a) Általános viszonyok; erőviszonyok; hadműveleti tervek.

Full text search

a) Általános viszonyok; erőviszonyok; hadműveleti tervek.
A franciák helyzete az által, hogy Szardínia a koalicióból kilépett, de még inkább Bonaparte fényes győzelmei folytán, amelyek Lombardia meghódolását eredményezték, most már jóval kedvezőbb volt, mint az ezévi háború elején. A direktórium a továbbiakra nézve azt tervezte, hogy Olaszországban ezután két sereg működjék. Az egyik Kellermann alatt az osztrákok ellen, a másik Bonaparte alatt a nápolyi és római hadak ellen, de Bonaparte meggyőzte a direktóriumot arról a hátrányról, amely a sereg és a parancsnokság megosztásából a további sikeres hadműködésre származnék s így az végre az összes olaszországi hadak főparancsnokságát Bonapartera ruházta, aki a megfogyott erők pótlására Kellermann seregéből a Vaubois-hadosztályt magához vonta. Ezek után Milanoban kormányt alakítván, Lombardia főbb pontjait megszállotta, az itt-ott kitört apróbb lázadásokat pedig elfojtotta. Most aztán serege zömét, amely a megszálló csapatok levonása után mintegy 30.000 embert tett ki, Lodi és Crema között egyesítvén, május 24.-én megkezdte további előnyomulását Brescia felé, ahova május 26.-án érkezett meg. Bonaparte terve most már abból állott, hogy a Mincio-vonalat hatalmába ejtvén, az osztrákokat Olaszországból kiszorítja és Mantuát ostrom alá fogja.
Beaulieu sergét a hagyományos szokáshoz híven a Mincio mögött a fontosabb átkelőpontoknál, Peschiera-nál, Valeggio-nál és Goito-nál egyenlő erőelosztással kordonszerűleg állította fel és mintegy 10.000 embert az erős Mantua megszállásra rendelt ki. Beaulieu sürgető kérelmére a bécsi kormány az olaszországi hadsereg megerősítéséről is gondoskodott, amennyiben Wurmser tábornagyot 25.000 emberrel a rajnai hadiszíntérről Olaszországba rendelte, hogy ott Beaulieu 30.000 főnyi seregével egyesűljön. Ennek megtörténtéig Beaulieu a Mincio-vonalat tartani szándékozott, hogy aztán a két sereg, Mantuára támaszkodva, támadólag lépjen fel a tovább előnyomuló Bonaparteval szemben.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me