c) Az események és hadműveletek rövid vázlata.
Mack augusztus 29.-én Welsbe utazott, hogy az ott gyülekező csapatok körében megjelenve, Bajorország meglepő megtámadására az intézkedéseket megtegye. A csapatok előnyomulásával egyidejűleg Schwarzenberg herceg altábornagy azzal az utasítással küldetett Münchenbe előre, hogy Miksa József bajor választófejedelemmel az ügyet lehetőleg békésen intézze el. Ez, bár már augusztus 24.-én megkötötte volt a szerződést Napoleonnal, Schwarzenberget nemcsak semlegességéről, hanem arról is biztosította, hogy csapatjaival a koalíció oldalán vesz részt a háborúban s azzal elutazott Würzburgba, miután csapatjait már előzően Bambergbe rendelte vissza. A választófejedelem turpissága csakhamar kiderült, mire Mack, mint már említettük, ahelyett, hogy a visszavonuló bajorokat nyomon követte volna, velük szemben a Duna mentén Ingolstadt és Neuburg között Kienmayer altábornagy alatt csak 5 zászlóaljat és 16 századot hagyván vissza, a többi csapatokkal a Dunától délre az Iller felé vett irányt s egyúttal intézkedett, hogy Csehországból Pilsenen át 4 zászlóalj és 2 lovasszázad indítassék útba Kienmayer megerősítésére s mindezekről szeptember 8.-án Braunauból a császárnak jelentést tett.
Már szeptember 13.-án megtudta Mack, hogy a francia sereg a Rajnán átkelni készül. Már ezt megelőzően arra kérte Ferenc császárt, hogy Auffenberg tiroli csoportját, miután azzal szemben számottevő ellenség nincs, a németországi hadsereghez való csatlakozásra utasítsa. Szeptember 18.-án kelt előterjesztésében pedig azt kéri, hogy az olaszországi hadseregből is 25–30 zászlóalj jelöltessék ki a dunamenti hadsereg támogatására.
Az Iller felé útbaindított sereggel Mack a következő tagozást vétette fel: 30 zászlóaljból és 30 lovasszázadból egy elővédhadtestet alakított Schwarzenberg herceg altábornagy parancsnoksága alatt. Ezt követte a hadseregnek 33 zászlóaljból és 48 lovasszázadból álló és egy I. és II. harcvonalba és az ezeket követő tartalékba tagozott többi része Riesch altábornagy parancsnoksága alatt. Az elővédhez délről a Jellachich altábornagy vezette tiroli csoportnak kellett csatlakoznia. Mind e seregrészeknek Mack utasítása szerint legkésőbb szeptember 25-ikéig a XX/25. számú mellékleten feltüntetett helyzetbe kellett jutniok. Közben azonban Ferdinánd főherceg szeptember 19.-én Münchenbe érve, nem értet egyet az e napon az Iller mentén tartózkodó Mack által elrendeltekkel; ő az ellenségről vett hírekre való tekintettel a hadseregnek ily nagymértékű előretolását igen veszélyesnek tartotta s így Riesch csoportját azonnal megállította, szándékában lévén, fokozatosan az egész hadsereget a Lech és München közé visszavonni.
Amikor erről Mack szeptember 20.-án tudomást szerzett, ahelyett, hogy személyesen a főherceghez sietett volna, fenyegető módon és hangon azt követelte, hogy a főherceg nyomban vonja vissza kiadott parancsát, amit ez nem volt hajlandó megtenni, hanem a dolgot döntés végett a császárnak terjesztette elő, aki szeptember 21.-én Münchenbe érkezett. És a császár, sajnos, Mack pártját fogta és nyomban parancsot küldött Rieschnek az előnyomulás folytatására.
Szeptember 23-ikáig szavahihető hírek érkeztek arról, hogy Napoleon rendelkezésére álló erejének legnagyobb részét a Rajna felé indította útba s ezért a császár nyomban parancsot küldött Károly főhercegnek, hogy 5 gyalogezredet azonnal indítson el gyors menetekben Innsbruckon át a dunai hadsereg erősbítésére.
