HUSZONHATODIK FEJEZET. A délvidéki események; Perczel Mór támadó műveletei a Bácskában. 1849. március elejétől április közepéig.

Full text search

HUSZONHATODIK FEJEZET.
A délvidéki események; Perczel Mór támadó műveletei a Bácskában.
1849. március elejétől április közepéig.
A délvidéken február közepe táján lezajlott s a szerbekre nézve balul végződött szőregi és horgosi összeütközések után* március elejéig szünet állott be a hadműveletekben, mely időt a magyarok állásaik erősítésére, a szerbek pedig állományuk kiegészítésére használták fel. Március 4-én ez utóbbiaknak Zomborból felkerekedett s 13 ágyuval ellátott mintegy 4000-nyi hada Szabadka előtt termett, de itt az időközben elsáncolt és eltorlaszolt város oly szívós ellenállásra nyújtott kilátást, hogy szándékukkal felhagyva, még ugyanaznap Bajmok alá huzódtak vissza. A Szabadkán parancsnokló Gál alezredes, hogy a szerbek egy újabb támadását megelőzze, megfelelő védőrség visszahagyása után már másnap mintegy 3000 emberrel és 5 ágyuval két hadoszlopban eléje ment az ellenségnek, mely Bajmoknál éppen új támadásra készült. E főtámadással egyidejüleg a horgosi helyőrségnek, a főoszlopok oldalát és hátát biztosítandó, Ó-Kanizsa felé tüntetőleg kellett előnyomulnia. Gál március 5-én d. e. 10 óra tájban bukkant az ellenségnek Bajmok előtt néhány ezer lépésre egy patak mögött fedve elfoglalt táborára, mely ellen nyomban felvonultatta tüzérségét, melynek azonban a gyorsan állásba helyezkedett túlnyomó ellenséges tüzérséggel szemben csakhamar elhallgatnia kellett. Erre Gál gyalogságának is visszavonulást parancsol, amit a szerbek a maguk részéről egy erős gyalogsági oszloppal és 3 ágyúval kezdeményezett ellentámadásba való átmenetelre használtak fel. De alig, hogy ezek az osztagok a tábort a magyaroktól elválasztó patakon átkeltek, utóbbiak hirtelen visszafordulnak és egy merész visszavágással az ellenséges gyalogsági oszlopot halomra döntve, az ahoz beosztva volt lövegeket hatalmukba ejtik. Ez a váratlan ellenlökem még a táborban maradt gyalogságot is annyira kihozta sodrából, hogy minden ellenállásról lemondva, futásnak eredt, melynek csak Nemes-Militicsnél, a harcmezőtől 3 mérföldnyire szakadt vége. A szerbek ebben a rövid ütközetben mintegy 200 halottat, 3 ágyut, ezek között egyik kedvencüket, az általuk „Csicsó”-nak elkeresztelt 18 fontosat, továbbá számtalan társzekeret, lőszert, fegyvert és lovat vesztettek; a magyarok vesztesége ellenben csak jelentéktelen lehetett. Ez újabb lecke után egyidőre újból lelohadt a szerbek harci kedve s a császáriakkal egyetemben csupán Pétervárad körül fejtettek ki említésre méltó tevékenységet.
Lásd az I. kötet tizenkilencedik fejezetét.
Pétervárad az Al-Dunán Eszék eleste után a magyarok egyedüli erőssége, Csuha tábornok parancsnoksága alatt állott s védőrséget a 32., 33. és 39. sorezred 1–1 zászlóalja, a 2. honvéd zászlóalj, a Württemberg huszárok félszázada, és Bezerédy Miklós alezredes alatt mintegy 3000 főnyi nemzetőrség, mely utóbbi az Ujvidék körül fekvő magyar és német helységeket tartotta megszállva, képezte. E nemzetőr és a közelben portyázó szerb csapatok között az összeütközések egész láncolata keletkezett, melyek közül itt csak a legnevezetesebbet említjük fel. Február 1-én egy szerb felkelő had Kuláról és Szent-Tamásról Kucuránál gyülekezett, hogy innen déli irányban portyázásokra induljon, de Bezerédy csakhamar előttük terem s széjjelveri őket. Ugyane hónap 13-án a magyarok egy különítménye, Hrabowski százados alatt Palánka előtt jelent meg s annak szerb védőrségét, a Duna jobb partjára szorította vissza. Február 19-én Ujvidék körül, Piros és Kiszacs helységeknél került összeütközésre a dolog, melyeknek védőrségeit a szerbek eleinte visszanyomták ugyan, de miután a támadásról értesült Hrabowski százados, 1 Este ezredbeli és a 2. honvéd-zászlóalj 1 századával segítségükre sietett, a szerbek egy ágyu és több lőszerszekér visszahagyása mellett hamar kereket oldottak.
