Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
A litván–tatár kérdés szerencsés elintézése után Lajos király immár minden erejét és ambicióját a délvidéki ügyek rendezésének szentelhette. Itt különösen két ügy, a velencei és a szerb probléma, várt sürgős megoldásra. Hogy Lajos király a velencei ügynek tulajdonította a nagyobb fontosságot, ahhoz nem férhet kétség. Ez különben már abból a rendelkezésből is kitűnik, hogy leggyorsabban felkészült csapatjait Horvátországba és nem a Szerémségbe, vagy a Macsói bánságba rendelte. A Klissa körüli hadműveletek, illetve ennek a várnak az elrendelt megostromlása és bevétele szintén inkább a dalmát illetve a velencei, mint a szerb ügy érdekében fekvő bevezető hadműveletnek tekinthető. Ezáltal ugyanis Lajos király elejét akarta venni annak a lehetőségnek, hogy a szerbek, mialatt ő Dalmáciá birtokáért Velencével küzd, ebből az irányból oldalába, illetve hátába támadhassanak. Viszont a pápa a keresztes hadjárat hirdetését nem Velence, hanem kizárólag Szerbia ellen engedélyezte, s így az e címen toborzott csapatokat tulajdonképpen közvetlenül Szerbia ellen kellett volna felhasználni, aminek a Szerémségben, vagy a Macsói bánságban való felvonulás sokkal jobban felelt volna meg, mert innen vezettek volna a legrövidebb és legjobb közlekedési vonalak és hadműveleti irányok Szerbia belseje felé, míg a Szlavónián át veendő irány óriási kerülőt jelentett és emellett a hadműveletek vezetése és végrehajtása, mint nemkülönben a sereg ellátása szinte leküzdhetetlen akadályokba és nehézségekbe ütközött. Ezért, bármennyire akarják is történetíróink a dolgot szépítgetve úgy feltűntetni, mintha Lajos király a kereszt jelvénye alatt toborzott csapatokat eredetileg Szerbia ellen akarta volna felhasználni, én szinte biztos vagyok benne, hogy Lajos király már kezdettől fogva előbb Velencével, s csak azután akart Szerbiával leszámolni. A pápával szemben ez kétségkívül nem volt a legőszintébb és legegyenesebb eljárás, de szolgáljon ennek mentségéül, hogy harc és háborúban a görbe utakon való járkálást hébe-hóba még a legjobb akarat mellett sem kerülhetjük el. Avagy talán Dusán István, Velence és VI. Kelemen pápa Lajos királlyal szemben mindig a legegyenesebb úton haladtak és a legkorrektebb módon viselkedtek-e? Nézetem szerint a különbség közöttük és Lajos király között legfeljebb az volt, hogy míg az egyeneslelkü és lovagiasan gondolkozó Lajos az egyszer kivételesen valóban mást mondott, mást igért a pápa megbizottainak, mint amit, és ahogyan azt cselekedte, addig a többieknél ez volt a rendes eljárás: a ravaszság, furfang, tévútravezetés, becsapás, megvesztegetés, – míg az őszinteséget és a feltétlenül egyenes, korrekt úton való haladást csak elvétve találjuk meg ez urak külpolitikai cselekedeteiben.
A cél szentesíti az eszközöket, mondja egy régi példabeszéd. A jelen esetben Lajos király kettős célja Velence és Szerbia leigázása volt. Utóbbit idegen segítség nélkül is elvégezhette volna, előbbihez pedig a keresztes hadjárat örve alatt könnyen összetoborzott idegen csapatok nagy sokasága olcsó pénzen szerzett felette kivánatos és a sikert majdnem eleve biztosító segítséget jelentett, amelynek talpra álításához azonban a szándék és cél nyilt bevallása mellett, hogy ezeket az erőket nem Szerbia, hanem Velence ellen akarja működésbe hozni, sohasem kapta volna meg a pápa jóváhagyását és támogatását. Ha tehát Lajos király ez egyszer letért az ideális egyenesség és őszinteség útjáról, azt nem kedvtelésből, megszokásból, hanem a viszonyok kényszerítő hatása alatt tette, mert csak így remélhette, hogy célját, Velence leigázását, el is fogja érni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
