d) Károly főherceg visszavonulása az Isonzo mögé.

Full text search

d) Károly főherceg visszavonulása az Isonzo mögé.
Az osztrák sereg március 17-ike folyamán a következő helyzetbe jutott; Bajalich hadosztálya Cormons tájékára; Köblös tábornok a hadosztály egyik zászlóaljával Caporettot (Karfreit) szállotta meg; Reuss hadosztálya a Versáig; Seckendorf hadosztálya Gradisca környékére. Hohenzollern Palmanova környékén maradt. Az ellenség további előnyomulásának esetére Károly főherceg rendelkezése szerint esetleg mindnyájuknak még 17-ike folyamán az Isonzo mögé kellett vonulniok.
A rajnai erősbítések közül Mercandin hadosztálya március 15.-én Ob. Drauburgot érte el; ezt követte kissé hátrább Sommariva ezredes oszlopa; a leghátul menetelő Dietrich dandárnak pedig március 17.-én Bruneck-et kellett volna elérnie.
Ezen erők további működésére később még visszatérünk s egyelőre csak annyit jegyzünk meg, miszerint Mercandin március 16.-án Ob. Drauburgból közbejött események folytán Sillianba tért vissza, ahol Károly főhercegnek 14-ikéről kelt azon parancsát vette, miszerint 2 zászlóaljat Lusignanhoz Pieve di Cadorera küldjön, a többi csapatokkal pedig lehetőleg sietve Görz felé tartson.
Március 17.-én, midőn már Károly főherceg alighanem tisztában volt magával, hogy az Isonzo mögött sem igen fogja magát sokáig tarthatni, azt a parancsot küldte a már Spitalnál vagy legalább Sachsenburgnál vélt Mercandinnak, miszerint a hadosztályához tartozó 4 magyar gránátos zászlóaljjal Ocskay és Köblös támasza gyanánt Tarvisba meneteljen, 4 német gránátos zászlóalját pedig, valamint a Sommariva dandárt általános tartalékul Villachnál állítsa fel.
Március 18.-án este a főherceg a visszavonulás elrendelése alkalmával komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy azt az Isonzo mentén felfelé a Flitscher Klause irányában hajtassa végre, sőt ez értelemben tüzértartalékát 19.-én reggel útnak is indította Tolmeinon át Caporettora, melynek védelmére a délelőtt folyamán arra a hírre, hogy Cividalén át Caporetto felé egy francia oszlop van előnyomulóban, Gontreuil tábornok alatt még 4 Bajalich-hadosztálybeli zászlóaljat is Caporettora indított útnak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me