Február 24-én, miután a szerbek vett hírek szerint Ujvidéket készültek megtámadni, Bozó Manó őrnagy saját 2. honvéd-zászlóaljának 3 és ugyanannyi sorezredbeli gyalog-századdal, továbbá egy huszárszakasszal és 6 löveggel a szerbek futaki tábora ellen küldetett ki; Bozó az elsáncolt tábort meglepvén, a jelentékeny veszteséget szenvedett ellenséget sáncaikból kiszorította, mely alkalommal többen a Duna habjai között lelték halálukat. Bozó két zsákmányul ejtett löveggel, több zászlóval és töltény-szekérrel tért vissza Péterváradra.
Mialatt a vár környékén apróbb portyázásokra indult különítmények önmagukban véve bár jelentékeny, de az általános célt tekintve, alig számottevő sikereket vívtak ki, annál rosszabbul állottak magának a várnak kebelében a dolgok.
Alig hogy a Nugent táborszernagy által 2500, részben rosszul felszerelt emberrel kiküldött Mamula ezredes a vár előtt megjelenve, a Duna jobbpartján annak körülzárásához fogott, a magát betegnek jelentett Blagoevics altábornagy tudtára adta az őrségnek, hogy felgyógyult és újból átveszi a vár parancsnokságát. Ezt leginkább azért tevé, hogy az általa összehívott haditanácson a vár elszigetelt, kilátás nélküli helyzetére rámutatván, annak feladását hozza javaslatba, mihez azonban a többség hozzá nem járult. Ugyszintén nem vezettek eredményre a Mamula ezredes táborából ismételten kiinduló megadás iránti alkudozások sem.
Miután Eszék eleste után az Al-Dunánál legfontosabb pontunk Pétervárad volt, melynek esetleges eleste döntő befolyással lehetett az egész alvidék sorsára, a kormány a Pest ellen intézendő főtámadással egyidejűleg a délvidéken is, az ott rendelkezésre álló csekély erők dacára, Pétervárad felmentésével kapcsolatos támadólagos fellépést határozott. E műveletek vezetésével Perczel Mór tábornok bízatott meg, aki március közepe táján Debrecenből Szegedre utazott, hogy Hadiktól a IV. hadtest parancsnokságát átvegye. Feladatának végrehajtására Perczel a következő hadműveleti tervet állapította meg: Miután a szerbek Szt.-Ivánt, Szőreget, Deszket és a marosmenti Zombort (Kis-Zombor) időközben újból megszállották, mindenekelőtt ezeket a táborokat kellett széjjelverni, azután az ó-kanizsait Szegedről, a zentait Szabadka felől szándékozott megtámadni és a Tiszán át visszanyomni. Ezek után a Szeged, Szabadka és Zenta által alkotott háromszöget hadműveleti alapul berendezve, rendes csapatait Csantavérnél akarta összpontosítani, hogy onnan Hegyes és Szeghegyen át a Ferenc-csatorna menti szerb vonalat Verbásznál és Kulánál áttörve, onnan Ó-Kéren át Pétervárad felszabadítását eszközölje.