Nemsokára ezután a császár visszatért Bécsbe. Mack nem is várta be felséges urának elutazását, hanem ügybuzgalmáról tanuságot teendő, szeptember 25.-én ismét előresietett a Bodenti tóhoz szemrevételezés céljából. A csapatmozdulatok tovább folytak a most már magát mindenhatónak tartott Mack intenciói szerint s így szeptember vége feléig a XX/25. számú mellékleten feltüntetett kölcsönös helyzet alakult ki. Ebben az időben Schwarzenberg herceg elővéd-hadteste 27 zászlóaljból és 40 lovasszázadból, Riesch altábornagy Iller-menti csoportja 42 zászlóaljból és 32 lovas századból, a Lech-menti tartalék 26 zászlóaljból és 40 lovas századból s végül Jellachich csoportja 21 zászlóaljból és 16 lovasszázadból álló csoportja még mindíg a Duna ingolstadt-neuburgi szakaszát tartotta megszállva. További erősbítések gyanánt útban voltak: Csehországból 4 zászlóalj és 2 lovasszázad, Braunau-n át 26 zászlóalj és 56 lovasszázad s végül Olaszországból Innsbruckon át 25 zászlóalj és 8 lovas század. A csapatok a sok hajsza és erőltetett menetek folytán meglehetősen kimerült állapotban és igen rossz kondícióban voltak. A vezérkari főnökétől megfosztott búslakodó Ferdinánd főherceg ugyan tőle telhetőleg igyekezett a helyzeten segíteni, de fáradozása nem sok eredménnyel járt, Mack ellenben a csapatok hogylétével nem sokat törődve, legfőbb feladatául az általa megerődítésre kiszemelt helyek személye szemrevételezését tekintette.
Most pedig lássuk a franciák részén történteket. Napoleon szövetségesének, a bajor választófejedelemnek megtámadását okul véve, szeptember 23.-án megüzente a háborút és két nap mulva, szeptember 25.-én átkelt a Rajnán. Az átkelés a XX/24. számú mellékleten látható módon Strassburg és Mainz között öt oszlopban történt. Ugyanez a melléklet mutatja az oszlopok további előnyomulását is az ingolstadt–donauwörthi Duna-szakaszig. Ehhez Napoleon jobbszárny-oszlopait a Rajnán való átkelés után kissé balra tolta el. Azonkívül a legtöbb történetíró állítása szerint egyidejűleg Mack lekötve tartása céljából Murat által a Schwarzwaldon át tüntető támadásokat intéztetett.
A Rajnán való átkelés után a francia hadtestek előnyomulásukat következőleg folytatták: Az V. hadtest s utána a gárda, majd Murat lovas tartaléka Strassburgból Rastadt–Pforzheim–Ludwigsburg–Stuttgarton át Donauwörth felé; tőle balra az I–IV., jobbra Pforzheimtól kezdve a VI. hadtest. Az előnyomulás központiasan történt oly módon, hogy a hadtestek az előnyomulás alatt folyton közeledtek egymáshoz s így szükség estén egymást támogatni képesek voltak. Ehhez képest a legszélső oszlopok élei, melyek szeptember 25.-én Strassburg és Frankfurt között még 200 km-re voltak egymástól, október 2.-án Stuttgart és Würzburg elérésével már csak 150 km-re voltak egymástól, s miután e napon a többi oszlopok élei is ebbe a vonalba jutottak, a hadsereg harcászati arcvonala időközben 50 km-rel keskenyebb lett. Ugyanily módon folyt az előnyomulás a Neckartól továbbá a Duna felé s a hadsereg október 6.-án a Heidenheim–Neresheim–Nördlingen–Weissenburg vonalat elérvén, hadászati arcvonala már csak 70 km hosszú volt. Kétségtelen, hogy Napoleon az ellenség részéről is a legcélszerűbb cselekvési módot feltételezve, a Duna felé való előnyomulásnál már az ellenséggel való összeütközés lehetőségével is számított s azért vonta oszlopait fokozatosan oly közel egymáshoz. Ha az osztrákok a franciákat középen, Nördlingennél támadták volna meg, a hadtestek egy nap alatt, ha pedig a támadás egyik szárny ellen irányult volna, akkor azok két nap alatt a csatatéren egyesíthetők voltak. Mivel azonban az osztrákok részéről számottevő csapatok sehol sem mutatkoztak, Napoleon hadtesteinek parancsot ad a Duna déli partjára való átkelésre. Ezt október 7.-én Murat lovas hadteste, a gárda és a IV. hadtest Donauwörthnél, október 8.-án az V. hadtest Münsternél, a II. és III. hadtest pedig Neuburgnál s végül október 9.-én az I. hadtest és a bajorok Ingolstadtnál hajtották végre. A hadsereg hadászati arcvonala az átkelés alatt már csak 50 km. széles volt. Ezt a tömeges átkelést a VI. hadtesttel mint álló sarkponttal Neynek kellett födöznie, ki e célból a Brenz folyó mentén Gundelfingen és Herbrechtingen közt, arccal Ulm felé foglalt állást.
