VI. Mozgósítás.

Full text search

VI. Mozgósítás.
Ausztria politikai és pénzügyi szempontokból nem nagyon sietett a mozgósítás elrendelésével. Ez, mint már a 361. oldalon említettük, csak április 21.-én történt meg. Ellenben az egész Olaszországban uralkodó nagyfokú lelkesedésre való tekintettel Viktor Emánuel már március 11.-én megtétette a mozgósításra vonatkozó előintézkedéseket, amelyeket a Poroszországgal április 8.-án létrejött megegyezés után a legnagyobb buzgalommal folytattak. A nagy számban rendelkezésre álló szárazföldi és tengeri forgalmi eszközök lényegesen elősegítették és megkönnyítették a mozgósítás gyors és súrlódásmentes lefolyását, úgy hogy a hadsereg már április első felében a legénységi állomány tekintetében teljes hadilétszámon volt, ellenben a lóállomány beszerzése igen nagy nehézségekkel járt, miért is a lovasezredek 6 század helyett csak 5 századdal, az ütegek pedig 8 helyett csak 6 löveggel indulhattak el a felvonulási körzetbe. Az önkéntesek toborzását már március elején, a hadtest felállítását ellenben csak május elején rendelték el.
Április közepén megkezdődött a csapatok szállítása Közép-Olaszországból az északi vidékek felé s ugyanakkor intézkedés történt a hadiflotta összeállítására is, amelynek május végén Tarentben kellett gyülekeznie. Az osztrák hadiflotta készenlétbe helyezése ellenben csak április végén vette kezdetét. Ugyancsak április közepén rendelték el a várak fölszerelését is, de a mozgósítás nyilt és hivatalos elrendelése csak május 6.-án történt meg, remélve, hogy ezáltal a támadólagos szerepet Ausztriára sikerül majd áthárítani.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me