E tervnek megfelelően a támadó előnyomulást március 22-én a IV. hadtest csapatai az egész vonalon megkezdték; Perczel a Szegedből kiinduló főoszlop élén Szőreg felé nyomult előre, ahol időközben 4–5000 szerb felkelő 12 ágyúval gyülekezett; a félig oly erősen megszállt Szent-Iván megvételére Forget alezredes rendeltetett ki a Wasa-zászlóaljjal, mely az említett helységet 4 órai makacs küzdelem után hatalmába is ejtette. Szent-Iván elvesztése folytán Szőreg hátban fenyegettetvén, az itteni őrség is feladta a küzdelmet, úgy, hogy az ellenség rövid idő mulva egy ágyú és több tár- és poggyászszekér visszahagyása mellett minden ponton sietve vonult vissza Béba és Ó-Kanizsára. A Deszken álló szerb osztály egy ideig ugyan szintén megkísérelte az ellenállást, de visszaveretvén, Bébáig üldöztetett. Szőreg, Deszk és Szent-Iván a lángok martaléka lőn, a szerbek sáncai pedig széjjelhányattak.
Ugyane napon a makói őrség is átkelt a Maros balpartjára s a Zomborfalván tábort ütött szerbeket visszanyomván, ez alkalommal 150 fogoly és nagymennyiségű gabonakészlet került a győzők kezébe. Ezalatt Czintula őrnagy Horgosról Ó-Kanizsára vetette magát, honnan a szerbek sietve a Tisza balpartjára menekültek. A legmakacsabb ellenállásra a Szabadkáról Zenta megvételére kiinduló oszlopunk talált az utóbb említett, jól elsáncolt város előtt, úgyhogy az itteni szerb állás a legnagyobb erőmegfeszítés árán is csak másnap, március 23-án került a magyarok birtokába, mely ténnyel Perczel tervének első része szerencsésen végre volt hajtva.
Március 24-én Perczel Csantavérnél összpontosult győzelemittas csapatainak pihenőt engedett s itt állította össze ama csapatosztályt, mellyel Pétervárad felé továbbindulni szándékozott s mely a beosztott nemzetőrökkel együtt 6 zászlóalj, ugyanannyi lovas századból és 24 lövegből állott, összesen 6000 ember és 600 lóállománnyal. E kis haddal Perczel március 25-én anélkül, hogy útközben ellenségre bukkant volna, Hegyes és Szeghegyig nyomult előre, ahol egy szakasz Württemberg huszárra bukkant, mely Fakh főhadnagy parancsnoksága alatt az ellenség által nagyon is veszélyeztetett úton a felmentő seregoszlop felkeresésére indult; ennek megtörténte után a 12 lelkes huszár derék főhadnagyának vezetése alatt ugyanazon veszélyes úton sietett vissza Péterváradra, hogy a már-már reménytelen bajtársaknak a közeledő felmentés örvendetes hírét tudomásukra hozza.
Március 26-án Perczel terve értelmében Ó-Verbász és Kulánál áttörte a szerbeknek ferenccsatornamenti gyenge vonalát s 27-én Kis-Kérig nyomult előre. Itt vette a hírt, hogy hátában Pétervárad felé erős ellenséges oszlopok közelednek. Nugent táborszernagy hadteste ugyanis ezidőtájt következőleg volt elosztva: Mamula ezredes a Piret-ezred 3-ik zászlóaljával, az Este Ferdinánd herceg ezred 2 zászlóaljával, a szentgyörgyi határőrezred 4-ik zászlóaljával, az 1-ső báni határőrezred 4. zászlóaljával, a gradiskai határőrezred 4. zászlóaljával és 29 ágyúval, mint már említettük, Péterváradnál, Lederer Móric ezredes 4 század szerezsánnal, 6 lovas századdal és ugyanannyi ágyúval az Al-Duna szemmeltartására Mohács és Szegszárd között; a tartalékhad Nugent személyes vezetése alatt, de egyébként Plattner őrnagy parancsnoksága alá helyezve, Dállyánál; ez utóbbi állott: A Piret-ezred 2 századából, a 2-ik báni határőrezred 4. zászlóaljának 1 századából, a 9. vadászzászlóalj egy gyenge osztályából. a Windisgrätz chevauxlegersek egy szakaszából és 1 ágyúból. A hadtest összege: 7 1/3 zászlóalj, 6 1/2 lov. század és 36 ágyú, 6987 gyalogos és 581 lovas állománnyal; a tüzérséggel együtt összesen mintegy 8500 fő. Ezek közül teljesen felszerelve és felfegyverezve volt 2165 ember, teljesen felfegyverezve, de csak félig felszerelve, 953 ember; a többi sem felfegyverezve, sem felszerelve nem volt.