Mack és Ferdinánd főherceg a franciák folyamatban levő megkerülő mozdulatairól csak október 5.-én kaptak biztosabb híreket s ekkor a főherceg ismét felvetette a hadseregnek a Lech mögé való visszavonulásának gondolatát, azonban Mack hallani sem akart erről, hanem az erőknek Ulm tájékán való összpontosítása mellett döntött, hogy azokkal észak felé arcot fordítva, az ellenséget haladéktalanul megtámadja. (Ezt tekinthetjük a döntő hadműveletek küszöbén Mack első komoly elhatározásának.) Közben megérkezik a franciáknak a Dunán folyamatban levő átkelésének híre is, mire Mack erejét október 8.-án Ulm és Günzburg között egyesíti és Auffenberg tábornokot 8 zászlóaljjal és 13 századdal Augsburgból Wertingenbe tolta előre, akit a hadsereg zömével követni akar, hogy Napoleont még a Dunán való átkelés közben megtámadja. Azonban csakhamar belátja, hogy ezzel már elkésett s így még 8.-án este odamódosítja tervét, hogy hadseregével Augsburgon át visszavonul, minél Auffenbergnek az utóvéd szerepét szánta. (Ez volt Mack második elhatározása). Ámde az Auffenberg-különítményt a francia V. hadtest és Murat még október 8.-án Wertingennél túlerővel megtámadván, azt teljesen szétveri. Ugyane napon Bernadotte parancsot kapott a császártól, hogy másnap az I. hadtesttel és a bajorokkal Ingolstadtnál a Dunán átkelve, Münchenbe meneteljen s az oroszokat, akiknek előcsapatai már az Inn felé Braunauhoz közeledtek, az Isar mentén mindaddig tartóztassa fel, amíg Napoleon Ulmnál Mack seregével végez.
Mack október 9.-én Burgauba érve, itt megtudta Auffenberg különítményének szétveretését, valamint azt is, hogy a franciák már nagy tömegekkel átkeltek a Dunán Ingolstadt és Donauwörth között. Kételye támad tehát, hogy a sereg Augsburgon át még elvonulhatna, ezért arra az újabb elhatározásra jut, hogy Günzburgnál a Dunán átkelve, a sereget a folyó balpartján Neuburg–Ingolstadton át Regensburgba vezeti, hogy annak környékén ismét a jobbpartra visszatérve, Kienmayerrel és az oroszokkal egyesüljön. (Harmadik elhatározás.) A híd Günzburgnál el is készült, de mielőtt az osztrákok azon az átkelést megkezdték volna, Ney a Duna balpartjáról a hídat Malher-hadosztálya által megtámadtatta és azt heves, egészen az éj beálltáig tartó szívós és merész küzdelem után birtokába ejtette. Mack, Ney erejét sokszorosan túlbecsülve, lemond a günzburgi Duna-átkelésről s ehelyett arra az elhatározásra jut, hogy október 10-ike folyamán a serget Ulmba vissza vezetve, ott kel át a Dunán, hogy aztán Nördlingenen át Csehországba vezesse azt. (Negyedik elhatározás.) De mivel a csapatok a sok ide-oda menetelésben már nagyon kifáradtak. Mack az ulmi átkelést október 11-ikére halasztotta.
