Szabályrendeletek.

Full text search

Szabályrendeletek.
Közigazgatási és köztörvénykezési szabályrendeletekkel ebben az időszakban sűrűbben találkozunk.
1578-ban a vérbirság dolgában a vármegye azt végezte, hogy valakire a vért mutatják, az ispán uram kimenjen és ott comperta rei veritate a vérbirságot megvehesse azon, a kire a vérbirság háramlik. A lélekkel való szitkokra meg azonkép kimehessen és megvehesse.
1580-ban a vármegye egész és egyetemes közönsége egyhanguan és közakarattal ruházza föl a vármegye alispánját azzal a hatalommal, hogy mindenkit, úgy a nemeseket, mint nem nemeseket, ha rablást vagy tolvajlást követnek el, a nemest még saját udvarában is elfogathassa és azokat érdemök szerint megbüntethesse és ha a gonosztevő akár nemes, akár nem nemes, a büntetés elől megszöknék, akkor az alispán ingó és ingatlan javait elkobozhassa.
Az 1583-ik évi márczius 1-jére Pozsonyba hirdetett országgyülésre követekül a vármegye Cseby Györgyöt és Szendrőy Zorárdot választotta meg; előbbinek 150, utóbbinak 125 frtot szavazott meg.
A vármegye régi szokására hivatkozva, mely szerint az országgyülést összehivó királyi rendelet kihirdetése után törvényszék soha sem tartatott, a törvényszéknek már kitüzött ülési határidejét az országgyülési követek közeli elutazása miatt elhalasztja.
Az 1590-ben tartott gyülésen tudomásul vette a vármegye, hogy Barcsy Albert és György Gergely jászóvári konventi jegyzők lettek, Kún Márton kassai magyar lovas kapitány; Széchy Tamás szendrői főkapitány, Betlenfalvi Thurzó Elek Szepesvármegye főispánja, Soóváry Literátus Márton regéczvári igazgató, Goghán István pedig regéczi várnagy.
Az 1583-ik évben húsvét harmadnapján Gönczön tartott gyülésében a vármegye a naptárra nézve is határozott s makacsul ragaszkodott a régihez, kimondván, hogy tisztességvesztés terhe alatt mindenki az ó naptárhoz tartsa magát.
Az 1600-ik évben a vármegye közönsége egyik közgyülésében a Gömör vármegye és a szabad hajdu közönség jogainak Kassán leendő megvizsgálására birákul. Gyulay Jánost, Fuló Mátyást, Pédery Lázár alispánt, Fáy Istvánt, Horváth Lászlót, Mladossevich Pétert, Kerczy Istvánt, Herczegh Istvánt, Zuhay Gáspár jegyzőt és Bozinkay Györgyöt választotta meg.
Ugyanazon évben állapitották meg szabályrendeletileg, hogy bármelyik nemes ember katonáskodása alatt, akár főnemes vagy más nemesek jószágában kárt tenne, a kihágó a sértett fél által a közgyülés vagy a törvényszék elé idéztessék és bünösnek találtatván, az alispán által minden perorvoslás mellőzésével azonnal büntettessék meg.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me