Mihelyt Nugent Percel előnyomulásáról értesült, az Al-Duna szemmeltartására főerejével Szegszárdnál álló Lederer Móric ezredesnek meghagyta, miszerint a Duna balpartjára átkelve, a zombori szerb–szerém őrséget magához vonja s azután, Péterváradot a balparton elszigetelendő, Ujvidékre induljon. Lederer iparkodott is azonnal megfelelni a parancsnak, azonban Perczelt útjában Pétervárad felé megelőzni már nem volt képes. Utóbbi a császáriak közeledéséről értesülvén, hadoszlopa zömét Nugent és Ledererrel szemben Kis-Kéren hagyta, ő maga pedig 2 honvéd gyalog-, ugyanannyi huszárszázaddal és 1 üteggel Ó-Kér, Kiszacs és Piroson át Ujvidékre nyomult, ahol március 27-én megérkezve, örömrivalgással fogadtatott, bevonulása Péterváradra pedig valóságos diadalmenethez hasonlított. Másnap, március 28-án, Hollán alezredes és Hrabovsky 32. sorgyalogezredbeli százados vezetése alatt Mamula ezredesnek Kamenic és Karlóca között állást foglalt körülzároló csapatai felé kirohanást eszközöltetett, miből azt a meggyőződést merítette, hogy a körülzárás a Duna jobbpartján aránylag igen erős.
Ugyane napon a magyar had zömével Ó- és Kis-Kérnél visszamaradt Gál ezredes Mihálovics az ottani őrséget Zombor felé visszavetvén, a szent-iváni sáncokat széjjelromboltatta.
Miután Perczel a várban a legsürgősebb ügyeket elintézte s gondoskodott, hogy az őrség élelmiszerekkel kellően elláttassék, március 30-án visszatért a kiskéri táborba, honnan már másnap hadoszlopának élén Verbászra, április 1-én pedig Kulára indult, ahol Forget százados vezetése alatt 2 zászlóalj, 1/2 lovas század és 6 lövegből álló erősbítés érkezett be, melyet Igmándy alezredes küldött Szegedről. Kuláról április 2-án ismét Verbászra tért vissza, honnan az egyesült haderő 3-án – amennyiben Lederer ezredestől, aki Perczel sikereinek hírére a Duna jobbpartjára tért vissza, nem igen kellett tartania – a bevehetetlennek híresztelt Szent-Tamás ellen fordult, melynek sáncai alá még ugyanaznap megérkezett. Szent-Tamás szerb őrsége ezidőtájt mindössze 14 löveggel ellátott 3000–4000 határőrből állott.
Április 3-án hajnalhasadta előtt a magyarok Verbász és Kis-Kérről két oszlopban indultak el Szent-Tamás ellen. Az egyik, az 5. és 8-ik honvéd és egy Wasa-zászlóaljból, valamint 2 ütegből álló Gál ezredes alatt a csatorna északi partján nyomult előre, míg a másik, a 7-ik honvédzászlóaljból, a Turski-ezred 1 zászlóaljából, 4 század szegedi önkéntesből és 1 ütegből álló Kis-Kérről, tehát a déli irányból közelítette meg az erősen elsáncolt tábort. A két oszlopot tartalék gyanánt a csatorna mentén a somogyi és egyéb nemzetőr csapatok a lovassággal és 2 üteggel követték. Mindkét oszlop reggel 7 óra tájban ért a sáncozatok elé, mire a támadás több óráig tartó ágyútüzeléssel kezdetét vette. Az ezt követő többszöri szuronyroham a szerbek szívós ellenállásán és fegyvertüzén mindannyiszor hajótörést szenvedett s már-már úgy látszott, mintha a sáncok bevehetetlenségének híre most is igazolná magát, midőn a 7-ik honvédzászlóalj 1 osztagának Bach százados parancsnoksága alatt az árokba jutni s onnan, az ezt követő szegedi önkéntesekkel együtt Földváry őrnagy vezetése alatt, gyors iramodással a mellvédet is elérnie sikerült. Erre Perczel alezredes oszlopának fennmaradó része is előretör s így a magyarok a csatorna jobbpartján emelt hídfőt rövid idő alatt hatalmukba ejtve, a szerb őrséget délelőtt 1/2 11 óra tájban a csatorna hídján át a városba szorítják vissza.