Napoleon az október 10-iki szünetet arra magyarázza, hogy Mack Tirol felé akar elvonulni és Ulmnál már csak gyengébb ellenséges erőket tételezvén fel, parancsot ad Ney-nek Ulm elfoglalására, miben a Dunától délre ugyancsak Ulm felé előnyomuló Murat- és Lannes- hadtesteknek is segítségére kellett lenniök. Egységes vezetés szempontjából Napoleon mindezeket a seregrészeket Murat parancsnoksága alá helyezte. Ez képezte a francia sereg jobb-szárnycsoportját. Maga Napoleon pedig arra a téves hírre, hogy az oroszok máris az Inn folyóhoz értek, az I., II. és III. hadtesttel és a bajorokkal München felé vett irányt, hogy ott az oroszokkal és a feléjük visszavonult Keinmayerrel szálljon szembe s végül a IV. hadtestnek Landsbergnél, a gárda hadtestnek pedig Augsburgnál a Lech-átjárókat kellett erősen kézben tartaniok arra az esetre, ha Mack mégis arra felé venné utját a Tirol felé visszavonuló sereggel. Ez a két hadtest egyúttal általános tartalékul is szolgált, ha vagy a Murat vezette jobb-, vagy a császár vezette balszárny-csoport támogatására szorulna. E seregcsoportok közül Napoleon az előbbit 60.000, az utóbbit 90.000 ember erejűvé tette.
A fenti rendelkezésekből kifolyólag október 11.-én Mack és a Duna balpartján maradt VI. francia hadtestbeli Dupont-hadosztály között, melynek ereje 5150 gyalogosból, 1050 lovasból és 14 lövegből állott, Haslachnál kemény küzdelemre került a dolog. Dupont a birtokában levő magaslatokról hamarosan észrevette, hogy vele szemben óriási osztrák tömegek állanak; mindazonáltal gyors elhatározással erélyesen nekiment az osztrák elővédnek és az ebből kifejlődő harcot estig húzva, az osztrákok elvonulásának szerencsésen gátat vetett. Érdekes, hogy a harc elnémulása után mindkét fél maga-magát tartotta győztesnek. Mack október 12.-én nagy győzelemről számolt be a császárnak. Viszont Dupont, bár az ütközet befejezése után önként visszavonult, nem minden ok nélkül magának vindikálta a győzelmet.
Mack a vele harcoló franciák erejét ezúttal is sokszorosan túlbecsülve, most már arra az elhatározásra jut, hogy a sereggel Ulmnál marad s itt várja be az események további kialakulását (Ötödik elhatározás.)
Napoleon az Ulm körül lefolyt harcokból, amelyek jelentékeny osztrák erőknek ott tartózkodásáról tettek tanuságot és a hadtestével Augsburgon át Landsberg–Meiningen felé előnyomuló Soult jelentéseiből, melyek osztrák osztagoknak és vonatoknak kelet-nyugati irányban az Iller mögé folyamatban volt menetéről szólottak, azt a következtetést vonta le, hogy az osztrák sereg már a Tirol felé való elvonulást is lehetetlennek tartván, most már az Iller mögött, Meiningen és Ulm között, arccal keletnek döntő csatára készül. A császár tehát ennek folytán ebben az értelemben tette meg a XX/24. számú mellékleten grafikailag feltüntetett intézkedéseit az október 14-ikére várt döntő csatára. Ámde tudjuk, hogy Mack másként határozott, csakhogy az október 12.-én megtartott haditanácsban a tábornokok egyhangúan az Ulmban való maradás ellen nyilatkoztak, miután ennek kifejtett nézetük szerint csak kapituláció lehet a vége; Mack tehát újból a Csehország felé való elvonulás álláspontjára helyezkedik. (Hatodik elhatározás.) Ehhez képest október 13.-án három lépcsőben akart útnak indulni; az első lépcsőt Werneck, a másodikat Riesch parancsnoksága alá helyezte; utóbbinak Ober-Elchingennél állást foglalva, az elvonuló sereg jobboldalát kellett fedeznie a Günzburgnál álló ellenség (Ney) ellen. Végül a sereg zöméből alakítandó harmadik lépcsőt Mack személyesen szándékozott elvezetni. Jellachich hadtestét Mack ismeretlen okból Lindau-n át Vorarlberg küldte vissza. A kiadott intézkedések szerint október 13.-án Werneck el is érte Herbrechtingent, Riesch pedig Ober-Elchingent, a zöm azonban még Ulmban maradt, mivel közben Mack, valószinüleg a Napoleon által szándékosan terjesztett azt a hamis hírt kapta, hogy Stuttgartban suttogva azt beszélik, miszerint az angolok Boulogne-ban partra szálltak s hogy ennek folytán Párisban vagy másutt forradalom ütött ki. Mack ezt készpénznek vette és abból azt a következtetést vonta le, hogy Napoleon máris egész seregével eszeveszetten vonul vissza a Rajna felé. Ily körülmények között Mack október 14.-én terjedelmes intézkedéseket állított össze és adott ki a visszavonulásban vélt franciáknak az egész osztrák hadsereg által leendő üldözésére.
