a) Az 1095. évi horvátországi és apuliai hadjárat.
a) Az 1095. évi horvátországi és apuliai hadjárat.
Horvátországban már László utolsó idejében a régi horvát nemzeti dinasztia egy sarja, Péter, alighanem a pápa vagy légalább is annak hívei által támogatva, mint trónkövetelő lépett fel és László halálának hírére magát horvát királynak kikiáltatván, udvarát a régi királyok egyik palotájában, Knin-ben rendezte be.*
Kézai 118.
A gyenge Álmos herceg nem tudván gátat vetni Péter folytonos terjeszkedéseinek, Kálmán bátyjához folyamodott segítségért, aki nem is késett hadait Horvátországba levezetni. Péter eléje ment a közeledő magyar hadseregnek s a két ellenfél a mai Kis Kapela és Pljesevica planina (Gozd hegység) alkotta szoros bejáratánál, valahol a mostani Petrovoselo tájékán ütközött össze. E csatában, mely állítólag igen heves és véres volt, Kálmán maradt a győztes; Péter maga elesett, hívei elszéledtek és Horvátország újra teljes egészében meghódolt a magyar koronának. Kézai szerint Péter horvát királyról nevezték el a magyarok az ottani hegységet, vagyis a Pljesevica planinát és talán a Kis Kapelát is, Patur Gozdiának.*
Thuróczy II. c. 62. – Kerchelich, Not. Praelim. 135. – Lucius, Lib. III. c. 3.
Ilyenformán Horvátországnak az a része, amelyet már Szent László Magyarországhoz csatolt, ismét magyar fenhatóság alá került, de a László által kitűzött feladatnak ama részét, amely a dalmát tengerpartnak meghódítását célozta, Álmos herceg nemcsak hogy valóra nem váltotta, hanem mint fentebb láttuk, még László szerzeményét is kockára tette.
A dalmát tengerpart Zvoinimir birodalmának összeomlása után* ismét a görög császárság védelme alá állott, viszont Komnenosz Alexios császár hálából, hogy őt Velence városa a normannok elleni háborújában segítette, a velencei doget nevezte ki Dalmácia és Horvátország hercegévé, a fensőséget azonban e két tartomány felett saját magának tartván fenn. Ennek a furcsa jogviszonynak az lett a következménye, hogy Dalmáciának névleges uralkodója a görög császár volt, a dalmát hercegi címet a velencei doge viselte, mi mellett a dalmát városok és azok révén egész Dalmácia tulajdonképen úgyszólván teljesen szabad és független volt. Amidőn Kálmán király a petrovoseloi csata után ismét Horvátország feltétlen ura lett, Vitale Mihály, az akkori velencei doge követei útján üdvözölvén a magyar királyt, egyszersmind szövetségre hívta fel a normannok ellen, akik Apuliából kalózhajókon gyakran rácsaptak a gazdag dalmát városokra, sőt azok néhányában meg is telepedvén, közel volt a veszély, hogy lassanként egész Dalmáciát meg fogják hódítani. Kálmán elfogadta az ajánlatot s a megkötött szerződés értelmében egy jókora magyar had még 1905. őszén velencei hajókon Apuliába evezett, hogy a normannokat ott leverve, a Dalmáciában levőket is visszatérésre bírja. Úgy is történt. Brindisi és Monopoli városok bevétele után a normannok többé nem fejtettek ki ellenállást, mire a magyar had régi szokás szerint az egész tartományt zsákmányolva bebarangolta. Három hónapig tartott ez a portyázás, amidőn a magyar had zöme Kálmán király parancsára ismét hajóra szállt, hogy hazájába visszatérjen. Csak gyenge csapatok maradtak vissza a velenceiek segítségére, akik az említett két várost továbbra is megszállva tartották.*
Lásd a 9. oldalon.
Laurentius de Monacis Lib. V. 93., – Dandulus, Muratorinál XII. 259.
Kálmánnak is vissza kellett sietnie országába, amely ismét fontos események színhelyévé vált.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