Mialatt a déli oldalon mindezek történtek, Gál ezredes oszlopa a legnagyobb erőfeszítés dacára sem vergődhetett zöld ágra. Csak midőn az itt harcoló szerbek a déli oldalon történtekről értesültek, hagytak fel a további ellenállással, nehogy két tűz közé kerüljenek; azonban így is a harcnak elkeseredettebb része csak ezután, a város falai között következett, mely majdnem valóságos mészárlássá fajult el. Végre is a szerbek belátván, hogy minden erőlködésük hiábavaló, a szélrózsa minden irányában elmenekültek, élénken üldöztetve az időközben szintén a harc színhelyére ért huszáraink által; legnagyobb részük a római sáncok felé vette útját, ahol ismét egy csoporttá tömörültek össze.
A szerbek 5 ágyút s azonfelül Klapka szerint 2000 embert, más forrás szerint, ami hihetőbb is, mintegy 1000 embert vesztettek és még így is bizonyára bennfoglaltatik e számban az életüket vesztett polgárok, nők és ártatlan gyermekek is. A magyarok vesztesége halottakban és sebesültekben állítólag nem haladta túl a 200 főt. Szent-Tamás még ugyanaznap a lángok martaléka lett, a sáncozatokat pedig Perczel április 4-ike és 5-ike folyamán leromboltatta.
Szent-Tamás bevétele után Perczel főfigyelmét, amennyiben Pétervárad miatt most már nem igen kellett tartania, a Csurogtól Kátyig terjedő római sáncok és a Duna–Tisza által határolt sajkások területének meghódítására fordította, ahova Szent-Tamás alól kiűzött szerbek nagyobb része is visszahúzódott. A római sáncok legerősebb része Goszpodince körül terült el; ide felé vette irányát Perczel április 6-án Szent-Tamásról, míg egy mellékoszlopot Gál alatt Csurog ellen küldött. Április 7-én déltájban ért Perczel Goszpodince elé és körülbelül négy óráig tartó ágyúzás után rohamot parancsolt. Ez alkalommal megint csak Földváry Sándor volt az első, aki vitéz szegedi önkénteseinek élén a nemzetiszinű zászlót a sáncok ormára kitűzte. A jó példát csakhamar a had többi része is követte, úgyhogy délután 4 óra tájban a sánc teljesen a magyarok kezében volt; az ellenség 8 ágyú, 3 zászló és nagyszámú fegyverzet és lőszer hátrahagyása mellett a titeli fensíkra menekült vissza; vesztesége 8 ágyúra, továbbá halottakban, sebesültekben és foglyokban mintegy 500 főre rughatott. Gál ezredes Csurognál egyáltalában nem talált ellenállásra.