De a nagy öröm és mámor nem soká tartott. Október 14.-én ugyanis a franciák folytatták támadó műveleteiket és mindenekelőtt Soult elfoglalta Meiningent, ahol 4600 ember és 8 ágyú jutott a franciák kezébe, akik halottakban mindössze 4 embert és azonkívül néhány sebesültet vesztettek. Ney pedig ugyane napon a Duna mindkét partján tovább folytatta előnyomulását illetve támadását Ulm felé, miből a Dunától északra Elchingennél a francia VI. hadtestbeli Loison-hadosztály és a Riesch-hadtest között komoly összeütközésre került a dolog, mely csakhamar az osztrákok visszavonulásával végződött. Riesch ebben az ütközetben nem sok halottat és sebesültet, ellenben 4500 foglyot és 4 ágyút vesztett. Este felé Ulmba visszatérve, csodálkozással látta, hogy Mack a sereg zömével még mindíg Ulmnál van, holott ő azt hitte, hogy az az Elchingennél vívott harc alatt tervszerűen elvonult észak felé.
A Riesch által szenvedett kudarc most már arra birta Mackot, hogy az elvonulás eszméjét feladva, a sereggel Ulmnál maradjon meg. (Hetedik elhatározás). Ámde a tábornokok nagyobb része most is ellenezte ezt. – Ferdinánd főherceg, a névszerinti főparancsnok, szintén igyekezett Mackot téves nézetétől és intézkedéseitől eltéríteni s így ő október 14.-én éjjel 11 órakor 11 lovasszázad élén, köztük a 12. Palatinus-huszárezred néhány százada, Kolowrat táborszernagy és Schwarzenberg herceg altábornagy kiséretében Geislingen irányában elhagyta Ulmot és szerencsétlen seregét és október 23.-án, bár Murat őt is üldözőbe vette, nagyobb baj nélkül a csehországi Egert érte el.
Október 15.-én Napoleon Neyt (VI. hadtest) és a Duna balpartjára átrendelt Lannest (V. hadtest) Ulmnak észak felől való megtámadására utasította, míg kelet felől a gárda és Murat, dél felől pedig Marmont (II.) hadtestei támadtak. Ney és Lannes együttes támadása hamarosan kezükbe juttatta a várostól északkeletre fekvő és azt teljesen uraló Michelsberg erődöt s így az osztrák sereg csakhamar a gyengén és rosszul erődített városban összezsúfolva s a francia ágyúk torka alatt állott. Soult (IV. hadtest) e napon Biberachig jutott s így Mack elől még a sveici utat is elzárta, ahova ezek szerint csak Jellachich tudott elmenekülni.
Végre a helyzet tarthatatlan voltát Mack is belátta és október 17.-én 23.000 emberével és 59 ágyújával megadta magát. Ugyane napon Werneck altábornagy csoportját is elérte végzete. Ez az október 15-iki ágyúzás hallatára visszafordult Mack segítségére, de ezáltal térelőnyét elveszítvén, amikor folytatni akarta útját Eger felé, 17.-én Murat Trochtelfingennél utólérte és őt is megadásra kényszerítette. Ezúttal az október 18.-án reggel létrejött megadási szerződés folytán 12.000 ember, köztük 9 tábornok, 120 ágyú, 500 lőszer- és málhakocsi, továbbá 11 zászló került a franciák kezére.