, mely helységeket osztrák előcsapatok tartották megszállva.
Az erről szóló hírre Beaulieu, Argenteau vezette jobbszárnyát fenyegetve látván, lemond a maga támadásának folytatásáról, hogy döntő összeütközés előtt erejét Alessandriánál egyesítse, s aztán Aquin át ismét támadólag nyomuljon előre, ellenben Bonaparte április 12.-én tovább folytatja offenzíváját. E napon ugyanis Laharpe Montenotte felé előnyomulván, ott Argentau egyik oszlopára bukkant, melyet Massena-val karöltve, 2000 főnyi veszteséggel visszavert. A következő napon a franciák Millesimo-ból is visszaűzték a szövetségeseket s a 600 osztrákkal és 300 piemonti katonával a Cossaria kastélyba visszahúzódott Provera szárd tábornokot körülfogván, megadásra kényszerítették.
Április 14.-én Bonaparte a Massena parancsnoksága alá helyezett 9000 emberrel a Degonál álló osztrákokat kettős átkarolással támadja meg s ez a támadás fényes eredménnyel jár, amennyiben a harci zajra néhány zászlóaljjal a harctérre siető Argenteau-t sikerült halomra dönteni, úgy hogy az osztrákok itt 6000 főnyi erejük majdnem felét elveszítik. Ámde az ütközetet követő éjjelen Degoban a franciák körében nagy rendetlenség kap lábra s a másnap, április 15.-én korán reggel odaérkező Vukassovich által, akit Argenteau Dego visszafoglalására utasított s aki e célból egész éjjel menetelt, megtámadtatván, hamarosan kidobatnak a helységből és Massena-nak és Bonaparte-nak, aki Laharpe hadosztályát magához vonta, csak a legnagyobb erőfeszítés árán sikerült a késő délutáni órákban Degot ismét visszafoglalni és Vukassovichot döntőleg megverni, aki 1700 halott és 18 löveg visszahagyásával volt kénytelen Aqui felé elmenekülni.
Bonaparte abban a hiszemben, hogy nemcsak Argenteau seregcsoportját, hanem a Beaulieu alatt álló egész osztrák sereget verte meg, ennek követésére Aqui felé csak a Laharpe-hadosztályt hagyta meg, míg ő maga ereje többi részével Colli ellen fordult, s miután a hadműveletek ezentúl a Po-sikságra terelődtek át, az eddig Nizza tájékán álló lovasságot is magához vonta.
Április 17.-én támadta meg Bonaparte a Ceva-nál álló Collit, még pedig úgy, hogy míg Augereau arcban támadt, Massena és Serrurier a szárdok oldalai ellen nyomultak előre. Colli nem sokáig állta a harcot és nehogy Turintól teljesen elvágassék, még idejekorán megkezdte visszavonulását Mondovi felé, ahol újból ellenállást kisérelt meg. Azonban 22.-én ismét megveretvén, véglegesen visszavonult Turin felé, hogy az ott álló Aostad-seregcsoporttal egyesüljön. Bonaparte a seregében lábrakapott rendetlenségre és fegyelmezetlenségre való tekintettel, egyelőre csak Fossanoig követte a visszavonuló szárdokat, de egyúttal a Maquard- és Garnier-hadosztályokat Cuneoba rendelte, hogy a továbbiakban egyidejűleg délről és nyugatról gyakorolhasson nyomást a szárdokra. Erre azonban már nem került a dolog, mert a turini udvar az eddigi események hatása alatt elfogadta Colli tábornoknak fegyverszünet megkötésére vonatkozó javaslatát, amelynek további eredményeként április 28.-án a turini udvar és Bonaparte között Cherasco-ban egyezmény jött létre, amelynek értelmében Cuneo, Tortona és Alessandria a franciáknak adatott át, akik egyúttal a Piemonton való átvonulás jogát is kikötötték maguknak, mint nemkülönben Savoyának és Nizzának Franciaországgal való végleges egyesítését. Az egyezmény egyik pontjában Bonaparte még azt is kikötötte, hogy a valenzai Po-híd le nem rombolható. Ez Beaulieu félrevezetése céljából történt, aki az egyezmény tartalmáról tudomást szerezve, Valenza, vagyis a Lomellina felé várta Bonaparte további támadólagos előnyomulását, miért is itt, Lomello tájékán egyesítette haderejét, hogy túlerővel rávethesse magát a nézete szerint Valenza-nál a Po-n átkelő franciákra.