Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
Ha Bonaparte legújabb elhatározását közelebbről szemügyre vesszük, azt minden ízében teljesen indokoltnak és helyesnek kell elismernünk. Az, hogy a Laibach felé visszavonuló osztrák seregzöm mihamarabb a csatát elfogadja, vagyis, hogy a dolgot döntés elé, penge élére vigye, a hadjárat folyamán eddig tapasztaltak után, teljesen valószínűtlennek látszott, s így az osztrák sereg zöme egyidőre megszűnt tulajdonképpeni hadműveleti tárgynak lenni. Sokkal fontosabb volt ennél Bonapartera nézve – főkép visszavonulási irányánál fogva – a másik, az Isonzo völgyében visszavonuló seregcsoport; ha ezt sikerül elérnie és megvernie, vagy csak visszanyomulnia, még mielőtt az a Puster völgyön át segítségül jövő rajnai erősbítésekkel egyesülhetne, máris jelentékeny előnyt vívott ki további hadműveletei számára. Ebbe az irányba utalta őt továbbá még az is, hogy az újonnan választott hadműveleti irányban seregének egy tekintélyes kikülönített oszlopával Massenával egyesülhetett s így annál nagyobb lehetett a reménye, hogy szándékolt döntő és az ellenség átal többé alig paralizálható közbeékelése az osztrák fősereg és annak nyugati irányból várt erősbítései közé, teljes mértékben sikerülni fog.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me