A goszpodincei ütközet után Perczelnek, hogy eddig kivívott előnyeit teljesen betetőzze, feltartóztatás nélkül a titeli fensík, mint a bácskai szerb hadállás utolsó kulcspontja ellen kellett volna előnyomulnia s nagyon valószínű, hogy a meglepetés hatása alatt ez is nagyobb áldozatok nélkül esett volna a magyarok birtokába. Ehelyett Perczel csak 2 napi pihenő után indult el a római sáncok alól, még pedig nem Titel, hanem dacára annak, hogy Gáltól megtudta, miszerint Csurognál ellenség úgyszólván nincs is, ide felé vette útját. Innen Földvár és Ó-Becse ellen akart fordulni, de miután maga is meggyőződött, hogy ebből az irányból semmitől sem kell tartania, Titel felé fordult vissza, micélból 11-én hadtestét Józseffalvánál (Zsáblyánál) összpontosította, honnan 12-én Kovil Szent-Ivánra vonult, ahova Ujvidékről Kátyon át, mely utóbbi helységnél ez alkalommal jelentéktelen s a szerbek visszavonulásával végződött összeütközés történt, a mozgó hadtest erősbítésére egy csapatosztály érkezett be. Ezzel együtt Perczel hada 4, egyenkint 1500–2000 emberből álló dandárból állott, melyek még április 12-én következőleg állottak fel: az Irinyi-dandár a jobbszárnyon a káty–titeli úton Vilova ellenében, a Forget-dandár a balszárnyon Mosorin ellenében, a középen a Michálovics-dandár s mögötte tartalék gyanánt Perczel Miklós dandára.
Az erősen elsáncolt titeli fensíkon összpontosult szerbek fölött Knicsanin parancsnokolt, aki, mint tudjuk, január végén hazájába visszatért, de most újabb felszólításra mintegy 2000-nyi haddal újból bejött Bácskába; parancsnoksága alatt Titel körül mintegy 8000-nyi had 30 ágyúval egyesült.
Midőn Perczel április 12-ike folyamán dandárait a fentközölt módon készenlétbe helyezte, Knicsanin Titel körüli sáncaiból kirohanást eszközölt ellene, ami természetesen az egész magyar tábort felriasztotta, mire a szerbek újból visszahúzódtak, az előörsi csatározás azonban estefelé némult el tökéletesen, amidőn a magyar zászlóaljak mindegyikéből biztonság kedvéért megfelelő erejű készültség különíttetett ki, míg a legénység fennmaradó részének csakis kézben tartott fegyverrel volt szabad nyugalomra térnie. E magasfokú óvóintézkedések az egyszer valóban üdvöseknek bizonyultak, amennyiben a szerbek éjfél után 2 órakor egyszerre az egész vonalon élénk ágyú- és puskatűzzel lepik meg a velük szemben álló magyar táborokat, melyek azonban gyorsan hadrendbe állanak. A legerélyesebben megtámadott balszárny eleinte hátrálni kénytelen, de miután erősbítésére a középből egy zászlóalj beérkezik, Forget ennek segítségével nemcsak hogy újból helyreállítja a megbomlott rendet, hanem pitymallatkor ő maga megy át támadásba. A középen Mihálovics dandára, támogatva a tartalék által, szintén iparkodik egyensúlyát megtartani s reggelfelé sikerül neki az ellenséget Vilovára visszaszorítani. A jobbszárnyon végre az Irinyi-dandár a Kovil előtt fekvő erdő megszállása által már kezdettől fogva előnyben volt s rövid idő mulva a szerbeket teljes nyomatékkal sikerült Gardinovác felé visszaszorítani. Még jobban növelte a menekülők rendetlenségét e szárnyon a 3-ik huszárezred egy századának közbevágása Ragusz százados alatt, kinek bátor fellépését az ütközetről szerkesztett hivatalos jelentés különösen kiemeli.
A végeredményében a magyarok javára eldőlt éjjeli rajtaütés csapatainknak mintegy 150 embere került; a szerbek vesztesége ismeretlen.
Knicsanin tevékenysége arról győzte meg Perczelt, hogy a titeli fensík szándékolt elfoglalása, különben is gyenge hadtestének igen nagy véráldozatokba kerülne, miért is eredeti szándékától elállott s hadoszlopát még április 13-ika folyamán Kovil Szent-Iván mögé vonta vissza, ahonnan másnap Ujvidékre vonult, ahol 3 napi pihenőt tartott. Itt vette a kormány felszólítását, miszerint Bemmel karöltve a Bánságot visszahódítsa, miről a következő fejezetben leend bővebben szó.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me